2010. december 23. csütörtök

dec. 23
0:18
A macskanyávogás betegség (WebBeteg)
Ez az örökletes kórkép a típusos sírásról kapta a nevét. Az újszülöttek világrajövetelük után gégefejlődési rendellenesség miatt olyan hangon sírnak, ahogy a macskák nyávognak. Sajnos azonban nem ez az egyetlen velejárója a betegségnek.
dec. 23
0:36
Német EP-képviselők a magyar médiatörvényről (Gondola)
Az új magyar médiatörvény bírálatot váltott ki az Európai Parlament német képviselői részéről - írta szerdán a Frankfurter Rundschau
dec. 23
0:40
MSZP: az államfőnek vissza kellett volna küldenie a nyugdíjtörvényt (Gondola)
Szanyi Tibor (MSZP) szerint az államfőnek vissza kellett volna küldenie az Országgyűlésnek a magán-nyugdíjpénztárakról szóló törvényt
dec. 23
0:44
Tesco áruházak előtt demonstrál a VÉSZ ki nem fizetett munka miatt (Gondola)
Több Tesco áruház előtt tartottak figyelemfelkeltő demonstrációt szerdán délelőtt a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének tagjai, a tiltakozást azért szervezték, mert álláspontjuk szerint egy tagjuk az egyik hipermarketnél elvégzett építési munkája után mintegy 80 millió forintot nem kapott meg
dec. 23
0:54
Olvasnivaló: Vadkacsa mézeskalácsos töltelékkel (Mindmegette)
Vadhúst ritkán eszünk, inkább ünnepi fogásnak számít. Főleg ha mézeskaláccsal töltjük… Így igazi karácsonyi fogás lehet!
dec. 23
0:54
Vizsgálja az EU a magyar médiatörvényt (Gondola)
Vizsgálja az Európai Bizottság a héten jóváhagyott magyar médiatörvényt abból a szempontból, hogy mindenben megfelel-e az Európai Unió jogszabályainak - közölte a végrehajtó testület szóvivője szerdán
dec. 23
1:12
Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP a nyugdíjtörvény miatt (Gondola)
Az Alkotmánybírósághoz fordult Mesterházy Attila a nyugdíjtörvény miatt, az MSZP szerint ugyanis jogszabállyal legalább három ponton sérül az alaptörvény: a törvény egyes rendelkezései ellentétesek a személyes adatok védelmére vonatkozó követelményekkel; a magánnyugdíjpénztárban maradók személyes nyilatkozattételre kötelezése sérti az emberi méltósághoz való jogot; és az Országgyűlés kormánypárti…
dec. 23
1:12
Egymilliárd dollár fölött a Call Of Duty bevétele (Blikk)
dec. 23
1:42
Videó: Éva intrikája legyőzte Leonidasz tisztességességét (Blikk)
dec. 23
1:46
Letöltés nélküli zeneszolgáltatást indított a Sony (Blikk)
dec. 23
3:27
Rák - A gazdagság nem mindig előny (WebBeteg)
A gazdag környezetben élő emberek hajlamosabbak a rák bizonyos fajtáira, mint a szegény környéken lakók, állítják az Ausztrál Egészségügyi és Jóléti Intézet munkatársai.
dec. 23
3:54
Olvasnivaló: Karácsonyi menük - mindenféle módon (Mindmegette)
Sokfélék vagyunk, mindenki mást és mást szeret. És igen, a karácsony is mindenkinek mást jelent. Az biztos, hogy mindannyian ragaszkodunk gyerekkori emlékeinkhez, de ugyanakkor változunk is. És így karácsonyi szokásaink is.
dec. 23
3:58
Recept: Gyors kevert tészta (Mindmegette)
Hozzávalók: 25 dkg liszt 1/2 csomag sütőpor 12,5 dkg szobahőmérsékletű vaj 12,5 dkg cukor 1 csipet só 2 db tojás 1 dl tej Valamint: vaj a sütőforma kikenéséhez zsemlemorzsa a sütőforma behintéséhez (lehet liszttel is) hámozott mandula vagy dió, esetleg csokidarabok ízlés szerinti gyümölcs
dec. 23
4:02
Recept: Mascarponés torta (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 2 tojás 10 dkg margarin 1 bögre cukor 1 bögre liszt 1 bögre dió vagy mogyoró (akár vegyesen is) 1 bögre tej 1 csomag sütőpor 1 csomag vaníliás cukor A krémhez: 50 dkg mascarpone 2 dl tejszín 3 tojás sárgája 10 dkg cukor 1 csomag vaníliás cukor 1 csomag zselatin eper- vagy málnalekvár
dec. 23
4:06
Recept: Mézeskalács figurák II. (Mindmegette)
Hozzávalók: 25 dkg méz 5 dkg vaj 3 egész tojás 10 dkg porcukor mézeskalács fűszerkeverék fél evőkanál szódabikarbóna 60 dkg liszt A díszítéshez: 1 tojásfehérje 12 dkg porcukor szitálva
dec. 23
4:10
Recept: Csokoládékrémes csokitorta (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 3 tojás 25 dkg cukor 25 dkg liszt 7 dkg vaj 4 dkg kakaó por 1/2 csomag sütőpor 2 dl tej A krémhez: 2 tojás 2-3 evőkanál liszt 20 dkg cukor 3 evőkanál kakaópor 2 dl tej 10 dkg vaj 1 csomag vaníliás cukor
dec. 23
4:12
Iraki kincseket találtak Németországban (Blikk)
dec. 23
4:14
Recept: Gombamártás húsokhoz, tésztához (Mindmegette)
Hozzávalók: 25 dkg laskagomba 25 dkg csiperkegomba 1 nagy fej hagyma 25 dkg kockázott húsos bacon 2 dl főzőtejszín vagy 1 kis pohár tejföl 1 evőkanál liszt só őrölt bors
dec. 23
4:18
Recept: Spenótos-krémsajtos tészta (Mindmegette)
Hozzávalók: 15 dkg parajkrém 10 dkg krémsajt 5 dkg reszelt parmezán 50 dkg széles metélt 0,5 dl olívaolaj 1 késhegynyi őrölt szerecsendió 1 kávéskanál őrölt feketebors só
dec. 23
4:22
Recept: Csokis-banános muffin III. (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 banán 1 tojás 2 teáskanál sütőpor 12 dkg cukor 18 dkg liszt 12 dkg tört csoki 6 dkg vaj 2,5 dl tej
dec. 23
4:26
Recept: Meggyes máktorta II. (Mindmegette)
Hozzávalók: 40 dkg őrölt mák 15 dkg vaj 4 dl tej 30 dkg porcukor 2 citrom lereszelt héja 1 csomag vaníliás cukor 1 csomag sütőpor 30 dkg liszt 4 tojás Valamint: 1 üveg magozott meggy
dec. 23
4:30
Recept: Ribizlis muffin ribizliszósszal (Mindmegette)
Hozzávalók: 40 dkg vegyes ribizli (piros, fehér, fekete) vagy ribizli és málna vegyesen 40 dkg finomliszt 1 csomag sütőpor 1 csipet só 15 dkg porcukor + a szóráshoz 2 csomag vaníliás cukor (20 g) 1 tojás 1,2 dl napraforgóolaj 2,5 dl tej 1 (bio)citrom reszelt héja A mártáshoz: 30 dkg piros ribizli 10 dkg vegyes színes ribizli 10 dkg porcukor 1/2 citrom leve 1 dl ásványvíz
dec. 23
4:30
Tiltás ellenére vett új autókat a posta (Blikk)
Budapest — Hiába a beszerzések miniszteri felfüggesztése, a posta egyes dolgozói mégis megkapják a beígért új cégautóikat. Igaz, ezt a vezetőség igyekezett titokban tartani, ezért nem verték nagydobra, hogy megérkezett az új, Skoda Fabiákból és Octaviákból álló flotta a posta járműtelepére.
dec. 23
4:34
Recept: Kakaós muffin II. (Mindmegette)
Hozzávalók: 12 dkg vaj 20 dkg cukor 1 csomag vaníliás cukor 2 tojás 25 dkg liszt 5 dkg kakaópor 1 csomag sütőpor 1 dl tej
dec. 23
4:38
Recept: Karácsonyi mangó-narancs chutney (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 db szép mangó 2 db nagyobb narancs 1 közepes hagyma 1 gerezd fokhagyma 5 dkg teavaj 5 dkg cukor 15 szem borókabogyó 1/2 kávéskanál őrölt gyömbér 1/2 kávéskanál curry 1/2 kávéskanál római kömény 1/2 kávéskanál szegfűbors 1/2 kávéskanál szerecsendió 1/2 kávéskanál mustármag 1/2 kávéskanál chili só 2 dl bor 1 evőkanál balzsamecet víz ételecet
dec. 23
4:42
Olvasnivaló: Vadkacsa mézeskalácsos töltelékkel (Mindmegette)
Vadhúst ritkán eszünk, inkább ünnepi fogásnak számít. Főleg ha mézeskaláccsal töltjük… Így igazi karácsonyi fogás lehet!
dec. 23
4:42
40 milliót követelnek Dominikért (Blikk)
Budapest — Rekord kártérítést követel a Cseppkő utcai gyermekotthonban elhunyt kisfiú családja.
dec. 23
4:48
„Menő és mókás” felfedezést tettek (HírTV)
Brit általános iskolások tudományos munkáját közölte a neves Royal Society egyik biológiával foglalkozó tudományos folyóirata - közölte szerdán a tudományos társaság. Az angliai Devon megye iskolásai a földi poszméh látását vizsgálták, és közben „felfedezték, hogy a tudomány menő és mókás”.
dec. 23
4:48
Megszerezték Király L. Norbi bankszámlaszámát! Mi lesz a pénzzel? (Pénzcentrum)
Eddig tisztázatlan körülmények között megszerezték és egy internetes oldalon közzétették az X-Faktor bronzérmesének bankszámlaszámát. Az énekesnek azonban nincs mitől tartania, nem a pénzére pályáznak, hanem éppen ellenkezőleg. A rajongói kezdtek gyűjtésbe, így kívánják anyagilag támogatni a szakmai előmenetelét....
dec. 23
5:09
Ellentmondásos Budai nyilatkozata (Alternatív Energia)
A Sukoró-ügy újabb gyanúsítottja nyomán ismét Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt kormányfők, illetve Veres János korábbi pénzügyminiszter felelősségét firtatta az elszámoltatásért felelős kormánybiztos, akinek hivatkozása azonban ellentmondásos.
dec. 23
5:11
Belakja a Fidesz a demokratikus teret (Alternatív Energia)
A médiát, a sajtót Lázár János szerint soha nem lehet elhallgattatni.
dec. 23
5:18
Minden pillanatot kihasznál a megapár (Blikk)
Budapest — Azt hitte a Megasztár 5. szerelmespárja, hogy a verseny után végre lesz idejük egymásra – nagyot tévedtek. Most nem a sok gyakorlás, hanem a rajongók próbálják elválasztani egymástól a végső győztes Tolvai Renátát (19) és Kállay-Saunders Andrást (25).
dec. 23
5:24
Botrány szaga lengi körül a gigantikus bankcsődöt (Portfolio)
A New York-i főállamügyész a világ legnagyobb könyvvizsgáló cégét, az Ernst & Youngot vette célba, a válsággal kapcsolatos vizsgálódásai során. A vádak szerint a könyvvizsgáló segített a - válság...
dec. 23
5:24
Halálos életveszélyben a népszerű magyar énekesnő apja (ATV)
"Édesanyám egyedül látja el a ház körüli teendőket"
dec. 23
5:26
Tarlós nem hajlik, új tenderen is töri a fejét + videó (ATV)
Ez azután merült fel, hogy az Alstom pert nyert a BKV-val szemben.
dec. 23
5:27
Kinevezték az ÁEK új főigazgatóját (Alternatív Energia)
Schandl Lászlót bízta meg a Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) főigazgatói teendőinek ellátásával tegnap a honvédelmi miniszter.
dec. 23
5:27
Kína zabálja az áramot (ProfitLine)
A gazdaság ütemes bővülését támogatva az idén is erősen nőtt az áramfogyasztás Kínában: 14,5 százalékkal ugrott meg tavalyhoz képest. Az Új-Kína hírügynökség szerint az év végéig várhatóan 4170 milliárd kilowattóra lesz a felhasználás.
dec. 23
5:29
Orbán válaszra sem méltatta Kenediéket (Alternatív Energia)
A Kenedi-bizottság "javaslataira, kezdeményezéseire semmilyen választ nem kapott a miniszterelnök úrtól és a belügyminiszter úrtól sem közvetlenül, sem a kijelölt közvetítő útján" - egyebek közt ez olvasható abban a jelentésben, amelyet a rendszerváltás előtti állambiztonsági iratok, illetve a mágnesszalagok ügyében írt a testület.
dec. 23
5:31
Utolsó roham a munkavállalók ellen (Alternatív Energia)
Kiterjesztik az indoklás nélküli kirúgás lehetőségét a köztisztviselőkre, illetve korlátozzák a sztrájkjogot - a jövő évi büdzsé elfogadása mellett a többi között ezek a döntések várhatóak a parlament mai ülésén. Aligha kétséges, hogy ezek a sokat bírált javaslatok megkapják az elfogadáshoz szükséges többséget az Országgyűlésben. Az idei év utolsó ülésnapjára mintegy tucatnyi határozathozatalt…
dec. 23
5:33
Hat év után egymillióval adós neki a cég, pedig papíron elutalták (Adózóna)
Mit tehet az elbocsátott munkavállaló, ha végkielégítését csak papíron kapta meg, ráadásul úgy sejti, hogy a cég ellen már megindult a felszámolás? Olvasónk kérdésére az Adózóna munkajogásza, Horváth Linda válaszol.
dec. 23
5:33
Egy kérdés (Alternatív Energia)
Kovács Lászlót, Debreczeni Józsefet és Haraszti Miklóst kérdeztük.
dec. 23
5:33
Folyton hideg végtagok - Betegség tünete is lehet (WebBeteg)
Hideg időben végtagjaink hamar lehűlnek - a jelenség természetes, és ebben a formában egyáltalán nem kóros. A végtagok külső hőmérséklettől független, állandó hideg tapintása azonban betegség jele lehet, amit érdemes kivizsgáltatni.
dec. 23
5:35
Alapítványt hozott létre Bajnai (Alternatív Energia)
Megalakult a Haza és Haladás Alapítvány, amelynek célja, hogy "átfogó közpolitikai koncepciók" kialakításával támogassa a "közjóra törekvő haladó kormányzás felelős és szakszerű gyakorlatát".
dec. 23
5:36
Szülei büszkék a szép Karinára (Blikk)
Pilis — Az egész családja büszke Kálfári Karinára (19), tegnapi címlaplányunkra.
dec. 23
5:42
Afrikában az elefántok két különálló faja él (Blikk)
dec. 23
5:42
Vásárlási roham: ma van a csúcsok csúcsa (Pénzcentrum)
A Visa Europe elemzői szerint minden esély megvan arra, hogy december 23-án csütörtökön Európában a bevásárló forgalom új csúcsot dönt. A fizetéseket bonyolító társaság arra számít, hogy az utolsó karácsonyi ajándékok levadászásával, beszerzésével töltött nap során 38 millió tranzakciót kell majd feldolgoznia összesen 2 milliárd eurót meghaladó értékben....
dec. 23
5:45
A nap embere (Alternatív Energia)
Aláírta az államfő a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló jogszabályt.
dec. 23
5:47
Látogatási tilalom a szülészeti klinikán (Alternatív Energia)
Újinfluenza betegített meg négy kismamát a Semmelweis Egyetem Klinikáján - tudta meg a Népszabadság Online. A szülészeten ezért látogatási tilalmat léptettek életbe - közölte a lappal Kovács Eszter, az egyetem kommunikációs referense. Beszámolójuk szerint az elmúlt napokban megbetegedett várandósoktól torokváladék mintát vettek, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) által elvégzett…
dec. 23
5:49
Megszökött az elítélt Földesi-Szabó (Alternatív Energia)
Csempészet és sikkasztás miatt hét év letöltendő börtönre ítélte tegnap első fokon a Fővárosi Bíróság az Egymásért alapítvány volt elnökét, Földesi-Szabó Lászlót, és amint a bíróság a tárgyalás végéhez ért, a vádlott fogta magát, és kiszökött a teremből. A bírói tanács nem vette észre azonnal az eltűnését, és mire érteküldtek, már késő volt. A férfi nem került elő, ügyvédje szerint "rosszul lett".
dec. 23
6:03
Románia kívül reked? (Kripto Akadémia)
Leonard Orban Románia volt európai biztosa borulátó azzal kapcsolatban, hogy mikor csatlakozhat országa a schengeni rendszerhez. Orban, aki jelenleg Traian Basescu román elnök politikai stábjának tagja, úgy nyilatkozott, hogy már nem a csatlakozás halasztása a kérdés, hanem az, mekkora lesz ennek az időtartama. A volt uniós biztos szerint országa immár csak azért küzdhet, hogy a halasztás minél…

Keresés