2010. december 23. csütörtök

dec. 23
6:03
Románia kívül reked? (Kripto Akadémia)
Leonard Orban Románia volt európai biztosa borulátó azzal kapcsolatban, hogy mikor csatlakozhat országa a schengeni rendszerhez. Orban, aki jelenleg Traian Basescu román elnök politikai stábjának tagja, úgy nyilatkozott, hogy már nem a csatlakozás halasztása a kérdés, hanem az, mekkora lesz ennek az időtartama. A volt uniós biztos szerint országa immár csak azért küzdhet, hogy a halasztás minél…
dec. 23
6:05
Brit terrorfélelem (Kripto Akadémia)
Nagy-Britannia terrortámadástól fél karácsonykor. Szakértők szerint ugyanis az ország az iszlám szélsőségesek első számú célpontja lehet. Az elmúlt években többször próbáltak látványos merényleteket végrehajtani iszlám szélsőségesek az ünnep idején. Konkrét nyom ugyan nem utal fenyegetésre, de aggasztó jel, hogy a Scotland Yard a hét elején tizenkét terrorgyanús személyt vett őrizetbe.
dec. 23
6:07
Enyhül az idő Európában (Kripto Akadémia)
Enyhült az időjárás, rendeződhet a helyzet Európa nagyobb repülőterein, ahol a hétvége óta kaotikus állapotokat eredményezett a hideg és a nagy mennyiségű hó. Több százezer járatot kellett törölni, és több ezren várakoztak a különböző terminálokban a késések és az elmaradt járatok miatt. A sarkvidéki időjárás a vasúti és a közúti közlekedést is megbénította.
dec. 23
6:09
Navigációs versengés kezdődött (Kripto Akadémia)
Az orosz rakétatechnikai ipar problémái és a GLONASS navigációs rendszer jövője aggasztja Moszkvát azt követően, hogy a három navigációs műholdat szállító Proton-M típusú hordozórakéta december elején a Csendes-óceánba zuhant.
dec. 23
6:11
Ratifikálás előtt a START (Kripto Akadémia)
Az amerikai szenátus tegnap már készen állt arra, hogy - lapzártánk után - ratifikálja az Oroszországgal kötendő új START-szerződést. Ennek aláírása hatalmas külpolitikai győzelmet jelent majd Barack Obama elnök számára. Az áttörést az hozta meg, hogy kedden 11 republikánus szenátor a demokraták oldalára állt.
dec. 23
6:18
Schöpflin: Az ország felkészült az uniós elnökségre, de a közvélemény kevésbé (Infostart)
A hivatalos szervek felkészültek az uniós elnökségre, az állampolgárok kevésbé - mondta az InfoRádiónak Schöpflin György. A fideszes európai parlamenti képviselő hozzátette: az intézményrendszer átalakítása miatt az elnökségnek több külpolitikai feladata lesz, mint arra korábban számítottak. A politikus szerint Törökországra kiemelten kell figyelni.
dec. 23
7:51
Erős utórengés Japánban (Kripto Akadémia)
A Richter-skála szerinti 6,3-es erősségű utórengés rázta meg csütörtökön Japán déli részét - közölte az amerikai földtani intézet (USGS). A szigetországban egy nappal korábban volt 7,4-es erejű földmozgás.
dec. 23
8:06
Változatlanul érvényes a szmogriadó Budapesten (Metropol)
Továbbra is a szmogriadó tájékoztatási fokozata érvényes Budapesten, mert azt a szerdai mérési alapok alapján továbbra is indokolt fenntartani.
dec. 23
8:24
Öngyilkos merénylet Afganisztánban (Metropol)
Öngyilkos merényletet követtek el az észak-afganisztáni Kunduz városban csütörtökön, s ennek következtében egy rendőr életét vesztette, öt polgári személy pedig megsebesült - közölték a helyi hatóságok.
dec. 23
8:45
Elfogadták Görögország takarékos költségvetését (Kripto Akadémia)
Csütörtök hajnalban elfogadták a görög képviselők a megszorításokra épülő jövő évi költségvetést, amely az eddigi takarékossági intézkedéseknél is szigorúbbakat irányoz elő az adósságcsapádban lévő országnak. Ötnapos parlamenti vita után 156 képviselő támogatta a büdzsét, 142 viszont ellene szavazott.
dec. 23
9:54
Oroszország elégedett a START-egyezmény ratifikálásával (Infostart)
Az orosz államfő "megelégedéssel fogadta a hírt, hogy az Egyesült Államok szenátusa ratifikálta az új START-szerződést, és reményét fejezte ki, hogy az orosz parlament két háza készen áll a szerződés áttekintésére és ratifikálására" - mondta Natalja Tyimakova, Dmitrij Medvegyev sajtótitkára.
dec. 23
9:57
Az amerikai szenátus ratifikálta a START-egyezményt (Kripto Akadémia)
Az amerikai szenátus ratifikálta a nukleáris fegyverek ellenőrzéséről és csökkentéséről szóló START-egyezményt. A kétharmados támogatást igénylő megállapodás 71 "igen" szavazatot kapott, 26 "nem" ellenében, azaz az 56 demokrata és két független politikuson kívül 13 republikánus is támogatta az egyezményt, amelyet egyébként a Republikánus Párt szenátusi csoportjának többsége elutasított.
dec. 23
10:48
Leugrott egy férfi a román parlament erkélyéről (Metropol)
Egy férfi levetette magát csütörtökön a román parlament üléstermének erkélyéről, miközben a bukaresti törvényhozó testületben a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány vitája zajlott.
dec. 23
10:51
Újabb hadgyakorlatot tartott Dél-Korea (Kripto Akadémia)
Helyi idő szerint csütörtök délután negyed háromkor szárazföldi hadgyakorlatot tartott a dél-koreai hadsereg Pocheonnál, mintegy 30 kilométerre délre az észak-koreai határtól - közölte a szöuli védelmi minisztérium szóvivője. Az éles lőfegyverekkel végzett gyakorlat mindössze 41 percig tartott, és harci repülőgépek, tankok és a tüzérség egységei vettek részt benne.
dec. 23
11:06
Slota: "Örülök, hogy olyan ember győzött, aki jóllakatja a nemzetet" (Infostart)
A Szlovák Nemzeti Párt elnöke levélben gratulált Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök újraválasztásához. Közben a hivatalos szlovák diplomácia aggodalmát fejezte ki az esetleges a választási csalások miatt.
dec. 23
12:18
Vasalóval támadtak rablók egy idős nőre Budapesten (Metropol)
Elfogott a rendőrség egy 31 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy társával együtt forró vasalóval égetett és ütlegelt egy idős nőt Budapest XX. kerületében, majd ellopták értékeit.
dec. 23
13:48
Így stabilizálnák az eurót az unió tagjai (Infostart)
Az euróövezet több tagállama tervet dolgoz ki a közös európai fizetőeszköz hosszú távú stabilizálása, az euró ellen irányuló pénzpiaci spekulációk megakadályozása céljából - értesült a Süddeutsche Zeitung.
dec. 23
14:24
Észak-Korea szent háborúra készül (Metropol)
Észak-Korea nukleáris elrettentő erejére támaszkodva kész arra, hogy "szent háborút" vívjon Dél-Korea ellen, közölte csütörtökön Kim Jong Csun észak-koreai vezérkari főnök, a nemzetvédelmi bizottság alelnöke.
dec. 23
15:21
Bombarobbanások római nagykövetségeken (Kripto Akadémia)
Bomba robbant csütörtökön Svájc és Chile római nagykövetségén, egy-egy embert sebesítve meg a követségeken. Az olasz ügyészség "terrorista célú támadás" gyanújával indított nyomozást a két robbanással kapcsolatban. Az olasz rendőrség közben átvizsgálja az összes nagykövetséget és konzulátust Rómában. Magyarország római nagykövetségére nem érkezett gyanús küldemény.
dec. 23
15:36
Kassán idén nem lesz magyar nyelvű éjféli mise (Infostart)
Kassán a Szent Erzsébet-dóm plébániájának hivatalos hírlapja szerint több évtized után az idén először egyáltalán nem lesz magyar nyelvű éjféli szentmise karácsony éjjelén - írja a felvidek.ma szlovákiai magyar hírportál.
dec. 23
15:38
Új vezető az ukrán jegybank élén (Infostart)
Az ukrán parlament jóváhagyta csütörtökön Szerhij Arbuzov kinevezését a központi bank élére, miután lemondott a posztról a bank eddig vezetője, Volodimir Sztelmah. A 34 éves Arbuzov előzőleg a jegybank első alelnöke volt, az új posztra Viktor Janukovics államfő javasolta.
dec. 23
15:39
A német külügyminiszter a médiatörvény megváltoztatásáról beszélt Martonyival (Kripto Akadémia)
A német külügyminiszter csütörtökön telefon beszélt Martonyi János magyar külügyminiszterrel, az új magyar médiatörvény megváltoztatásának lehetőségéről - közölte a német kormány. Egy nappal korábban a német kormányszóvivő közölte, hogy a német szövetségi kormány közelről fogja figyelni a törvény alakulását.
dec. 23
15:54
Csomagbomba robbant két nagykövetségen (Infostart)
Levélbomba robbant Svájc és Chile római nagykövetségén csütörtökön, a detonáció két embert megsebesített - közölte az olasz média. Később az ukrán nagykövetségen is gyanús csomagot találtak, a rendőrség vizsgálata szerint az azonban robbanóanyagot nem tartalmazott.
dec. 23
18:54
Csomagbombák robbantak fel Rómában (Metropol)
Levélbomba robbant Svájc és Chile római nagykövetségén csütörtökön, a detonáció két embert megsebesített - közölte az olasz média.
dec. 23
19:12
Nem tudott a terroristák letartóztatásáról a hírszerzési igazgató (Metropol)
Egy tévéadás felvételén kiderült, hogy az amerikai nemzeti hírszerzési igazgatót (DNI) nem tájékoztatták 12 terrorista nagy-britanniai letartóztatásáról, s emiatt a Fehér Ház kínos magyarázkodásra kényszerült - jelentették a csütörtöki amerikai lapok.
dec. 23
19:48
Izraeli katonák gázai palesztinokra lőttek (Metropol)
Egy palesztin meghalt és három megsebesült, amikor izraeli katonák tüzet nyitottak rájuk a Gázai-övezet és Izrael határának közelében.
dec. 23
20:27
WikiLeaks: egy norvég lap megszerezte az összes amerikai táviratot (Kripto Akadémia)
Egy norvég napilap megszerezte azt a több mint 250 ezer amerikai diplomáciai táviratot, amelyet a WikiLeaks szép lassan hoz nyilvánosságra - közölte csütörtökön az újság ügyvezető szerkesztője. Az Aftenposten című lap a WikiLeakstől függetlenül fogja felhasználni az amerikai diplomáciai táviratokat - közölte a szerkesztő.
dec. 23
21:21
Indulhat Chicago polgármesteri választásán Obama volt kabinetfőnöke (Kripto Akadémia)
Chicago város választási bizottsága csütörtökön engedélyezte Rahm Emanuel volt fehér házi kabinetfőnöknek, hogy induljon a város polgármesteri címéért. Emanuel októberben távozott a Fehér Házból, miután a Chicagót 1989 óta iránytó Richard M. Daley bejelentette: nem indul a februári választáson. Emanuel indulása azért került veszélybe, mert az elmúlt egy évben nem Chicagóban élt.

Keresés