2010. december 23. csütörtök

dec. 23
6:39
Mindig az emberi természet izgatott (Spa Trend Online)
Makk Károly 85 éves. Soha nem érdekelte az életmű-építés, mégis a modern magyar film egyik legjelentősebb, legszínesebb, legváltozatosabb életművét mondhatja magáénak sok remekművel, korszakos alkotással, vígjátékkal, társadalombírálattal. Mozgalmas, színes, kalandos élete akár egy romantikus film alapja is lehetne. A szeszélyes születésnapi beszélgetés ebből elevenít fel keveset.
dec. 23
6:41
A Nyolcak negyedik kiállítása (Spa Trend Online)
A Pécs 2010 Európa Kultúrális Fővárosa programsorozat megkerülhetetlen jelentőségű eseménye lett a jórész budapesti kurátorok által létrehozott Nyolcak című kiállítás, mely először rekonstruálja a magyar modernizmus legjelentősebb művészeti csoportjának működését.
dec. 23
6:57
Tatabányai búcsúbuli (Spa Trend Online)
Vasárnap hajnalig tartott a Jászai Mari Színház jelenlegi és egykori munkatársainak búcsúbulija Tatabányán.
dec. 23
7:12
Jolie anyát alakítana (Metropol)
Angelina Jolie és a magyar mozikba december 29-én kerülő Az utazó esetében az is fontos szempont volt, hogy hol forgatják majd a filmet.
dec. 23
7:30
Natascha 3096 napja (Metropol)
Néhány hete magyarul is kapható Natascha Kampusch önéletrajzi kötete, a 3096 nap. A nemrég hazánban járt Natascha Kampusch lapunknak is nyilatkozott.
dec. 23
8:42
Előre is ünnepel a Hooligans (Metropol)
Új lemezzel jelentkezett Hooligans: 8szemközt a címe. A fiúkat a korongról kérdeztük.
dec. 23
9:18
Műemlék lett a Beatles zebrája (Metropol)
Az angol kulturális örökség részévé nyilvánította és műemléki védelem alá helyezte szerdán a brit kormány a londoni Abbey Road stúdió előtt felfestett világhírű zebrát.
dec. 23
10:51
Nem váltam savanyú emberré (Spa Trend Online)
Lázár Kati két új előadásban is játszik. A Bárkában egy idős anyát alakít. A nőNyugatban, az Örkény Színház és a Thália közös produkciójában, viszont több nő bőrébe is bújik.
dec. 23
12:03
Csend és hallgatás (Spa Trend Online)
Gabriel García Marquez a hírek szerint nagyon vonzódik a filmhez, adta is nevét néhány regénye vászonra viteléhez, de valójában még nem igazán történt meg a csoda.
dec. 23
13:30
Északi lélektani krimi (Metropol)
A femikrími legfontosabb jellemzője a női lét elemeinek erőteljese jelenléte – a főhős is nő, és a női lét körül forog a cselekmény.
dec. 23
15:21
Élőben közvetíti a MüPa a Nemzeti Filharmonikusok karácsonyi hangversenyét (Spa Trend Online)
Nemcsak a helyszínen, hanem otthonról is bárki figyelemmel kísérheti a Nemzeti Filharmonikusok karácsonyi hangversenyét csütörtök este. A Művészetek Palotája a honlapján, a mupa.hu-n közvetíti az eseményt- mondta a Független Hírügynökségnek Kocsis Zoltán főzeneigazgató. Hozzátette: számos meglepetéssel, köztük egy játékkal is készülnek az estére.
dec. 23
17:42
A világ legnagyobb műalkotása (Metropol)
Hatalmas műalkotás jelent meg a Bajkál-tó jegén idén márciusban: a titokzatos gabonakörökre emlékeztető körök mintegy 20 négyzetkilométeren terülnek el, de mint mostanra kiderült, kicsit sem titokzatosak.

Keresés