2010. december 30. csütörtök

dec. 30
5:42
Lángra gyúlhat a szilveszteri petárdáktól a nápolyi szemét (Kripto Akadémia)
Locsolni fogják a tűzoltók szilveszter éjszakáján Nápolyban az utcán felgyülemlett szeméthalmokat, hogy azok ne kapjanak lángra a tűzijátékok, és petárdák szikráitól - jelentették be szerdán az olasz város hatóságai. Nápoly utcáin hónapok óta gyűlik a háztartási hulladék, amelyben a helyiek szerint elszaporodtak a patkányok - egészségügyi kockázatot jelentve az emberekre.
dec. 30
5:44
Később lép hatályba a nyelvtörvény (Kripto Akadémia)
Január elsejével mégsem léphet életbe a szlovák államnyelvtörvény, ugyanis Ivan Gasparovič köztársasági elnök újratárgyalásra visszaadta a parlamentnek a jogszabály módosítását. Az államfő nem írta alá a közoktatási törvényt sem.
dec. 30
5:46
Nápolyt megint ellepte a szemét (Kripto Akadémia)
Nápolyt ismét ellepte a szemét. A helyzet közel annyira súlyos, mint két éve, amikor a Vezúv lábánál elhelyezkedő város szinte minden zugában a bűz szagát lehetett érezni. Nápolyban és környezetében 17 millió tonna hulladék halmozódott fel.
dec. 30
7:12
Obama hosszabbít (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök egy nappal meghosszabbítja vakációját a Hawaii-szigeteken, és január 4-én tér vissza Washingtonba - közölte a Fehér Ház.
dec. 30
7:14
Bevonták a venezuelai nagykövet vízumát (Infostart)
Az amerikai hatóságok bevonták Venezuela nagykövetének a vízumát - közölte Twitter-blogjában Temir Porras venezuelai külügyminiszter-helyettes szerdán.
dec. 30
7:48
Pedofil tanárt ítéltek el Argentínában (Kripto Akadémia)
30 év börtönbüntetésre ítéltek szerdán Argentínában egy zenetanárt, akit azzal vádoltak, hogy szexuálisan bántalmazott öt kisgyermeket. Áldozatai három és öt év közöttiek voltak.
dec. 30
7:50
Sorszámok a konzulátusokon (Kripto Akadémia)
Sorszámokat osztogattak a szomszédos országok magyar konzulátusain az előző hetekben, hogy megelőzzék a sorban állást: január elsejétől lehet hivatalosan kérelmezni a könnyített honosítást - írja a Népszabadság.
dec. 30
8:06
60 ezer pornográf weboldalt állított le Kína (Kripto Akadémia)
Egy év alatt mintegy 60 ezer, pornográfiát tartalmazó internetes oldalt állított le Kína - közölte a pekingi kormány csütörtökön. A kínai hatóságok a tiltott tartalmak elleni elhúzódó háborúra számítanak.
dec. 30
8:24
A hadsereget is bevetik a száj-és körömfájás ellen (Kripto Akadémia)
A hadsereg aktívabb részvételét sürgette a dél-koreai elnök a száj- és körömfájás elleni harchoz csütörtökön. A kór eddig nem látott mértékben jelent meg, és már több mint fél millió állatot öltek le miatta.
dec. 30
8:42
Bomba robbant a görög fővárosban (Kripto Akadémia)
Pokolgép robbant Athén központjában egy bírósági épület előtt csütörtökön. A detonáció előtt figyelmeztették a rendőrséget, így időben ki tudták üríteni a környéket.
dec. 30
9:00
Ezrek menekülnek a fülöp-szigeteki árvíz elől (Metropol)
A Fülöp-szigetek keleti részén pusztító árvíz és az azt követő földcsuszamlások miatt négyezer embert kellett kimenekíteni.
dec. 30
9:18
Pokolgép robbant egy bíróságnál Athénban (Infostart)
Pokolgép robbant csütörtökön egy bíróság épületénél a görög fővárosban, Athénban.
dec. 30
9:36
Al-Kaida tagokat tartóztattak le Iránban (Kripto Akadémia)
Letartóztattak Iránban hét embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tagjai az al-Kaida mozgalomnak - jelentette csütörtökön az iráni Press TV. Legutóbb még arról jött hír, hogy al-Kaida vezetők szabadultak ki.
dec. 30
9:54
A bíróság bűnösnek találta Kacavot (Infostart)
Két rendben bűnösnek találta csütörtökön a tel-avivi körzeti bíróság Móse Kacav volt izraeli államfőt az ellene nemi erőszak és szexuális zaklatás miatt mintegy négy éve indított perben.
dec. 30
9:56
Moszkvának 1,37 milliárd euróba kerül a két Mistral osztályú francia hadihajó (Infostart)
Moszkvának 1,37 milliárd euróba kerül az a két, Franciaországban gyártandó Mistral típusú helikopterhordozó hadihajó, amelyet az orosz hadsereg számára vásárol meg - közölte csütörtökön egy, az ügylethez közelálló forrás.
dec. 30
10:12
A bíróság bűnösnek találta Kacavot (Metropol)
Kacavot azzal vádolták, hogy megerőszakolta egyik munkatársnőjét, három másikat pedig szexuálisan zaklatott, amikor idegenforgalmi miniszter, majd államfő volt.
dec. 30
10:14
A német kormány a magyar médiatörvény átdolgozását várja (Metropol)
Werner Hoyer, a német külügyminisztérium államminisztere egy hete közleményben fejezte ki aggodalmát a magyar jogszabály miatt. Most kijelentette: "jó lenne, ha az ez a téma gyorsan eltűnne a világból".
dec. 30
10:30
Háromezer halottja van a járványnak (Kripto Akadémia)
Egyre elképesztőbb számok látnak napvilágot a Haiti szigetén tomboló kolerával kapcsolatban. Egyes hírek szerint a bakteriális betegségben már hatezer ember vesztette életét, s háromszázezren fertőződtek meg. Sőt, a napokban ez a szám már elérheti a 400 ezret. Teljesen reménytelenné vált a kolerával szembeni küzdelem. Egyesek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felelősségét firtatják.
dec. 30
10:48
Hírstopot vezetett be Kárpátalján a magyar főkonzulátus (Kripto Akadémia)
A Magyar Köztársaság ungvári főkonzulátusa semmilyen kérdésre nem hajlandó válaszolni az egyszerűsített honosítási eljárással kapcsolatban - írja az ukrajnai Kárpáti Igaz Szó. Az ungvári és a beregszászi külképviseleten azt javasolják, hogy az érdeklődők közvetlenül a magyar külügyminisztérium sajtóosztályához forduljanak.
dec. 30
11:06
Joseph Daul: Magyarországnak és Lengyelországnak kell visszavezetnie az EU-t a helyes útra (Infostart)
Kihívásokkal teli év lesz 2011 Európa számára, ebben a kulcsfontosságú időszakban erős közép-európai vezetésre van szükség az Európai Unió élén - szögezte le Joseph Daul, az Európai Parlament néppárti frakciójának elnöke csütörtökön Brüsszelben kiadott közleményében.
dec. 30
11:24
Nintendo: gyerekek ne használják a 3D-t! (Kripto Akadémia)
A japán Nintendo cég figyelmeztetést adott ki a rövidesen érkező új kézikonzoljához, amellyel már 3D-ben lesznek élvezhetőek a játékok. A néhai kvarcjátékok legújabb generációját nem ajánlják a hat évnél kisebb gyerekeknek.
dec. 30
12:00
Jobban van Jaruzelski tábornok (Kripto Akadémia)
Egyre jobban van a volt lengyel kommunista vezető, Wojciech Jaruzelski. A tábornokot december 25-én szállították kórházba tüdőgyulladás és szívproblémák miatt.
dec. 30
12:36
Vegyi anyagoktól alacsonyabbak lesznek a gyerekek (Metropol)
Alacsonyabbak azok a gyerekek, akik szennyezett környezetben élnek, és vérükben magasabb egyes vegyi anyagok szintje - állapították meg orosz fiúk felmérése alapján kutatók.
dec. 30
14:06
Emelkedik a magyar ügyfelek száma a szlovákiai bankokban (Infostart)
Egyre több magyar cég és állampolgár nyit számlát a szlovákiai pénzintézetekben - írja az Új Szó című pozsonyi napilap.
dec. 30
14:42
Tizennégy év börtönre ítélték Mihail Hodorkovszkijt (Infostart)
Tizennégy év börtönre ítélték Mihail Hodorkovszkijt.
dec. 30
14:42
Barroso üdvözli Észtország euróövezeti tagságát (Metropol)
Gratulált az észt népnek José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön a jövő év első napjával esedékes euróövezeti csatlakozáshoz. Brüsszelben közzétett üzenetében az uniós politikus külön méltatta, hogy a balti állam mindössze hat évvel EU-taggá válása után vezeti be sikeresen az eurót saját pénzként. Ez is egyértelműen megmutatja az ország akaratát és hozzáértését -…
dec. 30
14:42
Meghalt a Boney M énekese (Kripto Akadémia)
Holtan találták szentpétervári hotelszobájában Bobby Farrellt, a Boney M nevű diszkóegyüttes énekesét - közölték csütörtökön orosz tisztségviselők. A 61 éves férfi egy nappal korábban érkezett a városba, egy vállalati eseményre, és fellépése közben rosszullétre panaszkodott. Az orosz hatóságok nyomozást indítottak a halál okának kiderítésére.
dec. 30
15:18
Lengyelország nem kap földgázt Ukrajnától (Infostart)
A Naftogaz ukrán gázipari cég január 1-jétől leállítja a gázszállítást Lengyelországba - jelentette be csütörtökön a PGNiG lengyel gázipari cég.
dec. 30
15:36
Öt új metróvonalat adtak át - Pekingben (Infostart)
Öt új metróvonalat, illetve vonalszakaszt adtak át csütörtökön Pekingben, amivel 336 kilométerre bővült a kínai főváros metróhálózata - tájékoztatott a kínai média.
dec. 30
15:54
Betörés közben aludt el a tolvaj - Rendőrök ébresztették (Kripto Akadémia)
A rendőrség emberei ébresztettek egy betörőt, aki egy iroda kirablása közben elaludt az egyik sarokban - közölte csütörtökön egy német rendőrségi szóvivő. Az eset a Németország nyugati részén található Ahaus városában történt.
dec. 30
16:30
14 év börtönbüntetés Hodorkovszkijnak (Kripto Akadémia)
Egy moszkvai bíróság csütörtökön 14 évig tartó börtönbüntetésre ítélte Mihail Hodorkovszkij orosz üzletembert. A Jukosz olajvállalat 2005-ben már nyolcéves börtönbüntetésre ítélt egykori vezetőjét, valamint üzleti partnerét hétfőn találta bűnösnek a bíróság sikkasztás és pénzmosás vádjában. Jogvédők "szégyenletesként", és "kegyetlenként" jellemezték az ítéletet.
dec. 30
16:48
WikiLeaks - Az amerikai diplomáciának kétségei voltak a Rózsa-ügyben (Infostart)
Egy amerikai diplomáciai távirat szerint az Egyesült Államok bolíviai nagykövetsége olyan beszámolót kapott egy szavahihető helyi forrástól, hogy az úgynevezett Rózsa-ügyet a bolíviai kormánykörökben kreálták - írta csütörtökön az El País spanyol napilap a WikiLeaks kiszivárogtatására hivatkozva.
dec. 30
17:06
Hodorkovszkij 2017-ig börtönben marad (Metropol)
Közel tizennégy év börtönre, pontosabban további öt és fél évre ítélték csütörtökön Mihail Hodorkovszkijt, az időközben feldarabolt orosz olajtársaság, a Yukos (Jukosz) volt főrészvényesét. A védők pénteken fellebbeztek a súlyos ítélet ellen.
dec. 30
18:00
A Rózsa-ügyet a bolíviai kormánykörökben kreálták? (Metropol)
Egy amerikai diplomáciai távirat szerint az Egyesült Államok bolíviai nagykövetsége olyan beszámolót kapott egy szavahihető helyi forrástól, hogy az úgynevezett Rózsa-ügyet a bolíviai kormánykörökben kreálták - írta az El País spanyol napilap a WikiLeaks kiszivárogtatására hivatkozva.
dec. 30
21:54
"Idén túl sok jutott a rossz hírekből" (Infostart)
Mosolyjel a címlapon, a politikusok bűnei egy csapásra eltűntek: ezzel lepte meg olvasóit a legnagyobb példányszámú horvát napilap, amely csütörtökön csak jó híreket közölt.

Keresés