Az egyik siófoki felüljáróról meggyújtott petárdákkal dobálta meg az M7-es autópályán közlekedő autókat négy fiatalkorú, akik ellen közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt indult eljárás
A 2,3 millió embernek otthont adó megyei jogú városok alkotó módon szeretnének részt venni Magyarország megújításában, s a kormány segítségére kívánnak lenni a közszolgáltatások átalakításában - mondta Kósa Lajos (Fidesz), a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) újraválasztott elnöke szombaton sajtótájékoztatón Debrecenben
Összehangolt akciót indított a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a térségben lévő nagyobb bevásárlóközpontok környékén, hogy kiszűrje az ünnep előtt szaporodó gépkocsi feltöréseket és zsebtolvajlásokat
Egyes becslések szerint háromezer ember maradhat munka nélkül és dollár százmillióktól eshet el az NFL, ha nem kötik meg a működéshez szükségez kollektív szerződést.
MELBOURNE - Minimum három tornagyőzelemmel tér haza ausztrál és új-zélandi kör(17). A világranglistán 332. helyen álló teniszező hat héés ez idő alatt Wellingtonban, Traralgonban és Bendigóban megnyerte a párosok versenyét, utóbbi helyen egyesben is döntőt játszhat lapzártánk után.
Szeged - Frantisek Sulc (31) szinte egymaga győzte le a Minszket. A Pick-Szeged szlovák kézilabdázója parádés teljesítménnyel, hogy győzelemmel zárják az idei évet a Bajnokok Ligájában.
HERNÁD ‒ Továbbra is bizonytalan a sorsa Talmácsi Gábornak (29) a gyorsasági motoros világbajnokságon. Az idén a Moto2 kategóriában szereplő versenyző új csapata a Jack & Jones by Antonio Banderas szerdán bejelentette, hogy nem indul 2011-ben a vébén.
BUDAPEST - „Édesapámnak a közönség szeretete volt a legfontosabb, csak titkon reménykedett a Kossuth-díjban" - mesélte lapunknak Szenes Andrea, akitől azt is megtudtuk, hogy Szenes Iván (†86) babonás lett, amikor pályatársa, Zsüti, azaz G. Dénes György (†85) a halála után kapott posztumusz Kossuth-díjat 2001 májusában.
„Nem kell, hogy higgyen az ezotériában, ez csak zene". Ezzel a mondattal biztatja vendégeit a hangfürdő kezdetén a terapeuta. Mellette egy hatalmas asztalon tibeti hangtálak és gongok sorakoznak; Teremi Krisztina és csapata pedig úgy játszik rajtuk, mint a hangszereken.
Budapest - Gregori Dóra (22) egy évvel ezelőtt 90 ezer forintnyi kozmetikai szert lopott egy nagyobb áruházból-tudtuk meg a pár napja megválasztott szépségkirálynő volt élettársától, J. Páltól.
BUDAPEST - LOS ANGELES ‒ A férfit három hete tartóztattak le Bécsben, mert társaival el akart rabolni egy amerikai üzletembert. A férfi most arra vár, hogy ügye a bíróság elé kerüljön Amerikában.
LOS ANGELES ‒ Új szereplő lépett be Eva Longoria és Tony Parker szappanoperájába. Az egykoron boldog, mára acsarkodó pár férfi tagja most borított: azt állítja, hogy a Született feleségek sztárja már akkor félrelépett, amikor ők még együtt voltak.
SZEGED - Bár az első helyen végzett a nemrég megrendezett párizsi világbajnokságon, nem indul több világversenyen Dudás Barbara, az első helyezése alapján a földkerekség legjobb sminkmestere.
Néha a csomagolásnak szánt dísztáskák drágábbak, mint maga az ajándék, ami bennük van. Pár perc alatt készíthetünk magunk is Mikulás - csomagnak zacskót, ami nem csak olcsó, de személyesebb meglepetés is, mint amit a boltban vehetünk. Nagyon egyszerű!
Él köztünk egy ember, a komáromi Szőnyi Ferenc, aki emberfeletti teljesítményre képes. Most épp nem kevesebbre vállalkozott, minthogy Mexikóban a 20-szoros (nem elírás, hússzoros) Ironman-teljesítényt viszi véghez, egyetlen magyarként.
A mesterséges fogamzásgátló módszerek közül a legismertebb a fogamzásgátló tabletta, de ez csak egy a hormonális készítmények közül. A leírásban bemutatjuk, hogy melyik hogyan hat és mire kell ügyelni a használatakor.
A látszat csal, állítja Tolvai Reni, aki milliók szeme láttára keservesen zokogva búcsúzott a színpadon a versenyből kiesett Kállay-Saunders Andrástól. Hiába tűnt félreérthetetlennek az ölelésük, ő állítja: nincsenek együtt.
A demográfiai adatok alapján belátható időn belül nem lesz fenntartható a jelenlegi nyugdíjrendszer. A nyugdíjak reálértékének várható alakulása időskori elszegényedéssel fenyeget. A nyugdíjazással járó olykor radikális életszínvonal-csökkenés, amely szinte minden társadalmi réteget érint, az öngondoskodás különböző formáival viszont enyhíthető. Különösen hatásos lehet, ha a különböző —…
Ismerősei kételkednek D. László öngyilkosságában, úgy gondolják, nem a gazdag gyógyszerész vágta el a felesége nyakát, majd végzett magával, hanem őt ölték meg.
Fábián Péter az első testőr, aki életében megkapta az életműdíjat, azt a biztonságiak közt posztumusz osztják. A magyar férfit 39 évesen arra kérték: alakítsa ki Kambodzsa kiképző rendszerét.
Szerencsés esetben megvalósítható az ún. kuratív terápia, amely a tumor teljes felszámolását, és a beteg gyógyulását jelenti. Sajnos azonban a tüdőrák igen makacs betegség, gyakran nagyon nehéz azt időben felfedezni és teljes egészében eltávolítani.
Jelentős mértékben emelkedett az utóbbi napokban a benzin és gázolaj dollárban és forintban mért tőzsdei átlagára, így az előttünk álló héten legnagyobb valószínűség szerint további üzemanyagár...
Az Orbán-kormány regnálásának első két hónapja után már egyértelmű volt, hogy a korábbiaktól eltérő, új parlamenti és kormányzati modellt vezetett be a Fidesz - állítja a Policy Agenda szerkesztőségünkhöz eljuttatott elemzésében. Ennek lényege, hogy a kormányzást tulajdonképpen a Fidesz parlamenti frakciója irányítja (hiszen a törvények többségét a frakció nyújtotta be), így az első hónapokban a…
Új házba költözik az F1-jogtulajdonos Bernie Ecclestone lánya. A hír attól érdekes, hogy a huszonkét éves Petra saját maga veszi meg a villát, potom huszonkétmilliárd forintnyi fontért.
BUDAPEST - Balázs enyhén szólva is túlzásba vitte Stohl András zrikálását a ValóVilág rossz kislányokról szóló beszavazásán. A színésznek többször arcára dermedt a mosoly, amikor Balázs elengedett egy-egy megjegyzést.
Spanyolországban 48 óra múlva áll helyre a légiközlekedés normális rendje, miután a légiirányítók péntek este kezdett vadsztrájkjukkal hatalmas káoszt okoztak
Erős robbanás döntött romba egy internetkávézót szombat este Kínában, s ennek következtében legalább hat ember vesztette életét, 34-en pedig megsebesültek - jelentette a Hszinhua kínai hírügynökség