Vasárnap reggelre az előző napi 72 kilométerről 176 kilométerre emelkedett a Hármas-Körös mellékfolyóin az árvízvédelmi készültség hosszúsága - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Az utóbbi idők legnagyobb magyarországi kábítószer-szállítmányát fedték fel szombaton a pénzügyőrök a röszkei határátkelőhelyen, ahol 312 kilogramm marihuánát foglaltak le egy szerb kamionból - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának sajtószóvivője
A pomelo 2-3 éve jelent meg nálunk. Nem berobbant, sokkal inkább beette magát a köztudatba. Lassan, de biztosan mindenkinek lett egy ismerőse, aki már látott, pucolt illetve evett pomelót, és bízvást állította, hogy érdemes kipróbálni.
Budapest-Csévharaszt - Őrület! A megölt asszony házára terhelte rá a bíróság a gyilkossal - Iszak Krisztiánnal (35) - megfizettetendő bűnügyi költséget, feltehetően tévedésből.
Magyarország - Idén is körútra indult a Blikk Mikulása! Kaptak ajándékot az iszapkatasztrófában elhunyt Juhász Angyalka testvérkéi, Dóra (3), Renáta (12) és Gergőke (6).
Budapest - Orvosi segítségre van szüksége Szíj Melindának (41)! – állítja Friderikusz Sándor (52), a Megasztár zsűritagja, aki pszichoanalízisre vinné az énekesnőt, mert szerinte Melindának szemmel látható problémái vannak önmagával, s ezen csak szakember tud segíteni.
Budapest - Kisfiuk érdekében együtt tölti a szeretet ünnepét a Németh család. Bombaként robbant a hír a múlt héten: Németh Kristóf (35) házassága kártyavárként dőlt össze néhány hónappal ezelőtt.
Los Angeles - John Mayer (33), Jennifer Aniston (41) volt pasija ismét olyan nőre vetett szemet, aki pár héttel ezelőtt még párkapcsolatban élt – írja a The Mirror.
Két újabb holttestet találtak a mentőalakulatok abban a boszniai házban, amelyet vasárnap reggel temetett el egy földcsuszamlás – jelentette a boszniai közszolgálati rádió. Közvetlenül a tragédia után egy férfit élve, feleségét azonban holtan húzták ki az eltemetett házból, amelyben egy család négy tagja volt.
A statisztikák szerint az elmúlt években egyre kevesebbet költöttünk a karácsonyi szezonban, idén azonban megállhat ez a negatív trend. A várakozások szerint az adóváltozások növelhetik a vásárlókedvet, így átlagosan közel 34 ezer forintot költünk majd ajándékra....
Nem fogyasztott alkoholt, mielőtt autójába ült az a szandai nő, aki két gyermeket ütött el szombaton a Nógrád megyei Bercelen. A baleset egyéb körülményeit a rendőrség még vizsgálja.
Roman Polanski Szellemíró című politikai krimijének ítélték oda a legjobb rendezésért járó díjat és ezen kívül még öt kategória-elismerést szombaton az Európai Filmakadémia (EFA) idei díjkiosztóján.
Magyarországon is be akarta vetni "Hegel" nevű informátorát a 80-as évek végén a Securitate. A Hírszerző információi szerint Szőcs Géza baráti társaságára akarták ráállítani, hogy zavart keltsen a budapesti ellenzéki társaságban. A Hegel fedőnév, mint arról lapunk elsőként számolt be, egy dokumentum szerint Heltai Péter, filozófus-újságírót takarja, aki a Népszavának tagadta, hogy besúgó volt, és…
A tél beálltával sorra nyílnak a régi és új korcsolyapályák a fővárosban és vidéken. A Pénzcentrum.hu körképet készített néhány a nagyközönség számára is elérhető jégpályáról és összehasonlította hol milyen árak és szolgáltatások várják a jeges sport szerelmeseit....
Nem szünteti meg a kormány a bíróságokat irányító Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot (OIT), ám egy törvénymódosítással ezt a testületet is igyekszik "maga alá gyűrni". Az OIT-ot továbbra is a Legfelsőbb Bíróság elnöke vezetné, de a testületben csökkenne a választott bírók száma, és bekerülne - Matolcsy György - a nemzetgazdasági miniszter is.
Egy törvénymódosítás értelmében a parlament kétharmadának támogatása szükséges a legfőbb ügyész megválasztásához, aki ezentúl nem hat, hanem kilenc évig látja el munkáját. A köztársasági elnök Polt Pétert javasolta a posztra, a napirend szerint fél nyolckor születik meg a döntés. A honatyák ma döntenek arról is, hogy megszűnjön-e a közjogi méltóságok 13. havi illetménye
Bár az új szabályok szerint már a képviselők kétharmadának szavazata szükséges a legfőbb ügyész megválasztásához, nem kétséges, hogy Schmitt Pál jelöltje, Polt Péter megkapja a Fidesz-KDNP-től a szükséges voksokat. A régi-új legfőbb ügyész 2000 és 2006 közti regnálása alatt ugyanis rendre elakadtak az ügyészségen a gyanús fideszes ügyek.
Vacogva, de jó hangulatban demonstráltak szombaton mintegy ezren az igazságos közteherviselés és a munkavállalói jogok mellett. Ez volt a kormányváltás óta az első szakszervezeti tüntetés Budapesten, de a szervezők további országos tiltakozó akciókat ígértek, és nem zárták ki a sztrájk lehetőségét sem.
Gyomorfekélyről akkor beszélünk, ha a gyomor nyálkahártyájának folytonossága legalább 5 milliméteres területen megszakad. A nyálkahártya alatti hámsejtek gyomorsav elleni védelme ezzel megszűnik, a sejtek elpusztulnak, és helyükön sebes felületek képződnek.
Olaszország legújabb büszkesége, a szicíliai A18-as autópálya Catania és Siracusa közötti 30 kilométeres szakasza már tesztelés alatt áll. Ezen valamennyi elektromos berendezést - világítást, kijelzőket, segélyhívókat - a Nap energiája működtet majd. Ez lesz a világ első napelemes sztrádája. A tervek szerint január elsején át is adják a forgalomnak.
Ha nem jön létre békeszerződés Izraellel és nem alakul meg egy nemzetközileg is elismert palesztin állam, akkor esetleg feloszlatja a megszállt Ciszjordániában korlátozott jogkörökkel működő Palesztin Hatóságot és ismét az izraeli katonai igazgatásnak engedi át a területet - adta értésre hét végi televíziós interjújában Mahmúd Abbász.
Egyre nagyobb visszhangot vált ki Franciaországban Eric Cantonának a bankrendszer bedöntésére indított mozgalma: a legendás egykori labdarúgó arra kér mindenkit, hogy kedden egyszerre vegyék ki a pénzüket a bankokból. A költségvetési miniszter szerint a felhívás "groteszk és felelőtlen", közgazdászok és pénzügyi szakértők pedig utópiának minősítették az elképzelést.
Iveta Radičová szlovák miniszterelnök a hét végén úgy nyilatkozott, hogy probléma származhat abból, ha Magyarország választójogot ad a határon túli magyaroknak, bár hozzátette: biztosat akkor tud majd, ha ismeri az erre vonatkozó törvény pontos szövegét.
Több ezer milliárd dolláros rejtett adósságot halmoztak az amerikai államok és egyes nagyvárosok, ami a közeli években a másodlagos jelzálogpiaci adósságok által okozotthoz hasonló pénzügyi válságot idézhet elő, és a görög krízishez hasonlóan láncreakciót indíthat el az amerikai kontinensen - írta a The New York Times.
Bevásárlóközpont mellett lakik? Ha csak néhányan állnak Ön előtt a pénztárnál, és utolsóként teszi a kosárba, akkor nyugodtan vigyen haza gyorsfagyasztott termékeket. Egyébként esélytelen, hogy megfelelő állapotban kerüljön a mélyhűtőbe az étel (x)
A hét első felében az Egyesült Államokból nem érkeznek adatok, a külföldi hírekre mégis érdemes lehet figyelnünk. Brüsszelben ismét tárgyalóasztalhoz ülnek Európa pénzügyminiszterei, ahol minden...
Még órákkal a nyílt színi zokogás után is remegett a testvérpárbajt túlélő Vastag Csabi, aki mamája és fivére, Tomi vigasztalása ellenére sem tudott örülni sikerének.
A legfőbb ellenzéki erő, a szociáldemokrata párt által szervezett szkopjei megmozduláson a résztvevők a többi között azért bírálták a kormányt, mert szerintük veszélyezteti az ország csatlakozását az unióhoz és a NATO-hoz. Ez volt a legnagyobb tiltakozó megmozdulás volt azóta, hogy Nikola Gruevski miniszterelnök konzervatív kormánya 2006-ban ismételten hatalomra került.
Franciaországban három halálos áldozatot követelt egy lavina Chartreuse-hegységében. A helyi mentőszolgálat tájékoztatása szerint szerint három, az ötvenes éveiben járó férfit 1538 méter magasságban sodort el egy hógörgeteg.