2010. december 29. szerda

dec. 29
0:09
H1N1 vírus okozta halálát egy horvát férfinak (WebBeteg)
Jelenleg körülbelül száz a fertőzöttek száma Horvátországban - jelentette be Darko Milinovic horvát egészségügyi miniszter.
dec. 29
0:36
Eloltották a tüzet a műanyag-feldolgozó üzem udvarán Kisunyomban (Gondola)
Eloltották a műanyag-feldolgozó üzem udvarán kedd délelőtt keletkezett tüzet a Vas megyei Kisunyomban; a katasztrófavédelem közlése szerint a tűzben senki sem sérült meg
dec. 29
0:40
Az állam elengedi Várpalota és másik 6 település hitelének 50 százalékát (Gondola)
Az Országgyűlés a közelmúltban döntött arról, hogy elengedi a hét település alkotta Várpalota és Régiója Környezetvédelmi Rehabilitációs Program céltársulásának 2011-ben esedékes kölcsöntartozásának - az úgynevezett japán hitelnek - az 50 százalékát, azaz 158,3 millió forintot - tájékoztatta az MTI-t Talabér Márta (Fidesz), Várpalota polgármestere
dec. 29
0:44
Ismét a magyar médiatörvényről ír a The Washington Post (Gondola)
Ismét a magyar belpolitikai fejleményekkel, elsősorban a médiatörvénnyel foglalkozik keddi, A demokrácia veszélyeztetése Magyarországon című cikkében a The Washington Post
dec. 29
0:54
Egy katonai repteret akartak megtámadni a Hollandiában elfogott szomáliaiak (Gondola)
A hollandiai Breda közelében fekvő Gilze-Rijen katonai légibázisa ellen készültek támadásra azok a szomáliaiak, akiket a múlt héten terrorista összeesküvés gyanújával tartóztattak le az országban - jelentette a De Telegraaf című holland lap kedden
dec. 29
2:18
Kiengedték Hien apját (Blikk)
Budapest - Együtt tölthette a Szentestét a Megasztár 4. üdvöskéje, Nguyen Thanh Hien (16) az édesapjával és a féltestvérével, miután az embercsempészet gyanújával letartóztatott családfőt és fiát kiengedték a rácsok mögül.
dec. 29
2:54
Disznóvágás helyett inkább ittak a fiúk (Blikk)
Lajosmizse - Hajnalban kezdődött a nap a ValóVilla férfilakói számára. A fiúk egy disznóvágáson vettek részt, ahol nem csupán a munka volt férfias, hanem a beszélgetések tárgya is.
dec. 29
3:12
Családi balhé lett Judit képeiből (Blikk)
GYÁL – Szülei és párja rosszallása ellenére is jelentkezett Blikk szépe versenyünkre Farkas Judit (23), aki reméli, fotóival sikerül meggyőznie családját arról, hogy igenis jól döntött.
dec. 29
3:16
Ford nem akarja a régészt megölni (Blikk)
Llos Angeles - Harrison Ford sajtósai nem győzik cáfolni a rémhírt, hogy a színész egyszer és mindenkorra le akar számolni Indiana Jonesszal.
dec. 29
3:18
Étkezési szokások és termékenység (WebBeteg)
A férfiak és nők termékenységét életük korai szakaszának táplálkozása is befolyásolja, állítják a Sheffield Egyetem kutatói. Eddig egyedülálló eredményeiket az Ecology című lap december 17.-i számában ismertetik.
dec. 29
3:36
Aranykakassal ékeskedik (Blikk)
Budapest-Miskolc - Már csak napok kérdése, és teljesen elkészül a Kakas-templom éke, az aranyozott kakas!
dec. 29
4:12
Nincs pénz a fűtésre, spórol a BKV (Blikk)
Budapest - Nem jött be a BKV-nak, hogy az utasok kényelmén, a fűtésen spóroljon. Az elenyésző fűtés miatt ugyanis sorra fagynak le, hibásodnak meg a fűtetlen buszok - értesült a Blikk.
dec. 29
4:48
Végleges: eddig biztosan lesz gázártámogatás (Pénzcentrum)
A kormány ez év utolsó napjáról 2011. április 31-ig meghosszabbította a lakossági vezetékes gáz árának a támogatását, és meghatározta az ehhez tartozó, támogatott gáz mennyiségét is - az erről szóló rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg....
dec. 29
5:06
Schmitt Pál kezében a hírnevünk (Alternatív Energia)
Rövid időn belül döntenie kell Schmitt Pál államfőnek arról, aláírja-e a múlt kedden elfogadott és azóta folyamatos nemzetközi kritikával kísért médiatörvényt. Az MSZP ismét azt kérte a köztársasági elnöktől, ne szignózzon. A nemzetközi bírálatok sem csitulnak, például a Washington Post is újra foglalkozott a magyar szabályozással. Közben megkezdte vizsgálódását az Európai Bizottság - mondta Jean…
dec. 29
5:24
Nemet mondtak a palesztinok (Kripto Akadémia)
A Palesztin Hatóság elutasította Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök azon javaslatát, hogy - átfogó megállapodás híján - kössenek az izraeliek és a palesztinok részleges és átmeneti egyezményt. Nabil Abu Rudeina, Mahmúd Abbász palesztin elnök szóvivője szerint: egy ilyen egyezmény azért lenne elfogadhatatlan, mert kimaradna belőle Jeruzsálem és a palesztin menekültek kérdése.
dec. 29
5:24
Albizottsággal vizsgáltatná az államadósság növekedését a Fidesz (Alternatív Energia)
A 2002 és 2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottság létrehozását kezdeményezi Szijjártó Péter. A miniszterelnök szóvivője, az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának alelnöke kedden levélben kérte Nyikos Lászlót, a testület elnökét, hogy vizsgálják meg az ide vezető gazdasági és politikai döntéseket, és a felmerülő esetleges felelősség kérdését. Az…
dec. 29
5:24
Csúnya pattanások vannak a hátamon! Mit tegyek? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Serdülő korom óta folyamatosan kisebb nagyobb pattanások vannak a hátamon. Hogy lehet ez ellen tenni? Hallottam, hogy vannak hormonális készítmények, de amellett kockázatos a babavállalás - A WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának kérdéseiből.
dec. 29
5:24
Támogatott spórolás: így tehet félre a magyar 2011-ben (Pénzcentrum)
A hazai nyugdíjrendszer átalakítása korántsem jelenti azt, hogy végleg elfogytak volna a felelős öngondoskodás lehetőségei azok számára, akik hosszú távon is gondolnak anyagi biztonságukra. Az állam sem hagyta magukra a hosszú távú piaci megtakarításra szavazókat: az öngondoskodás több módját is figyelemre méltó ösztönzőkkel segíti a jövőben is. Az alábbiakban bemutatjuk azokat a megtakarítási…
dec. 29
5:24
Cáfol a magyar modell: nem a híres focista miatt szakítottak (ATV)
Azt állítja, közös döntés volt.
dec. 29
5:26
Nem építik tovább a 4-es metrót (Alternatív Energia)
A kockázatok sokasága és az akár 56-100 milliárd forintot is elérő hiány miatt Budapest jövé évi büdzséje "válságköltségvetés" lesz - derül ki az önkormányzat lapunk birtokába került koncepciójából. A főbb számokat, gazdálkodási kereteket tartalmazó dokumentumról a január 12-i, rendkívüli közgyűlésen szavaznának, miközben Tarlós István főpolgármester egyeztetésbe kezd a fővárosi frakciókkal. Csak…
dec. 29
5:26
Ha jön az olvadás, sorra dőlhetnek össze a házak + videó (ATV)
Tokostól estek ki az ablakok a belvíz miatt Tiszaeszláron.
dec. 29
5:28
Komoly bírság a legális robbantásért (Alternatív Energia)
Tegnap óta ismét lehet "felnőtt" tűzijátékokat vásárolni a nagyobb áruházak mellett kijelölt konténereknél - ezek azonban csak szilveszter napján, kizárólag este hat és elseje reggel hat óra között durranthatók el. Aki ezt megszegi, és rajtakapják, 100 ezer forintot is fizethet. Idén már most 20 százalékkal több szabálysértési eljárást indított a rendőrség pirotechnikai szabályszegésért, mint…
dec. 29
5:42
Agyhalottnak nyilvánították a híres izraelit (HírTV)
Fiának keddi bejelentése szerint a Liverpool focicsapatának volt izraeli csillagát, Avi Cohent agyhalottnak nyilvánították izraeli orvosok. Cohen, aki az első izraeli focista volt Angliában, december 20-án szenvedett motorbalesetet, és azóta kómában van.
dec. 29
5:42
Illés vitatja az ítélőtábla végzését (Alternatív Energia)
A 2010. október 4. utáni eljárásokra vonatkozik a Fővárosi Ítélőtábla végzése, az azt megelőző időszakkal nem foglalkozik, nem visszamenőleges - jelentette ki lapunknak tegnap Illés Zoltán. A környezetvédelmi államtitkár szerint éppen ezért ez az állásfoglalás nem ruházhatja a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségre a kolontári vörösiszap-tározók korábbi…
dec. 29
5:42
Moszkva mindent visszautasít (Kripto Akadémia)
Oroszország visszautasította a nyugati bírálatokat Mihail Hodorkovszkij egykori olajmágnás újbóli elítélése kapcsán. A moszkvai külügyminisztérium megfogalmazása szerint "a Washingtonban és bizonyos európai uniós fővárosokban" megfogalmazott bírálatokkal "nyomást akarnak gyakorolni az orosz igazságszolgáltatásra". A közlemény szerint ez elfogadhatatlan Oroszország számára.
dec. 29
6:00
Nyílt fenyegetés a pécsi vízszolgáltatótól (Alternatív Energia)
Egy pécsi internetes portálnak nyilatkozva adott újabb ultimátumot a pécsi Tettye Forrásház vezérigazgatója a környező falvaknak. A hétfőn rövid időre életbe léptetett vízkorlátozást követően Sándor Zsolt a bama.hu-nak azt mondta: "január végéig kaptak időt a falvak. Ha nem szerződnek át hozzájuk, és a Vízmű továbbra sem fizet, akkor a lakosság is megérzi majd a korlátozást."
dec. 29
6:00
Vizsgálat és utaslázadás Moszkvában a reptéri késések miatt (Kripto Akadémia)
Tiltakozó akciót kezdtek az utasok a moszkvai reptereken kedden.
dec. 29
6:02
Elkobozták a Sanader család festményeit (Kripto Akadémia)
Ivo Sanader családjától elkobozták a volt horvát miniszterelnök által gyűjtött értékes festményeket - közölte az Ausztriában sikkasztás miatt fogva tartott Sanader ügyvédje. A Nacional című horvát magazin úgy értesült, hogy az exkormányfő elsősorban horvát festők műalkotásait gyűjtötte.
dec. 29
6:04
Nehéz a bujdokló maffiózók sorsa (Kripto Akadémia)
Két maffiaügy tartja lázban mostanság az olaszokat. Az embert boldogtalanná teszi, ha menekül a rendőrök elől. Ezt bizonyította egy olasz maffiózó esete. A büntetett előéletű férfit, aki a kalabriai maffia, a 'Ndrangheta tagja, annyira megviselte a bujdoklás, hogy maga tárcsázta a rendőrség számát.
dec. 29
6:06
Önkritikát gyakorolt Berényi József (Kripto Akadémia)
Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke szerint "bonyolult és igényes" volt a 2010-es esztendő. A SITA hírügynökségnek nyilatkozva a politikus elmondta, hogy az év egyik legkeményebb időszaka a magyar-szlovák konfrontáció jegyében telt. A konfrontációt Robert Fico kormánya idézte elő Vladimír Mečiarral és Ján Slotával közösen.
dec. 29
6:36
A jövedelmek kifehéredését várja a NOE a kormány családtámogatási rendszerétől (Infostart)
Elégedett a kormány eddigi családpolitikai intézkedéseivel a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. A szervezet elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az adókedvezmények várhatóan a jövedelmek kifehéredését eredményezik majd. Székely Hajnalka arró is beszélt, hogy a gyerekvállaláshoz nagyon fontos a családoknak, hogy kiszámítható, hosszú távon stabil családpolitikát lássanak.
dec. 29
6:36
Lidérces egérfogó (Spa Trend Online)
Hihetetlennek tűnik, de Agatha Christie Az egérfogó című darabja, 1952 óta folyamatosan megy Londonban, a városhoz lassan úgy hozzátartozik, mint Budapesthez a Lánchíd. Magam is láttam a produkciót az Ambassadors Színházban, amikor több mint harminc évvel ezelőtt először Angliában jártam.
dec. 29
6:36
Sokkoló: csak ennyi kell a 400 forintos benzinárhoz (Portfolio)
Sorozatos üzemanyagár csúcsoktól voltak hangosak az utóbbi hetek Magyarországon, a benzin ára vészesen közeleg a literenkénti 400 forintos lélektani szinthez. Bár az oda vezető utat kisebb-nagyobb...
dec. 29
6:38
Köröndy vérre megy (Spa Trend Online)
Köröndy leginkább a pálya szélén áll és nézi a többieket. Járja a maga útját, konokul, lassan, hátra tett kézzel, és nem hagyja befolyásolni magát. Köröndy Dénes tipikus pesti figura, aki hol máshol lakhatna, mint a Körönd környékén, ott érzi magát biztonságban, ha kilép, meglazul lába alatt a talaj. Tizenhét évvel ezelőtt, 1993 decemberében született negyvenévesen, laza összefüggésben azzal a…
dec. 29
6:51
Megint lefagy az autósok arcáról a mosoly (Privátbankár)
Szerdán bruttó 5 forinttal emelte a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., a gázolaj ára bruttó 6 forinttal nőtt, ezzel újabb történelmi csúcsra emelkedett az üzemanyagok ára. ...
dec. 29
6:54
Fellegi: Az Új Széchenyi Tervvel 2 ezer milliárd forint kerülhet a gazdaságba (Infostart)
Az Új Széchenyi Tervvel 2 ezer milliárd forint kerülhet a gazdaságba - közölte a nemzeti fejlesztési miniszter. Fellegi Tamás Egerben azt mondta: a pályázati kiírások a jövő év elején jelennek meg.
dec. 29
6:54
Lezuhant egy katonai szállítógép Tula térségében (Infostart)
Oroszországban 11 ember meghalt, amikor lezuhant egy katonai szállítógép Tula térségében.
dec. 29
6:54
Horkolás miatt költözött párjától a szomszédba (Blikk)
dec. 29
6:54
A rettegő hatalom (Spa Trend Online)
Dzsafar Panahi nemzetközi hírnevű iráni rendezőt ellenzéki meggyőződése miatt hat év börtönre ítélte hazája bírósága. Az ítélet ezen kívül 20 évre eltiltja a most 50 éves rendezőt a filmrendezéstől, a forgatókönyvírástól és nemzetközi fesztiválon való részvételtől. Az elképesztően brutális eljárás tiltakozásra késztette a nemzetközi filmes közvéleményt.
dec. 29
6:54
Tudnivalók a fehér teáról! (Édenkert)
A teafogyasztás hatalmas népszerűségre tett szert az elmúlt években. A tea évszázadok óta a legnépszerűbb italnak számít világszerte, ám fény derült arra, hogy napjainkban is újabb és újabb rajongókat szerez magának.
dec. 29
6:56
A mezőgazdaságban tíz nagyobb ügyet vizsgál Budai Gyula (Infostart)
A mezőgazdaságban tíz nagyobb ügyet vizsgál az elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos.
dec. 29
6:56
Szabadtéri szilveszteri bulik Pesten (Spa Trend Online)
Három ingyenes szabadtéri zenés műsor várja az időjárás zordon-bordon változására fittyet hányó bulizókat szilveszter estéjén-éjszakáján.
dec. 29
7:12
Nemzeti Egységes Kártyarendszert vezetne be 2013-tól a kormány (Infostart)
Nemzeti Egységes Kártyarendszert vezetne be 2013-tól a kormány.
dec. 29
7:12
Chávez továbbra sem hajlandó beengedni új amerikai nagykövetet (Infostart)
Továbbra sem hajlandó beengedni országába Washington caracasi nagykövetjelöltjét Hugo Chávez venezuelai elnök, még akkor sem, ha ez a két ország diplomáciai kapcsolatainak a megszakításával jár.
dec. 29
7:12
Harcban a bankok a kis cégekért (Blikk)
dec. 29
7:12
Hatalmas fordulat Budapesten (HírTV)
Húsz év után idén Budapesten is megtört a balliberális hatalom, a Fidesz és a KDNP az áprilisi országgyűlési és az októberi önkormányzati választáson is nagy fölénnyel győzött. A legnagyobb fegyvertényt Tarlós István vitte véghez: főpolgármesterré választásával lezárta az évtizedekig liberálisnak hirdetett Demszky Gábor korszakát – írja a Magyar Nemzet.
dec. 29
7:14
Több mint hatvan távoltartási végzés egy év alatt Pest megyében (Infostart)
Elsősorban házastársak, élettársak, illetve idős szülők és gyerekeik közötti erőszakos konfliktusok miatt rendeltek el több mint hatvan esetben megelőző távoltartást a Pest megyei bíróságok a vonatkozó törvény hatályba lépése óta eltelt bő egy évben - tájékoztatta a megyei bíróság szóvivője.
dec. 29
7:14
Ázsia az autóipar új Mekkája (Blikk)
dec. 29
7:16
Navracsics: januártól bővülnek az emberek ügyintézési lehetőségei (Infostart)
Bővülnek az emberek ügyintézési lehetőségei 2011. január 3-tól, az államigazgatási szervek már működő ügyfélszolgálati irodái mellett ugyanis megnyílnak a fővárosban és a megyei jogú városokban a kormányhivatalok ügyfélszolgálati irodái, az úgynevezett kormányablakok, ahol egyszerre több ügy is intézhető lesz - minderről Navracsics Tibor beszélt.
dec. 29
7:16
Három napig bolyongott az eltévedt nagypapa (Blikk)

Keresés