Ez volt a harmadik járőrözés a kínai haditengerészet részéről, amióta Peking és Tokió között megnőtt a feszültség a szigetcsoport hovatartozása ügyében.
"Kapcsolataink ma nagyon magas szintűek, jók és problémamentesek. Fájdalmas közös gondok, nyitott kérdések nem terhelik" - közölte a két ország államfője.
A Jobbik szerint a kormány a felsőoktatás átalakításával hiteltelenné vált, hiszen 2008-ban még a Fidesz és a KDNP szervezett népszavazást a tandíj bevezetése ellen.
BUDAPEST ‒ Elképesztő műsorral kápráztatta el vasárnap este Havasi Balázs azt a 12 000 embert, akik kilátogattak nagyszabású szimfonikus koncert show-jára, ahol több mint 150 művész vett részt. A két és fél órás gigantikus koncert a közönség számára örök emlék marad.
Az indai hatóságok megfigyelése szerint újra megjelentek azok az emberszabású földönkívüliek, akiket utoljára 2004-ben láttak az ország északi része fölött. Több mint száz katonai jelentés érkezett a különös lények visszatéréséről.
Tel Aviv — Egy forradalmian új módszerrel elfagyasztják a mellrákos daganatot egy izraeli klinikán, az eljárást nemsokára a többi tumorfajtára is alkalmazni fogják.
Jövőre tovább bővül az interneten keresztül intézhető hatósági eljárások köre. Egyszerűsödik a személyi igazolvány pótlása, az erkölcsi bizonyítvány kérelmezése, valamint több járműigazgatási eljárás is.
A magyarellenes kijelentések az USL egyes képviselőitől sem állnak távol, ami nem lehet jó hatással a magyar-román kapcsolatokra - mondta a Magyar Külügyi Intézet igazgatója.
Lezárták a Petőfi hidat a kormány napokban elfogadott felsőoktatási koncepciója, azon belül elsősorban a keretszámok tervezett csökkentése miatt tiltakozó felsőoktatási hallgatók. A Hallgatói Hálózat és más csatlakozó szervezetek fórumának résztvevői hétfő késő délután döntöttek erről.
Már egyeztetésre bocsátották azt a miniszteri rendelettervezetet, amelyben rögzítik: szakorvosjelölt ügyeleti tevékenységet felügyelet biztosítása nélkül nem láthat el.
Lezárták a Petőfi hidat a kormány napokban elfogadott felsőoktatási koncepciója, azon belül elsősorban a keretszámok tervezett csökkentése miatt tiltakozó felsőoktatási hallgatók. A Hallgatói Hálózat és más csatlakozó szervezetek fórumának résztvevői hétfő késő délután döntöttek erről.
Hangulatunkat, napjainkat, anyagi helyzetünket, sőt még egészségünket is meghatározza, hogy kikkel barátkozunk, milyen társas, hivatalos, munkahelyi és egyéb kapcsolataink vannak. A 2013-as kapcsolatok horoszkópja abban segít, mire érdemes ügyelnünk jövőre, hogy ezek a szálak egyben maradjanak és megerősödjenek.
Jelenleg több mint 40 ezer, jellemzően 30 év alatti munkavállaló dolgozik szolgáltatóközpontokban, a létszámuk folyamatosan bővül - derül ki a Randstad felméréséből.
Németország a reformok folytatására bíztatja Olaszországot, ahol a szakértői kormány tervezettnél korábbi távozásának hírére megugrottak az állampapír-hozamok és gyengültek a tőzsdemutatók.
Lezárták a Petőfi hidat a kormány napokban elfogadott felsőoktatási koncepciója, azon belül elsősorban a keretszámok tervezett csökkentése miatt tiltakozó felsőoktatási hallgatók, majd a Corvinus Egyetem felé vették az irányt.
Mit akarnak a férfiak az ágyban? Szexet. Mikor? Bármikor. Hányszor? Akárhányszor. A régi viccet mindenki ismeri, de tényleg csak ennyit akarnak a férfiak a hálószobában? Az igazság az, hogy dolog ennél sokkal összetettebb. Összegyűjtöttünk húsz dolgot, amire a férfiak a leginkább vágynak a szexben. Ha csak a felét teljesíted, már nyert ügyed van.
Nemcsak az Indiana Jones című mozi készítőinek jár a filmből befolyt pénz, a kristálykoponyás rész utáni összegekből Belize államának is részesednie kellene - véli egy régész.
Mark Webber, a Forma-1-es Red Bull ausztrál autóversenyzője lázong. Kijelentette, a saját főnökei is tudatában vannak annak, hogy képes elkapni istállótársát, a háromszoros világbajnok Sebastian Vettelt. Csakhogy a górék a német pilótát preferálják a vb-n.
Az AIG eladja az ILFC repülőgép lízingtársaság közel 90 százalékos tulajdonrészét egy kínai befektető konzorciumnak - írja a New York Times online kiadása.
Az alkotmánymódosítás a legfőbb célja a román kormányzó Szociál-liberális Szövetségnek, amely fölényesen nyerte a romániai parlamenti választásokat - jelentette ki Dan Tapalaga.