Jeruzsálem–Budapest – Jeruzsálem szent helyeinek, vallási és történelmi nevezetességeinek fölkeresésével kezdte meg háromnapos közel-keleti útját Áder János Izraelben.
Néhány hete még kómában volt, orvosai szerint most viszont korához képest már jól van, így a főügyész-helyettes szerint az exelnöknek a cellában a helye.
Shawn és Joanna Blackstone ketrecbe zárva tartották kislányukat. A gyermeket a házuk alagsorába száműzték, mialatt a többi gyerekük az emeleten játszott a számítógépen.
Egy ember meghalt, három megsérült, amikor egy amerikai hajó tüzet nyitott egy kisebb hajóra a Perzsa-öbölben, az Egyesült Arab Emírségek partjaitól nem messze.
Miskolc - Élete legnehezebb mérkőzésén egy újabb fontos állomáshoz érkezik Rakaczki Bence (19). A DVTK futballkapusa a leukémia ellen harcol hetek óta, s édesapja, Rakaczki János arról tájékoztatta a www.boon.hu-t, hogy fiának valószínűleg a közeljövőben csontvelő-átültetésre lesz szüksége.
Budapest - Jozef Rohácot (56) bérelte fel Portik Tamás, hogy robbantson az Aranykéz utcában – információink szerint ezt gyanítja a rendőrség. Ám Rohácot még nem vették elő az 1998-as ügyben, amelyben három másik emberrel együtt Boros Tamás (†43) is életét vesztette.
Varga Mihály korábbi nyilatkozata szerint Magyarország egy körülbelül 15 milliárd eurós elővigyázatossági hitelkeretről szeretne megállapodni a nemzetközi szervezetekkel.
Beismerő vallomást tett az a férfi, akit a pécsi rendőr - pszichológus, Bándy Kata meggyilkolásának gyanújával vettek őrizetbe. P. László többször volt büntetve, de sohasem erőszakos cselekmények miatt. Egy ismerőse szerint azonban úgy érezte: számára nincs visszaút a bűnözésből.
Gáspár Beának nyolc évvel ezelőtt a veszélyes PIP-implantátumot ültették be a mellébe. Győzike nyugodtabb lenne, ha kicserélnék a szilikont, ám a 38 éves asszony hallani sem akar a műtétről.
Szinetár Dóra az Operettszínház igazgatóját hibáztatja, amiért távozott a társulattól, Kerényi Miklós Gábor viszont azt mondja, a színésznőt nem lehet meggyőzni arról, hogy nincs igaza.
Alig tíz nappal a londoni rajt előtt megvádolta egy sporttársa a háromszoros olimpiai ezüstérmes úszót, Cseh Lászlót. A szövetség fegyelmit indít és beperli a rágalmazót.
A Rózsák háborúja a színpadon elevenedik meg. A darabban a Rose házaspár csúnya halált hal: lezuhannak egy csillárral együtt. Rékasiék dublőr és biztosítókötelek nélkül vállalták, hogy felkapaszkodnak a magasba.
Tegnap több tucatnyian tüntettek az előtt a Győri úti ház előtt, ahol Csatáry László, a most leleplezett 97 éves háborús bűnös lakott. Itt derült ki: körülbelül két hónapja már elköltözött innen.
A Rák alaposan felbosszanthatja környezetét szeszélyeivel, a Bika jobban teszi, ha elhalasztja hivatalos ügyeit, a Vízöntőre pedig ráfér egy kis lazítás.
Alkotmányellenes a bírák nyugdíjazásának szabályozása, ezért az Alkotmánybíróság (AB) visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a bírák nyugdíjkorhatárának 70-ről 62 évre csökkentését.
A magyar Szépségkirálynő-választás közönségdíjasa kölcsön adta luxusautójukat Bruce Willisnek. A produkció pénzt is küld Bencsik Emerenciáéknak, amiért egy időre lemondtak a járgányról.
Alábecsülte az Országos Mentőszolgálat a mentésirányítási rendszer költségét: 2,3 milliárd forintot különítettek el erre a célra, de a beérkezett legolcsóbb ajánlat is ötmilliárd feletti.
Egyelőre Varga Mihály tárca nélküli miniszter és Pleschinger Gyula államtitkár tárgyal az IMF-fel. Vargának egy szótlan görögöt kell meggyőznie, aki faképnél hagyta már a vonakodó ukrán kormányt is. A tét: 15 milliárd eurónyi kölcsön.
Kicsit tartalékosan – Ibrahima Sidibe eltiltás, Selim Bouadla, Roguy Meyé és Ludánszki Bence sérülés miatt nem utazott – repült el a DVSC labdarúgócsapata Tiranába, hogy aztán háromórás buszozás után megérkezzen Korcába, a mai BL-selejtezős ellenfele, a Skënderbeu otthonába.