Két személyautó és egy kisbusz ütközött össze, többen megsérültek szerda délután a 4-es úton Cegléd külterületén, a baleset miatt torlódásra kell számítani.
A 6 hónapos jószág annyira szereti a kisbarátját, hogy bármit képes megtenni érte. Az idős kutya pedig örül, hogy nem csak a gazdái nyitják ki neki az ajtót.
A 19 éves fiú negyven percen keresztül próbálta újraéleszteni kishúgát, aki síbalesetet szenvedett. Sajnos hiába, mert a gyereket a kórházba szállítás után halottnak nyilvánították.
Zavart érzek az erőben. Azóta érzem ezt, amióta Lázár jól leuzsorásozta Csányit, de Orbán sem az előbbit nem rúgta seggbe, sem az utóbbival nem szakította meg a kapcsolatot.
Budapest — Másfél év kín, küzdelem, operációk és rehabilitáció után újra szolgálatba állt Zsikla Árpád (26), akit helyszínelés közben gázolt el egy autós még 2012 februárjában.
A Budapesti Francia Intézetben a Közöny remix című előadásban maga a szerző olvas fel részleteket a regényből egy 1954-ben készült hangfelvétel segítségével.
Az újdonsült kínai ara rossz szobába ment be, ráadásul sötét is volt, így a násznaggyal hálta el a nászéjszakát. Másnap észrevette, hibázott, és nemi erőszakért beperelte a férfit.
Emelkedtek az indexek a főbb európai tőzsdéken szerdán, ami azt a várakozást tükrözte, hogy létrejön a megállapodás az amerikai adósságplafon megemeléséről.
Bak Anita, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap rádiós szerkesztő-riportere kapta az URTI Nemzetközi Televíziós és Rádiós Unió rádiós fesztiváljának különdíját.
Az MNV egykori igazgatója szerint a befektetők arra hivatkoztak, hogy az ingatlanszerzésnél el szeretnék kerülni a versenyeztetést a konkurencia miatt.
A Szent Lázár Megyei Kórházban új központi sterilizálót építenek ki, MR-készüléket szereznek be, lecserélik az elavult eszközöket az intenzív osztályon és a műtőblokkban.
Budapest - Dagadtra sírtam a szemem, úgy bántak velem, mint egy közönséges bűnözővel – panaszolta el a Blikknek a szívinfarktuson és gerincműtéten átesett rokkantnyugdíjas, aki először a X. kerületi Hírhatár Online-nak számolt be a döbbenetes esetről.