2015. november 10. kedd

nov. 10
11:35
Brit sztárral koncertezik Kállay (Blikk)
Kállay Saunders András úgy tűnik nem csak a botrányaival örvendezteti a sajtót, hiszen amire most készül az valóban nagyot fog szólni.
nov. 10
11:37
Hihetetlen! Már a doppingbotrányban is érintett a FIFA (Blikk)
Moszkva – A Nemzetközi Antidopping Csoport (WADA) azt állítja jelentésében, hogy az orosz kormány megfélemlítette a moszkvai laboratóriumot, s a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottságában is tag Vitalij Mutko sportminiszter nyomására bizonyos doppingmintákat manipulált.
nov. 10
11:39
Ehhez képest Sepp Blatter földre szállt angyal (444.hu)
A sporttörténelem egyik legnagyobb botránya: kiderült, hogy az orosz atléták évek óta csalnak, hazudnak és doppingolnak. Mindent a legfelső moszkvai körök irányítottak, és a legszomorúbb, hogy minden bizonnyal nincsenek egyedül a világban.
nov. 10
11:41
Orvosai nem bíznak Helmut Schmidt felépülésében (444.hu)
Németország 96 éves exkancellárának egészségi állapota "folyamatosan, drámai mértékben" romlik. Pedig nemrég még több ezer doboz mentolos cigit vett magának :-(
nov. 10
11:51
Pandahangon énekel és táncol Kate Hudson (Blikk)
Los Angeles – Eddig sem volt kérdés, hogy Kate Hudson (36) az egyik legtündéribb sztár az amerikaik körében, de ezután a videó után csak még biztosabbak lehetünk abban, hogy a kétgyerekes édesanya nem tud és nem is akar felnőni.
nov. 10
11:51
Fényűzés! Luxusjachttal érkeztek a menekültek Görögországba (Blikk)
Görögország - Egy valószínűleg lopott luxusjacht fedélzetén futott be Leszbosz szigetére 345 menedékkérő, akik elmondásuk szerint Törökországban fejenként 3 ezer eurót (mintegy 940 ezer forintot) fizettek az Égei-tengeren való átkelésért.
nov. 10
12:12
A női vécében elrejtett kamerával akarta oldani munkahelyi stresszét egy zalaegerszegi gépkocsivezető (444.hu)
Tiltott adatszerzés bűntette miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járási Ügyészség egy 40 éves zalaegerszegi gépkocsivezető ellen.
nov. 10
12:14
Széles Gábor aggódik Európa elnégeresedése miatt (444.hu)
A sajtómágnás olyan linket osztott meg, ami leleplezi, hogy az egész Európai Unió sima zsidó-illuminátus összeesküvés, aminek célja Európa színesbőrűvé tétele. Kötelező olvasmány!
nov. 10
12:16
Baromi nagyra nőtt Mark Zuckerberg pulija (444.hu)
Nyüszíthet örömében a Hungarikum Bizottság!
nov. 10
12:45
Így szívatta meg az éhenkórász kisöreget a legparasztabb mekis dolgozó - videó (Blikk)
Detroit - Nem szeretnénk a Michigan állambeli Detroitban McDonald's-kaját enni.
nov. 10
12:45
Felfüggesztette a bíróság a magyar állam legcinikusabb perét (444.hu)
Az állami NFA kártérítést kért a kishantosiaktól és a Greenpeacetől, mert őrző-védő magáncéget kellett kiküldeniük a bíróság szerint is jogszerűtlenül elvett földek őrzésére.
nov. 10
12:47
David Cameron benyújtotta követeléslistáját az EU-nak (444.hu)
A brit miniszterelnök állítja, hogy nem célja a kilépés. Azt is, hogy amit kér, az nem lehetetlen. Az egyik fő követelése, hogy ne kelljen jóléti ellátásokat fizetni az EU-ból érkezőknek.
nov. 10
13:03
Most megtudhatod, mikor utal betegségre a hajhullás! (Blikk)
A férfiak kopaszodását a társadalom messzemenőkig akceptálja, a nők esetében azonban tabutémának számít a hajhullás, írja a miss.at. Hány szál elvesztése számít a hajkorona természetes megújulásának, és mennyitől kell elkezdenünk aggódni?
nov. 10
13:05
TOP 10 észbontó baleseti ok (Blikk)
Az alábbi kijelentéseket baleseti kárbejelentőkön olvasták a "Baleset oka" rubrikában.
nov. 10
13:18
Meghalt a férfi, aki mindenkinél korábban láthatta az új Star Warst (444.hu)
Daniel Fleetwood gyógyíthatatlan beteg volt, utolsó kívánsága volt, hogy fanatikus rajongóként láthassa még a triplatrilógia legújabb részét.
nov. 10
13:21
Fiával büszkélkedett Victoria Beckham (Blikk)
Manhattan – Nem volt büszkébb anya hétfőn este Victoria Beckhamnél (41).
nov. 10
13:51
Az Atmedia vezetője bejelentette, hogy ő értékesítheti a köztévé hirdetéseit, de erről elfelejtett szólni az MTVA vezérigazgatójának (444.hu)
Derült pillanatokat okozott ezzel egy reklámipari konferencia résztvevőinek.
nov. 10
13:53
Furcsa a humorod? El fogsz butulni öregkorodra (444.hu)
Más kárán tudsz a legjobban röhögni? Lehet, hogy baj van az agyad homloklebenyével...
nov. 10
13:57
Készüljünk fel! Sokáig fog a jó idő miatt fájni a fejünk! (Blikk)
A fejfájás nem csak a frontérzékenyek körében lehet gyakori panasz, hiszen a többfelé megerősödő szél is okozhat intenzív tüneteket.
nov. 10
13:59
Király Linda nem féltékeny Viktorra (Blikk)
nov. 10
14:01
A rákot legyőző Balzsay Károly bokszedzőként is szuper (Blikk)
Budapest – A nyirokmirigy rákot leküzdő korábbi ökölvívó, a serdülő válogatott szövetségi edzője, s a vezetésével a fiatalon egy ezüst- és öt bronzérmet szereztek az Európa-bajnokságon.
nov. 10
14:24
Zűrzavar a síneken: megint összeütközött két villamos (444.hu)
Ezúttal Szegeden. Pedig nem is haladtak egy sínen. Hárman meg is sérültek. De van a sztorinak vicces része is.
nov. 10
14:33
Meghalt a férfi, aki utolsó kívánságaként láthatta az új Star Warst (Blikk)
Houston – „Daniel eggyé vált Istennel és az Erővel". Ezzel az üzenettel tudatta szeretteivel annak a rákos férfinak a halált a felesége, aki élete utolsó kívánságaként megnézhette a Star Wars új részét.
nov. 10
14:35
Több év házasság után tudta meg a nő, hogy Csaba, a férje egy gyilkos! (Blikk)
A Halálosztók 2 című könyv szerzője, P. Gál Judit az Emília utcai kettős gyilkosság vádlottjának feleségével készített interjút
nov. 10
14:51
Itt van a szupertraffipaxok legújabb térképe - már felétek is van? (Blikk)
Az "L" alakú, új, szupertraffipaxokat tartó oszlopok egyre több helyen láthatóak az út szélén. Itt vannak a legfrissebb térképek.
nov. 10
15:09
Lesmárolta a tanárnőjét Rácz Gergő? - ezzel hozta zavarba a Blikk olvasója (Blikk)
Olvasóink kérdéseire válaszolt Rácz Gergő, a Sztárban Sztár legutóbbi kiesője.
nov. 10
15:27
Ez a hangfelvétel buktatta le a zsaroló Benzemát (Blikk)
Párizs – A Real Madrid francia futballistáját, Karim Benzemát (27) múlt szerdán vette őrizetbe a rendőrség, mert ő is részt vett válogatottbeli társa, Mathieu Valbuena (31) megzsarolásában. A róla készült szexvideójáért akartak pénz kérni tőle.
nov. 10
15:29
Szívrohamot kapott a tetthelyen a lebukott csalót (Blikk)
Budapest - Keringési és légzési elégtelenség okozta a halálát a magát gázóra leolvasónak kiadó tolvaj, miután lopás közben elkapták
nov. 10
15:30
Visszajött a net a 444 szerkesztőségébe (444.hu)
Ez csak azért hír, mert megmagyarázza, miért nem frissültünk egy ideje.
nov. 10
15:45
10 bevált fogyókúrás tipp 45 év felettieknek (Blikk)
Érett korban miért olyan nehéz a fogyókúra? Caroline Apovian brit dietetikus szerint az a legnagyobb gond, hogy a változó korú hölgyek ugyanúgy szeretnék leadni a kilókat, mint ahogy huszonéves korukban tették, írja a Blikk Nők.
nov. 10
16:03
Videóra vették a szívrohamot kapó rabló utolsó perceit (Blikk)
Budapest - Keringési és légzési elégtelenség okozta a halálát a magát gázóra leolvasónak kiadó tolvaj, miután lopás közben elkapták
nov. 10
16:03
Itt az újabb zenélő kormánytag: V. Németh Zsolt fergetegesen citerázik (444.hu)
Kezdjük kvízzel: Google használata nélkül vágd rá, miért felelős V. Németh államtitkár!
nov. 10
16:05
Meghalt Helmut Schmidt (444.hu)
Az NSZK korábbi kancellárja 95 éves volt.
nov. 10
16:07
Albán-Zsidó – Tanulj a világ népeiről Orbán tanár úrral! (444.hu)
Ha nem tudsz semmit a külföldiekről, a nemzetkarakterológus-miniszterelnök röviden összefoglalja a tudnivalókat. A némettől a kínaiig, a libanonitól az uruguayiig bármelyik embert összefoglalja pár mondatban. A világ nem is olyan bonyolult.
nov. 10
16:09
Szlovénia műszaki akadályt épít a Horvátországgal közös határára (444.hu)
Az átkelőket nem zárják le, a kerítés célja, hogy kijelölt átkelőkhöz terelje a migránsokat.
nov. 10
16:21
Julia Roberts: a csókolózás a jó házasság titka (Blikk)
Los Angeles - A rendszeres csókolózás a hosszú és kiegyensúlyozott házasság titka - legalább is ezt vallja Julia Roberts, aki az Extra című amerikai tévéshowban mesélt most először magánéletéről.
nov. 10
16:23
Szörnyű családi titkok kerültek elő Beyoncé múltjából (Blikk)
Los Angeles — Szörnyű családi titkok vannak Be­yoncé (34) múltjában.
nov. 10
16:36
Ha négy menekült utazik a tutajon, aminek ennyi a sűrűsége, hányat kell a vízbe dobni, hogy elérjék a görög partot? (444.hu)
Durva fizikapélda terjed lengyel weboldalakon, egy bialystoki iskolában diktálta le a tanár.
nov. 10
16:38
Már 48 halottja van a bukaresti diszkótűznek (444.hu)
8 embert előzetes letartóztatásba helyeztek, köztük egy rendőrfelügyelőt, aki tudta, hogy a klubnak nincs tűzvédelmi engedélye, mégis lepapírozta, hogy rendben voltak az ellenőrzések.
nov. 10
16:39
Így öltöztessük fel a lakásunkat! (Blikk)
Amellett, hogy hangulatosabb lesz az otthonunk, ötleteinkkel a meleget is könnyebb lesz benn tartani a lakásban.
nov. 10
16:39
Elvált ember lett Mr Bean (Blikk)
London - Gyorsított eljárásban mondták ki Mr Bean, vagyis Rowan Atkinson (60) válását. Bár a brit komikus és felesége még tavaly beadta a keresetet, a bonyolult vagyonmegosztás miatt sokkal hosszabb tortúrákra lehetett számítani.
nov. 10
16:40
Aung Szan Szú Csít nem érdekli, hogy a burmai alkotmány szerint nem lehetne elnök, ő fogja irányítani az országot (444.hu)
A demokratikus ellenzék óriási győzelmet aratott a mianmari választáson, de a vezetőjük az alkotmány szerint nem lehet elnök, mert gyerekei külföldi állampolgárok.
nov. 10
16:41
Extrém frizurával sokkolt Paul Pogba (Blikk)
Párizs — A francia válogatott Paul Pogba (22) újabb extrém frizurával sokkolta a világot.
nov. 10
16:45
Amber Rose testét csak egy háló takarta - Fotók! (Blikk)
Los Angeles - Nem sokat bízott a képzeletre Amber Rose legutóbbi ruhaválasztásával. A kerekded modell egy klub megnyitóján jelent meg egy szál halászhálóban.
nov. 10
16:57
Gera Zoltán: Ez az utolsó esélyem (Blikk)
Telki — Élete legfontosabb mérkőzéseire készül Gera Zoltán (36). A Ferencváros labdarúgója a válogatott egyik kulcsembere, így főszerep juthat neki a Norvégia elleni Európa-bajnoki pótselejtezőkön.
nov. 10
16:59
Hiába dördültek lövések! Nem foglalkoznak a pártok a balhézó politikusokkal (Blikk)
Budapest - Sem az MSZP sem pedig a Fidesz nem foglalkozik pártvezetési szinten a Szentendrén vasárnap este történt verekedéssel, amely közben két lövés is dörrent, s kivizsgálására nyomozást rendelt el a rendőrség
nov. 10
17:15
Bedrogozva zuhant a halálba Nick Cave fia (Blikk)
Brighton – „Hol vagyok, hol vagyok?" – kérdezgette állítólag a zavart fiatalember, mielőtt a mélybe zuhant volna egy közel hűsz méter magas szirtről
nov. 10
17:33
A dietetikus tanácsa: főzzünk inkább disznózsírral (Blikk)
A De Montfort University kutatói kimutatták, hogy a különböző zsírok és olajok felmelegítésének hatására olyan káros vegyi anyagok, aldehidek keletkeznek, amelyek elősegíthetik a rák kialakulását, nem mellesleg szívbetegséget okozhatnak. A szakértők több fajta zsiradékot vizsgáltak, és megállapították: a napraforgóolajnál még a disznózsír is egészségesebb a sütés-főzéshez. Veresné dr. Bálint…
nov. 10
17:42
A kanadai liberális szuperkormány épp most hagyta jóvá, hogy Montréal 8 milliárd liter szennyvizet öntsön a Szent Lőrinc-folyóba (444.hu)
Justin Trudeau környezetvédelmi minisztere sajnálja, de nincs más megoldás.
nov. 10
17:51
Meggyötörte az élet Bridget Jones-t (Blikk)
London - Bizony, csak eltelt az a 15 év az első Bridget Jones film forgatása óta, az eltelt másfél évtized pedig a film sztárjai felett sem múlt el nyomtalanul

Keresés