Elvis és Priscilla Presley kapcsolata csak a legelső időszakban volt kiegyensúlyozott, szerelmüket ugyanis hamar mérgezni kezdték az énekes viselt dolgai – ám visszaemlékezések szerint a Király soha nem is szándékozta elvenni majdani gyermeke édesanyját.
Mélységek és magasságok: ez jellemzi Kovács András Péter önálló estjeit. A humorista ezúttal a Blikknek adott interjúban osztotta meg gondolatait a munkájáról, amelynek kikerülhetetlen része a magánélete is.
Bennünk, Z-generációsokban van klímaszorongás, egy kevés háborús szorongás, tartunk a mesterséges intelligenciától, de sokkal inkább nyomasztanak a pénzügyi és lakhatási kérdések – legalábbis ez derült ki a Portfolio által szervezett konferencia rögtönzött felméréséből, a GEN Z Fest első pár percében május 9-én az Akváriumban.
Harry Potter varázslatos világába több mint 25 éve nyerhettünk először bepillantást. Néhány évvel az első kötet megjelenése után pedig már a filmvásznon is megelevenedett előttünk a történet. A Harry Potter-filmekben játszott színészek egy része egyenesen világhírnévre tett szert, és jó néhányuknak csodásan alakult a további karrierje is. Azóta azo
"Ez tényleg a csodák földje, a rengeteg nehézség ellenére" - dr. Csókay András idegsebész így jellemezte Afrikát, miután nemrégiben tért haza egy újabb misszióról. Az orvos évek óta jár a fekete kontinensre, hogy segítsen a betegeken, Nigériában ugyanis átlagember számára szinte megfizethetetlen az állami egészségügyi ellátás. A mélyen vallásos dok
Visszaköltözött tavaly leégett otthonába Papadimitriu Athina! A Jászai Mari-díjas színésznő háza szépen alakul, már csak egy helységet kell kifesteni. Ahogy a szobák tisztulnak meg a füsttől, úgy billen helyre az ő lelke is a sokk után, bár még mindig vannak helyzetek, amikor kísérti az átélt trauma.
Az ország leghíresebb fotósa komoly aggodalmakat fogalmazott meg a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Vajon képes elvenni az emberek munkáját? Hogyan lehet megszelídíteni a rohamosan fejlődő technológiát? Többek között erről mesélt nekünk Nánási Pál.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Ha dúsabb hajra vágysz, akkor valószínűleg hallottál már a rozmaringolaj állítólagos varázserejéről: ha hihetünk a TikTok-trendeknek, akkor ez egy igazi csodaszer a tincseink számára. Könnyen hozzáférhető, olcsóbb, mint más drogériás termékek, ráadásul csodálatos hajkoronát eredményezhet a használata.