A Triumph bemutatta legújabb Smart innovációját, a Lift Smart melltartót. A Triumph Smart termékcsalád olyan csúcstechnológiás és ultrakényelmes fehérneműket tartalmaz, és úgy tervezték meg azokat, hogy minden testalkathoz alkalmazkodjanak.
Harry a héten Londonban járt, és úgy tervezte, illetve azt remélte, hogy édesapjával is találkozhat majd, ám ezt az ajánlatot Károly visszautasította zsúfolt napirendjére, illetve a Buckingham kerti partijára hivatkozva. Ám most kiderült azt is, hogy apa és fia mikor ejtheti meg a várva várt "összeröffenést".
Nyolcvanadik születésnapja alkalmából élő adásban köszöntötték Kovács István színművészt a Duna Családi kör című műsorában. Az ünnepeltet pályája legkedvesebb emlékeiről kérdezték, és ehhez kapcsolódva a Kárpáthy Zoltán című film eredeti forgatókönyvét mutatta be a nézőknek.
Tom Cruise és Katie Holmes álomszerű kapcsolatát a fél világ megirigyelte: a sármos, szívdöglesztő férfi elnyeri a babaarcú, bájos színésznő szívét, szerelemgyerekük pedig a legszebb kisbaba, akit valaha láttunk - mi kell még egy tündérmeséhez?
Hatalmas a boldogság, ünnepelnek Kulcsár Edináék, egy évvel ezelőtt ugyanis ezen a napon, május 11-én az egykori szépségkirálynő világra hozta G.w.M-mel közös lányát, Amarát. Azonban ez a nap nem csak ettől különleges számukra.
A világsztár megrémült, amikor megtudta, hogy el kell távolítani a vakbelét. Marilyn Monroe a hasára ragasztott levélben kérte orvosát, ne vágjon ki túl sokat a testéből.
A cég pénteken hozta nyilvánosságra, hogy nemsokára limitált darabszámú, minden elemében egyedi TISZA X AZAHRIAH kollekció kerül az Astorián található boltjuk polcaira.
Ismered a deja vu érzést? Amikor nem tudod, miért, de vonzódsz valakihez, akit nem is ismersz, és akár még csak nem is az eseted? Úgy érzed, valahonnan ismered azt a személyt, akivel találkoztál a semmiből, sőt talán még a helyzet is ismerős: mintha már megtörtént volna veled, és ennek nem is kell feltétlenül párkapcsolati minőségben történnie, akk
Bonnie Hammer sokáig segítette a hercegné karrierjét, akkor, amikor még színésznőként bontogatta a szárnyait. Most kiderül, hogyan viselkedett Meghan a kulisszák mögött.
Lilli Palmer a múlt századi mozi egyik legcsillogóbb európai sztárja volt, akit különleges szépséggel áldott meg a sors, emellett nemcsak színésznőként, hanem sportolóként is sikeresnek mondhatta magát.
Ramsay Bolton kétségtelenül a Trónok harca egyik leggyűlöltebb karaktere, hiszen kegyetlenül és élvezettel kínzott másokat. Már csak a neve hallatán is kiráz minket tőle a hideg! Az őt alakító színész, Iwan Rheon azonban igencsak megváltozott, mióta utoljára láttuk - a valóságban csak úgy árad belőle a kedvesség.
A magyar hadseregnek fel kell arra készülnie, ami az alaprendeltetése: nem béketámogató műveletekre, nem katasztrófavédelemre, hanem konfliktusra, ami egész embert kíván – mondta Böröndi Gábor, vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a Ludovika Fesztivál részeként megtartott Száznapos ünnepségen, szombaton Budapesten.
A színésznő korábban Noszály Sándor barátnője volt, amikor kiköltözött vele Los Angelesbe. A kapcsolatuk véget ért, de ő a tengerentúlon folytatta az életét.
Instagramon tudatta a rajongókkal Justin Bieber és felesége, Hailey Bieber, hogy babát várnak. Rengeteg celeb gratulált az örömhírre, a rajongók pedig epekedve várták, Selena Gomez, Bieber egykori kedvese reagál-e a házaspár bejelentésére.
Mindenkit meglepett, amikor Meghan Markle csatlakozott Harry herceghez a londoni reptéren, hogy együtt folytassák útjukat Nigéria felé. Meghan ráadásul kifogástalan és izgalmas megjelenésével is gondoskodott róla, hogy napokig beszédtémát biztosítson.
Shyam Lal Yadav fejéből egy hatalmas szarv nőtt ki, miután sérülést szenvedett. Egy indiai férfi évekig szenvedett a kinövéstől, amit végül megműtöttek és eltávolították.
Az akciófilmet nem kifejezetten tartják női műfajnak. A zsáner mindig inkább a hímek felségterületének számított, sokáig csak a férfinemből kerültek ki azok a hősök, akik száguldottak, ugrottak, gurultak, verekedtek és lövöldöztek első vagy többedik vérig, megmentve ezzel a párjukat, a családjukat, esetleg az egész világot.