Rákosmentén indítana polgármestert Magyar Péter pártja. Kiderült, hogy Dálnoki Áron május 3-án vette fel az ajánlóíveket. Az induláshoz azonban május 6-án 16 óráig 300 aláírást kell összegyűjtenie.
Britney Spears énekesnőre először a rendőrséget, majd a mentőket is ráhívták. A források szerint a botrány a Chateau Marmont szállodában történt, ahol a jelenlegi barátjával, Paul Solizzal tartózkodott.
Ma délután új tagot választanak maguk közé a Nemzet Színészei, miután március 30-án, nagyszombaton 85 éves korában elhunyt Tordy Géza, a cím korábbi birtokosa. A tagok (legalábbis egy részük) megérkeztek a Nemzeti Színházhoz, hogy egyhangú döntéssel új tagot válasszanak.
Oláh Mara – vagy ahogyan mindenki ismeri: Omara – cigány autodidakta naiv festőnőből alig egy évtized alatt lett nemzetközileg elismert kortárs feminista nőművész. A MOME hallgatója, a Romaversitas Alapítvány programjában résztvevő Horváth Anita segítségével te is közelebb kerülhetsz a rendkívül tehetséges művész világához.
Újabb fejlemény van Udvaros Dorottya és a Nemzeti Színház ügyében. Mint a Blikk is megírta, a színművésznő azt mondta, hogy Vidnyánszky Attila nem hosszabbított szerződést vele, és nem is indokolta meg igazán a döntését.
Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének - közölte a Nemzeti Színház. Kulka János Tamás Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A jelenlegi szabályozás szerint az elismerésben részesülő művészek életük végéig havi nettó 630 ezer forint juttatásban részesülnek életjá
Mindannyian érezzük, hogy túl sok a ruhadarab, túl kevés a biopamut, az ökotudatos kollekció, a divatipar túl lassan változtat, és közben ellep bennünket a ruhaszemét. Még mindig túl sokan elcsábulnak a négyeurós pólók láttán.
Udvaros Dorottya gyorsan reagált a Nemzeti Színház állítására, és továbbra is tartja magát ahhoz, hogy Vidnyánszky Attila nem hosszabbította meg a szerződését, vagyis távozik a teátrumtól.
A divatvilág legfontosabb eseményére mindig van miért emlékeznünk. A Metropolitan Museum of Arts minden év első májusi hétfőjén rendezi meg azt a méltán jeles estélyt, amire az egész sztárvilág az év legmeghökkentőbb ruháival készül. Kim Kardashian tetőtöl-talpig fekete Balenciaga szettjétől, Jared Leto felejthetetlen divatpillanatot okozó megjelen
Ha Hisztis Mirtillre gondolsz, akkor valószínűleg neked is egy copfos, naiv tinilány ugrik be, aki folyton a női mosdóban sírdogál. De tudtad, hogy az őt alakító színésznő már a karakter megformálásakor is közel 40 éves volt?
Nem véletlenül érezzük azt, hogy sok esetben nagyon jól működik a kémia két színész között a filmvásznon. Most néhány sztár elárulta, kitől kapta élete legjobb filmes csókját!
Az elmúlt időszakban egyértelművé vált, hogy az átlátszó ruhadarabok, vagyis az úgynevezett meztelenruhák nemcsak a kifutókon, hanem a vörös szőnyegen és az A-listás sztárok exkluzív party-jain is hódítanak. A merész trendet pedig nemcsak a huszonévesek, hanem a 40 feletti nők is simán bevállalják.
Emlékszel Rajesh Koothrappalira az Agymenők című szitkomból? A karaktert alakító színész hatalmas változáson ment át, napjainkban pedig egyáltalán nem úgy néz ki, mint amikor megismerte a világ.
Harry május 8-án Londonba érkezik, arra azonban egyre kevesebb az esély, hogy a királyi család tagjaival találkozik majd - Kamilla például kifejezetten nem vevő a herceg társaságára.
VV Geri szerint: "Nagyon testhez álló nekem ez a műsor, belevaló vagyok, nagy szám van, szeretek a kamerának szerepelni, mindenem adott hozzá szerintem, hogy egy jó műsort tudjak csinálni a tévében és sokan tudják nézni ezt a műsort".
Félmeztelenül, egy párnát szorongatva, mindössze egy takaróval a vállán és mezítláb kísérték ki a mentősök az egyik Los Angeles-i szállodából Britney Spearst.
Kautzky Armand a válása óta egyedül él, így nem ismeretlen számára a házimunka, ám a színész korábban is aktívan kivette a részét az otthoni teendőkből.
Kulcsár Edina a QueensTalk című podcastműsorban vendégeskedett, ahol arról is vallott, milyen a házassága a férjével, illetve elmesélte, mit szokott neki mondani G.w.M. Az egykori szépségkirálynő ismét kijelentette, hogy élete szerelmét találta meg.
Magyar Péter egyik kampánynapját követte végig a Gulyáságyú Média forgatócsoportja. A politikai babérokra törő üzletember pedig elárulta, hogyan látja Budapest sorsát a június 9-i választások után.
Meghalt Andraschek László, a lottómilliomos hajléktalanként ismertté vált győri férfi, aki utolsó forintjait költötte el egy lottószelvényre, amivel több mint hatszázmillió forintot nyert.
Izgalmas időszak elé néz az RTL Az álommeló című műsorának győztese, Kása Eszter, aki egy éven keresztül a vízkirály, Balogh Levente elnöki asszisztensi pozíciójában dolgozik majd havi bruttó 3 millió forintos fizetésért. A fiatal tehetség most elárulta, mire költi a hét számjegyű keresetét.
Steiner Rachel és Kása Eszter kapcsolata az első pillanattól kezdve viharos volt. Az álommeló két finalistájával újra megnéztük a legtüzesebb vitáikat, hogy némi idő távlatából értékeljék azokat. Az elnökiasszisztens-jelöltek azt is elárulták, hogyan alakult kettőjük kapcsolata a műsor forgatása után.