Az ókorban a barátságot felsőbbrendűbbnek tartották, mint a házasságot. Jelentőséggel bíró, ritka, értékes, nehezen kivívott jelzőkkel illették. Ma a barátságot a fiatalsággal kötjük össze, amit a felnőttkor előrehaladtával magunk mögött hagyunk. Egyre több tanulmány foglalkozik az átalakult barátkozási szokásokkal, miszerint napjainkban kevésbé va
Diana hercegné kétségtelenül egy igazi stílusikon volt, akinek emlékezetes szettjeiből a mai napig inspirálódhatunk. De Katalin hercegné is pont olyan sikkes divatkirálynő, mint amilyen az anyósa volt. Egy fontos dologban azonban nagyon különbözik az ízlésük.
Paloma Elsesser tavaly decemberben megnyerte a legsikeresebb modellnek járó díjat a British Fashion Awards-on. A szakmai elismerés ünnepi buborékját azonban gyorsan szétpattintotta a kommentelők zúgolódó hada, akiknek nem kis része Paloma “curvy" testét célozta meg bántó megjegyzésekkel.
Utolsó fejezetéhez érkezett Kalocsai Krisztián – művésznevén O.G. Duck – édesanyjának kilakoltatása: a 76 éves asszonynak tegnap el kellett hagynia a XV. kerületi otthonát.
Összeszedtük a 2024-es párizsi olimpia augusztus 5-i, hétfői programját. Izgalmas lesz, 20 számban osztanak érmeket, a magyar olimpikonokért is rengeteg számban szoríthatunk.
Az énekes az utolsó pillanatig reménykedett, hogy sikerül megakadályozni a kilakoltatást, de végül a hatóság érkezése előtt el kellett hagyniuk a házat. Az édesanyja szívbetegsége és a megrázó helyzet ellenére O.G. Duck optimistán tekint a jövőbe.
Ahhoz, hogy a szervezetünk nap mint nap megfelelően működjön, számos vitaminra és ásványi anyagra szüksége van. Közéjük tartozik az A-vitamin is, más néven retinol, ami az öregedésgátlás mellett az általános egészségünk fenntartásában is elképesztően nagy szerepet tölt be. Éppen ezért borzasztóan veszélyes lehet, ha hiányt szenvedünk belőle.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Vajna Tímea egyre inkább felvállalja a közösségi médiában a kisbabáért folytatott harcot, amelyben évek óta vállalja a különféle kezeléseket, programokat és injekciókat. A modell fontosnak tartja, hogy a nők ne 35 éves koruk után kezdjenek el az anyaság gondolatával megbarátkozni, mert akkor már késő lehet. Elárulta, hogy az egyik orvosa miatt kise
Az énekes arról írt, hogy felrobbant az Instagram-oldala. Kapott reakciókat egy csomó algériai származású embertől, akik a gondolataikat nyilvánították felé, hogy ő milyen rasszista.
Még mindig nagyon sokan nem tudják elképzelni, hogy smink nélkül lépjenek utcára. De mi történik valójában a bőröddel, ha egy hónapig egyáltalán nem hordasz sminket? Mutatjuk!
Vilmos herceg mindig is híres volt arról, hogy leendő királyként kötelességtudata és elhivatottsága megingathatatlan, az utóbbi időben azonban úgy tűnik, kitartása a tűréshatár szélére került, ő maga pedig egyre jobban gyötrődik.
Meghan Markle és Harry herceg új kampányt indítottak, melynek keretében olyan szülők és gondozók segítését tűzték ki célul, akik öngyilkosság miatt veszítették el a gyermeküket. Céljuk a lelki támogatás, illetve a prevenció - ennek keretében került sor egy interjúra, amelyben Meghan Markle arról is őszintén vallott, hogy volt idő, amikor maga is sz
Kornis Anna az igazi magyar gyereksztár! A jelenleg is szemtelenül fiatal, mindössze 22 éves lányra még 2015-ben, Az ének iskolája című műsorban figyeltek fel, 2016-ban pedig a Sztárban sztár +1 kicsiben szurkolt neki az egész ország.
Betörtek Tom Hanks és Rita Wilson Los Angeles-i otthonába. Az incidens fényes nappal történt, amikor a színész pár nem tartózkodott a városban. A rendőrség nyomoz, azt viszont még nem lehet tudni, hogy sikerült-e bármit is ellopniuk a betörőknek.
Hónapok óta attól hangos a sajtó, hogy Ben Affleck és Jennifer Lopez házassága zátonyra futott. Elindult a válási procedúra, eladták a közös otthonukat, és már teljesen külön élik az életüket. Mindketten másképp dolgozzák fel a szakítást, Ben Affleck például úgy, hogy drasztikus átalakuláson ment keresztül. Nézd csak!
Az amerikai orvosának nem lett volna szabad eltávolítania az egyik petefészke felét egy nagy ciszta miatt. Az elektromos kés (amit használnak az endometriosis és ciszta műtétnél) szétroncsolta még a maradék petesejteket és szöveteket is.
A 30 éves modell egy esztendővel ezelőtt kelt egybe szerelmével, Dylan Sprouse filmszínésszel, ám júliusban felröppentek a sztárpár házasságának válságával kapcsolatos híresztelések. A pletykák végeláthatatlan áradatának most maga Palvin parancsolt megálljt, méghozzá egy félreérthetetlen fotóval.
Az Atlanti-óceán meridionális forduló áramlása (AMOC), amely az egész világ időjárását befolyásolja, a 2030-as évek végére összeomolhat, figyelmeztet egy új tanulmány. Az AMOC összeomlása bolygóméretű katasztrófát okozhat, alapjaiban megváltoztatva az időjárást és az éghajlatot. A kutatók szerint az emberi tevékenység okozta éghajlatváltozás gyengí
Heidi Klum és Tom Kaulitz egy festői tengerparton ünneplik 5. évfordulójukat. A modell Instagram oldalán osztotta meg boldogságát követőivel, és az újonnan feltöltött képein és videóin egyértelműen látszik, mennyire élvezi az életet. Most épp toplessben!
Párizsban a férfi nő, a kalapácsvetést mérő visszább teszi a jelet, a Szajna vize pedig nagyon jó. A város meg kong az ürességtől - de ez legalább igaz