Végül bírság nélkül megúszhatja Kasza Tibi cége, az étrend-kiegészítőket forgalmazó Manker Beauty Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Bár a műsorvezető cége ellen már több éve vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal, most úgy tűnik, hogy a bírság helyett megúszhatják annyival, hogy kárpótolják a vásárlókat.
A technológia rengeteg mindenben segíti, hogy a világ problémáit hatékonyan és gyorsan megoldjuk, és hogy a szórakozást, oktatást vagy akár az egészségügyet újradefiniáljuk. Viszont közben jóval több mint technológiai kérdés, morális, etikai és emberi jogi kérdéseket is felvet a használata. Erről már csak amiatt is fontos beszélni, hiszen azzal, ho
Se munkát, se puskát nem kapnak az illegalitásban. Ezt az ukrán gazdaság és a hadsereg is megszenvedi. De a férfiak legalább a túlélésben reménykedhetnek.
Bozó Szabolcs neve és munkássága futótűzként terjedt el a nemzetközi művészvilágban. 30 éves korára elérte mindazt, amiről a többség egész életében csak álmodik. A pécsi származású, Londonban élő fiatal festő védjegyeivé váltak a meseszerű, misztikus, hibrid figurák.
Klekner Hanga 4,40 métert ért el a női rúdugrás selejtezőjében, így nem jutott fináléba hétfőn a párizsi olimpián. Nem jutott döntőbe a 400-as futó Molnár Attila sem.
Az énekes-televíziós személyiség cége a hivatal szerint valótlanságokat állított a fogyasztóknak a Challenge termékeiről a közösségi médiában folytatott kampányában, büntetést azonban egyelőre nem szabott ki.
Nem olyan rég a semmiből jött a hír, hogy lemondott Milák Kristóf edzője. Hosszú Katinka eddig sem maradt csendben, de most erősen elmondta a véleményét.
Károly király hősiesen viseli a megpróbáltatásokat, amelyekkel rákbetegsége miatt szembesül, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy továbbra is maradéktalanul ellássa királyi feladatait. Ám ilyenkor nagyon sokat tud segíteni az, ha nem kell mindent egyedül végigcsinálnia, és szerencsére több rokonára is tud támaszkodni. Van egy családtag, aki nagy t
Hosszú Katinka hétfő délután nyílt levélben szállt bele a magyar úszósport vezetőibe, a világbajnok sportoló szerint a Magyar Úszó Szövetség teljes vezérkarának haladéktalanul le kellene mondania.
Éles kirohanást intézett az úszószövetség ellen a háromszoros olimpiai bajnok. Szerinte alattomosan és gerinctelenül viselkednek, és a vezetésnek távoznia kell a posztjáról, mégpedig véglegesen.
Úgy tűnik, véget ért Tom Cruise agglegény élete. A 62 éves hollywoodi filmcsillag a hírek szerint összejött egy fiatal, félkarú zenésznővel. A 25 esztendős Victoria Canallal a múlt hónapban a Glastonbury fesztiválon találkoztak és azóta szinte elválaszthatatlanok.
Múlt héten látott napvilágot a hír, miszerint Angelina Jolie és Brad Pitt fia, Pax Jolie-Pitt súlyos motorbalesetet szenvedett. A piros lámpánál a 20 éves fiú hátulról belerohant egy előtte álló autóba, a fejét és a csípőjét érte sérülés.
Körvonalazódik, kivel tervez együttműködni szorosabban a következő ötéves ciklusban a fővárosban Karácsony Gergely. A főpolgármester a TISZA Párt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és az általa vezetett lista (Párbeszéd/Zöldek–Demokratikus Koalíció–MSZP) lazább kötelékének megteremtésében bízik. Karácsony arról is szót ejtett, mi az esélye annak, hogy a
A világklasszis tornász elárulta, hogy teljesen leterheli őt, ha sokan odamennek hozzá, és fényképeket kérnek evés közben. Ez is közrejátszik abban, hogy inkább külön eszik.
Úgy érzed, képben vagy minden alapvető információval, ami az országot illeti? Ha egy Magyarország területére érkező turista megállítana - mondjuk - a strandon, és betalálna egy minket érintő kérdéssel, biztosan tudnál rá válaszolni? Tedd próbára a tudásod a következő műveltségi kvíz segítségével!
Ugyan a szakításra (egyelőre) nem létezik olyan varázsszer, ami azonnal elmulasztja a fájdalmat és talpra állítja az embert, mégis van néhány dolog, ami segíthet. Megmutatjuk, miért és pontosan hogyan érdemes szakítás után segítségül hívnod a filmterápiát!
Visváder Tamás és kedvese, Palácsik Lilla hatodik házassági évfordulójukat ünnepelték. A szerelmesek egy vacsorán romantikáztak, Tamás erről több részletet is elárult az RTL Reggeliben. Többek között azt is, hogy valahogy úgy alakult, neki volt fontosabb, hogy házasok legyenek, mint párjának. Az ifjú férj arról is beszélt, ha rajta múlna, már jöhet
Nincs megállás, Hámori Luca és Imane Helif meccse olyan hullámokat generált, amik megállíthatatlanok. Az olimpiai bokszmérkőzésnek van azonban még egy záróakkordja.
Tudtad, hogy az okosórák nemcsak sportoláshoz, hanem az egészség monitorozásához is hű társak lehetnek? Helsinkiben jártunk, ahol megnézhettük, milyen lépéseket tesz az egyik legnagyobb techmárka, a Huawei az egészség megőrzése érdekében. Bár évekkel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt ilyen adatmennyiség begyűjtése pusztán egy apró eszköz segítsé
Céltalanul bámészkodni, üveges szemekkel végigsimítani egy-egy ruhadarabon, majd vásárlás nélkül távozni: a shopping lényege igazából a valóságból való kiszakadás, ha csak egyetlen órára is. Azonban a puszta árubeszerzéstől az egésznapos shoppingolásig hosszú út vezetett Budapesten.
A bélrendszerünk állapotával nem foglalkozunk eleget. Kellemetlen puffadás? Olykor egy kis hasmenés? Néha csak legyintünk rá, pedig ezekre a jelekre nagyon is oda kellene figyelnünk, az átmeneti problémákból ugyanis hosszú távon nagy baj lehet. Ha nincs rendben a bélrendszerünk, felborul a bélflóránk, és gyengülhet az immunrendszerünk, csökkenhet s
A napokban töltötte be a 69. életévét Joshi Bharat. A műsorvezető fontosnak tartja, hogy legyenek kiemelt napjai az évnek, mint például egy születésnap. Ő maga viszont úgy látja, Magyarországon túlságosan is nagy ilyenkor az emberek számára az ünneplés.
Mindenkire alaposan ráijesztett Jordán Tamás, amikor április végétől folyamatosan lemondta az önálló estjeit és a Rózsavölgyi Szalonban meghirdetett előadásait is. Mint kiderült, a színművész több hétre kórházba került, s egy kisebb beavatkozáson is átesett. Most azonban jó hírt közölt a Blikk-kel: teljesen jól van, így ősztől ismét láthatjuk a szí