A GLAMOUR-nál hiszünk a rendszerszintű változásokban, és abban, hogy minden út az őszinteséggel kezdődik. A GLAMOUR.hu online szerkesztője, Ivanova Daniela kerekesszékesként segít, hogy sokkal többet megtudj a fogyatékossággal élők mindennapjait érintő problémákról - annál is inkább, mert kellő edukációval tehetnénk azért, hogy az életük könnyebb é
Magyarországnak a 21. században is szüksége van erős mezőgazdaságra, és szüksége van mindarra, amit a települések, a falvak a nemzet életében játszottak és játszanak ma is - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Somogyváron csütörtökön.
A Disney Plus már korábban is belengette, hogy véget vet a jelszómegosztásnak, de most már az is kiderült, hogy szeptembertől lép életbe a változás, ráadásul ezzel együtt áremelés is lesz az Egyesült Államokban. Azt egyelőre nem tudni, hogy utóbbi érinteni fogja-e az európai piacot.
Bár a komlóról először talán csak annyi jut eszedbe, hogy a sör egyik alapanyaga, valójában egy igazi csodanövény, melynek számos jótékony hatása lehet a testedre. Többek között enyhíti az alvászavarokat, csökkenti a stresszt, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását is segíthet megelőzni.
Legendás divatszerkesztő, gondtalan színésznő és divathullámokat felrázó díva: a közös nevező az, hogy gardróbjukkal korszakokat mozgattak meg. Egy repülőgépen lerajzolt táska, vagy egy névjeggyé váló kalap is elég volt ahhoz, hogy mérföldkőként véssék be magukat a divattörténelem nagykönyvébe.
Bruce Willis felesége, Emma Heming odaadóan ápolja férjét, időről időre tájékoztatja a hűséges rajongókat a színész állapotáról. Emellett fontosnak tartja azt is, hogy minél több kutatást végezhessenek a szakemberek a demenciával kapcsolatban, hátha találnak rá gyógymódot vagy legalábbis olyan módszert, amellyel enyhíthetőek a szörnyű tünetek.
Kb. egymillió dollárért, azaz 363 millió forintért lépett fel a Sziget fesztiválon Kylie Minogue. Kiderült, Halsey egy kiemelt fellépést közel 1,5 millió dollárért, 545 millió forintért vállal. Skrillex a 181-272 millió forintos kategóriába esik.
A mágikus Hold a Föld legközelebbi szomszédjaként valószínűleg az egyik első égitest, amelyet megtanulunk felismerni. Különleges hatása a bolygónkra vitathatatlan, és az sem véletlen, hogy a holdnéző meditáció során segít kapcsolódni önmagunkhoz, valamint az univerzum végtelen energiájához.
Az augusztus 8-án elhunyt rádiós az egész életét annak szentelte, hogy szórakoztassa, megnevettesse az embereket, elfeledtesse velük mindennapi gondjaikat. Boros Lajos miután feltűnt és győzött a Ki mit tud?-on, volt zenei szerkesztő, író, újságíró, szövegíró, gitáros és énekes. De sokak számára rádiós műsorvezetőként, Bochkor Gáborral a Bumeráng c
Ellepi a közösségi oldalakat és az újságokat, hogy hosszú eltűnése után bejelentették, elhunyt Boros Lajos. Egy ország gyászol most: a közkedvelt rádiós személyiség mély nyomot hagyott a hallgatókban és a kollégáiban is. A magyar média meghatározó szereplői sorban búcsúznak a műsorvezetőtől.
Repül az idő: Tóth Vera és férje, Pauli Zoltán egy éve fogadtak örök hűséget egymásnak. Az énekesnő és a séf remekül kiegészítik egymást, boldogságuk útjába az elmúlt években nem állhatott semmi, szabadon élik a mindennapjaikat.
Komoly elhatározásra jutott ifj. Schobert Norbert. A 18 éves fiú úgy döntött, valóra váltja régi álmát, azaz tartalékosként csatlakozik a Magyar Honvédség katonáihoz.
Bochkor Gábor is megszólalt Boros Lajos halálhíre után. A rádiós egy rövid és szomorú bejegyzést osztott meg a közösségi oldalán, amelyben búcsúzik régi kollégájától és jó barátjától.
Átverés áldozata lett Herczeg Zoltán, akinek az Instagram-oldala bánta a történteket. A divattervező egy újfajta trükknek dőlt be, amikor a csaló egy ismerősön keresztül veszi rá az áldozatát, hogy saját maga küldje el a fiókjához használt belépési kódot.
Sorban búcsúznak a magyar hírességek a legendás rádióstól, Boros Lajostól. A műsorvezető halálhírét csütörtök délután tették közzé. A közösségi oldalak is roskadoznak a posztoktól, amelyekben leróják tiszteletüket a kollégái is.