Hányattatott története van a talán legismertebb, augusztus 20-hoz kötődő nemzeti ereklyénknek. Amely – botrányos még a feltételezés is – talán nem is eredeti.
Jákob Zoltán hajóra cserélte a Ferrariját, és most már nem csak a szárazföldön, de a vízen is elvisz bárkit egy körre. Legalábbis a milliárdos ezt állítja.
Eladásra került a néhai színésznő velemi otthona, ami nem csak a helyieket háborította fel, de egyes családtagokat is. Törőcsik Mari fogadott fia lapunknak elmondta: szomorú a történtek miatt, és nem szeretné, hogy anyja egykori otthona egy kiadó szállás legyen.
Lázár Vilmos ismét kimondta a boldogító igent! Magyarország legeredményesebb lovas sportolója, tizenkétszeres fogathajtó világbajnok információink szerint néhány hete vezette oltár elé Vivient, akivel közel három éve élnek együtt boldog párként. A fiatal hölgy szintén fogathajtó családból származik, így ismerkedtek meg a ma már sikeres üzletemberre
Mindig is a nagy és összetartó családban reménykedett Berki Mazsi, akinek egy álma vált valóra, amikor megismerkedett a jelenlegi kedvesével. Zoltánnak
Hunyadi Donatellát az utóbbi időben több férfival is hírbe hozták, hiszen Bődi Dénes partnere volt a Dancing with the Starsban, akivel hamar megtalálta
Az éjszakai izzadás, különösen ha gyakori és erős, komoly egészségügyi problémák jele lehet, többek között a ráké. Dr. Jen Caudle és a Cancer Research UK figyelmeztet: ha ilyen tüneteket észlelünk, azonnal konzultáljunk az orvosunkkal, mivel a korai felismerés életmentő lehet.
Bochkor Gábor és Boros Lajos hosszú éveken át dolgoztak együtt voltak műsorvezetők, most Bochkor egy rövid, de szívhez szóló bejegyzést osztott meg Boros halálával kapcsolatban.
Pataky Attila ismét földön túli élményeiről beszélt. Az énekest elmondása szerint 12 éves kora óta hozzák-viszik a földönkívüliek. Minden nulladik típusú találkozásra pontosan emlékszik és arra is, hogy már többször is élt. Például járt már a saját sírjánál Horvátországban és Erdélyben is. Állítja, 63 ezer évvel ezelőtt született, több ezerszer élt
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A színésznő keményen készült a karakteréhez szükséges fizikai kihívásokra. Jennifer Garner edzésrutinja funkcionális gyakorlatokat, erőnléti edzéseket és kardiót is tartalmazott.
Vajtó Lajos nem rejtette véka alá, mi a véleménye Hámori Luca és Imane Helif bokszmeccséről és a magyar sportoló viselkedéséről. Úgy véli, le lehetett volna győzni az algériai ökölvívót az olimpián. Sőt, hozzátette: szerinte Hámori Lucának hálásnak kellene lennie, hogy a botrány által megismerték a nevét.
Az egyik legjobb barátnőmmel úgy döntöttünk, idén izgalmas kísérletbe kezdünk a Sziget fesztiválon, ehhez pedig egyetlen játékszabályunk volt. 7 órás kint tartózkodásunk alatt semminek nem néztük az árát, viszont mindent megettünk és megittunk, amihez kedvünk támadt. Kíváncsiak voltunk, mennyibe kerül a Szigeten való fogyasztás, ha nincs kontroll.
Egy egész krimisorozatot meg lehetne tölteni a rémtetteikkel. A szóbeszéd háromszáz áldozatot emleget, mind olyan férfiak, akiket a tiszazugi méregkeverők tettek el láb alól.