A Kulturális és Innovációs minisztérium bejelentette, hogy magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott többek között Fásy Ádám.
Vajon minden esetben igaz, hogy a nehézségek erősebbé, bölcsebbé tesznek minket, ha "megedzett minket az élet", akkor később ellenállóbbak leszünk a viszontagságokkal szemben? Cikkünkben a poszttraumás fejlődést vesszük górcső alá.
Szentesi Éva évek óta küzd rákos megbetegedéssel. Legutoljára májusban számolt be róla, hogy újabb daganatot találtak a szervezetében. Az író most a kórházból jelentkezett be, ahol a mai nappal kezdik meg a rákkezelését.
Blake Lively kétségkívül az egyik legcsodáltabb hollywoodi híresség, négy közös gyermeket nevet férjével, Ryan Reynolds-zal és megjelenésével rendre magára vonja a tekinteteket a vörös szőnyegen. Úgy tűnik azonban, az újságírók kevésbé kedvelik, már több riporterrel is összetűzésbe keveredett. Az egyik ilyen kellemetlen szituációra 2016-ban került
A díjat augusztus 20-a alkalmából Hankó Balázs kulturális miniszter adta át a művésznek. A Zeneexpressz vagy a Miss Universe versenyek nem kerültek szóba.
Ivan Anusic védelmi miniszter bejelentette, hogy jövő januárjától bevezetik a kötelező sorkatonaságot Horvátországban. Az országban 2008 óta nem volt kötelező sorkatonaság, hivatásos és önkéntes katonák alkották a hadsereget. A katonák, az altisztek, illetve a tisztek bérét és egyéb juttatásait is megemelték.
Ha bőséges termést szeretnél jövőre, akkor most, augusztusban érdemes visszavágni a szedret. A gyors növekedés miatt az is előfordulhat, hogy többször is el kell végezni ezt a műveletet. Mutatjuk, hogyan kell metszeni a szederbokrot!
Majka és Czutor Zoli között mindig is volt valami feszültség, és már nem is egyszer próbálták elásni a csatabárdot. A két zenész négy évvel ezelőtt a koronavírus-járvány helyzetéről vélekedett másképp, most pedig újabb nézeteltérésük akadt. A Belmondo énekese most őszintén elmondta, mit gondol az X-Faktor újdonsült mentoráról.
Jennifer Lopez nem akármilyen fotóval vágott vissza Ben Afflecknek: pucérruhát húzott, amiben úgy fest, akár egy istennő. A sokat sejtető darab egy igazi bosszúruha is lehet, egyfajta titkos üzenet, hogy mit veszített vele férje, akivel épp válni készülnek. Az énekesnő posztja több százezer lájkot kapott.
A színésznek és feleségének két közös gyereke van, akiket szinte egyáltalán nem látott a nyilvánosság. Néhány lesifotótól eltekintve Elláról és Alexanderről nem kerültek ki képek, George Clooney pedig elárulta, hogy ennek mi az oka.