Tomán Szabina egykori modell, hazánk egyik legsikeresebb üzletasszonya megosztotta velünk minden titkát a nyári sminkrutinját illetően. Szabina a tudatos, ugyanakkor minimalista bőrápolás híve, és sminkelési szokásaival is az egyszerűségre törekszik. Az újdonsült sminkmárka tulajdonosától van mit eltanulnunk, úgyhogy lássuk is!
Ha rendszeresen használod, valószínűleg mindig kéznél van otthon ez a kis menstruációs termék. De gondoltad volna, hogy egy tampon akkor is hasznos lehet, ha éppen nem menstruálsz?
A hivatalban lévő magyar pénzügyminiszter lassan már 4700 napja vezeti a pénzügyi tárcát. Ezáltal megelőzte a korábbi rekordtartó Lukács Lászlót, aki a 19. század végétől a 20. század elejéig töltötte be a pozíciót. Varga Mihálynak viszont nem a címek vagy a rekordok számítanak, hanem a rá bízott feladatok maradéktalan teljesítése.
Látványos és élménydús programokkal készül a Szent István-napi rendezvénysorozatra a Magyar Honvédség: a hagyományokhoz híven a tisztavatás után légi parádét tartanak a Parlamentnél, míg a Városligetben a legkorszerűbb haditechnikai eszközöket tekinthetik meg három napon keresztül az érdeklődők – közölte a Honvédelmi Minisztérium csütörtökön.
Horváth Éva tegnap a Facebook oldalán jelentette be, hogy Lyme-kóros lett. Lapunknak most elárulta, hogy érzi magát és hogy tud így visszatérni Indonéziába.
A TISZA Párt elnöke Pintér Sándor belügyminiszterrel és Takács Péter egészségügyi államtitkárral szeretett volna átbeszélni néhány fontos kérdést, de nem találta meg őket a munkahelyükön. Továbbá a teljes magyar sajtó jelenlétében közös kórházi bejárásra invitálta őket, hogy együtt nézhessék a magyar egészségügyi intézmények jelenlegi állapotát. Il
Ugyebár már jó ideje távozott a köztévétől Lola, aki nem pihen, és folyamatosan új kihívásokba veti bele magát. A műsorvezető a TV2-nél tűnt fel, de a nagy kihívás az RTL-en vár rá.
A régenskorszak eleganciáját megidéző Bridgerton sorozat hatására igazi reneszánszát éli az antik bútorok, teakészletek és gyertyatartók világa. A széria lebilincselő betekintést nyújt a 19. századi londoni elit szövevényes párválasztási rituáléiba, miközben a tiltott szerelmek és szenvedélyes románcok történeteivel varázsol el minket.
Rendkívül rossz hatással van az állandó ücsörgés a szervezetünkre, ezért egy YouTuber úgy döntött, hogy változtat a szokásain. Extrém módon egy hétre teljes kiiktatta az ülést az életéből és elmondta, hogyan érezte magát közben.
Az 1980-as évek népszerű pop-rock bandájának frontembere kedden 75 évesen, súlyos betegsége szövődményei miatt hunyt el. Greg Kihn élete során nemcsak énekes-dalszerzőként, hanem lemezlovasként és íróként is bemutatkozott. A Jeopardy és a The Breakup Song slágerek dalszövegírója feleségét és két gyermekét is hátrahagyta.
A szexi séfet alakító színész elmondta, megkönnyebbülést hozott számára a 4. évad. Az Emily Párizsban sztrája, Lucas Bravo örül, hogy karakterének sorsa így alakult.
Az énekes és felesége a legnagyobb titokban mondták ki egymásnak ismét a boldogító igent. Robbie Williams és Ayda 14 év után újították meg fogadalmukat.
Kíváncsi vagy, mennyire maradtak meg az iskolai tanulmányaid alapvető ismeretei? Ez a műveltségi kvíz most próbára teszi a tudásodat! Válaszolj erre a 8 kérdésre, és kiderül, mennyire vagy képben a mindennapi tudnivalókkal.