Humánfejlesztési célokra 5,5 milliárd forint uniós támogatást nyert 2004-től idén márciusig Fejér megye - jelentették be kedden Székesfehérváron, az ESZA Társadalmi Szolgáltató Kht. sajtótájékoztatóján.
912 millió dolláros veszteséget hozott össze az ukrán bankrendszer 2009 első negyedévében. Az ukrán jegybank adatai szerint annak ellenére, hogy a működési profit továbbra is erős, sőt egy év alatt...
80%-kal zuhant az első negyedévben a Yahoo nettó profitja, amely azonban nagy meglepetést nem okozott, az egy részvényre jutó nyereség megfelelt az elemzői várakozásoknak. A Yahoo bevételei is estek,...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 127,22 pontos csökkenéssel, 12.196,14 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 1,03 százalékkal gyengült, majd erősödött.
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: GEITHNER BESZÁMOLÓJÁNAK ÖRÜLT A PIAC -bár a kereskedés első óráit még a hétfői negatív hangulat jellemezte, napon belül erőteljes pozitív fordulat következett...
Az üzleti utak számának és hosszúságának drasztikus visszaesése, halvány remény a belföldi turizmus felélénkülésére, az forintgyengülés szorongatása, és továbbra is fennálló likviditási problémák -...
A német Praktiker barkácsáruházlánc szerdán 36,8 millió eurós veszteséget jelentett az első negyedévről. Első negyedévi veszteség nem szokatlan a kereslet szezonális alakulása miatt, azonban a mostan...
A brazil piac híján Mexikóra fókuszáltak a befektetők kedden, mely a piaczárás előtti masszív eladásoknak köszönhetően veszteséggel zárt, a Bolsa index értéke 1,7 százalékkal 21,216.94 pontra esett, a hétfői 2,9 százalékos veszteségét követve. (ProfitLine.hu)
Közel 11%-ot zuhant a nyitást követően a Roche árfolyama a hírre, miszerint egy gyógyszerének tesztjei kiábrándító eredményeket mutattak. A Roche Holdings bejelentette, hogy egy kulcsfontosságú...
A Fővárosi Bíróság jóváhagyta a magyar fogyasztóvédelem legnagyobb bírságát: a British American Tobaccónak (BAT) jogerősen is háromszázmillió forintot kell fizetnie a 2007-es dohánypromócióiért....
Hosszú és forró időszak elé néznek az adóparadicsomokban letelepedett vállalkozások. Elérte a globális gazdasági éghajlatváltozás az adóparadicsomokat is, azaz valószínűleg meleg pillanatokat fognak...
Élénkülés várható a lakáshitelpiacon az elmúlt hónapok mélypontja után. Az állami támogatások június végi felfüggesztése, valamint több bank által tervezett akciók következtében nőhet az érdeklődés a lakáshitelek iránt a következő hónapokban
A gazdasági válság drasztikusan lecsökkentette az üzleti utazások számát, amelyek negatív hatása a konferenciaszállodákon csattan elsősorban - állapítja meg Balla Ákos, a Colliers International nemzet...
A vállalatoknak jól felfogott üzleti érdeke, hogy sajátos, jól körülhatárolt, önálló "személyiséggel" rendelkezzenek, ami alkalmas arra, hogy megkülönböztesse őket a konkurenciától, és a dolgozókat magához vonzza. Az erős munkáltatói brand kézzelfogható versenyelőnyt jelent az álláspiacon és fontos fegyver a tehetségekért folytatott harcban. A válságban is vannak ugyanis olyan munkakörök,…
A francia PSA Peugeot Citroen autógyárcsoport szerdán 10,97 milliárd eurós bevételt jelentett az első negyedévről, 24,9 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, elmaradva az elemzői jóslatok 11...
Szerdán a svéd Electrolux 346 millió svéd koronás adózás utáni veszteséget jelentett az első negyedévről. Ez kisebb a tavalyi utolsó negyedévi hiánynál, de háromszor nagyobb az egy évvel korábbi, 106 milliós veszteségnél. (ProfitLine.hu)
Politikai és szakmai érvek egyaránt szólnak amellett, hogy az Országgyűlés már a tavaszi ülésszakban döntsön a jövő évi adótörvény-módosításokról - mondta Bod Péter Ákos közgazdász az InfoRádió Aréna...
Milliókat visznek haza a legjobban fizetett állami tisztviselők: Simor András, a jegybank elnöke az első a fizetési toplistán, őt Farkas István, a pénzügyi felügyelet első számú vezetője követi. De jól keres a Költségvetési Tanács elnöke is, és semmi oka panaszra Nagy Zoltánnak, a Gazdasági Versenyhivatal irányítójának sem....
Olcsóbb díjszabásra állították át több százezer párizsi háztartásban a villany- és a gázórákat kedden a francia áram- és gázszolgáltató, az EDF és a GDF sztrájkoló dolgozói. Volt, ahol a fizetésképtelen fogyasztóknak visszakapcsolták a korábban lekapcsolt mérőórákat.
Válság idején vissza kell térni az eredeti értékekhez, amelyek alapján változtatni kell, mert a válság nemcsak veszélyeket, hanem lehetőségeket is hordoz magában - mondta Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt....
Sajátos munkaerő-piaci programot dolgoztak ki a Tolna megyei Belecskán, melynek köszönhetően hat éve megszűnt a faluban a munkanélküliség. A helyiek zöldséget és gyümölcsöt termelnek, akik így segély helyett a megtermelt javakból, illetve fizetésből tarthatják el családjukat - írja a Hirado.hu.
A drámai első negyedéves adatok után igazi felüdülést jelentett az április a tőzsdei bevezetések terén, hiszen az USA-ban az elmúlt 1-2 héten sorozatban négy cég is IPO-hoz folyamodott. Ennek kapcsán...
A gazdasági válság nemcsak veszélyeket, hanem lehetőségeket is jelent - mondta a Mol elnök-vezérigazgatója a Nézőpont Intézet konferencia-sorozatának előadásán. Hernádi Zsolt szerint változtatásra van szükség, vissza kell térni az eredeti értékekhez Magyarországon.
Az amerikai tőzsdék tegnapi emelkedése a hazai parketten is mérsékelt pluszt eredményezett a nyitóban, a BUX 1.2%-kal került tegnapi zárószintje fölé. A vezető részvények közül az OTP 0.7%-os...
Tájékoztatás: Előző napi záróár téves értéke az adatszolgáltatási rendszerben Tisztelt Ügyfeleink! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Portfolio Terminál, Markers és GIR Light termékek...
A TriGranit 2009-ben újabb városközpontot nyit meg: a Dél-Lengyelország legnagyobb városközpont- fejlesztésének számító Bonarka Városközpont építési munkálatainak 90%-a már befejeződött, a...
Az elmúlt évben beindult értékpapírpiaci lejtmenet miatt nagyot csappant az egyes eszközök likviditása, melynek apropóján az Equilor egy mai sajtóreggeli keretében fontosnak tartotta áttekinteni a...
Míg április elejétől a kedvező külpiaci környezet miatt stabilabb forintpiaci kilátásokat jósoltak az UniCredit bécsi elemzői, addig a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által tegnap este közzétett globális...
Az euró árfolyama szerdán fél tízkor 299,33 forint volt, ami alig tér el a kedd délutáni 299,09 forintos értéktől, ám forintgyengülést jelez a kora reggeli 297,65 forintos kurzushoz képest. A keresked...
Korrektség, az emberek szeretete, áldozatvállalás és példamutatás - ezek azok az alapelvek, amelyekre minden vezető építhet, ha sikeres szeretne lenni - fogalmazott portálunknak adott interjújában Pozvai Zsolt, a Develor Tanácsadó Zrt. vezetője, akit egy tavalyi internetes szavazáson választottak meg az év Legjobb Főnökének. A szakember szerint a magyar vezetőket sokszor a rövid távú érdekek…
A Goldman Sachs szerint a kínai gazdaság gyorsabban fog talpra állni a válság után az idei évben, mint az a korábbi előrejelzésben szerepelt, miután a kormányzati gazdaságélénkítő intézkedések növelik a belföldi fogyasztást és a beruházásokat. (ProfitLine.hu)
A hazai kis- és középvállalkozások nem számítanak az infláció nagyarányú növekedésére - derül ki a Budapesti Kereskedelmi Kamara (BKIK) tegnap közzétett felméréséből. A válaszadók több mint 57...
Elérte a globális gazdasági éghajlatváltozás az adóparadicsomokat is, azaz valószínűleg meleg pillanatokat fognak átélni az adóparadicsomokban bejegyzett vállalkozások, tulajdonosaik és képviselőik. Az adózás alól kivont magánvagyonok értékét nemzetközi pénzügyi tanácsadók 2007-ben 7,3 milliárd dollárra becsülték....
Unalmas napok várhatók továbbra is, a 300 holdudvarában lebegve, igazi irány nélkül - írja napi piaci kommentárjában Márvány Zsolt, a Commerzbank treasury sales vezetője, aki szerint az esetlegesen...
A bankszektor vezetésével hanyatlott a hongkongi részvénypiac, miután a Dah Sing bankcsoport részvénykibocsátást tervez, valamint miután a HSBC bank 1,200 fős leépítést jelentett be. A Hang Seng index 2,6 százalékkal 14,878.45 pontra zuhant. (ProfitLine.hu)
A Kommerszant és a Vedomosztyi című orosz gazdasági lap egyaránt a legújabb botránynak nevezte, hogy a Surgutneftegas (Szurgutnyeftyegaz) egyelőre nem került be a Mol részvényeseinek jegyzékébe, és ezért nem szavazhat a csütörtökre tervezett Mol-közgyűlésen - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavalyi eredménye 5,5 milliárd forint veszteség volt, ami 2007-hez képest 11,1 milliárd forintos javulás - közölte a jegybank szerdán.
A balatoni kempinglánc sorra nyíló egységeiben a válság ellenére 7-8 százalékkal nőtt az előfoglalások száma, ugyanakkor az előleg befizetések elmaradtak a tavalyi évhez képest
A Phylaxia 1912. Holding Nyrt. (Phylaxia Nyrt.) számára kedvező jogerős részítélet született a Ceva-Phylaxia Zrt. ellen évek óta folyó szabadalmi perben. A Phylaxia Nyrt. a tőzsde honlapján közzétett ...
Az MNB 2008. évi eredménye 5,5 milliárd forint veszteség volt, ami 2007-hez képest 11,1 milliárd forint pozitív irányú változást jelent - olvasható a jegybank közleményében. A deviza kamat- és kama...
Az amerikai határidős indexek esése ellenére enyhe pluszban tartózkodnak a vezető nyugat-európai részvényindexek, a német DAX 0.3, a francia CAC-40 0.1, az angol FTSE 100 pedig 0.2%-kal került...
Hollandiában a legboldogabbak, míg Svédországban a legegészségesebbek a gyerekek, hazánkról sajnos azonban nem sok jó mondható el a gyermekek jólétét illetően - derül ki egy 29 országot összehasonlító nemzetközi felmérésből....
Újból az aktívan kezelt portfóliók felé fordulnak a világ nyugdíjalapjai, a Financial Times felmérése szerint ráadásul az aktív stratégiákkal párhuzamosan az intézmények többsége a...
A régió országainak közösen kell keresniük a megoldást a térség energia-biztonsági problémáira - mondta a Mol elnök-vezérigazgatója a Nézőpont Intézet konferenciáján. Hernádi Zsolt szerint ebben nem számíthatunk az Európai Unió segítségére.
Az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma márciusban csökkent Angliában, azonban a teljes munkanélküliség tovább emelkedett, miközben a kormányzat eladósodottsága rekord mértékűre emelkedett - közölte a brit statisztikai hivatal szerdán. (ProfitLine.hu)