A hiteltartozások megnövekedett terhei akadályozzák a lakossági megtakarítások gyarapítását a közép-európai régióban, de még a fejlettebb nyugat-európai országokban is. Ha váratlanul nagyobb összeghez jutnának, meglévő terheik mérséklésére, illetve hosszútávon befektetésekre a németek és franciák fordítanák, a magyarok és a románok megosztanák családjukkal, a csehek és a lengyelek pedig nyaralásra…
Visszavonulót fújt a CIB Bank. A pénzintézet közölte: egyelőre nem emeli a folyószámla-vezetés költségeit, mert Bajnai Gordon erre kérte a bankokat. Van azonban olyan bank, ahol augusztus elsejétől drágul néhány a folyószámla vezetéssel kapcsolatos költség. Az egyoldalú szerződésmódosításokkal kapcsolatos szigorítások augusztus elsejétől lépnek életbe.
Tíz éves csúcsra, 9,4 százalékra emelkedett a munkanélküliség az euróövezetben júniusban - tette közzé pénteken az Eurostat. A 27 uniós tagországban 8,9 százalékos volt a munkanélküliség az év hatodik...
Közel nettó 200 millió forintból a Gordiusz´95 Zrt. építheti ki az Erzsébet híd díszvilágítását, miután a társaság nyerte meg a Budapest Főváros Önkormányzata által a feladatra kiírt nyílt közbeszerzé...
Rekord veszteséget szenvedett el üzleti évének első negyedében a British Airways (BA) a lanyha kereslet miatt. A légitársaság több mint 20 évvel ezelőtti privatizációja óta először fordult elő, hogy e...
Európában a fogyasztói árak közel 13 éve nem látott mértékben esett júliusban az energiaköltségek hanyatlása következtében, míg a munkanélküliség egy évtizedes csúcsára emelkedett. (ProfitLine.hu)
A márciusi, idei mélypontot jelentő 37 pont óta folyamatosan javul a Nielsen által készített Fogyasztói Bizalmi Index. A 48 pontos júliusi mutató azonban még mindig messze elmarad attól, amit optimistának nevezhetnénk....
Hiába tüntettek a Siemens osztrák alkalmazottai júniusban a parlament előtt a tervezett elbocsátások ellen, nem sok eredményre jutottak: a 8400 munkavállalóból 900-tól ugyanis megválik a konszern....
A BME GTK Üzleti Tudományok Intézetének Részidős Továbbképzési Központja lehetővé teszi most kezdő hallgatóinak, hogy a tandíj megfizetését elhalasszák, vagyis a 2009 első félévében esedékes tandíjat 2010 tavaszán fizessék be.
Európában a fogyasztói árak közel 13 éve nem látott mértékben esett júliusban az energiaköltségek hanyatlása következtében, míg a munkanélküliség egy évtizedes csúcsára emelkedett. (ProfitLine.hu)
Rekord veszteséget szenvedett el üzleti évének első negyedében a British Airways (BA) a lanyha kereslet miatt. A légitársaság több mint 20 évvel ezelőtti privatizációja óta először fordult elő, hogy egy hagyományosan jó negyedben - április-június között - veszteség halmozódott fel. (ProfitLine.hu)
A háztartások forintban denominált nettó hitelfelvétele júniusban 31,5 milliárd forint volt a szezonálisan igazított, árfolyamszűrt adatok szerint, a devizahiteleknél az előző havihoz hasonló összegű, 9,6 milliárd forintot tett ki a nettó törlesztés összege - olvasható az MNB jelentésében. (ProfitLine.hu)
Ahogy azt sejteni lehetett, nem lesz egyszerű a jövő évi költségvetés tető alá hozása. Miközben még az idei hiánycél teljesülésével kapcsolatban is vannak bizonytalanságok, egyértelmű: jövőre újabb...
A várakozásokat meghaladó mértékben, 0,6 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak júliusban az egy évvel korábbihoz képest az euróövezetben - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteke...
Az Aviva Életbiztosító által az idei évben készített felmérés szerint a magyar lakosság csaknem 60 százaléka egyetlen fillért sem tud megtakarítani egy átlagos évben, Romániában és Lengyelországban ez az arány közel van a 70 százalékhoz. (ProfitLine.hu)l
A tegnapi eszement emelkedés után mára alábbhagyott a lendület a részvénypiacokon, ebben az amerikai indexek napközbeni csúcsokról való visszakorrigálása is szerepet játszhat. Nyugat-Európában mínusz...
Az Európai Bizottság engedélyezte, hogy a Strabag AG 5,7 százalékos részesedést vásároljon a Győr-Sopron-Ebenfuti Vasútban (GYSEV) - közölte Barbara Saulich, a Strabag illetékese az MTI érdeklődésére....
Litvánia is a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére szorulhat, ha nem sikerül a nemzetközi tőkepiacról pénzt felhajtania - mondta a litván államfő a Financial Timesnak. Dalia Grybauskaite a londo...
A magyar állampapírok még inkább kedvező befektetésnek mutatkoznak a külföldi befektetők számára, ha az MNB folytatja a megkezdődött kamatcsökkentést - közölte Borbély László az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese a Bloomberg hírügynökségnek. (ProfitLine.hu)
Vendéglátóipari, egészségügyi, mezőgazdasági és más területeken dolgozó szakembereket toboroz július 29-től a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) egyéves németországi munkavállalásra.
További erőteljes szárnyalás mutatkozik az OTP részvények piacán, az árfolyam megcsípte a 4,000 forintos magasságbot is, amire utoljára tavaly október 15-én volt példa. A délutáni amerikai GDP adatot...
Júniusban tíz éves csúcsra, 9,4 százalékra emelkedett a munkanélküliség az euróövezetben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala. A vizsgált 16 országban 158 ezren vesztették el állásukat ebben a hónapban. A legmagasabb munkanélküliségi rátát, 18,1 százalékot Spanyolországban regisztrálták.
Osztályzatjavítás lehetőségére utaló pozitívra változtatta Ukrajna mélyen spekulatív szuverén adóskockázati besorolásának kilátását a Standard & Poor´s, az ukrán költségvetésben és a pénzügyi szektorb...
A magyarországi hulladéklerakók több mint felét bezárták július közepéig, mivel nem feleltek meg az uniós előírásoknak. A Hulladék Munkaszövetség elemzése szerint ez azt jelenti, hogy a településeken összegyűjtött hulladékmennyiséget jóval többet utaztatják, amíg elér egy lerakóig, ami terheli a környezetet. A szervezet szóvivője elmondta: a tervbe vett lerakók megépítése pedig csúszik.
Osztályzatjavítás lehetőségére utaló pozitívra változtatta Ukrajna mélyen spekulatív szuverén adóskockázati besorolásának kilátását pénteken a Standard & Poor's, az ukrán költségvetésben és a pénzügyi szektorban végrehajtott szerkezeti szintű reformokra hivatkozva. (ProfitLine.hu)
A két napja elindult masszív emelkedés folytatódott az OTP piacán mai is a Budapesti Értéktőzsdén, a tegnapi 4,7 százalékos emelkedés után ma 3,9 százalékos erősödést követően elérte, a lélektani 4000 forintos szintet az árfolyam. (ProfitLine.hu)
Júniusban a háztartások új forint és euró lakáscélú hiteleinek szerződéses értéke jelentősen emelkedett, míg a svájci frank alapúaké az előző havi szinten maradt, a nem pénzügyi vállalatok új forint- és euróhiteleinek szezonálisan igazított szerződésértéke pedig összességében csökkent - olvasható az MNB jelentésében. (ProfitLine.hu)
Az orosz Gazprom folytatja terjeszkedését az ázsiai piacok felé, ennek érdekében egy új gázvezeték építése kezdődött meg az elmúlt héten. A vezeték a Szahalin-szigeteki mezőket fogja összekötni...
Tizenháromszoros különbség mutatkozik az Európai Unió (EU) tagországai között a minimálbér összegét illetően; a legmagasabb kötelező minimálbért Luxemburgban fizetik
Négyezer forint fölé emelkedett az OTP részvények ára pénteken kora délután a Budapesti Értéktőzsdén, utoljára tavaly október közepén forogtak négyezer forint fölötti árfolyamon a bank papírjai. Az...
Stabil kilátással megerősítette Nagy-Britannia lehető legjobb, "AAA" szintű szuverén adósbesorolását pénteken a Fitch Ratings, amely szerint ennek az elit osztályzatnak a fenntartását igazolja a magas hozzáadottérték-tartalmat előállító, sok lábon álló gazdaság, a font tartalékvaluta-státusa és a "kivételes finanszírozási rugalmasság". (ProfitLine.hu)
A Nyugat-dunántúli régióban mintegy 15 ezerrel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma az idei első félévben az elmúlt évek hasonló időszakához képest - tájékoztatta Kiss Ambrus, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója az MTI-t.
Megszületett a megállapodás az E.ON és GdF Suez között. Az Európai Bizottság egy korábbi döntésében arra kötelezte az E.ON energiaóriást, hogy a német piacon érvényesülő túlságosan nagy erőfölénye...
Négyezer forint fölé emelkedett az OTP részvények ára pénteken kora délután a Budapesti Értéktőzsdén, utoljára tavaly október közepén forogtak négyezer forint fölötti árfolyamon a bank papírjai.
Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy 100 millió euróval támogatja Szerbia költségvetését, s jóváhagyott egy 85 milliós segélycsomagot is a Nyugat-Balkán államainak és Törökországnak - jelentette be ...
A brit élelmiszerbiztonsági hivatal legfrissebb eredményei szerint a bio-élelmiszerek semmivel sem egészségesebbek a hagyományos termesztési eljárással készülőknél....
Újra élénkül Magyarországon a lakossági hitelezés, de a jelek szerint nem a devizahitelek népszerűsége tért vissza, hanem a forint iránti igény nőtt. Ez részben a bankok devizahitel-visszafogással...
A tavaly azonos időszakinál jóval kevesebb motort gyártott az Audi Győrben az idén az első félévben: a 2008-as 1 millió 23 ezerrel szemben nem egészen 662 ezret - közölte az Audi Hungaria Motor Kft. ...
Az EKB által a bankrendszerbe pumpált hatalmas likviditásnak köszönhetően újabb rekordra csökkent az Euribor bankközi kölcsönzési ráta. (ProfitLine.hu)
Három nappal azután, hogy a Nemzetközi Valutaalap rábólintott arra, hogy a hitelcsomag harmadik, 3.3 milliárd dolláros részletét lehívhatja Ukrajna, z Standard & Poor’s (S&P) negatívról...
Öt év alatt közel egymilliárdszor töltötték le a Mozilla Firefox nyílt forráskódú programot, amely ma már az internetes böngészők piacának közel egyharmadát uralja. Az összesített adat a Firefox 20...
Litvánia is a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére szorulhat, ha nem sikerül a nemzetközi tőkepiacról pénzt felhajtania - mondta a litván államfő a Financial Timesnak. (ProfitLine.hu)
A második negyedéves GDP az előzetes becslések szerint mindössze 1 százalékkal zsugorodott az évesített adatok alapján - közölte a kereskedelmi minisztérium. Ez kisebb mértékű csökkenés, mint az elemzők által várt 1,4 százalék. Az elmúlt két negyedévben átlagosan a csökkenés mértéke 5,9 százalékos volt. (ProfitLine.hu)
A várakozásoktól elmaradó, 0.87 dolláros egy részvényre jutó nyereségre tett szert a Chevron a második negyedévben - derül ki a társaság percekkel ezelőtt közzétett gyorsjelentéséből. Az eredmények...
A vártnál jobb lett az amerikai GDP adat, de a részvénypiacok mégis inkább csökkenéssel reagáltak a publikált statisztikákra. Az amerikai futuresek már mínuszosak, akárcsak a német DAX és a nemrég...
A második negyedéves GDP az előzetes becslések szerint mindössze 1 százalékkal zsugorodott az évesített adatok alapján - közölte a kereskedelmi minisztérium. Ez kisebb mértékű csökkenés, mint az elemzők által várt 1,4 százalék. Az elmúlt két negyedévben átlagosan a csökkenés mértéke 5,9 százalékos volt. Az első negyedéves GDP visszaesés mértékét viszont 6,4 százalékosra rontották a korábbi 5,5…
A tavaly azonos időszakinál jóval kevesebb motort gyártott az Audi Győrben az idén az első félévben: a 2008-as 1.023 millióval szemben nem egészen 662 ezret - közölte az Audi Hungaria Motor Kft....