Már a délelőtti órákban sem remegtek meg a piacok a rossz hírekre, délután pedig meredek emelkedés kerekedett. A Fed likviditásfokozó intézkedéseire vonatkozó várakozások mellett egy kedvező amerikai...
Nőtt a világ második legnagyobb légi teherszállító társasága, a FedEx profitja a március végével záródott negyedik negyedévben egyszeri tételek nélkül számolva. Ezt figyelembe véve azonban csökkent az adózott eredménye a tavalyi azonos időszakhoz képest.
Az egészségügyi államtitkárság szerint az Országgyűlés által hétfőn elfogadott, az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló úgynevezett salátatörvény az egészségügy minden területén jelentős fejlesztéseket jelent.
A Spanyolország által nemrég a bankjai megmentésére kért 100 milliárd euró mindössze negyede a szükséges összegnek - nyilatkozta a Dow Jonesnak Sean Egan, az Egan-Jones Ratings Co. elnöke. Meglátása...
Magyarországon évente több ezer helyen keletkezik erdő- és vegetációtűz. 2012-ben már több mint 1.700 erdőtűz keletkezett, a legnagyobbnál Bugacon több mint 1.100 hektár erdő égett le, és közel hat napig tartott a tűz eloltása....
A befektetők továbbra sem optimisták a részvénypiacok további emelkedését illetően, a Sentix legutóbbi felmérése alapján jöhet még esés a részvénypiacokon, írja a Handelsblatt. A fontosabb...
Annak ellenére, hogy a német ZEW index borzasztóan gyenge lett és a délután megjelent amerikai lakáspiaci adatok sem voltak túlságosan meggyőzőek, a vezető nyugat-európai és az amerikai indexek...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 253,80 pontos, 1,45 százalékos emelkedéssel, 17.805,75 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Olaszország harmadik legnagyobb bankja, a Monte dei Paschi di Siena (MPS) sürgősen tőkepótlásra szorul, mivel a toszkán pénzintézet jelentős olasz állampapír kitettséggel rendelkezik, amelyen komoly...
Görögország és hitelezői újra fogják tárgyalni a dél-európai országnak nyújtott második nemzetközi pénzügyi segélycsomag feltételeit, mivel időközben megváltoztak a körülmények - mondta kedden egy...
A Hatok tárgyalóküldöttsége Moszkvában időt kért arra, hogy reagáljon Teherán javaslataira - szivárogtatta ki az iráni delegáció egyik tagja a keddi egyeztetésekről.
A forint árfolyama szerényen tovább erősödött kedden este az euróhoz, a svájci frankhoz, a dollárhoz és a jenhez viszonyítva a délutáni jegyzésekhez képest a bankközi devizapiacon.
Szerdán és csütörtökön 35 Celsius-foknál is melegebb lehet, péntektől némileg mérséklődhet a kánikula, vasárnap az ilyenkor szokásosnak megfelelő 25-30 fok várható - mondta Reisz András, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa kedden az MTI-nek....
A hétfői tétovázás után folytatódott az emelkedés az európai piacokon. Londonban a FTSE-100 95,22 pontos, 0,73 százalékos javulással 5.586,31 ponton zárt. Frankfurtban a DAX-30 115,16 pontos, 1,84 százalékos többlettel 6.363,36 ponton végzett, míg Párizsban a CAC-40 51,73 ponttal, 1,69 százalékkal 3.117,92 pontra erősödött.
V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára bejelentette: a tárca a nyár végén, ősz elején pályázatot ír ki a vidéki örökség megőrzése és fenntartható fejlesztése témakörben. A pályázat keretében 5-7 milliárd forintot fordítanak a vidék örökségének megőrzésére, a források a LEADER-en keresztül lesznek elérhetők.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) már ebben az évben 850 millió forint körüli összeget vár a spanyol modelltől, amelyet a parlament által hétfőn elfogadott egészségügyi salátatörvény vezet be.
A dél-koreai, állami tulajdonú Korea Electric Power Corporation (KEPCO) az előzetes elemzések alapján a paksi atomerőmű bővítésére kiírandó nemzetközi pályázat lehetséges indulói közé tartozik,...
Szerda délben állhat fel az új hárompárti koalíciós kormány Görögországban - közölte televíziós beszédében kedden este Evangelosz Venizelosz, a Pánhellén Szocialista Mozgalom (Paszok) elnöke. ...
Rohamtempóban folytatódnak a globális bevásárlóközpont-fejlesztések. A bővülő középosztály és a kereskedők terjeszkedése példa nélkül álló építkezésekhez és új központok nyitásához vezet, főleg a feltörekvő piacokon - derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legfrissebb kutatási adataiból, amelyről kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t.
Az ESET minden hónapban összeállítja a világszerte terjedő számítógépes vírusok toplistáját, melyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik leginkább a felhasználók számítógépeit. A 2012-es májusi lista érdekessége, hogy az Autorun minden erőfeszítés dacára visszatért az első helyre.
Az utóbbi hónapokban már úgy tűnt, hogy a Ryanair letett arról, hogy megszerezze versenytársát, az Aer Lingus-t, most azonban újabb ajánlatot tennének a konkurens légitársaságra, írja a Handelsblatt....
Európában, a nyugati civilizáció hátországában újra masíroznak a gyűlöletmozgalmak - figyelmeztetett a Los Angeles-i központú Simon Wiesenthal Központ júniusi keltezéssel kiadott jelentése.