Mozgalmas hét elé néznek a piaci szereplők, ugyanis a makronaptár tele van pakolva több szorosan követett adattal, melyek közül nagy valószínűséggel a pénteki Ben Bernanke beszéd lehet a legfontosabb...
Kivárás mutatkozik az európai piacokon, a vezető nyugat-európai tőzsdék mérsékelt csökkenéssel nyitottak, a befektetők változatlanul azt várják, milyen lépéseket tesz az Európai Központi Bank az euróövezeti adósságválság hathatós kezelése céljából.
Siemens és a görög kormány a pénteki egyezséggel lezárt egy már majdnem két évtizede húzódó jogi vitát, melyet csúszópénzek és megvesztegetés miatt indítottak a német vállalat ellen - olvasható az Erste BÉTa Hírek kiadványában.
A vártnál nagyobb mértékben, 102,3 pontra süllyedt augusztusban a német Ifo-index, ami azt jelenti, hogy Európa legnagyobb gazdaságának legfontosabb konjunktúra-indexe 2,5 éves mélypontra jutott....
Egyre több vállalat dönt a bérszámfejtési és HR feladatainak kiszervezése mellett. Összegyűjtöttük, milyen szempontokat figyelembevéve lehet kiválasztani a legjobb szolgáltatót és maximalizálni a vállalat hatékonyságát.
Öt héttel a halálos áldozatot is követelő zavargások után újraindult a termelés a Suzuki manesari gyárában. A zavargásokban érintett ezer munkástól megváltak, jelenleg hetvenöten dolgoznak az üzemben - írja az Auto-Motor.
Hétfő hajnalban a múlt heti rali után kissé megpihent az euró; a következő hetekben várható események az eurózóna válságkezelésében óvatossá teszik a befektetőket. A forint is gyengébben startolt, a közös pénz jegyzése azonban kora délelőtt visszatért 278 alá.
A-kategóriás ipari ingatlannal bővítette portfólióját az Appeninn Holding Nyrt. Biatorbágy határában. A cég a Vendel Parkban álló Kärcher-bázist akvirálta. Az Appeninn Holding Nyrt. megállapodást...
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben, 102,3 pontra csökkent augusztusban a német üzleti hangulatot követő átfogó mutató értéke a júliusban mért 103,3 pontról - közölte hétfőn az ifo német gazdaságkutató intézet. Ez már a negyedik havi csökkenés az október óta mutatott emelkedés után.
A gyenge dollár hátán felkapaszkodva több mint 3 százalékkal 1.667 dollárra erősödött az arany árfolyama Londonban az elmúlt hét folyamán. Ezzel a sárga nemesfém kitört az utóbbi idők beszűkült kereskedési sávjából. Amennyiben sikerülne a jegyzésnek a karnyújtásnyira került 200-napos mozgóátlag felett stabilan megkapaszkodni, az további vevőket vonzhat a piacra, és ez az aranyár folytatódó…
A héten nem keveseket meglepő bejelentést tett Antonis Samaras görög kormányfő a Le Monde francia napilap számára. A miniszterelnök úgy nyilatkozott, "Görögország készen áll arra, hogy a piacra dobjon néhány lakatlan szigetet." Mindezt az államadósság csökkentése miatt kénytelenek megtenni. A Pénzcentrum.hu gondolt egy nagyot: mivel Magyarországnak is vannak lakatlan szigetei és államadóssága is,…
Európában Olaszországban a legdrágábbak a kempingek, Magyarország a középmezőnyben foglal helyet - derül ki abból az összeállításból, amit a Düsseldorfban augusztus 25. és szeptember 2. között tartandó Caravan Salon lakókocsi és kempingkiállítás alkalmából tettek közzé....
A hét első napján mérsékelt optimizmusban zajlik a kereskedés, az irányadó nyugat-európai indexek többsége 0,5 százalék alatti pluszban tartózkodik. A kereskedés irányára a várakozások alatti német...
Mától lehet pályázni a fűtési rendszerek korszerűsítésére - áll a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében. A költségvetési forrásból meghirdetett konstrukcióra 2012. augusztus 27-től a 864,4 millió forintos keret kimerüléséig nyújtható be pályázat....
Olaszország legnagyobb eszközállománnyal rendelkező bankját, az UniCreditet is elérte az amerikai hatóságok keze: több brit nagybank után ennél a banknál is azért vizsgálódnak, mert a gyanú szerint...
A héten igen aránytalanul fognak eloszlani a piacmozgató események, már most érdemes készülni a pénteki napra, hiszen a Wyoming államban található Jackson Hole névre hallgató üdülőparadicsom a hét utolsó napján a jegybankárok terepévé vedli át magát. A pénteki szimpózium fontosságát igen jól prezentálja az, hogy 2010-ben ezen a helyen lebegtette meg Ben Bernanke a QE2 program beindítását, ami…
A kormány bevezeti az egynyári öntözés fogalmát, így a legfeljebb 100 hektáros gazdaságok egyszerűsített engedélyezéssel juthatnak öntözővízhez - az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján...
Augusztusban már a negyedik hónapban romlott az üzleti hangulat Németországban: a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet üzleti bizalmi mutatója 102,3 pontra - 2010 márciusa óta a legalacsonyabbra - csökkent a júliusi 103,2 pontról főként az euróövezeti bizonytalanság miatt.
Összesen 541, a társaságnál eddig a háttérszolgáltatásban tevékenykedő dolgozójától válik meg a négy szabolcsi kórházat működtető Egészségügyi Holding (EH) Zrt. - jelentette be Mangol Csilla...
Fémmegmunkálással foglalkozó üzem épül a Jászfényszaru Ipari Parkban, a Sangjin Micron Hungary Kft. által végzett beruházás várhatóan még ez év őszén elkészül. A 2 milliárd forint értékű beruházás...
A Bayer és a brit IVCC nevű vállalkozás további 3 évvel meghosszabbította az együttműködési megállapodást - olvasható az Erste BÉTa Hírek kiadványában.
Az E.ON német energetikai társaság nem kommentálja Orbán Viktor miniszterelnöknek a magyarországi leányvállalatra vonatkozó kijelentését - közölték hétfőn a társaság sajtóosztályán az MTI-vel.
Nem túl eredményesek a baranyai Start-kertészetek a Népszabadság beszámolója szerint. Egyes polgármesterek szerint a közmunkásokat alkalmazó program újra megtanítja az állástalanságba évek óta belefáradt, belelustult embereket a nyolcórás munkára. Egy másik faluvezető azonban úgy véli, pazarló a program.
Az E.ON német energetikai társaság nem kommentálja Orbán Viktor miniszterelnöknek a magyarországi leányvállalatra vonatkozó kijelentését - közölték a társaság sajtóosztályán az MTI-vel.
Közzétette az Erste a régiós olajszektorra vonatkozó legfrissebb elemzését, a szakértők azzal számolnak, hogy az olaj árfolyama továbbra is magas szinteken marad, miközben a finomítói marzsok az év...
Keleti veszély fenyegeti az európai finomítókat, szakértők szerint ugyanis az orosz dízelexport megugrása pár éven belül jelentős nyomást helyezhet majd a szektor profitabilitására. Oroszországban...
Magyarország a vállalkozók országa, mivel több, mint 565 ezer társas vállalkozás működik és 880 ezer cégtulajdonos van országunkban. A cégek száma még mindig nő, de már nem olyan gyors ütemben.
Az egészségügyi ellátás azon kevés szolgáltatások egyike, amelyet mindannyian használunk, de a jelek szerint szinte mindenki elégedetlen vele. Az Union Biztosító idén nyáron az aktív munkavállalók körében végzett reprezentatív, országos piackutatásának eredményei legalábbis erről tanúskodnak.
Ázsiában szeretne terjeszkedni a Raiffeisen Bank International, hogy két hasonló súlyú pillérre, Kelet-Európára és Ázsiára építse tevékenységét - nyilatkozta Herbert Stepic vezérigazgató a hétvégén...
Teljes kihasználtsággal futó, kiváló elhelyezkedésű és magas minőségi színvonalat képviselő ipari ingatlannal bővítette portfolióját a tőzsdén is jegyzett Appeninn Holding Nyrt. Biatorbágy határában - olvasható a vállalat sajtóközleményében.
Összesen 541, a társaságnál eddig a háttérszolgáltatásban tevékenykedő dolgozójától válik meg a négy szabolcsi kórházat működtető Egészségügyi Holding (EH) Zrt. - jelentette be Mangol Csilla vezérigazgató hétfőn Nyíregyházán, sajtótájékoztatón.
Összesen 541, a társaságnál eddig a háttérszolgáltatásban tevékenykedő dolgozójától válik meg a négy szabolcsi kórházat működtető Egészségügyi Holding (EH) Zrt. - jelentette be Mangol Csilla vezérigazgató.
Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora az InfoRádió Aréna című műsorában kijelentette, a Magyarországon tevékenykedő külföldi cégek számára nem elég rugalmas a magyar képzési rendszer.
Holnap dönt a jegybanki alapkamatról az MNB, pénteken a Jackson Hole-i találkozón Bernanke bejelentései lesznek középpontban - ez lesz az utolsó "pihenőnap" a héten.
Negyvenegy kínai aranybányászt vettek őrizetbe Ghánában, mert engedély nélkül termelték ki a nemesfémet - adta hírül hétfői számában a Global Times című angol nyelvű kínai napilap.
Az E.ON német központjában két napba telt, amíg azzal reagáltak Orbán Viktor bejelentésére, hogy nem reagálnak. A kormányfő egyértelművé tette, hogy visszaveszik a gázüzletágat a németektől.
Keleti veszély fenyegeti az európai finomítókat, szakértők szerint ugyanis az orosz dízelexport megugrása pár éven belül jelentős nyomást helyezhet majd a szektor profitabilitására. Oroszországban...
Fémmegmunkálással foglalkozó üzem épül a Jászfényszaru Ipari Parkban, a Sangjin Micron Hungary Kft. által végzett beruházás várhatóan még ez év őszén elkészül. A 2 milliárd forint értékű beruházás 70-80 munkahelyet teremt a településen. A vállalat elsősorban Jászfényszaruról és térségéből kívánja a munkaerőt biztosítani....
Utólagos adat felülvizsgálata keretében mind a 2010-es, mind a 2011-es éves GDP-változásra vonatkozó adatait lefelé módosította mai adatközlésével a spanyol statisztikai hivatal. Az új információk...
Az Országos Rendőr-főkapitányság 1 250 járőr- és 500 bűnügyi ügyintézői gépkocsira írt ki gyorsított tárgyalásos közbeszerzést; a sietség indoka az, hogy a korábbi eljárás mind a hat ajánlattevője...
A spanyol statisztikai hivatal ma közzétett felülvizsgált adatai alapján az ország gazdasága az eredetileg közzétettnél mérsékeltebb teljesítményt mutatott 2010 és 2011-ben.
Rendkívül alacsony forgalom mellett pénteki záróértéke közelében oldalazik a BUX. Nyugat-Európában egy várakozások alatti makroadatot követően az eladók vették kezükbe az irányítást, bár egyelőre az...
Nem csökkenek a jövedelmi különbségek Kínában, akár több ezer jüanes szakadék is lehet egyes kínai városok és régiók átlagkeresetei között - derül ki a legfrissebb, 2011-es átlagokat összesítő bérezési statisztikákból.