2014. december 29. hétfő

dec. 29
9:18
Olasz komphajó - Az utasok több mint felét mentették ki eddig (ProfitLine)
Az olasz haditengerészet adatai szerint a görögországi partoknál kigyulladt Norman Atlantic nevű olasz komphajóról hétfő reggelig 254 embert sikerült kimenteni. Az Albánia partjainál hányódó hajó fedélzetén még 224-en vannak.
dec. 29
9:21
Ilyen a kormány szociálpolitikája (HR Portál)
Magyarországon nem csak a gazdaság lendülete akadt el úgy általában az utóbbi közel egy évtizedben, hanem a javakhoz való hozzáférés is egyre egyenlőtlenebbé vált - írja a 444 a TÁRKI Társdalmi Riportjának idei kötete alapján.
dec. 29
9:23
A vezetésnek öt dimenziója van (HR Portál)
Henry Kimsey-House a coaching szakma egyik legnagyobb klasszisa vendége volt nemrég a Coaching Határok Nélkül programsorozatnak. Ő hozta létre 1992-ben a világ első akkreditált, és azóta is legnagyobb coachképző iskoláját, a CTI-t (The Coaches Training Institute) az Egyesült Államokban, San Francisco mellett. Azóta 44 ezer hallgató végzett a CTI-nál világszerte működő hálózatában. Az…
dec. 29
9:24
Két napig még nyitva a magyar börze, vajon forgalom is lesz? (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe ugyanott nyitott, ahol múlt hét kedden abbahagyta a kereskedést.
dec. 29
9:27
Térdre kényszerült az orosz medve (TOP 10 sztori - 4.) (Portfolio)
Összeomló gazdaságok és fizetőeszközök, több ezer halálos áldozat, megváltozó országhatárok és hidegháborús feszültség a nagyhatalmak között - röviden ez a mérlege az idén egyre nagyobb intenzitással...
dec. 29
9:29
Az orosz piacon mára is jut egy kis izgalom (Portfolio)
Csendesen kezdődött a hét az európai tőzsdéken a hosszú karácsonyi szünet után. Pénteken az amerikai indexek új csúcsokkal búcsúztatták a hetet, és Ázsiában is többségében emelkedtek ma reggel az...
dec. 29
9:31
Hamarosan eldől a rendkívüli görög elnökválasztás! (Portfolio)
A ma délelőtt 11 órakor kezdődő parlamenti szavazáson végleg eldől a hónapok óta napirenden lévő elnökválasztás kérdése Görögországban - írja a Reuters. Amennyiben a szavazás harmadik fordulója során...
dec. 29
9:42
Nem fért be a karácsonyi menü? Most több pénzt kaphat új hűtőre! (Privátbankár)
A kirobbanó népszerűségnek örvendő energiamegtakarítási pályázat most még kedvezőbb: megemelték a nagygépekre vonatkozó támogatást.
dec. 29
9:45
Jövőre jöhet a 172 milliárdos honvédségi helikopter-beszerzés (Portfolio)
A legfeljebb 30 honvédségi helikopter beszerzésével kapcsolatos 172 milliárd forintos tender kiírásához már csak a pozitív kormánydöntésre és a forrás hozzárendelésére várnak az illetékesek, és ha ez...
dec. 29
9:45
Tarlós szerint "sínen van" a 3-mas metró felújítása (Pénzcentrum)
A szerelvények felújítására már kiírták a közbeszerzési eljárást....
dec. 29
9:47
Januártól jöhet a fizetős M0-ás (Portfolio)
A kormány szándéka szerint január elsejétől már csak autópálya-matricával lehet felhajtani az M0-s több szakaszára, számos települést elkerülő pályaszakaszára és a fővárosba bevezető autópályákra a...
dec. 29
9:51
Vegyes nyitás az európai piacokon (ProfitLine)
Vegyes indexekkel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapír piacokon.
dec. 29
9:51
ÁSZ-elnök: több mint 2500 számvevőszéki javaslat a hatékonyabb működés érdekében (GazdaságPortál)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az idén mintegy 230 számvevőszéki jelentést hozott nyilvánosságra, több mint 2500 javaslatot tett a szabályszerűbb, hatékonyabb működés érdekében, és csaknem 1000 helyszíni ellenőrzést folytattak le a számvevők – mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke az MTI-nek adott év végi nyilatkozatában. Kifejtette: ellenőrzéseik és elemzéseik érintették az ország versenyképességére…
dec. 29
9:53
Magyarország továbbra is jó befektetési célpont (ProfitLine)
A külföldi befektetők továbbra is jó befektetési célpontnak tartják Magyarországot - mondta el a Nemzetgazdasági Minisztérium nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.
dec. 29
10:00
Előbb összeszerelő üzem, csak aztán K+F (Privátbankár)
Nagyszerű célpont a külföldi befektetők számára Magyarország, legalábbis hangulatváltozást nem tapasztalt a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára.
dec. 29
10:03
Hirtelen meglódult a forint, zuhan a rubel (Portfolio)
A múlt pénteki illikvid kereskedés során kialakult csaknem 318-as euróárfolyam után hétfő délelőtt hullámszerű forinterősödést láthattunk, ami éppen jól jön a gazdaságpolitikának ahhoz, hogy...
dec. 29
10:05
Még idén rábólint Brüsszel a fontos magyar dokumentumokra (Portfolio)
Már a jövő év elejétől nagy számban jelennek meg uniós pályázati kiírások, miután a magyar operatív programok többsége várhatóan még ebben az évben megkapja a szakmai jóváhagyást az Európai...
dec. 29
10:12
NGM: Magyarország továbbra is jó befektetési célpont (Infostart)
A külföldi befektetők továbbra is jó befektetési célpontnak tartják Magyarországot - mondta el a Nemzetgazdasági Minisztérium nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.
dec. 29
10:15
Szakértő: a kancellári és az elnöki képet ötvözi Angela Merkel (GazdaságPortál)
Több tényezője is van a német kancellár szokatlanul stabil és töretlen népszerűségének – nyilatkozta az MTI-nek Hettyey András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa, aki ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy Angela Merkel a németek számára ötvözi a kancellári és az elnöki képet. A Németország-szakértő kitért Merkel közelgő magyarországi látogatására, úgy értékelve, hogy az nem lesz ...
dec. 29
10:21
Fontos változás jön: ez alapján kapod jövőre a táppénzt (Pénzcentrum)
Január 1-től már így számolják....
dec. 29
10:21
Hűtőre, vagy fagyasztóra pályázott? Ma kapta meg a karácsonyi ajándékot! (Portfolio)
Az idén szeptemberben meghirdetett háztartási nagygépek energiamegtakarítást eredményező cseréjét támogató pályázat kapcsán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a visszajelzéseket mérlegelve 5 000...
dec. 29
10:23
Zuhanás a görög piacon (Portfolio)
Kis emelkedésekkel kezdődött a hét Európában a hosszú karácsonyi szünet után, miután pénteken az amerikai indexek új csúcsokra emelkedtek. A nyugalom azonban nem tartott sokáig, az orosz piacon egy...
dec. 29
10:24
Kötelezőt váltott? Erre kell most figyelnie! (ProfitLine)
Becslések szerint idén mintegy 250 ezer autós mondta fel a december elsejei határidőig az év végén lejáró kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (kgfb). Nekik december 31-ig kell megkötniük az új biztosítási szerződést. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) röviden sorra veszi a további fontosabb határidőket is, és bemutatja, hogyan kerülhetők el a váltáshoz…
dec. 29
10:25
Kötelezőt váltottál? Erre kell most figyelned! (Portfolio)
Becslések szerint idén mintegy 250 ezer autós mondta fel a december elsejei határidőig az év végén lejáró kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (kgfb). Nekik december 31-ig kell megkötniük az új...
dec. 29
10:36
Vegyen hűtőt! - bár az influenza miatt nem kell spájzolni... (Privátbankár)
Kedvez a karácsonyi maradékok eltárolásának a fejlesztési tárca, bár egyelőre nem kell azért spájzolni, mert influenzásan nem mehetünk utcára – ahonnan viszont egyre inkább hiányoznak az orosz turisták.
dec. 29
10:39
Zuhanás a görögöknél (Portfolio)
Kis emelkedésekkel kezdődött a hét Európában a hosszú karácsonyi szünet után, miután pénteken az amerikai indexek új csúcsokra emelkedtek. A nyugalom azonban nem tartott sokáig, az orosz piacon egy...
dec. 29
10:48
Erősödött a forint délelőtt (Infostart)
Erősödött hétfőn a forint a bankközi devizakereskedelemben, az euró jegyzése 315,35 forintra csökkent délelőtt tíz órára a kora reggeli 316,77 forintról.
dec. 29
10:50
Lejár a határidő! - Nyilatkozniuk kell a vállalkozásoknak (Infostart)
Év végén lejár a határidő, ameddig a vállalkozásoknak be kell jelenteni számlavezető bankjuknál, hogy ki a cég tényleges tulajdonosa. Az OTP Business ügyvezető igazgatója azt mondta: még mindig ezres nagyságrendű azon vállalkozások száma, akik nem tették meg ezt, holott a tét nagy: nyilatkozat híján nem használható a bankszámla, arról például utalást nem tudnak kezdeményezni a cégek.
dec. 29
10:51
Rogán: országvédelmi akcióterv készül (GazdaságPortál)
Országvédelmi akcióterv, országfejlesztési koncepció és egységes családtámogatási terv megalkotására készül a Fidesz-KDNP-frakció jövő évi évadnyitó ülésén – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője az MTI-nek adott interjújában. A politikus arról is beszélt, az Egyesült Államok “nyomásgyakorlása” mögött az EU és Amerika közötti szabadkereskedelmi egyezmény ügye állhat. Kifogásolta egyúttal,…
dec. 29
10:54
Rettegünk elmenni táppénzre? Itt vannak az okok (Privátbankár)
Drasztikusan csökken a táppénz kifizetés 2009 óta. Csont- és izomrendszeri problémákkal maradunk a legtöbbet otthon a KSH adatai alapján.
dec. 29
10:56
Még mindig van feladat a kgfb-kampányban (Privátbankár)
Még két napjuk van azoknak, akik a kampány idején még csak felmondták a régi kgfb-szerződést, de újat nem kötöttek, hogy új biztosítónak tegyenek ajánlatot. A már leszerződőknek is van dolguk: márciusig be kell fizetni az aktuális részletet.
dec. 29
10:57
Elfogadták a 2015-ös csökkentett Artisjus-jogdíjakat (ProfitLine)
Az igazságügyi miniszter jóváhagyta az Artisjus 2015-ös szerzői jogdíjtervezetét: a vendéglátó üzletek által fizetett zenei jogdíjak átlagosan 19,5 százalékkal csökkennek január elsejétől. Az újonnan zenét játszó üzleteket további 10 százalékos kedvezménnyel ösztönzik a nyilvános zenefelhasználásra.
dec. 29
10:57
Részvényeket adott el az OTP (Portfolio)
Az OTP Bank javadalmazási politikája keretében 2014. december 23-án 13 170 darab törzsrészvény került értékesítésre a bank igazgatósága által megállapított áron - közölte az OTP. Az értékesítés...
dec. 29
11:06
Ezért lesz jobb a vendéglátóknak jövőre (Infostart)
Átlagosan 19,5 százalékkal csökkennek a vendéglátó üzletek által fizetett zenei jogdíjak január elsejétől. Az igazságügyi miniszter jóváhagyta az Artisjus 2015-ös szerzői jogdíjtervezetét - közölte az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület az MTI-vel hétfőn.
dec. 29
11:12
Két horgász, egy elhagyott autó - dupla NAV-fogás (Privátbankár)
A Nemzeti Adó-és Vámhivatal pénzügyőrei és a határrendészek egy gyümölcsösben 2500 doboz, a később pedig egy hátrahagyott személyautóban 12 ezer doboz magyar adójegy nélküli cigarettát találtak.
dec. 29
11:14
Elkapnák a multik grabancát, de van, aki áfaemelésen töri a fejét (Privátbankár)
A társasági adókulcsok várhatóan nem változnak számottevően a következő három évben – állapította meg az RSM pénzügyi és adótanácsadó hálózat 50 országra kiterjedő kutatása. A területen a legnagyobb kihívást a teljes lendülettel folyó, OECD által vezényelt globális adórendszerreform jelenti, amely elsősorban a multinacionális cégek adóelkerülésének visszaszorítását célozza és a cégeket, a…
dec. 29
11:15
Felfüggesztik a botránycég részvényeit (Portfolio)
Felfüggeszti a Btel részvényeinek és kötvényeinek kereskedését a BÉT ma egy órától egészen a tőzsde zárásáig, miután a cég ma tartja rendkívüli közgyűlését. Az esemény keretében várhatóan olyan...
dec. 29
11:15
Tarlós szerint "sínen van" a 3-as metró felújítása (Pénzcentrum)
A szerelvények felújítására már kiírták a közbeszerzési eljárást....
dec. 29
11:17
Jönnek a gigabírságok: ezt sok magyar lakástulaj benézi (Pénzcentrum)
A társasház albetéteseit ugyanaz a felelősség terheli, mint a családi ház tulajdonosát....
dec. 29
11:18
Kevesebb jogdíjat kell fizetnie a vendéglátóiparnak (Adózóna)
Átlagosan 19,5 százalékkal csökkennek a vendéglátó üzletek által fizetett zenei jogdíjak január elsejétől. Az igazságügyi miniszter jóváhagyta az Artisjus 2015-ös szerzői jogdíjtervezetét - közölte az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület az MTI-vel hétfőn.
dec. 29
11:30
Nagy dolgokra lehet képes, de ma még szinte üres a Telenor MyWallett elektronikus pénztárca (Privátbankár)
Egy közel átlagos kondíciókkal bíró hitelkártya mellett a Telenor Cellum által fejlesztett mobil-pénztárcája lehet igazán komoly mérföldkő a hazai mobilfizetés terén - várjuk, mire lesz képes 2015-ben a MyWallet
dec. 29
11:30
ÁSZ-elnök: több mint 2500 számvevőszéki javaslat a hatékonyabb működés érdekében (ProfitLine)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az idén mintegy 230 számvevőszéki jelentést hozott nyilvánosságra, több mint 2500 javaslatot tett a szabályszerűbb, hatékonyabb működés érdekében, és csaknem 1000 helyszíni ellenőrzést folytattak le a számvevők - mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke az MTI-nek adott év végi nyilatkozatában.
dec. 29
11:32
Útdíj - nem lesz csúszás (ProfitLine)
A kormányszóvivő tájékoztatása szerint nem csúszik az új autópályamatrica-rendszer bevezetése.
dec. 29
11:33
Januártól jöhet a fizetős M0-ás (2.) (Portfolio)
A kormány szándéka szerint január elsejétől már csak autópálya-matricával lehet felhajtani az M0-s több szakaszára, számos települést elkerülő pályaszakaszára és a fővárosba bevezető autópályákra a...
dec. 29
11:35
Mi lesz a bankokkal 2015-ben? - Megszólal a hét vezér (Portfolio)
Nem nagy bátorság kijelenteni, hogy az új évezred eddigi legnehezebb évét hagyják maguk mögött a magyar bankok. Év vége alkalmából azért megkérdeztük a nyolc magyarországi nagybank első emberét, hogy...
dec. 29
11:37
Kifulladt a forinterősödés, szárnyal a zloty (Portfolio)
A múlt pénteki illikvid kereskedés során kialakult csaknem 318-as euróárfolyam után hétfő délelőtt hullámszerű forinterősödést láthattunk 315-ig. Bár ez a lendület átmenetinek bizonyult, de mégiscsak...
dec. 29
11:51
10 milliárd forint pluszforrást kap a gyógyító-megelőző kassza (Portfolio)
Január 1-jétől hatmilliárd forint áll rendelkezésre az egészségügyi várólisták további csökkentésére - közölte az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón....
dec. 29
11:53
Újabb bukás Görögországban, megint hetekig aggódhatunk (Portfolio)
A görögországi elnökválasztás harmadik fordulója is sikertelennek bizonyult: Sztavrosz Dimasz, a kormánypárt jelöltje és egyben az egyetlen jelölt 168 szavazatot nyert el a szükséges 180 helyett,...
dec. 29
12:03
Felpörgött a lakáshitelezés 2014-ben - pozitív kilátások jövőre (ProfitLine)
Csökkent a hitelköltség, erősödött a háztartások részéről bizalom és aktívabban hiteleztek a bankok – mindezek eredményeképpen 2014-ben a lakossági lakáshitelezés 60 százalékkal bővült az egy évvel korábbi időszakhoz képest. A hitelből finanszírozott lakásvásárlások aránya hosszú évek óta először 2014-ben lépte át a 20 százalékot, az év második felében pedig már 25 százalékot is elérte. Az Otthon…
dec. 29
12:06
Kellemetlen újévi meglepetés az autósoknak: csütörtöktől fizetős lesz az M0-s (Privátbankár)
A kormányszóvivő tájékoztatása szerint nem csúszik az új autópályamatrica-rendszer bevezetése.

Keresés