Szakértők szerint az ebolajárvány elleni küzdelem jelentősen hátráltatja a vérzéses láznál jóval több halálos áldozatot követelő malária elleni harcot a nyugat-afrikai térségben - írta vasárnap az AP amerikai hírügynökség.
MEXIKÓVÁROS – Napsütötte melegben karácsonyozott idén Douchev-Janics Natasa (32) háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, aki három hónapja Mexikóban edzőtáborozik. Az év elején gerincsérvvel operált sportoló az egész esztendőt kihagyta sérülése miatt, s Közép-Amerikában próbálja magát formába hozni.
VÉMÉND – Hazai teremtornán adott ízelítőt focitudásából Dárdai Pál (38). A válogatott szövetségi kapitánya, akinek szerződését a honi szövetség nemrég hosszabbította meg egy évvel, december végére, a karácsonyi ünnepekre hazajött Berlinből, ahol a Hertha BSC U15-ös csapatát edzi.
BUDAPEST – Meggyalázták a meggyilkolt soroksári kocogó nő, Kardosné Gyurik Krisztina (†36) sírját. Karácsony előtt ugyanis ismeretlenek kifosztották: elvittek számos emléktárgyat, amelyet szerettei raktak Krisztina nyughelyére.
BUDAPEST – Rendkívül jól dolgoznak a minisztériumokban a vezető tisztviselők! Legalábbis a miniszterek így gondolhatják, mivel közigazgatási államtitkáraiknak és helyettes államtitkáraiknak bújtatott fizetésemeléssel kedveskedtek – tudta meg a Blikk.
A folyamatosan csökkenő kamatok miatt egyre többen teszik fel maguknak a kérdést: érdemes-e a pénzünket bankbetétben tartani? A kérdésre sokan tudják a választ: NEM, ennek ellenére mégsem lépnek semmit. Elemzésünk hatására talán ez megváltozik. Gulyásleves, kicsit másképpen, mint megszoktuk...
Újrakezdődött a kutatás helyi idő szerint hétfőn kora reggel az Indonézia légterében előző nap eltűnt utasszállító repülőgép után; a hatóságok azt feltételezik, hogy a gép lezuhant, és roncsok a tengerfenékre süllyedtek.
Áprilisban nyílik meg a külföldi befektetők előtt a több mint 500 milliárd dolláros piaci tőkeértéket kezelő szaúd-arábiai tőzsde a Gulf Business hírportál értesülése szerint.
Földcsuszamlásszerű változásokat indított el 2014 a magyar bankszektorban. Ezek egy részére sokan már nagyon régóta vártak, más részükre viszont kevesen számítottak. Kivonulásról döntött az MKB, a...
Eurós befektetést tervezve megvizsgálhatjuk, hogy a magyar állampapír mellett érdemes-e valamelyik másik EU-ország, főleg a környezők euróban denominált állampapírját megvenni. Hét szomszédunk közül öt, Ausztria, Szlovákia, Szlovénia, Románia és frissen csatlakozva Horvátország EU tag, közülük Ausztria, Szlovákia és Szlovénia az euró-zóna tagja is.
Egy év végi összeállítás sorozatból a brutális események sem maradhatnak ki. Persze, jelentős különbség van egy illiberális államvezető, egy véreskezű diktátor és egy tömeg mészáros vallási őrült között, mégis mindegyik befért ebbe a sajátos toplistába.
A tüdőmétely nyers vagy nem megfelelően átsült édesvízi rák fogyasztásával kerülhet a szervezetbe. Milyen tünetek esetén gondoljunk tüdőmétely-fertőzésre? Hogyan kezelhető a fertőzött beteg?