Októberben az export euróban számított értéke 2,2 százalékkal csökkent, míg az importé 2,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A külkereskedelmi mérleg többlete 351 millió euró (107 milliárd forint) volt, 345 millió euróval (98 milliárd forinttal) több, mint tavaly októberben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Az utóbbi időben egymást érik a különböző demonstrációk, melyek között szakszervezeti szervezésűek is találhatóak. Legutóbbi a LIGA Szakszervezetek által szervezett országos, félpályás útlezárás volt, mely az ország közúti közlekedésében jelentős torlódást okozott. Más eszköze a szakszervezeteknek azonban nem maradt.
Egy karácsonyi, év végi munkahelyi buli elvileg arról kellene, hogy szóljon, hogy mindenki jól érzi magát, a kollégák kellemes környezetben, a szokásosnál informálisabb keretek között töltenek időt együtt. Azonban a HR-eseknek nem kis kihívás egy ilyen esemény megszervezése és zökkenőmentes lebonyolítása. Mire figyeljen a HR-es és a munkavállaló?
Egy kormányzati stratégiát felvázoló munkaanyag került nyilvánosságra, amelyben az olvasható, hat évfolyamnyi orvos fog eltűnni a rendszerből a következő tíz évben, az ellátáshoz való hozzáférésben komoly különbségek vannak, írja a Napi.hu.
Idén októberben a külkereskedelmi termékforgalom kivitelének volumene változatlan volt, a behozatalé 6,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét. Az év első tíz hónapjában a külkereskedelem export- és importvolumene 6,8, illetve 8,6 százalékkal bővült.
Változik a közösségi közlekedés menetrendje karácsonykor és szilveszterkor, a MÁV, a Volán-társaságok és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai is ünnepi menetrend szerint szállítják az utasokat. Az egészségügyi szolgáltatók pedig ügyeleti rend szerint működnek karácsonykor.
A szaúdi olajminiszter meglehetősen keményen fogalmazott a kartell stratégiáját illetően, Ali al-Naimi egy interjúban ugyanis elmondta, még akkor sem fogják csökkenteni kitermelésüket, ha az olaj ára...
A bázeli felügyelet terve szerint a bankok nem használhatnák a külföldi hitelminősítő ügynökségek minősítéseit a kockázattal súlyozott eszközérték meghatározásakor. Ezzel a lépéssel szeretnék a...
Már lehet regisztrálni a NAV EKÁER-portálján; folyamatosan egyeztetnek, kérdésekre válaszolnak a hatóság emberei, de január végéig még nem osztanak bírságot azoknak, akik nem tudják bevezetni a változtatásokat.
16 százalékos részesedést szerzett tőkeemelés útján a Graboplast Zrt-ben a PortfoLion Zrt. által kezelt Fordulat Tőkealap, miután a Gazdasági Versenyhivatal engedélyezte az alap befolyásszerzését. A frissen bevont forrás a Graboplast további növekedési terveit támogatja, aminek köszönhetően a győri székhelyű, három gyártóegységgel rendelkező vállalat tovább kívánja növelni termelőkapacitásait és…
A magyar tőzsde a héten utoljára ma tart nyitva, és az ünnepek alatt is végig zárva lesz, azonban a befektetőknek így sem kell lemondani a kereskedés öröméről, hiszen több olyan piac is van, ahol az...
Minden eddiginél több jut jövőre az önkéntes tűzoltóságokra, az Országgyűlés képviselői indítványra 500 millió forintra emelte a támogatást - erről Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség vezetője beszélt.
A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen volt kedd reggel az Országgyűlés, így a Ház nem tudta elfogadni az ellenzék által az útdíj ügyében kezdeményezett rendkívüli ülés napirendjét.
A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen volt kedd reggel az Országgyűlés, így a Ház nem tudta elfogadni az ellenzék által az útdíj ügyében kezdeményezett rendkívüli ülés napirendjét.
Októberben az export euróban számított értéke 2,2 százalékkal csökkent, míg az importé 2,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A külkereskedelmi mérleg többlete 351 millió euró (107 milliárd forint) volt, 345 millió euróval (98 milliárd forinttal) kevesebb, mint tavaly októberben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Legalább hatvan újságírót öltek meg munka közben vagy foglalkozása miatt 2014-ben - derült ki az újságírók védelmére alakult nemzetközi bizottság kedden kiadott éves beszámolójából.
Kína jelentősen növelni szeretné a befolyását a globális pénzügyi világban, ezért az utóbbi időben több bajba jutott országnak is nyújtott valamiféle pénzügyi segítséget. Ezzel lényegében a...
A New York-i tőzsde legfrissebb adatközlése alapján tovább nőtt a kereskedési számlákhoz tartozó adósság az Egyesült Államokban november hónapban, ami így már igen közel van az idén beállított...
Az orosz betétbiztosítási ügynökség hétfőn kénytelen volt átvenni az OAO Trust vezető kereskedelmi bank feletti irányítást, miután az emberek pánikszerűen elkezdték kimenekíteni a pénzüket a bankból...
Ma tárgyalt volna az útdíjjal kapcsolatos szocialista párti indítványról az Országgyűlés, de ez a kormánypárti képviselők távolmaradása miatt meghiúsult.
A csonka hét második kereskedési napja is pozitív hangulatban telik, Amerika a jelek szerint folytathatja az emelkedést, amivel újabb csúcsokra kapaszkodhat, a Dow Jones most először átlépheti a 18...
Van, aki örül az olajár esésnek, de van aki nagyon rosszul jár vele – a forint ma reggel szűk sávban mozog – eltűnhet az öt forintos, és érme lehet az ötszázas – és újra felmerült a ferihegyi gyorsvasút ötlete.
A hozamkörnyezet változásának üteme és mértéke meghaladta korábbi várakozásainkat - mondta el Marosi Bence, az Unicredit Bank Private Banking üzletágának ügyvezető igazgatója. 2014 legnépszerűbb...
Ha valakinek van nélkülözhető 1-2 millió forintja, hajlamos azt gondolni, hogy ez az összeg kevés egy befektetéshez. A párnacihánál többet hoz, ha például TBSZ-en, NYESZ-es helyezzük el a pénzt. Állampapír, befektetési alapok, részvények és kötvények lehetnek a portfólió tagjai.
Októberben az export euróban számított értéke 2,2 százalékkal csökkent, míg az importé 2,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A külkereskedelmi mérleg többlete 351 millió euró (107 milliárd forint) volt, 345 millió euróval (98 milliárd forinttal) kevesebb, mint tavaly októberben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Az orosz betétbiztosítási ügynökség hétfőn kénytelen volt átvenni az OAO Trust vezető kereskedelmi bank feletti irányítást, miután az emberek pánikszerűen elkezdték kimenekíteni a pénzüket a bankból...
Szakmailag magasan képzett kollégáimmal, igyekszünk minden igényt kielégíteni. Bármire is legyen szüksége építkezése, felújítása során mi beszerezzük Önnek!
Öt év alatt 12 százalékkal, 37 százalékra nőtt az idegen nyelveket beszélők aránya Magyarországon. Összehasonlításképp: az Európai Unióban a lakosság kétharmada beszél idegen nyelvet - idézi a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felmérését a Magyar Nemzet.
A vállalati felvásárlási ügyletek volumene a válság előtti szinteken mozog, világszinten 43%-kal nőtt meg a fúziók és felvásárlások mértéke. Ebben az évben 96 - 5 milliárd dollárnál magasabb értékű -...
A folyó fizetési mérleg 1,064 milliárd euró többlettel zárt az idei III. negyedévben, az aktívum elmarad az egy évvel korábbi 1,232 milliárd eurótól - derül ki a Magyar Nemzeti Bank kedden nyilvánosságra hozott adataiból.
A folyó fizetési mérleg 1,064 milliárd euró többlettel zárt az idei III. negyedévben, az aktívum elmarad az egy évvel korábbi 1,232 milliárd eurótól - derül ki a Magyar Nemzeti Bank kedden nyilvánosságra hozott adataiból.
Jogellenesen bocsátotta el egyik alkalmazottját Fodor Ibolya pécsi önkormányzati képviselő a cégétől két nappal a fizetés előtt - számolt be az esetről az RTL Klub híradója.
Jövőre 44 milliárd forintot biztosít a kormány a fegyveres és rendvédelmi dolgozók életpályamodelljének bevezetésére - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden.
Az ország kettős képet mutat: míg a budapesti ipari ingatlanpiac továbbra is nehéz helyzetben van - bár látszanak a javulás jelei -, addig a válságból nyertesen került ki a vidék, ahol egyre több új...