Az elmúlt napokban gyengülő pályára lépett a forint, az euróval szembeni jegyzések azonban így is csak mérsékelten emelkedtek. A hazai fizetőeszköz árfolyama viszont a csütörtöki kereskedést jól...
Felfelé módosította német gazdasági növekedési előrejelzését a Müncheni Egyetem ifo gazdaságkutató intézete: a GDP-növekedés az idén 2,0 százalékos lehet a korábban jelzett 1,9 százalék helyett, jövőre pedig 2,2 százalékos – tájékoztatta hírlevelében csütörtökön az MTI-t az intézet. “Az erőteljes növekedés egyre nagyobb lendületre tesz szert” – írja indoklásában Timo Wollmershäuser, az ifo üzleti…
Információink szerint jelentős mennyiségű, 4,28 millió darab MOL-részvény került értékesítésre a Citigroupon keresztül egy tegnap lezárult könyvépítési folyamat során, ami a teljes részvénymennyiség...
Indexemelkedéssel nyitottak csütörtökön a főbb európai tőzsdék. A kereskedés kezdetén a londoni FTSE-100 index 0,29 százalék, a frankfurti DAX index 0,25 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,26 százalék erősödést mutatott. A legnagyobb tőkeértékű euróövezeti vállalatok részvényeit követő gyűjtőindexek közül az Euro Stoxx 50 index 0,11 az FTSE Eurofirst 300 index 0,21 százalékkal emelkedett. Az…
Titokzatos ismeretlen hatalmas MOL-pakkot vitt aukcióra, 4,3 millió darab részvényre szervez aukciót gyorsított eljárásban a Citigroup, csak találgatni lehet a titokzatos eladót illetően, felmerült a Dana Gas, illetve az omániak neve is. Forrás: GazdaságTV.hu
A Danone kivonulása kapcsán felmerült, hogy kívánatos lenne a a magyar sajtmárkák államosítása. A FrieslandCampina Hungária Zrt. tejipari cég azonban nem vonul ki, sőt bővítette Mátészalkai üzemét, 50 új munkahelyet létrehozva, írja az index.
Az amerikai legfelsőbb bíróság szerdán 6-3 arányban úgy határozott, hogy szerzői jogokat sért a televíziós adások streamingjére szakosodott Aereo cég tevékenysége.
Még mindig nem eldöntött tény, hogy az Apollo Tyres gumiabroncsgyártó Magyarországot vagy Szlovákiát választja-e új üzeme helyszínéül, a rendelkezésre álló munkaerő képzettsége például döntő lehet, írja a napi.hu.
Míg a vezető nyugat-európai részvénypiacok emelkedéssel kezdték a csütörtöki kereskedési napot, addig a hazai részvénypiac - a MOL-nak köszönhetően - meredek eséssel indult.
Nem sokáig bánkódtak az amerikai befektetők az igen gyenge első negyedéves GDP-adat miatt, a tegnapi kereskedésben végig erősödtek az indexek. Az ázsiai tőzsdéken is jó volt a hangulat, és a...
A várakozásoknak megfelelően jelentős zuhanással indították a mai kereskedést a MOL részvényei, mely egy tegnap lezárult könyvépítésnek tudható be, melynek keretében a cég mintegy 4%-át...
A tőzsde izgalmas, sokszínű világa sokakat érdekel, ám többeknek nincs idejük vagy kedvük az árfolyamok intenzív követésére. Számukra fejlesztettük ki a 10 perces stratégiát, amely a kevésbé aktív...
Alapvetően a háziorvos lelkiismerete határozza meg, hogy milyen prevenciós szolgáltatásokat nyújt, a szűrési gyakorlat rendkívül változatos - írja a Világgazdaság....
Az első negyedéves csalódást keltő teljesítmények után Bill Gross jó eredménnyel rukkolt elő az utóbbi három hónapban, a versenytársak kétharmadát meg tudták verni a legnagyobb abszolút hozamú...
Újszerű megoldással keresi a Nokia a munkatársakat a vállalat 150 szoftverfejlesztői pozíciójára Óriási az érdeklődés a munkaerőpiacon alig néhány héttel azután, hogy a Nokia bejelentette, bővíti magyarországi kutatás-fejlesztési központját, és ezáltal 150 új munkahelyet hoz létre. A Nokia erre a célra létrehozott honlapját, a www.topmernok.hu oldalt a bejelentést követő órákban 1500-an…
A hitelezési kamatok tavalyi liberalizációja után lépést tesz Kína a betétek kamatszintjének felszabadítása felé: Sanghajban mostantól nincs plafon a kisebb összegű intézményi devizabetétek...
A szerdai kereskedésben jó napot zárt az amerikai technológiai szektor, melyből a kínai szolárcégek is kivették a részüket. A vállalatok jó teljesítményét a kedvező részvénypiaci hangulat mellett a...
Óriási az érdeklődés a munkaerőpiacon alig néhány héttel azután, hogy a Nokia bejelentette, bővíti magyarországi kutatás-fejlesztési központját, és ezáltal 150 új munkahelyet hoz létre. A Nokia erre a célra létrehozott honlapját, a www.topmernok.hu oldalt a bejelentést követő órákban 1500-an tekintették meg, és több százan töltötték ki a tesztet, hogy megtudják, megfelelnek-e a pozíció…
Ismét jelentős módosítást léptett életbe a Google. Néhány napon belül eltűnteti a szerzők arcképeit a keresési találatok közül. Nem lesznek arcképek A tegnapi napon jelentette be a Google, hogy az elkövetkező néhány napban jelentősen megváltozik majd a kereséseinkre adott találati lista. A keresőóriás ugyanis világszerte eltűnteti a találati listákról a szerzők arcképeit. A Google egyik ...
Felminősítette Litvániát a Fitch Ratings, ugyanis úgy látja, hogy az ország közelgő eurózónás csatlakozása sokkal biztonságosabbá teszi majd őket. A lépés ráadásul a terv szerinti felülvizsgálat...
Az idei nyáron százhúszezer gyermeknek finanszírozza az ebédjét a kormány. Nemcsak az anyagilag rászoruló gyermekek családjai veszik ugyanakkor igénybe a nyári étkeztetést, hanem azok a szülők is, akik ki tudják fizetni az ebédet....
Sikeresen lezárult a Deutsche Bank 8,5 milliárd eurós tőkeemelése, amiből a szabályozói tőkemegfelelés javítását és a bank szervezetének áramvonalasítását kívánják végrehajtani. Miután a katari...
A kiélezett verseny az alacsony kamatkörnyezetben és a lassú gazdasági növekedés mellett oda vezetett, hogy az amerikai bankok egyre kockázatosabban hiteleznek - figyelmeztet a bankfelügyelet (OCC) a...
David Cameron brit miniszterelnök hivatalosan is jelezte, hogy pénteken szavazást kér a bizottsági elnökjelölt személyéről. Egyelőre nem világosak ugyanakkor a magyar kormányfő szándékai, aki...
Az idén is 3 százalék alatt marad a GDP-arányos költségvetési hiány, a gazdaság gyorsul, a foglalkoztatás pedig a korábban vártnál is gyorsabban bővül - az elmúlt hónapok kedvező gazdasági adatai...
A várakozásoknak megfelelően jelentős zuhanással indították a mai kereskedést a MOL részvényei, mely egy tegnap lezárult könyvépítésnek tudható be, melynek keretében a cég mintegy 4%-át...
A devizahitelesek megsegítése mellett a magyar gazdaság növekedéséről és a paksi beruházásról is beszélt Varga Mihály a Népszabadságnak adott csütörtöki interjújában. A nemzetgazdasági miniszter...
210 millió forinttal próbálta csökkenteni cége áfa-fizetési kötelezettségét az a békéscsabai férfi, akit társaival együtt költségvetési csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek az adónyomozók – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön. A tájékoztatás szerint a gyanúsítottak fiktív felvásárlási jegyekkel próbálták igazolni gabonabeszerzéseiket úgy, hogy az árut…
Nincs még két hete, hogy az amerikai egészségügyi mamutcég, a Medtronic bejelentette, közel 43 milliárd dollárt fizetne az ír Covidienért. Múlt héten az ír Shire gyógyszercégről derült ki, hogy a Citi révén felvásárlási ajánlatokat vizsgál. Ha ez egy jelentős felvásárlási hullám kezdete, az az ír gyógyszeripari és biotechnológiai cégek komoly tőzsdei felfutásához vezet - olvasható a Saxo Bank…
Csalódást okozott az amerikai GDP adat végleges, harmadik közzététele. 2,9%-os zsugorodásról számoltak be, a várt 1,8-hoz képest, ami mellett a lakossági fogyasztást is túlbecsülték, 3,1% helyett csak 1%-ot növekedett. A Fed 2,1-2,3% közötti gazdasági bővülésre számít idén. Forrás: GazdaságTV.hu
Az elmúlt napokban gyengülő pályára lépett a forint, az euróval szembeni jegyzések azonban így is csak mérsékelten emelkedtek. A hazai fizetőeszköz árfolyama viszont a csütörtöki kereskedést jól...
Ukrajnából szerződésszerűen érkezik a földgáz, folyamatos a stratégiai gázkészlet feltöltése - mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön Algyőn. A Szőreg-1 biztonsági...
Nem sokáig bánkódtak az amerikai befektetők az igen gyenge első negyedéves GDP-adat miatt, a tegnapi kereskedésben végig erősödtek az indexek. Az ázsiai tőzsdéken is jó volt a hangulat, és a...
Ukrajnából szerződésszerűen érkezik a földgáz, folyamatos a stratégiai gázkészlet feltöltése - mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön Algyőn.
Az állam nem viselné a devizahiteles mentés terheit, mindent a bankokra hárítana – reagáltak a bankok a tegnapi bejelentésre - este váratlan aukció volt tőzsdezárás után, most szakad a Mol
Ukrajnából szerződésszerűen érkezik a földgáz, folyamatos a stratégiai gázkészlet feltöltése - mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön Algyőn. A Szőreg-1 biztonsági...
A panziók 41,6 százaléka máig nem használja ki a 2012 eleje óta számukra is rendelkezésre álló lehetőségeket. Ezt mutatja a cafeteriatrend.hu 169 szálláshely megkérdezésével született felmérése.
Tekintve – hogy néha tévesen – az álláskeresők egyik-másik visszajelzést sértésnek, támadásnak veszik, hasznos lenne tisztázni, mikor „jogos” megsértődni, és mikor inkább elgondolkodni, mit is akarhatott a megjegyzéssel a másik fél – lehet, hogy csak ügyetlen volt, lehet, hogy oka volt a megfogalmazásának, írja a HR Blogon jobangel.
Az infláció idén eltűnik a jegybank szerint, a gazdaság viszont a korábban vártnál sokkal jobban bővül majd. Tovább bővül a foglalkoztatás, csökken a munkanélküliség, zárul a kibocsátási rés.
Jelentősen növelné az elkövetkező években az olajexportját Kurdisztán, ami arról a mezőkről származó olajat is magában foglalná, melyek az utóbbi hetek iraki zavargásai következtében kerültek a...
Csak az ársáv alján, 11800 forinton sikerült értékesíteni a 4,3 millió darab MOL részvényt, melyeket egy titokzatos eladó vitt aukcióra. Az eladás ténye, illetve az eladási ár is azt mutatja, jelentős kockázatot lát a piac a MOL papírjaiban. Forrás: GazdaságTV.hu
Az oroszbarát szakadár fegyveresek támadást indítottak csütörtökön a Donyeck megyei Kramatorszk repülőtere ellen – jelentette az UNIAN ukrán hírügynökség Artem Sevcsenko újságíró Facebook-bejegyzésére hivatkozva. A stratégiai fontosságú repteret, amely a kelet-ukrajnai “terrorellenes hadművelet” kezdete óta az ukrán reguláris erők ellenőrzése alatt állt, Sevcsenko tudomása szerint mintegy száz…