A Magyar Telekomra a kormányzat felől semmilyen nyomás nem nehezedett sem az Origo.hu főszerkesztőjének személyét, sem a hírportál tartalmát illetően - közölte Magyar Telekom Nyrt., az Origo Zrt. 100 százalékos tulajdonosa csütörtökön az MTI-vel.
Június első hetében megkezdte a szőlőültetvény szerkezetátalakítási és -átállítási támogatások kifizetését a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). A rendelkezésre álló, uniós forrásból biztosított keret 3,46 milliárd forint.
Sörből 8, sós rágcsálnivalóból 6 százalékkal vásároltak kevesebbet a magyar háztartások a 2013 február óta eltelt egy évben az előző év azonos időszakával összehasonlítva - közölte csütörtökön háztartáspanel adatainak alapján a GfK Hungária.
Változatlanul a Tesco a legnagyobb forgalmú kereskedelmi lánc Magyarországon bruttó 704,7 milliárd forintos forgalommal, mögötte már a Coop áll, miután 20 milliárd forintos pluszt tudott felmutatni a 2012-es forgalmához képest, és ezzel megelőzte a CBA-t - állapítható meg a Trade magazin 2013-as kereskedelmi toplistájából, amelyről csütörtökön tájékoztatták az MTI-t.
A növekedési kilátások javulásának köszönhetően egyre több szervezet tervez jelentős létszámbővítést idén, azonban közel kétharmaduk (63%) amiatt aggódik, hogy nem fognak a pozíciók betöltéséhez szükséges szakértelemmel rendelkező jelentkezőket találni.
A megelőző uniós ciklus még fel nem használt közlekedésfejlesztési forrásaiból 2015 végéig újjáépül a bajai kikötő leromlott állapotú infrastruktúrája. A nettó 3,6 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően a létesítmény a jövőben is élet járhat a környezetbarát szállítási módok üzemeltetésében és térnyerésében - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében.
Vegyesen fogadták Németországban az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki kamatcsökkentését és a hitelforgalmat növelni hivatott többi ösztönző intézkedését, köztük az EKB történetében példátlan negatív betéti kamat bevezetését. Gazdasági érdekképviseletek és kutatók bírálták, a szakszervezetek viszont üdvözölték a frankfurti intézmény döntéseit.
Egyesülésre készül az Egyesült Államok harmadik és negyedik legnagyobb vezeték nélküli telekommunikációs szolgáltatója, a Sprint és a T-Mobil US, hogy komolyabb konkurenciája lehessen a piacvezető Verizonnak és az AT&T-nek - közölte csütörtöki számában a The Wall Street Journal.
Jelentős számban térnek át az azonnali fizetésre a magyar vállalkozások: a halasztott fizetés és ezzel együtt a szállítói hitelezés hazai gyakorlata jelentősen visszaesett tavalyhoz képest - közölte az Atradius csütörtökön az MTI-vel.
Nem biztos, hogy az eurójegybank (EKB) csütörtökön bejelentett monetáris lépései elégségesnek bizonyulnak az euróövezetet fenyegető deflációs kockázat kivédéséhez - vélekedtek egybehangzó értékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
Virtuális tervezőlaboratóriumot adtak át a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gép- és Terméktervezés Tanszékén, a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. több mint 10 millió forintos támogatásával - tájékoztatta a vállalat az MTI-t csütörtökön.
Már tesztelhető a Garantiqa új, eKérelem elnevezésű informatikai fejlesztése, miután a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. (GHG) csütörtökön bemutatta új rendszerét banki partnereinek.
A kormánypárton belüli hatalmi harc egyik jele lehet a média körüli pertpatvar - írja a Népszava. A Magyar Nemzet is arra emlékeztet, hogy a reklámadó kapcsán mást állásponton áll a Fidesz két erős embere, Rogán Antal és Lázár János.
Tavaly végre elindult a növekedés a hazai távközlésben, a bevételek bővülése mögött részben sikeres növekedési fókuszú üzleti modellek alkalmazása és a lakossági fogyasztás élénkülése áll....
Három százalék pénzbeli egészségbiztosítási járulék megfizetésével – egyéb feltételek fennállás esetén – jogosultak lehetünk táppénzre, terhességi-gyermekágyi segélyre, gyermekgondozási díjra. Jár-e táppénz a nyugdíjas dolgozónak, a gyed, illetve gyes mellett munkát vállalónak, ha gyermeke vagy ő maga megbetegszik?
Ma egyórás ülés keretében iktatja be a Parlament az új kormányt, amely rögtön megtartja első ülését. A tárcák végleges kialakítása, az államtitkárok kinevezése még néhány napig eltart majd.
Július elsejéig az egészségügyi szolgáltatótól kötelező adatközlést vár az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH); egy törvénymódosítást követően a hivatal által vezetett közhiteles nyilvántartás kiegészül az egészségügyi szolgáltatók, gyógyszertárak által foglalkoztatott egészségügyi dolgozókra vonatkozó információkkal.
Pintér Sándor belügy- és Seszták Miklós leendő fejlesztési miniszter lesz a harmadik Orbán-kormány két legvagyonosabb tagja - derül ki a politikusok friss vagyonnyilatkozataiból, amelyekből az is tudható, hogy Lázár János az idén műtárgyat adott el, de több a tartozása, Varga Mihálynak pedig csökkent a megtakarítása.
Több mint 16 ezer magyar állampolgár több ezer milliárdos külföldi bankszámlákon tartott vagyonáról lehet pontosabb képe a NAV-nak egy májusban elfogadott OECD-nyilatkozat révén; az adózási információk automatikus cseréjéről szóló nyilatkozatot 47 ország, köztük Magyarország, Svájc, Ausztria, Luxemburg és több adóparadicsom is aláírta, így a jövőben az eddig rejtve maradt külföldi vagyonokról is…
Számtalan hibát tárt fel a General Motors (GM) amerikai autógyártó vállalat belső vizsgálata, amely azt elemezte, hogyan maradhatott éveken át javítás nélkül egy súlyos műszaki meghibásodás a vállalat autóinál.
Az elaprózott hazai cégstruktúrához nehezen átlátható tulajdonosi szerkezet társul, a mintegy 600 ezer magyarországi cég csaknem egymillió, aktuális állapot szerinti tulajdonosa és cégvezetője szövevényes kapcsolati hálót alkot, s a vállalkozások jelentős része kapcsolódik tönkrement, bedöntött vagy adósságot görgető más cégekhez - hívta fel a figyelmet a BCE Nemzeti Cégtár Nonprofit (NCT) Zrt.
A világ hét legfejlettebb ipari országát tömörítő csoport (G7) legfőbb célja továbbra is a munkahelyteremtés és a növekedés beindítása - közölte csütörtökön, a megbeszéléseket követően Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, a brüsszeli csúcs egyik házigazdája.
Ma reggel megerősítette Magyarország eddigi adóskockázati besorolását a Fitch. A BB+ minősítéshez továbbra is stabil kilátást rendel a szervezet. A Portfolio.hu tegnapi felmérése szerint a piac...
A sok hisztéria ellenére a dohánytermék kiskereskedelem kizárólagos állami hatáskörbe vonásával a kormány elérte a fő célkitűzéseket: sikerült jelentősen csökkenteni a fiatalkorúak dohányzását, elindult a feketekereskedelem felszámolása, pontos adatszolgáltatás valósult meg, s mindeközben folyamatos a dohánytermékek szakszerű értékesítése és az ellátás - értékelte a trafiktörvény hatályba lépése…
Bár nagyon próbálkozott a kormány, az államadósság nem csökkent, viszont jók a gazdaság növekedési kilátásai - írja mai elemzésében a Fitch Ratings. Sokan titkon abban reménykedtek, hogy ma Magyarország elindul a bóvliból kivezető úton, de még a kilátásainkat sem javította a Fitch.
A sok hisztéria ellenére a dohánytermék kiskereskedelem kizárólagos állami hatáskörbe vonásával a kormány elérte a fő célkitűzéseket: sikerült jelentősen csökkenteni a fiatalkorúak dohányzását, elindult a feketekereskedelem felszámolása, pontos adatszolgáltatás valósult meg, s mindeközben folyamatos a dohánytermékek szakszerű értékesítése és az ellátás - értékelte a trafiktörvény hatályba lépése…
Az MTI megkérte Gyulay Zsoltot, értékelje a trafikrendszer eredményeit. Sok érdekesség van: eddig még csak 54-en adták vissza az engedélyt, élénkül a feketekereskedelem, a benzinkutakról "egy törvénymódosítás miatt" kellett elköltözniük a trafikoknak, és "amióta lezajlottak a választások, azóta nemigen hallani a médiában" trafikrablásról.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 134,44 pontos, 0,70 százalékos csökkenéssel, 18 954,65 ponton zárt tegnap.A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A BUX-ot az OTP húzta le, a bankpapír árfolyamát a jelek szerint továbbra is devizahitelek miatti újraéledő bizonytalanság határozza meg .
Ma reggel megerősítette Magyarország eddigi adóskockázati besorolását a Fitch. A BB+ minősítéshez továbbra is stabil kilátást rendel a szervezet. A Portfolio.hu tegnapi felmérése szerint a piac...
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint dr. Pongrácz Antal az OTP Bank Nyrt. Igazgatóságának alelnöke 2014. június 5. napján, az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató igénybevételével 4.766,-forint/darab átlagáron 11.027 darab OTP törzsrészvényt értékesített.Ezzel dr. Pongrácz Antal tulajdona az OTP Bank Nyrt. által kibocsátott fenti értékpapírból 25.427 darabra (0,01%) változott.
Szezonális kiigazítással számolva áprilisban havi alapon 0,2 százalékkal nőtt a német ipari termelés a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki közleménye szerint. Elemzők 0,4 százalékos növekedést vártak. A felülvizsgált adatok alapján márciusban az ipari termelés 0,6 százalékkal csökkent.
Májusban 215 millió euróval, 36,273 milliárd euróra nőttek az MNB devizatartalékai annak ellenére, hogy május 6-án egy félmilliárd angol font (605 millió euró) értékű tízéves kötvény visszafizetése vált esedékessé - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közölt legfrissebb adataiból.
Az ügyfelek kiszolgálása érdekében egyre több külföldi piac papírjait is kínálnia kell a brókercégeknek - derült ki a Napi Gazdaság körképéből. A fejlett piacok a legkapósabbak, de a környező országok drága papírjait is veszik a befektetők.
Tegnap jó volt a hangulat a tengerentúli tőzsdéken, miután az EKB további monetáris lazításokat jelentett be. Pénteken az ázsiai piacokon már nincs látványos elmozdulás, amit részben indokolhat, hogy...
Jól sikerült az elmúlt év a hazai e-kereskedelmi piac szereplőinek, a kosaras rendszerben értékesítő webáruházak forgalma 40 milliárd forinttal 217 milliárd forintra növekedett.
A Bank of America legalább 12 milliárd dollárt fizethet az amerikai igazságügyi minisztériumnak egy megállapodás keretében azért, hogy lezárhassa az ellene indított pert - értesült a Financial Times....