Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter felfedte a tárca következő négy évre szóló terveinek legfontosabb részleteit. A ma tartott sajtótájékoztatón bemutatta a tárca államtitkárait is. Pontokba...
Az új borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésének támogatására a héten 48,9 millió forintot fizet ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).
Kerek évfordulót ünnepel idén a hazai tőkepiac, hiszen éppen 150 évvel ezelőtt, 1864-ben kezdte meg működését a magyar tőzsde. Ebből a jubileumi alkalomból a Budapesti Értéktőzsde különleges...
Kerek évfordulót ünnepel idén a hazai tőkepiac, hiszen éppen 150 évvel ezelőtt, 1864-ben kezdte meg működését a magyar tőzsde. Ebből a jubileumi alkalomból a Budapesti Értéktőzsde különleges jótékonysági aukciót rendez június 17-én, amelyen Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, és a tőkepiachoz kötődő neves személyiségek által felajánlott értékes és különleges relikviák…
A Magyar Szakmai Kamarák Szövetsége (MSZKSZ) tiltakozik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) küldöttgyűlésén elfogadott vitaanyag ellen, amely egyebek mellett a kötelező iparkamarai tagság bevezetését tartalmazza - közölte a szövetség szerdán az MTI-vel.
Várhatóan hosszabb ideig zéró közelében marad az infláció Magyarországon, deflációs kockázat azonban nem fenyegeti a magyar gazdaságot - jósolták a májusi inflációs adatok szerdai ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.
A vezető amerikai indexek mindegyike a negatív tartományban landolt, a hétfőn elért korábbi csúcsokról táncolnak vissza a részvények. Valószínűleg a Világbank ma közzétett globális kilátásainak...
Hivatalos vizsgálatot indított szerdán az Európai Bizottság annak feltárására, hogy összhangban vannak-e az állami támogatásokra vonatkozó uniós előírásokkal azok az adókedvezmények, amelyeket a tagállamok biztosítanak az Apple-nek, a Starbucksnak és a Fiat Luxemburgban bejegyzett Fiat Finance and Trade nevű pénzintézetének.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megtette a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy ellenőrzési gyakorlata megfeleljen az Európai Bíróság döntéseiben megfogalmazott elvárásoknak - közölte az adóhatóság szerdán az MTI megkeresésére.
Negyed éves előkészítést követően ültek tárgyalóasztalhoz Bahrein minisztériumai, pénzügyi intézetei és legnagyobb befektetői a négy magyar IT cég képviselőivel Manamában. Az Insomnia Reklámügynökség közel-keleti piacért felelős részlege a piacvezető magyar IT megoldásokat portfólió szinten kínálja arab partnereinek. A társaság vezetője szerint sosem jártak még ennyire közel a sikerhez.
A Magyar Szakmai Kamarák Szövetsége (MSZKSZ) tiltakozik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) küldöttgyűlésén elfogadott vitaanyag ellen, amely egyebek mellett a kötelező iparkamarai tagság bevezetését tartalmazza - közölte a szövetség szerdán az MTI-vel.
A Budapesti Értéktőzsde T kategóriájában jegyzett TWD Investments Nyrt. tovább növelte részesedését a TransWorld Diamond Zrt-ben, mely hazánkban egyedálló módon megszerezte a többségi tulajdonát egy Sierra Leone-ban gyémántbányászattal foglalkozó vállalkozásnak - értesült a ProfitLine.hu. Ez a Sierra Leone-i leányvállalat eddig több ezer karátnyi gyémántot termelt ki, melynek ún. rapaport…
Délkelet-Ázsia az utóbbi öt évben a gyengén teljesítő japán és kínai tőzsdék miatt nem igazán tudta követni a globális részvénypiaci növekedési trendet, a jelenlegi japán jegybanki politika azonban jóval kedvezőbb befektetési környezetet teremt a régió számára. Ugyanakkor, Észak-Amerikában, ahol a piac tömegével ontja a befektetők kedvencévé váló papírokat, nem sokan gondolták volna, hogy egy…
Marad a CIB Magyarországon, pedig izzasztó nyaruk lesz a hazai bankvezéreknek: a Kúria döntése és a kormány devizahiteles csomagja mellett a hitelfolyósításokat érintő szigorítások is húsbavágóan...
Ildomos volna, ha a hétfői, az árfolyamrés kérdésében döntést hozó kúriai jogegységi döntést követően olyan szabályozás születne, ami lehetővé tenné, hogy az adós dönthessen arról, hogy az elszámolt összeg a tőketartozást csökkentse. Döntés kérdése, hogy mi legyen a rend a törlesztéssel elmaradók és a végtörlesztettek esetében.
Az elmúlt időszakban megemelkedett a fizikai igényű szakmunkát tanulók tömege. A hegesztő, a villanyszerelő és a cukrász szakma a jó kereseti lehetőség és az önálló időbeosztás miatt vonzzák a fiatalokat.
Több mint 30 ezer új közfoglalkoztatott kezdte meg a munkát a napokban, így már több mint 165 ezren dolgoznak közmunkásként - ismerteti a Magyar Nemzet szerdai száma a Belügyminisztérium tájékoztatása alapján.
Halálos munkabaleset történt még múlt csütörtökön a Mol Nyrt. százhalombattai telephelyén, ahol a cég egyik alvállalkozójára zuhant egy daru egyik eleme - a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) sajtószolgálata erről szerdán tájékoztatta az MTI-t.
Ezerrel többen választották a kerékpárt a mindennapi munkába járáshoz a tavaszi Bringázz a munkába! kampányban 2014. április 22. és május 30. között tavalyhoz képest - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán az MTI-vel.
Az Aegon felmérése szerint a munkavállalóknak csak 32 százaléka menne azonnal és végleg nyugdíjba, amint elérte a nyugdíjkorhatárt, 46 százalékuk ugyanakkor szívesen dolgozna tovább részmunkaidőben - ismertette a nemzetközi élet- és nyugdíjbiztosító, valamint vagyonkezelő 15 országra kiterjedő felmérését Zatykó Péter, az Aegon Magyarország elnök-vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón…
Szlovákiában 2017-től megkezdődik a nyugdíjkorhatár folyamatos emelése, az öregségi nyugdíjra való jogosultság korhatára hétévente egy évvel tolódik majd ki - számolt be a pozsonyi Pravda a szlovák pénzügy-politikai intézet (IFP) megerősítésére hivatkozva szerdán.
Magyarországon az utóbbi években folyamatosan téma, hogy a külföldi bankok jelenléte a bankszektorban kívánatos-e, vagy nem az. Két neves cseh közgazdász a KKE-régió 4 országát, köztük Magyarországot...
Harmadik éve csökken a személyi jövedelemadóból (szja) érvényesen felajánlott 1+1 százalékos összeg. Míg 2010-ben még 17 milliárdra, 2011-ben 16, 2012-ben pedig már csak 12,5 milliárd forintra számíthattak a kedvezményezettek. A 2013-as adóévről még nincsenek végleges adatok, ám az adószakértők, és a várakozások szerint mindössze 10 milliárdot tehet ki ez az összeg – írja a népszava.hu.
Az előző napok bizonytalan emelkedése után csökkenéssel zárták a szerdai kereskedési napot az amerikai részvénypiacok, miután a Világbank legfrissebb előrejelzése ismét felerősítette a világgazdaság kilátásával kapcsolatos aggodalmakat.
Vizsgálatot indít az Apple, a Starbucks és a Fiat több uniós állammal kötött adózási egyezségei miatt az Európai Bizottság annak megállapítására, hogy azok sértik-e a szabad versenyt - jelentette be szerdán a versenyjogi biztos.
Barlangnyi lyuk keletkezett az 1-es villamos felújított pályája alatt a Róbert Károly körúton - írja az Index. Az üregről nemrég szerzett tudomást a BKK. Az üreg külső nyoma a villamospályán nem...
Az utóbbi napokban igencsak felfokozott várakozások előzték meg az MSCI legutóbbi döntését, mely az egyes piacok besorolását érintette. A várakozásokkal ellentétben a kínai A-típusú részvények nem...
A SYNERGON Informatika Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata a SYNERGON Integrator Kft. és a T-Systems Magyarország Zrt. konzorciuma szerződést kötött a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-vel (BKK Zrt.) a FUTÁR hosszú távú üzemeltetésére - olvasható a BÉT honlapján.
Nem változtatott a napi 30 millió hordós olajtermelési kvótán az OPEC - jelentette be Diezani Alison-Madueke nigériai olajügyi miniszter a szervezet bécsi konferenciáját követően.
Több mint 30 ezer új közfoglalkoztatott kezdte meg a munkát a napokban, így már több mint 165 ezren dolgoznak közmunkásként - ismerteti a Magyar Nemzet szerdai száma a Belügyminisztérium tájékoztatása alapján....
Változásokat tervez a Twitter a menedzsmentjében, többek között újragondolná az ügyvezető igazgató feladatait - tudta meg a technológiai híreket követő Re/Code nevű oldal. A Twitter egyelőre nem...
Szerdán az eladók voltak többségben a nyugati tőzsdéken illetve a hazai piacon, melyet követően csütörtökön az ázsiai börzéken is kissé pesszimista a hangulat. Mindezek ellenére a határidős amerikai...
A MOL bejelentette, hogy az Egyesült Királyság Energia- és Klímaügyi Minisztériuma elfogadta a Cather terület mezőfejlesztési tervét. A MOL-nak 20%-os, nem operátori részesedése van a Cathcer terület...
Június 16-án, vagyis hétfőn 12.30-kor tájékoztatja a sajtót a Kúria a Polgári Kollégium nem nyilvános ülésének eredményéről - közölte az intézmény. Az ülésnek óriási a tétje: az árfolyamrés...
Visszavonta a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) a múlt héten csődbe ment Sunport Travel utazásszervező engedélyét, és 2014. június 11-én törölte az utazási vállalkozók hatósági nyilvántartásából jogszabálysértés miatt - közölte a hivatal a honlapján.
Néhány nap alatt 10 százalékot esett az OTP árfolyama, az esés mögött több érvet is fel lehet sorakoztatni, ezeket gyűjtöttük össze. Szerették a magyar eszközöket Közel 5000 forintig húzták az...
Szerdán az eladók voltak többségben a nyugati tőzsdéken illetve a hazai piacon, melyet követően csütörtökön az ázsiai börzéken is kissé pesszimista a hangulat. Mindezek ellenére a határidős amerikai...
Az adatokból úgy tűnik, hogy még mindig férfivilágban élünk, a tendenciák azonban azt mutatják, hogy a nők lassan és fokozatosan, de egyre inkább döntési és vezető pozícióba is kerülnek. Magyarországon még hosszú lesz a folyamat, de vannak már kifejezetten hagyományosan férfi szakmák is, ahol a nők el tudtak jutni felsővezetői szintre. Erre mutatott be több példát is a Világgazdaság által…