A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a tavaly november óta hatályos fémtörvénynek köszönhetően érezhetően csökkentek a fémlopások száma, és átláthatóbb lett a fémkereskedelemi szektor.
Akár a 3%-ot is meghaladhatja a magyar gazdaság idei növekedése, a második félévben a felfutó áfa- és jövedéki adóbevételek segíthetik a költségvetésben eddig látott elcsúszást - jelentette ki a...
Több mint 200 százalékkal drágultak a lakóingatlanok árai az elmúlt 6 évben Brazíliában. Egyesek buborékra figyelmeztetnek, a csúcspont akár közel is lehet, a növekedés mértéke jelentősen lassult. A...
Történelmi mélypontra csökken a Diákhitel kamata. A szabad felhasználású Diákhitel1 kamatmértéke 5,75 százalékon, a Diákhitel2-é 7 százalékon került megállapításra a 2014. július 1-je és december 31-e közötti időszakra vonatkozóan. A kötött felhasználású Diákhitel2 ügyfelekre eső része továbbra is fix 2 százalék.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint bizakodásra ad okot a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legújabb adatsora, miszerint több gyermek született és kevesebben haltak meg Magyarországon az elmúlt időszakban, mint egy évvel korábban.
Magyarország azt kérte az orosz Gazpromtól, hogy növelje gázszállításait a magyar földalatti gáztározókba - jelentette be kedden Bécsben az orosz energiaügyi miniszter. Alekszandr Novak azt mondta...
Megközelítette a 200 milliót azoknak a száma, akik rendelkeznek úgynevezett európai egészségbiztosítási kártyával - közölte kedden a 2013-as év összesített adatait az Európai Bizottság.
Magyarország azt kérte az orosz Gazpromtól, hogy növelje gázszállításait a magyar földalatti gáztározókba - jelentette be kedden Bécsben az orosz energiaügyi miniszter.
Minden egyes állampolgár, a csecsemőket is beleértve, több mint háromszázezer forinttal adósodik el Paks miatt. Ha csak a dolgozókat vesszük, ez az összeg bő kétszerese, ha pedig a kamatokkal is számolunk, már biztosan jóval egymillió felett járunk. Az államadósság pedig durván kilő, soha nem látott szintre.
Még mindig van lejjebb: 10 bázisponttal csökkent az alapkamat, a monetáris tanács azt ígéri: nem hagyja abba – A piacon előre beárazták a kamatdöntést, a forint szinte meg sem mozdult – Tovább épül a Déli Áramlat Ausztria felé
Az inflációs kilátások alapján, az ország kockázati megítélésének alakulását és a gazdasági növekedés élénkülését is figyelembe véve sor kerülhet még óvatos kamatcsökkentésre - olvasható MNB Monetáris Tanácsa állásfoglalásában, amely a jegybank honlapján jelent meg.
Júniusban erősödni látszik a fogyasztói optimizmus az Egyesült Államokban. A Conference Board fogyasztói bizalmi indexe váratlanul 85,2 pontra emelkedett a múlt havi 82,1 pontjáról. További...
A tapasztalatok szerint a kezdő vállalkozóknál a legnagyobb problémát a vállalkozási ismeretek hiánya jelenti, ezért is fogott olyan programokba a Nemzeti Innovációs Hivatal, amely segít leküzdeni a...
Az inflációs kilátások alapján, az ország kockázati megítélésének alakulását és a gazdasági növekedés élénkülését is figyelembe véve sor kerülhet még óvatos kamatcsökkentésre - olvasható MNB Monetáris Tanácsa állásfoglalásában, amely a jegybank honlapján jelent meg.
A Magyar Bankszövetség képviselőivel tárgyalt ma délután a nemzetgazdasági miniszter a devizahitelek problémájának megoldásáról - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A devizahiteles téma...
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) politikai támadásnak tartja, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) a Norvég Civil Támogatási Alapból finanszírozott programokat ellenőrizni próbálja - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
Jelentős mértékben emelkedtek az Egyesült Államokban az új ingatlan értékesítések májusban, ami tovább erősíti az ingatlanpiaccal kapcsolatos optimizmust.
Magyarország azt kérte az orosz Gazpromtól, hogy növelje gázszállításait a magyar földalatti gáztározókba - jelentette be kedden Bécsben az orosz energiaügyi miniszter.
A tegnapi átmeneti borút biztos, hogy oldani fogja a nemzetközi szurkolósereg a horvát tengerparton, hiszen megint jó meccsek jönnek - az is lehet, hogy ma 3 európai csapat hazautazik.
Ahogy arra számítani lehetett, 2,3%-ra csökkentette az MNB a jegybanki alapkamatot. Az Euróval szemben egész nap folyamán gyengülést mutatott az árfolyam. A múlt héten egy régóta formálódó ék alakzatból lépett ki Észak felé az EUR/HUF árfolyam, a 308-as szint az erős ellenállás.
Kisebb erősödés jellemzi a fejlett részvénypiacokat, melyben két jó amerikai adat is szerepet játszik. A BUX ugyanakkor az OTP gyenge teljesítménye miatt szenvedett, és végül a hétfői záróértéke...
A sárga csekk néha becsapós lehet. Mire figyeljünk, ha csekken fizetjük a gázt, villanyt, vizet, vagy akár a telefont? Mit jelent valójában a fizetési határidő, mi a késedelmi kamat és miért fizettetik velünk?
A kedvező születési és házasságkötési adatok igazolják az elmúlt négy év családbarát kormányzati intézkedéseit - reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden publikált gyorsjelentésére.
Az előzetes várakozásokat meghaladó mértékben, 2008 januárja óta nem látott szintre emelkedett júniusban az amerikai fogyasztói bizalom, ami alátámasztja a gazdasági kilátásokkal kapcsolatos optimizmust.
Míg tegnap jóformán semmi nem történt az amerikai piacokon, ma optimista hangulatban folyik a kereskedés. Két fontos makroadatot is közöltek a tengerentúlon, amelyek közül a fogyasztói hangulatindex...
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) politikai támadásnak tartja, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) a Norvég Civil Támogatási Alapból finanszírozott programokat ellenőrizni próbálja - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
Miközben Putyin mai bejelentésével a béke felé tett egy lépést, egy másik esemény éppen a zavargások irányába tereli az ukrán krízist: terroristák lelőttek egy ukrán helikoptert, kilencen vesztették...
Átadták kedden az amerikai AGCO tagvállalata, a GSI gabonatároló és anyagmozgató rendszerek gyártására specializálódott gyárát a Pest megyei Biatorbágyon. A 670 millió forintos beruházással a tervek szerint 125 munkahelyet hoznak létre.
Közleményben adott hangot felháborodásának kedden a Napi Gazdaság főszerkesztője az RTL Klub vezérigazgatójának megnyilvánulása miatt, aki korábban egy közösségi oldalon bírálta a napilapot.
Miközben Vlagyimir Putyin orosz elnök mai bejelentésével a béke felé tett egy lépést, egy másik esemény éppen a zavargások irányába tereli az ukrán krízist: terroristák lelőttek egy ukrán helikoptert...
Magyarország azt kérte az orosz Gazpromtól, hogy növelje gázszállításait a magyar földalatti gáztározókba - jelentette be kedden Bécsben az orosz energiaügyi miniszter. Alekszandr Novak azt mondta...
A Sunport Travel Kft. csődjének bejelentését követő elmúlt két hétben az Uniqához a kárigények 90 százaléka már beérkezett, ezeket fel is dolgozták, az igazgatóság pedig úgy döntött, hogy az összes...
Sok lehetőség van Magyarországon, jó újra gazdasági növekedést látni, és a technológiai befektetések nagy szerepet játszhatnak a gazdasági növekedés további kibontakozásában - mondta el Aongus Hegarty a Dell számítástechnikai vállalat EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régiójáért felelős elnöke kedden a Dell budapesti kiállításán.
Szijjártó Péter szerint az újraiparosításhoz külföldi beruházásokra van szükség, ezért leegyszerűsítik a külföldi vállalatok számára biztosítható kedvezmények rendszerét. A Külgazdasági és...
A magyarok felének a bizonytalanság jut eszébe a nyugdíjas évekről. Egy friss felmérés szerint csaknem minden harmadik ember úgy véli, jelenlegi bruttó bérénél magasabb összegre lesz szüksége nyugdíjasként. Tízből négyen azt tervezik, hogy a nyugdíjkorhatár betöltése után is tovább dolgoznak majd valamilyen formában.
Miközben Vlagyimir Putyin orosz elnök mai bejelentésével a béke felé tett egy lépést, egy másik esemény éppen a zavargások irányába tereli az ukrán krízist: terroristák lelőttek egy ukrán helikoptert...