A Gartner informatikai piackutató vállalat előrejelzése szerint az idén világszerte 685 milliárd dollár (503 milliárd euró) forgalmat bonyolítanak le a mobil számítástechnikai készülékekkel, szemben a cég által még januárban jelzett 697 milliárd dollárral.
Továbbra sem mozdulnak meg a részvényindexek, viszont a devizapiacon két nagyobb mozgás is történt. Az EUR/USD megozdult az európai inflációs adatra, és a dollár erősödni kezdett. Az esetleges csütörtöki ECB eszközvásárlási bejelentésére viszont az euró erősödhet. Forrás: GazdaságTV.hu
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 10,23 pontos emelkedéssel, 18 616,01 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,05 százalékkal erősödött.(MTI)
Plusz támogatást kaphatnak a kórházak – jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár. Az E-alap meglévő tartalékait használhatják fel a kórházak rövid távú plusztámogatására. Fenntartotta azt a korábban hangoztatott véleményét, hogy az egészségügy átalakításának legnagyobb akadálya a hálapénz.
Újabb nagy halat foghatott ki a tőzsdén jegyzett német sztárcsapat, a Borussia Dortmundba a Handelsblatt információi szerint a Puma szállna be. A Handelsblatt információi szerint újabb nagyvállalat...
Soha nem adott még hálapénzt az új egészségügyi államtitkár. Zombor Gábor a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt is elmondta, szakorvosi minimálbért vezetnének be az orvoselvándorlás megfékezésére....
Munkaszüneti nap van az egészségügyben és a hivatalokban. A Semmelweis-napon zárva lesznek a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők, továbbá a közszolgálati tisztviselők napján szünetel az ügyfélfogadás a kormányhivatalok és az adóhivatal ügyfélszolgálatain.
Tegnap este beigazolódtak a sajtóértesülések, a BNP Paribas az amerikai tőzsdék zárása után bejelentette, hogy 8,9 milliárd dollárnyi bírságot fizetnek Irán, Szudán és más rezsimekkel szemben...
Egyértelműen kedvező konjunkturális fejleményekről számoltak be a kínai üzleti aktivitást vizsgáló hivatalos szervek és az HSBC-Markit hitelesebbnek tartott csapata is. Mind a két intézet felmérése a...
Az elmúlt időszakban látható nagyobb részvénypiaci emelkedés jótékony hatással volt a magántőke társaságokra, Európában rekord szintre nőtt az elsődleges tőzsdei kibocsátások értéke és a...
Bár a jó amerikai ingatlanpiaci adatot követően rövid időre erőre kaptak az amerikai indexek , a lendület nem tartott sokáig, így végig a pénteki zárószintek körül folyt a kereskedés. Az ázsiai...
Továbbra sem távolodik kéthavi mélypontjától a forint. A 310-es szint komolyabb ellenállás az euró árfolyamának, de semmi olyan nem történt, ami segíthetné a magyar devizát. Szerdán bemelegítünk, csütörtökön jöhet a nemzetközi csinnadratta, pénteken pedig egy kis hazai izgalommal búcsúztathatják a hetet a befektetők.
A korábbi szép magas értékeihez képest meglehetősen alacsony lett a júniusi beszerzési menedzser index. Az 51,5 pontos érték ugyan még mindig a növekedést jelező tartományban van, ám utoljára tavaly...
2014 májusában a szezonálisan igazított adatok szerint csak a tranzakciókat figyelembe véve a háztartások nettó hiteltörlesztők voltak, valamint betéteik állománya is tovább csökkent - olvasható az MNB májusi statisztikai közleményében.
Emelkedtek a fontosabb európai értéktőzsdék vezető indexei kedden közvetlenül a kereskedés megkezdése után. Londonban a FTSE-100 11 ponttal, 0,17 százalékkal emelkedett. Frankfurtban a DAX-30 index 20 ponttal, 0,22 százalékkal nőtt. Párizsban a CAC-40 16 ponttal, 0,35 százalékkal erősödött. Hétfőn vegyesen zártak a vezető európai indexek. A londoni FTSE-100 0,20 százalékkal romlott. A DAX-index…
Először áll nő az RICS élén, Louise Brooke-Smith egy évig tölti majd be új pozícióját, s Michael Newey-t váltja - írja a PropertyEU. Louise Brooke-Smitht választották meg az RICS első női...
Az állandóan hullámzó tőzsdei és forex piacok számtalan lehetőséget kínálnak a szemfüles kereskedők számára. A siker édes zamatát azonban csak az ízlelheti meg, aki terv szerint kereskedik, vagyis...
Őrizetbe vették kedden Nicolas Sarkozy volt francia államfőt Párizsban egy befolyással való üzérkedés és nyomozási titok megsértése miatt februárban indított nyomozás keretében. A volt elnök egyik lehallgatott telefonbeszélgetéséből az derült ki, hogy a semmítőszék egyik magas rangú bírója, Gilbert Azibert egy folyamatban lévő nyomozás részleteiről rendszeresen tájékoztatja a volt államfő…
Bár a jó amerikai ingatlanpiaci adatot követően rövid időre erőre kaptak az amerikai indexek , a lendület nem tartott sokáig, így végig a pénteki zárószintek körül folyt a kereskedés. Az ázsiai...
Nagyon nem mindegy, melyik magyar részvénybe fektettünk idén, a hazai papírok árfolyama nagy szórást mutatott az első fél évben. Az alábbiakban összegyűjtöttük, mi mozgatta az árfolyamokat az elmúlt...
Mínuszból pluszba jutott az OTP a kereskedés elején, a Mol és a Magyar Telekom is felfelé tartott. A nyugat-európai tőzsdék is emelkedtek, de Prága és Varsó gyengélkedett.
Bár a belföldi úti célok a népszerűbbek, egy friss felmérés szerint1 a bankkártyával rendelkező nyaralók közel fele, 45 százaléka utazik határainkon túlra is. Köztük többen vannak olyanok, akik inkább készpénzzel fizetnek, pedig a bankkártya használat számos előnnyel jár. A CIB Bank összegyűjtött 6+1 tippet a külföldön nyaralóknak, amelyek segítségével a vakáció alatti bankkártya használat még…
Az egészségügyi kiadások növekedését elsősorban az egészségügyi technológia fejlődése idézte elő, míg az életkor növekedésének és a társadalom öregedésének a hatása meglehetősen csekély volt....
Nemcsak a költségvetésnek, a kereskedőknek is kézzelfogható hasznot hozhat a kasszák NAV-bekötése – hívják fel a figyelmet az onlinekassza.hu által megkérdezett szakértők. Az előrelátó kereskedők vagy PC-s rendszert választottak, vagy olyan kiskasszákat, amelyek számítógéphez illeszthetők. Ezzel a tapasztalatok szerint már rövid időn belül hasznot hajthat az online kassza.
Az ukrán elnök hétfő este bejelentette, hogy vége a tűzszünetnek. Ezt követően kedd reggel már meg is kezdték az ukrán csapatok az oroszbarát állások támadását, több ponton.Kiújultak a harcok 2014.07...
Többször is felröppent az utóbbi években az UniCredit tulajdonában lévő alapkezelő eladásának lehetősége. Egy friss beszámoló szerint a bank egyértelműen állást foglalt a Pioneer mellett, kimondták,...
Az elmúlt hetekben jó 80 dollárt emelkedett az arany unciánkénti ára, ám mostanra akadályhoz ért az árfolyam. A technikai szint, valamint Turbó Trader stratégiánk alapján is kereskedési lehetőség van...
A Markit felülvizsgált konjunktúraindexeinek a fő tanulsága szerint Franciaország feldolgozóipara valamivel kevésbé esett vissza júniusban, mint az előzetesen gondoltuk, de a németek szektora sajnos...
A pécsi önkormányzat tervei szerint még a nyáron megkezdődhet a közbeszerzési eljárás a több mint két évtizede lakatlan huszonöt emeletes magasház bontására - írja az MTI. Csizi Péter, a város...
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított júniusi értéke 51,5 pont lett. Bár az érték továbbra is bővülést jelez, a korábbi júniusokkal összevetve alulmúlja a hosszú távú júniusi átlagot (51,8), és az elmúlt három év júniusának átlagát is (52,7). A felmérésben vizsgált részindexek többsége csökkent májushoz képest, viszont sokkal olcsóbb lett a bacon.
Korábban nem tapasztalt szintre emelkedett és meghaladta a 3,5 milliárd eurót Magyarország folyó fizetési mérlegének négy negyedéves többlete 2014 első negyedévének végére – jelentette honlapján kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a tájékoztatás szerint a GDP 3,6 százalékának megfelelő többlet kiemelkedően nagynak számít a régióban. A 2013 végéig rendelkezésre álló adatok szerint ugyanis…
Ma, a Semmelweis-napon zárva lesznek a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők, továbbá a közszolgálati tisztviselők napján szünetel az ügyfélfogadás a kormányhivatalok és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálatain.
Új ügyvezető irányítja a Coca-Cola HBC Magyarország Kft-t. Július elsejétől Nikos Kalaitzidakis korábbi ügyvezető a Coca-Cola HBC lengyelországi cégét vezeti, őt a Coca-Cola Hellenic csoport bulgáriai leányvállalatának első embere, Minas Agelidis váltja a dunaharaszti központú vállalat élén.
Kissé gyengült a forint kedd délelőtt a főbb devizákkal szemben a bankközi kereskedésben. Az eurót délelőtt tíz óra után 309,93 forinton jegyezték, kora reggel 309,62 forinton állt. Egy amerikai dollár 226,37 forintot ért a reggeli 226,27 forint után. A svájci frank 255,22 forinton állt, kora reggel 254,95 forinton. A japán jen 2,23 forint körül forgott, ...
A devizahiteleseket érintő törvényjavaslat a Concorde korábbi várakozásainál szigorúbb lett, az elemzőház csökkentette célárát, intézményi ajánlásuk alulsúlyozás. A Concorde elemzést készített az...
Tapasztalataink alapján számos kérdés vetődik fel a cégeknél a diákok nyári foglakoztatása kapcsán hiszen nem egy szokványos munkaviszonyról van ilyenkor szó. Bejegyzésemben ahhoz szeretnénk segítséget nyújtani, hogy mire kell ilyenkor figyelemmel lenni adózási és munkajogi területen.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) júniusi kiigazított 51,5 pontos értéke a feldolgozóipar növekedését mutatja, bár 2,3 ponttal alacsonyabb az előző, május havi értéknél és elmarad az elmúlt három év 52,7 pontos júniusi átlagától is - derül ki a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) kedden közölt felméréséből.
A jövedelemarányos törlesztőrészletről, a hitelfedezeti arány szabályozásról és az igazolt jövedelem előírásának bevezetéséről is véleményt mondott az EKB. Alapvetően pozitívan értékelik az MNB...
Nyáron - különösen ha valamilyen világszintű sportesemény is zajlik éppen - az átlagosnál is könnyebben fogy el egy-egy sör, vagy fröccs, ha társaságban tölti az időt az ember. Ez után viszont haza...
Továbbra is kiábrándítóan magas az európai munkanélküliség aránya, de legalább már enyhe csökkenést látunk az unióban. Az eurózónás ráta ugyanakkor csak stagnált májusban. Érdekesség, hogy hazánk...
A rendeletben előírt mértékű, 915 millió köbméteres biztonsági földgázkészlet betárolása a július 1-jei határidő előtt megtörtént - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI megkeresésére.