A Pest Megyei Közgyűlés pénteken egyhangúlag támogatta, hogy a megye önálló régióvá váljon - tájékoztatta a Pest Megyei Önkormányzat sajtófőnöke az MTI-t. Ambrus András elmondta: a jelen lévő 27...
A nap mint nap bekövetkező közlekedési balesetekről szóló híradások sok esetben olyan hangvétellel készülnek, melyek - már szinte a valódi vizsgálat megkezdését is megelőzően - a járművezetők...
Technikai okokból 4 OTP-részvény maradt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) tulajdonában, amelyeknek hasznosításáról később dönt a zrt. - közölte a társaság az MTI megkeresésére.
Húszmilliárd forint fordítható a prototípus-fejlesztésre és a forgalomba hozatalra a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében rendelkezésre álló forrásból; az erről szóló pályázatot pénteken tették közzé - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a pályázati felhívás megjelenését követően az MTI-vel.
Ingatlanszakértői szemszögből a nagyobb birtokoknak van racionalitásuk, a kormány azonban pont ezt akarja felszámolni az állami földek értékesítésével. Balla Ákos, a Privátbankár.hu ingatlanszakértője szerint pusztán politikai kérdés a külföldi földvásárlók kiszorítása, a magyar agrárium értékéhez a külföldi szakértelem nem adhat sokat.
A Takarékossági Világnap megtartásáról 1924-ben döntött a Takarékbankok Világszervezete. A takarékosság és a takarékoskodás között van némi különbség - mondta az InfoRádiónak Himár Csilla pénzpedagógus.
Technikai okokból 4 OTP-részvény maradt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) tulajdonában, amelyeknek hasznosításáról később dönt a zrt. – közölte a társaság az MTI megkeresésére. A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett MNV-bejelentés szerint az állam a fennmaradt pénzügyi eszközök mellett 1 153 976 OTP OPUS Securities törzsrészvényre váltható kötvénnyel is rendelkezik. 2016. október 17-én…
Az Európai Unió (EU) nem ad természetes személyeknek vissza nem térítendő támogatást magáningatlanjaik korszerűsítésére - közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel.
A magyar gazdaságdiplomácia célja, hogy a kitűnő dán-magyar gazdasági kapcsolatok mellett a politikai kapcsolatok is intenzívebbé váljanak - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Pénteken elindult a kereskedés az OTP részvényeivel azt követően, hogy csütörtökön az állam 14 millió darab OTP-részvényt értékesített. A 75 milliárd forintnyi részvény az NFM közlése szerint...
Ausztria délelőtt ismét elkezdte beengedni területére a migránsokat. A Sentilj-Spielfeld határátkelőnél több ezer ember torlódott fel, akik csütörtök este óta várnak arra, hogy átléphessenek Ausztriába - közölte a szlovén sajtó pénteken.
Egy hét múlva, jövő pénteken vizsgálja a magyar államadós-osztályzatot a Moody's Investors Service. Egyes londoni elemzői várakozások szerint van rá esély, hogy a nemzetközi hitelminősítő osztályzatjavítás lehetőségére utaló pozitívra javítja a magyar szuverén besorolás kilátását a jelenlegi stabilról.
Egy hét múlva, jövő pénteken vizsgálja a magyar államadós-osztályzatot a Moody’s Investors Service. Egyes londoni elemzői várakozások szerint van rá esély, hogy a nemzetközi hitelminősítő osztályzatjavítás lehetőségére utaló pozitívra javítja a magyar szuverén besorolás kilátását a jelenlegi stabilról. A három nagy hitelminősítő, a Moody’s, a Standard & Poor’s és a Fitch Ratings egyaránt a…
Az LMP másfélszeresére növelné a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) jövő évi, 20 milliárd forintos forrását az ellenőrzések, különösen a köz- és gyermekétkeztetés felügyeletének hatékonyabbá tétele érdekében.
A Der Standard című osztrák liberális lap online kiadásában megjelent kommentár szerint a menekültek befogadása még tegnap az osztrák nemzeti hiúságot legyezgette, megbotránkozottan lenézve a "különböző Orbánokat". Azonban a menekülthullám mára már átlépheti a kapacitás határait - írja a szerző, aki szerint ezeket a határokat igazából senki nem definiálta, ennek ellenére az önkéntesek, átvéve az…
Erős hónapot tudhatnak maguk mögött az amerikai részvénypiacok. Ha a csütörtöki zárást a hónap elejéhez viszonyítjuk, akkor az S&P 500 index például 8,8%-kal került feljebb. Volt azonban néhány...
Több mint négymilliárd forintos beruházással újult meg a Budapesti Távhőszolgáltató (Főtáv) Zrt. 134 hőközpontja, csaknem hat kilométernyi távvezetéke és a fővárosi távhőrendszer több meghatározó szerkezete 2009-2014 között.
Bezárták Európa legmélyebb kőszénbányáját pénteken Romániában. A 1100 méter mély Zsil-völgyi petrillai (Petrila) bányában 156 éven át folyt szénkitermelés.
Mérsékelt mozgások figyelhetők meg az amerikai részvénypiacokon a pénteki kereskedésben, de még így is nagyon jól sikerülhet az októberi hónap.Nyertesek és vesztesek 2015.10.30 18:46Kiváló hónapra...
A harmadik negyedévben 1377 építőipari cég szűnt meg, 4 százalékkal kevesebb mint egy évvel korábban, és 16 százalékkal kevesebb mint az előző negyedévben – közölte az Opten céginformációs szolgáltató a cégadatbázis számait értékelő elemzésében pénteken az MTI-vel. Pertics Richárd, az Opten céginformációs üzletágának igazgatója szerint azonban nincs ok az örömre, mert a társaságok megszűnéséhez…
Az OTP a reggeli öt százalékos esés után ledolgozta az esés egy részét, a Richter viszont váratlanul majdnem ugyanakkorát esett. A legfrissebb amerikai makroadatok elgyengítették a dollárt, a forint is erősödésből esésbe váltott át. A dollár irányt váltott, és ismét 1,10 felett járt az euróval szemben.
A Volkswagen a jövőben is a világ legjobb autógyártói közé akar tartozni, ennek biztosítására ötpontos tervet mutatott be Matthias Müller, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke Wolfsburgban.
Kilencven millió forint tőkét fektet a kiskereskedelmi- és vendéglátó egységeket támogató szoftvereket fejlesztő XOFT Kft.-be a Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) - tájékoztatta a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. pénteken az MTI-t.
A 68-as számú főút Nagyatádot elkerülő szakaszát pénteken hivatalosan is átadták a forgalomnak - mondta Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs igazgatója az MTI-nek.
Matthias Müller, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke bejelentette a csoport átalakításának öt legfontosabb lépését. A jelenlegi helyzetnél messzebbre kell tekintenünk és meg kell teremtenünk...
Az Európai Unió (EU) nem ad természetes személyeknek vissza nem térítendő támogatást magáningatlanjaik korszerűsítésére – közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel. A Miniszterelnökség közleményében a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) uniós forrásra hivatkozó, csütörtökön megjelent tájékoztatására reagált, amely szerint nincs olyan európai uniós jogszabály, amely tiltaná a magyar…
Norvégia megcsapolja az állami nyugdíjalapot, hogy a menekültválság költségeit fedezni tudja - közölte a norvég kormány pénteken. Jövőre Oslo 33 ezer menedékkérővel számol, ami a korábbi évekhez...
Az ENSZ trieszti kutatóintézete, az Abdus Salam Nemzetközi Elméleti Fizikai Központ (ICTP) és a Generali Csoport együttműködésének köszönhetően mérföldkőhöz érkezett a földrengéskutatás: egy 3 éves program keretében a szakemberek új előrejelzési modellt alkotnak a legfejlettebb technológiák segítségével.
Húszmilliárd forint fordítható a prototípusfejlesztésre és a forgalomba hozatalra a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében rendelkezésre álló forrásból; az erről szóló pályázatot pénteken tették közzé - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a pályázati felhívás megjelenését követően az MTI-vel.
A német külügyminisztérium felvilágosító kampányt végez Afganisztánban a németországi menekültügyi szabályozásról, és tervez egy plakátkampányt is, amellyel maradásra buzdítja az afgán fiatalokat -...
Az Európai Unió (EU) nem ad természetes személyeknek vissza nem térítendő támogatást magáningatlanjaik korszerűsítésére - közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel.
Szombaton zárja kapuit a május elsején megnyitott Expo2015 milánói világkiállítás, amelynek fél év alatt több mint 21 millió látogatója volt a még nem végleges adatok szerint. Sergio Mattarella olasz államfő jelenlétében tartják az Expo2015 záróünnepségét, amelyet a RAI olasz közszolgálati televízió szombaton közvetít. A világkiállítás hivatalosan szombat éjfélkor ér véget: az utolsó órákban…