Elképzelhető, hogy az autósoknak soha többé nem kell a benzinár jelentős növekedésétől tartaniuk - derül ki abból az összefoglaló cikkből, amelyből kiderül, hogy Szaúd-Arábia a világ legnagyobb olajtermelője retteg az olaj iránti kereslet - s ezzel az árak - tartós csökkenésétől.
Kínában tovább csökkent az új építésű lakóingatlanok ára márciusban, ez volt zsinórban a hetedik hónap, amikor az ország 70 nagyvárosában mért árak esést mutattak. Ugyanakkor a csökkenés mértéke...
Az IMF, a Világbank és a G20 pénzügyminisztereinek tanácskozásának első napján a legnagyobb vita arról volt, amiről hivatalosan nem is akartak tárgyalni.
Itthon a MNB monetáris tanácsának kamatdöntő ülése lesz a jövő hét legfontosabb eseménye. Sokan úgy vélik, kedden ismét előveszik a jegybankban az ollót, és folytatódik a márciusban újraindított monetáris enyhítési ciklus. A kamatdöntés emellett azért jön még több makroadat is, bár ezeknek nem lesz nap piacmozgató hatásuk.
A globális gazdaság állapotáról és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vontatott kvóta- és döntéshozatali reformjáról szól elsősorban a világ 20 legnagyobb fejlett és felzárkózó ipari országa (G20) pénzügyminiszterének és jegybanki elnökének üléséről kiadott közlemény, az IMF/Világbank szombat hajnalig tartó első munkanapján.
A 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési ciklusban több mint 34 milliárd eurónyi forrásból gazdálkodhat Magyarország - mondta Vitályos Eszter európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár...
A devizahiteles elszámoló levelek háromnegyedét még nem küldték ki a bankok a posta tegnapi közleménye szerint, vagyis mintegy 1 millió 650 ezer levél kiküldésére az utolsó két hétben, április 30-áig...
Duális képzést indítana Salgótarjánban úgynevezett közösségi főiskolán az Óbudai Egyetem - mondta Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár szombaton a nógrádi megyeszékhelyen.
Oroszország a jövő héten kedden energetikai megállapodást ír alá Görögországgal, s ennek keretében Moszkva 3-5 milliárd eurót folyósít Athénnak. A Der Spiegel német hírmagazin online kiadása...
Szombatra virradóra az utolsó olyan magyarokat is sikerült evakuálni Jemenből, akik ezt kérték. A kimenekített két család hat tagja éjjel fél egykor megérkezett a jordániai Ammanba – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Dunakeszin tartott sajtótájékoztatóján. A miniszter elmondta: a hat embernek a Németországgal történt egyeztetés alapján egy a német külügyminisztérium…
A Balaton mellett, a magyar fürdők is rástartoltak arra a 3 milliárdra, amelyet a Szép kártya tulajdonosainak kell elkölteniük május végéig. Szakértők szerint: sokan nem fogják elkölteni a pénzt, mert nincs idejük a család és a munka mellett, a pihenésre.
Magyarországi többes társas vállalkozó külföldön céget alapítana. Hol, milyen kötelezettségek terhelik? Olvasói kérdésére dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértőnk válaszolt.
Változnak a harmadik országból ideiglenesen behozott gépkocsik magáncélú használatára vonatkozó szabályok május 1-jétől annak érdekében, hogy megakadályozzák a visszaéléseket, elsősorban a vám, áfa és regisztrációs adó megfizetésének elkerülését - derül ki az adóhatóság honlapján közzétett tájékoztatóból.
A brit Munkáspárt tervei szerint az Európai Unió más országaiból érkező orvosoknak a jövőben megfelelő angol nyelvtudásról kell majd számot adniuk, mielőtt közvetlen betegellátási munkaköröket tölthetnének be a brit állami egészségügyi szolgálatban (NHS).
Változnak a harmadik országból ideiglenesen behozott gépkocsik magáncélú használatára vonatkozó szabályok május 1-jétől annak érdekében, hogy megakadályozzák a visszaéléseket, elsősorban a vám, áfa és regisztrációs adó megfizetésének elkerülését - derül ki az adóhatóság honlapján közzétett tájékoztatóból.
Megszületett a globális gazdaság állapotáról és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vontatott kvóta- és döntéshozatali reformjáról szól elsősorban a világ 20 legnagyobb fejlett és felzárkózó ipari országa...
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság magyar országjelentéséről, Magyarországnak az exportpiacok bővítése céljából a Világbank-csoport fejlesztési programjaiba való bekapcsolódásáról folytatott megbeszéléseket pénteken Washingtonban Varga Mihály.
Másfél hónappal a lejárat előtt a feltöltött 67,8 milliárdból még 2,8 milliárd forint van a 2013-ban feltöltött SZÉP Kártyákon – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium az érintett kártyabirtokosok figyelmét a lejáró összeg elköltésének közelgő határidejére. A pihenőkártyákra tavalyelőtt utalt pénzt május 31-éig lehet elkölteni, ezt követően a kártyán maradt összeg a kártyabirtokosok…
A tuzséri pálinka-manufaktúra jonatánalma-pálinkája lett a IV. pálinka-világkupa győztese - tájékoztatta Lovász Sándor, a XVI. gyulai pálinkafesztivál főszervezője szombaton az MTI-t.
Május elején kell beadnia az első keresetlevelet az OTP-nek az Európai Jogok Európai Bíróságán, amelyben a devizahiteles elszámolási törvény nyomán megszületett bírósági ítéletet támadja. A nyár közepéig az OTP Bankcsoport több pert is indít.