Túlszámlázás miatt 7,75 millió font bírsággal sújtották az E.ON energetikai szolgáltató nagy-britanniai vállalatát - írta a brit Guardian hírportálja pénteken.
Bizakodnak a hazai édességgyártók: 2008 óta a folyamatosan csökkenő édességpiac ismét növekedni kezdett. Táblás csokoládéból, desszertekből is többet vásároltunk, mint korábban. De ne tévesszen meg minket egy-egy, magát csokinak álcázó valami: nem minden csokoládé, ami annak látszik. Mi minősül hát annak?
A UPC Magyarország Kft. előfizetői számára csütörtökön elérhetetlenné váltak bizonyos nagy látogatottságú weboldalak, a lefolytatott gyors műszaki vizsgálat szerint azok nem a UPC hibája miatt voltak elérhetetlenek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Új, 13 szobás, négycsillagos ayurvédikus gyógy- és wellness szállodát adtak át Siófokon pénteken, ami a már meglévő Calendula gyógyszálló bővítéseként, több mint 735 millió forint ráfordítással, 515 millió forint uniós támogatással épült meg.
Javított a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzésén, méltatta az elmúlt időszakban elér eredményeket - hogy a gazdaságpolitikai intézkedések és a javuló üzleti kondíciók miatt erőteljesen nőtt a gazdaság -, emellett további erőfeszítéseket javasolt a növekedés fenntartására és a gazdaság sebezhetőségének csökkentésére - áll a szervezet pénteken közzétett…
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Budapesti Gazdasági Főiskola és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szakmai támogatásával harmadik alkalommal rendezi meg az Országos Bérügyviteli Bajnokságot a NEXON humánügyviteli szolgáltatóvállalat. A tavaly több mint 1000 versenyző részvételével lezajlott szakmai bajnokság célja, hogy felhívja a figyelmet a bérügyvitel területén dolgozó szakemberek munkájának…
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a jegybanktörvény alapján előírhatja igazgatási szolgáltatási díj megfizetését a hatáskörébe tartozó, kérelemre indult eljárásokban, a díjak kiszámításának szabályait pedig az illetéktörvény szabja meg - közölte az MNB pénteken az MTI-vel.
A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) pénteki közgyűlésének döntése értelmében Ducsai-Oláh Zsanett a részvénytársaság új vezérigazgatója - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI-vel.
Egy közúti ellenőrzéskor mintegy 3,8 millió forint értékű, magyar adójegy nélküli cigarettát találtak egy személyszállító kisbusz dupla padlólemezébe rejtve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei. Az ügyben költségvetési csalás miatt indult büntetőeljárás.
Az állampolgári jogokért tüntettet néhány tucat ember pénteken Budapesten. A demonstrálók az V. kerületi József Nádor térről két híd érintésével vonultak a Parlament elé.
Meddig tart még a görögök pénze? - úgy látszik, ez az a kérdés, amelyben maguk a görög kormánytagok sem biztosak. Jó példa erre a napokban megtörtént eset: amint egy kormánytag azt mondja, Athén már a következő hiteltörlesztést sem fogja tudni kifizetni, egy másik kormánytag gyorsan a nyilvánosság elé áll, és megcáfolja ezt a kijelentést.
Hosszas előkészületek után az Európai Unió kartell-ellenes bizottsága igen kényelmetlen helyzetbe hozhatja a Google-t. Sokak szerint a Microsoft pere óta nem volt ilyen jelentőségű bírósági eljárás, amely technológiai nagyvállalatot érintett.
Javított a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzésén, méltatta az elmúlt időszakban elér eredményeket - hogy a gazdaságpolitikai intézkedések és a javuló üzleti kondíciók miatt erőteljesen nőtt a gazdaság -, emellett további erőfeszítéseket javasolt a növekedés fenntartására és a gazdaság sebezhetőségének csökkentésére - áll a szervezet pénteken közzétett…
Gyakori a munkaadók lebukása a feketefoglalkoztatás, a bejelentések elmulasztása, a zsebbe fizetés miatt. Később a dolgozó is ráfizethet, ha pillanatnyi előnyök miatt belemegy az ilyen kontraktusokba.
Ideiglenes fizetési haladékot adott a Fővárosi Ítélőtábla március 31-én másodfokú határozatában a Quaestor Financial Hrurira Kft.-nek, miután a cég március 19-én csődeljárás iránti kérelmet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékhez.
Az újabb hazai kamatcsökkentés ellenére a forint tovább tudott erősödni márciusban az euróval szemben, sőt a Portfolio által megkérdezett alapkezelők rövid távon kissé optimistábbak lettek, mint egy...
Javított a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzésén, méltatta az elmúlt időszakban elér eredményeket – hogy a gazdaságpolitikai intézkedések és a javuló üzleti kondíciók miatt erőteljesen nőtt a gazdaság -, emellett további erőfeszítéseket javasolt a növekedés fenntartására és a gazdaság sebezhetőségének csökkentésére – áll a szervezet pénteken közzétett…
Ötezer doboz, 3,8 millió forint értékű csempészet cigarettára bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei közúti ellenőrzéskor egy személyszállító kisbuszban az M1-es autópályán - tájékoztatta a NAV szóvivője pénteken az MTI-t.
Ideiglenes fizetési haladékot adott a Fővárosi Ítélőtábla március 31-én másodfokú határozatában a Quaestor Financial Hrurira Kft.-nek, miután a cég március 19-én csődeljárás iránti kérelmet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékhez. A fizetési haladék a Fővárosi Törvényszék további döntéséig illeti meg a Quaestor Financial Hrurira Kft.-t. Az ideiglenes fizetési haladékról szóló közleményt április 2-án…
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Rajka térségében egy kisbuszban több mint 57 millió forint értékű hamis parfümre bukkantak. Az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indult büntetőeljárás.
A Főgáz ügyfelei már a nemzeti közműszolgáltatás keretében veszik igénybe a gázszolgáltatást, a váltást azoknak kell kezdeményezniük, akiknek nem az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-hez tartozó Főgáz biztosítja a földgázt.
A csehek egyáltalán nem szeretnék, hogy tovább erősödjön a fizetőeszközük, de ez ellen szokványos módszerekkel már nem tudnak tenni. A jegybankjuk ezért inkább fenyegető üzeneteket küldözget, a...
A várakozásoktól messze elmaradó mértékben nőtt márciusban a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban – közölte pénteken a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics (BLS). Márciusban 126 ezerrel nőtt a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban a februári 264 ezer után. Elemzők 244 ezres növekedést vártak…
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében csütörtöktől elérhető két, a kis- és középvállalkozások (kkv) infokommunikációs, illetve a hátrányos helyzetű felnőttek digitális készségeinek fejlesztését segítő pályázati kiírás; a két konstrukció a 2014-2020 közötti időszak infokommunikációs fejlesztési programja, a Digitális Magyarország részeként jelent meg - mondta…
Az elszámolásban érintett késedelmes tartozások esetében egészen addig szünetelnek a végrehajtások, amíg az elszámolás tart. Az elszámolás után azonban a végrehajtás folytatható. A végrehajtás...
Javul a magyar háztartások fogyasztása, egyre többet költünk el a boltokban. Ilyen szám egyébként már nagyon régen jött, az elmúlt nyolc évben folyamatosan csökkent vagy stagnált az átlagos fogyasztás. Tavaly reálértéken 2,7 százalékkal, 68 609 forintra nőtt a háztartások egy főre jutó havi fogyasztási kiadása éves összehasonlításban.
Oroszország kész fegyverekkel támogatni Tádzsikisztán hadseregének és határainak megerősítését az Iszlám Állam (IÁ) és az Afganisztánból Közép-Ázsia felé törő szélsőségesek elleni védelem érdekében – írta pénteki számában a Kommerszant című orosz napilap. A terrorista szervezet harcosai beszivárognak Tádzsikisztán területére, és ezzel veszélyeztetik egész Közép-Ázsia stabilitását – hangzott el a…
Nincs érdemi változás a boltok, üzletek nyitva tartásában a következő napokban a korábbi húsvéti időszakokhoz képest - jelezte az InfoRádióban Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
Pozitív irányba haladtak a görög tárgyalások a héten, azonban még mindig nem tudni, pontosan mikor születhet meg a várva várt megállapodás. A következő vízválasztó dátum az ügyben április 9. lehet,...
Nagyon jól teljesített az OTP és a Magyar Telekom ralijának köszönhetően márciusban a BUX. Emiatt rövid távon alábbhagyhat a hazai részvénypiac lendülete, a 12 hónapos kilátásokkal kapcsolatban...
Tavaly reálértéken 2,7 százalékkal, 68 609 forintra nőtt a háztartások egy főre jutó havi fogyasztási kiadása éves összehasonlításban, ezt megelőzően csaknem nyolc évig csökkent, illetve stagnált ez az adat - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című friss kiadványában.
Februárban éves szinten 6,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Csehországban, 2008 óta ez a legnagyobb februári növekedés - közölte a cseh statisztikai hivatal (CSÚ) pénteken.
A Siófokról Balatonfüredre érkező első hajó fogadásával megkezdődött a 170. balatoni hajózási idény szombaton. A főszezon kezdetéig, július 11-éig fokozatosan huszonkét kikötő és huszonnégy hajó áll szolgálatba a Balatonon - mondta a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója az ünnepi eseményen.
Az EU csak ürügy volt, valójában a Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozó Közgépet akarják eltávolítani az M4-es autópálya építéséből - írja a Nol.hu.
Az elmúlt egy hónapban a nemrég válságot átélt rubel tudott a legtöbbet erősödni a feltörekvő piaci devizák közül. A dollárral szemben több mint 8 százalékot értkelődött fel, amivel mostanra az idei...
Reménykeltőnek nevezte pénteken az orosz külügyminiszter az iráni atomprogramról a svájci Lausanne-ban előző nap aláírt keretmegállapodást. Az orosz diplomácia vezetője hozzátette, hogy szerinte nagyon jók az esélyek a végső megállapodásra. Szergej Lavrov pénteken Kirgizisztán fővárosában, a Független Államok Közössége (FÁK) tagállamainak külügyminiszteri szintű tanácskozásán nyilatkozott az orosz…
Magyarország díszvendégként jelenik meg azon a Moldovai Nemzetközi Turisztikai Kiállításon és Vásáron, amely csütörtökön nyílt meg Kisinyovban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
A kormány segítségét kéri a Magyar Autóklub az új német autópályadíjak miatt, és panasszal él az Európai Bizottságnál - számolt be az InfoRádióban Kovács Kázmér, a szervezet jogi és érdekvédelmi testületének elnöke.
Megint jól beszóltak a Moszkvába készülő görög kormányfőnek, de lehet, hogy mi is magunkra vehetnénk. A német politikusok egy része alaposan ki van akadva, és attól tart, az EU megosztása a tét. Mások sokkal megértőbbek. Épp ez az.
Az év eleje óta csaknem 40 ezer csekket fizettek be a Magyar Posta mobilalkalmazásán keresztül az ügyfelek, mintegy 400 millió forint értékben – közölte a Magyar Posta pénteken az MTI-vel. A tavaly ősszel bevezetett iCsekk elnevezésű mobilalkalmazást használó ügyfelek száma 60 százalékkal nőtt az idén január-márciusban. A Magyar Posta 2015. január elsejétől kötelezővé tette a ...