Negyvenhárom gyanúsítottja van az ügynek, amelyben egy bűnszervezet csaknem félmilliárd forintot csalt el a kis- és középvállalkozásoknak állami garancia és kamattámogatással nyújtható Széchenyi Kártya programmal – közölte a NAV.
Egy képzett szakemberekből álló bűnszervezet mintegy félmilliárd forintot csalt a kis- és középvállalkozásoknak állami garanciával és kamattámogatással nyújtható Széchenyi Kártya programmal; a nyomozás 43 gyanúsított elleni vádemeléssel zárult – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kedden az MTI-vel. A közlemény szerint a könyvvizsgálói és adószakértői ismeretekkel bíró szakemberek által…
Félmilliárd euróval nőttek a nemzetközi tartalékok márciusban a februári 1,824 milliárd euró csökkenés után - jelentette kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A Fed hivatalnokok szerint a gazdaság gyengélkedése csak átmeneti Úgy tűnik, hogy a pénteken közzétett, a vártnál kedvezőtlenebb nem mezőgazdasági munkaerő-állomány nem változtatta meg a Fed hozzáállását. A Fed hivatalnokok szerint a gazdaság gyengélkedése csak átmeneti Úgy tűnik, hogy a pénteken közzétett, a vártnál kedvezőtlenebb nem mezőgazdasági munkaerő-állomány nem változtatta meg a Fed…
Megrökönyödve szembesültek a pénzügyi tanácsadók és a közgazdászok azzal, hogy a nyugdíjasok jelentős része magasról tesz a javaslataikra, és a lehetőségeihez képest már-már tékozló életet él - adja hírül a Napi Gazdaság.
Munkáltatóként fordulok Önhöz, kérem segítsen megmondani hány nap szabadságot kell munkatársamnak kiadni, aki gyedről tér vissza dolgozni, 2013. július 2-án szült, egy gyermeke van. Szülés előtt kivette a szabadságát, nincs maradvány. Óvodapedagógus (szabija évi 21+25=46 nap, valamint a gyerek után 2 nap pótszabadság) Kiadandó szabadságának mértékétől függően jönne vissza dolgozni, legkésőbb 2015.…
Munkanélküli vagyok, 39 év munkaviszonyom van. Egy év hiányzik a 40 éves kedvezményes nyugdíjhoz. 2014 októberében megszűnt a munkaviszonyom, előtte 2014.05.15-én munkaszerződést módosítottak, 2015 májusi dátummal. Elírás történt, mit tegyek ?
Két hónapja tanítok egy iskolában, a próbaidő lejárta előtt tervezem a felmondást. Ugye a középiskola igazgatója nem kötelezhet arra, hogy a végzős osztálynak kötelező kidolgozott tételeket adnom? Azzal indokolta kérését, hogy cserben hagyom a diákokat és a szülőket. A hivatalos papírjaimat és a fizetésemet hány nap alatt kötelesek kiadni?
Egy képzett szakemberekből álló bűnszervezet mintegy félmilliárd forintot csalt a kis- és középvállalkozásoknak állami garanciával és kamattámogatással nyújtható Széchenyi Kártya programmal; a nyomozás 43 gyanúsított elleni vádemeléssel zárult - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kedden az MTI-vel.
Félmilliárd euróval nőttek a nemzetközi tartalékok márciusban a februári 1,824 milliárd euró csökkenés után – jelentette kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az első negyedév végén 2,329 milliárd euróval meghaladta a tartalékok összege a tavaly év végit, alapvetően a januári 3,653 milliárdos emelkedés jóvoltából. A tartalékok februári csökkenését egy 1,5 milliárdos, tízéves dollárkötvény lejárata…
Nyolc hónapja volt utoljára ilyen magasan az eurózónás szolgáltatószektor aktivitását mérő beszerzésimenedzser-index. A Markit friss adatai szerint mindez 0,3 százalékos GDP-növekedést jósol az első...
Kölcsönzött munkaerőként dolgozom, határozatlan idejű szerződéssel. 2016 szeptemberében jár le az öt éves időszak, ami ekkor csak hat hónapos időszak kivárásával folytatható új kölcsön szerződéssel. Igen ám, de ekkor 62 és fél éves leszek ami a jelenlegi munkahelyem elvesztésével járna. 63 éves 2017 májusában leszek, ezt követő hat hónapos (fél év) időszak novemberi nyugdíjba vonulást jelent –…
A rEVOLUTION Software több mint két éves fejlesztő munkájának eredményeként elkészült deep.erp vállalatirányítási rendszerének használatát oktatják az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karán, a 2014/2015-ös tanév második szemeszterétől. Az együttműködés során a diákok olyan valós piaci környezetben működő szoftver használatát sajátíthatják el, amely a KKV-k és nagyvállalatok körében…
A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (LIGA Szakszervezetek) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) támadni fogja a vasárnapi zárva tartást, a hatályba lépő szabályok alkotmányosságát. Úgy látják, alkotmányos szempontból kifogásolható a hatástanulmány elmaradása, a felkészülési idő hiánya, illetve az egyeztetés elmaradása.
Több mint 53 ezer új személygépkocsit adtak el az első negyedévben Csehországban, 24 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a Právo című napilap kedden az autóipari szövetségre hivatkozva.
Az UniCredit Csoport új vezetői kinevezéseket jelentett be a Közép- és kelet-európai divízióban (CEE Division). Az új vezetők között van Ihász Csilla is, aki ezentúl a bank CEE Reatil területéért...
Kissé gyengült kedden a forint a bankközi devizakereskedelemben. Az eurót a kora reggeli 299,19 forint után délelőtt tizenegy órakor 299,39 forinton jegyezték. Az árfolyam szűk határok, 298,66 és 299,46 forint között mozgott. A dollár jegyzése a kora reggeli 273,88 forintról 275,88-ra, a svájci franké 285,97 forintról 286,49-re, a japán jené pedig 2,2909 forintról 2,2994 forintra ...
Ahogy 2014-2020-as fejlesztési ciklus idei első pályázatainak meghirdetési céldátuma is folyamatosan tolódott, úgy az idei pályázati "dömping" céldátumánál is ez rajzolódik ki az utóbbi hetek alapján...
3700 munkahely szűnhet meg a brókerbotrányok miatt, ez 229 céget érint, amik valamilyen módon kapcsolódtak a Buda-Cash, a Quaestor és a Hungária Értékpapír Zrt-hez, vagyis szolgáltatók vagy beszállítók voltak, vagy valamilyen módon nekik dolgoztak. Sokkoló adatok következnek! Forrás: GazdaságTV.hu
A párizsi Disneylandben tizenötezer alkalmazott szigorú hierarchiában és szabályok szerint dolgozik. A monotonitás és a fizikai igénybevétel miatt hagyják ott a legtöbben a parkot szerződésük lejártával - írja a Hvg.hu.
Sokan vannak, akik nem ismerik a mobbing kifejezést, még akkor sem ha volt már részük folyamatos verbális és lelki agresszióban. Pár héttel ezelőtt Facebook oldalunkon közreadtunk egy kérdőívet a mobbinggal kapcsolatban. Most ezek kielemzése következik.
A betétesek pénzének felhasználásával végezhető és az egyéb banki tevékenységek szétválasztását célzó lépések az egész bankszférát gyökeresen átalakítják. Az MNB szakreferense szerint a hazai székhelyű bankoknál legfeljebb úgy jelentkezik, hogy anyabankjuk számára felügyeletük elrendeli a szétválasztást, s azt a leánybankoknál is meg kell lépniük.
Szakképzési együttműködési megállapodást kötött a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK). A megállapodást Czomba Sándor munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár, valamint Dale A. Martin, a kamara elnöke írta alá kedden Budapesten.
Bár január óta nem láttunk akkora keresletet a 3 hónapos diszkontkincstárjegyeink iránt, mint ma, a hozamok mégsem süllyedtek tovább. Sőt, a másodpiaci árazásoknál most is jó 10 bázisponttal...
A Fővárosi Ítélőtábla a keddi a másodfokú tárgyaláson április 21-re halasztotta az ítélethirdetést az AXA Bank Europe SA magyarországi fióktelepének perében, és elutasította a hitelintézet kérelmét, hogy a bíróság kérjen előzetes döntéshozatalt az Európai Bíróságtól. A pert az AXA fióktelepe indította a magyar állam ellen, kérve, hogy állapítsa meg a forinthiteleire vonatkozó általános szerződési…
Egy képzett szakemberekből álló bűnszervezet mintegy félmilliárd forintot csalt a kis- és középvállalkozásoknak állami garanciával és kamattámogatással nyújtható Széchenyi Kártya programmal; a...
A mezőgazdasági szezon beindulásának köszönhetően 2015 második negyedévben az előzőnél némileg jobban teljesíthet az ukrán gazdaság, azonban az éves bázisú mutató így is-úgy is biztosan zsugorodást...
A meghirdetett összegben értékesített egy bázispontos hozamcsökkenéssel 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) heti rendszeres aukcióján kedden.
A Magyar Munkáspárt elnöke által a vasárnapi pihenőnapról benyújtott népszavazási kérdésről dönt majd a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Thürmer Gyula április 1-jén beterjesztett kérdése így hangzik: "Egyetért Ön azzal, hogy az alaptörvény biztosítsa a vasárnapi pihenőnaphoz való jogot?"
A Fővárosi Ítélőtábla a keddi a másodfokú tárgyaláson április 21-re halasztotta az ítélethirdetést az AXA Bank Europe SA magyarországi fióktelepének perében, és elutasította a hitelintézet kérelmét, hogy a bíróság kérjen előzetes döntéshozatalt az Európai Bíróságtól.
Tapasztalatok szerint cégvezetők sokasága óriási tévedésben van, amikor azt gondolja, hogy szabadon rendelkezhet a vállalkozása vagyonával. Egy nemrégiben pórul járt vállalkozó példáján keresztül mutatjuk be, mit ne tegyenek a vállalkozók.
A meghirdetett összegben értékesített egy bázispontos hozamcsökkenéssel 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) heti rendszeres aukcióján kedden. Az ÁKK a megszokott 50 milliárd forintos összegben vitte aukcióra a 3 hónapos lejáratú kincstárjegyet, és ezzel megegyező összeget fogadott el az elsődleges forgalmazók 118,080 milliárd forintos jegyzési ajánlatából,…
Évi 5000-6000 család veheti igénybe a jövő évtől a magáncsődöt, így önmagában nem oldja meg a bankok lakossági hitelportfóliójának problémáit - mondja a Portfolio-nak adott interjúban az Intrum...
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) családi csődvédelemről szóló javaslata szerint akár 50 százalékkal is csökkenhet az adóssága annak, aki részt vesz a konstrukcióban, amely önkéntes alapon működne, ugyanakkor a kirendelt csődbiztosok megtilthatnák például a nagyobb kiadásokat és elrendelhetnék az autó vagy a nyaraló eladását – derül ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti…