Jelentősen növekedett a lakóingatlan tranzakciók száma 2015 első negyedévében. Amennyiben a folyamat tovább tart, az idei évben az adásvételek száma elérheti a 140-150 ezret - derül ki a Duna House...
Világosan látszik az a hat témakör, amelyek mindegyikéből kettő-négy kérdés kaphat helyet az internetről szóló nemzeti konzultáció kérdőívén – mondta a folyamat előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos szerdán Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével közös sajtótájékoztatón. Deutsch Tamás a témakörök között említette a megfizethető internetszolgáltatást,…
A kínai technológiai vállalatok árfolyamának emelkedése mellett lassan eltörpül az egykori híres dotkom-lufi – írja a Bloomberg. Már jóval magasabb a kínai vállalatok értékeltsége, mint 2000-ben a legrosszabb napokban volt az USA-ban. Sokan a kínai kommunista párt vezetéstől várják a nagy profitot.
Az olimpiai pályakerékpáros versenyek lebonyolítására is alkalmas velodrom építése is szóba került azon a megbeszélésen, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök és Brian Cookson, a Nemzetközi Kerékpáros...
„OTP Business 250 Hitelprogram” néven új, kifejezetten a kis- és középvállalkozásokat (kkv) megcélzó hitelprogramot hirdetett meg az OTP Business, amellyel újabb lökést kíván adni a magyarországi vállalkozói hitelezésnek. A program keretében a vállalkozások többféle hitelkonstrukció közül választhatnak, legfeljebb 250 millió forintos keretösszegig. Az OTP Business 250 Hitelprogram újdonsága, hogy…
Napok óta óriási a rally a MOL papírjaiban, ma még a kereskedést is meg kellett állítani egy rövid időre. A tegnapi célár-emelést egy újabb követte, az Erste 17400 forintra emelte a részvény célárát. A mai forgalom 80 %-a a MOL-ban zajlik. Forrás: GazdaságTV.hu
Sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az OTP privátbanki üzletágánál történtek nyomán a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata szerdán az MTI-t.
Kitörően jó hangulat uralkodott szerdán az ázsiai tőzsdéken. A tegnapi optimizmus után az európai részvényindexek visszavettek lendületükből, a magyar részvénytőzsde azonban jelentősen erősödni tud....
Az elemzői várakozásoknál ugyan kisebb mértékben csökkentek a fogyasztói árak márciusban, de a szakértők szerint a nyár végéig még fennmaradhat a negatív infláció, a jegybank pedig tovább csökkentheti az alapkamatot.
Az OTP Bank egyszerűsített és gyorsított ügyintézéssel kívánja növelni hitelkihelyezéseit a kis- és középvállalkozások (kkv-k) körében – mondta Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a hitelintézet szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten. Úgy vélte, jelentős növekedés előtt áll idén a kkv-szektor, részben az uniós programok finanszírozása, részben a növekedési hitelprogram (nhp) miatt.…
A Morgan Stanley szerint rövid távon tovább erősödhet a forint az euró ellenében, de a középtávú kilátásokban ők már nem látják elég vonzónak a lehetséges hozam és a kockázat viszonyát. Szerintük a...
Eltelt negyed év az új, idő- és területalapon is elérhető autópálya- és gyorsforgalmi úthálózatra érvényes használati jogosultságot megtestesítő, eredeti formájában matricás rendszer bevezetése óta,...
Március 26-án a jegybank Monetáris Tanácsa hosszú idő után újra az alapkamat megvágása mellett döntött, 15 bázisponttal 2 százalék alá küldték a rátát. Most közzétették a jegyzőkönyvet is.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) arra kérte a Magyar Könyvvizsgáló Kamarát, hogy indítson fegyelmi eljárást és szabjon ki visszatartó erejű szankciót amennyiben van olyan könyvvizsgáló, aki a Széchenyi Kártya-programot érintő félmilliárd forintos csalás gyanúsítottjai között szerepel – közölte a szaktárca szerdán az MTI-vel. A minisztérium azt követően kért azonnali és haladéktalan…
A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb légitársasága* ma bejelentette, hogy 2015 májusától bevezeti az ülőhelyfoglalást annak érdekében, hogy tovább fejlessze az utazási élményt és fokozza az utasok elégedettségét. 2015. május 4-től a kijelölt útvonalakon, 2015. május 19-től pedig az összes WIZZ útvonalon élvezhetik az utasok az automatikus, ingyenes ülőhelyfoglalást, amely április 8-tól a…
Mintegy 4000 kárbejelentés érkezett a hazai biztosítókhoz április 1-je óta, a károk becsült értéke megközelíti a 300 millió forintot - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) a legfrissebb adatokat szerdán.
A szintbeli keresztezések megszüntetésével az év végére gyorsabbá és biztonságosabbá válik a közlekedés a 10-es főúton Pilisvörösvár és Budapest között - jelentette ki Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár szerdán az ürömi körforgalomnál tartott sajtótájékoztatón.
Az ukrán katonai felderítés információi szerint a donyecki oroszbarát parancsnokok teljes harckészültségbe helyezik fegyveres egységeiket, és olyan híresztelések kaptak lábra, hogy nagyszabású invázióra készülnek az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatti területek ellen – közölte Andrij Liszenko, a Kijev által “terrorellenesnek” nevezett hadművelet katonai szóvivője szerdai kijevi…
Megvásárolja az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. a paksi atomerőmű és a vértesi erőmű nem állami tulajdonú részvényeit - erről is döntött egyebek között az MVM szerdai közgyűlése.
A Nemzetgazdasági Minisztérium azonnali és haladéktalan intézkedést kért a Magyar Könyvvizsgáló Kamarától. Amennyiben a félmilliárd forintos csalás gyanúsítottjai között van könyvvizsgáló, a Kamarának soron kívül meg kell tennie a szükséges intézkedéseket.
Újabb fronton érződik a 6 éves bikapiac hatása: a Shellnek kedve támadt bevásárolni. A korábban British Gas nevű, most BC Group-ként működő céget veszi meg, igen gavalléros áron. Vajon jön-e újra a felvásárlási őrület, mint 2006-2007 körül, vagy most csak az ésszerű egybeolvadások zajlanak?
A Nemzetgazdasági Minisztérium azonnali és haladéktalan intézkedést kért a Magyar Könyvvizsgáló Kamarától. Amennyiben a félmilliárd forintos csalás gyanúsítottjai között van könyvvizsgáló, a Kamarának soron kívül meg kell tennie a szükséges intézkedéseket.
Hét év alatt közel 40 százalékkal csökkent a casco-biztosítások átlagdíja, amely okán az UNION Biztosító szerint már öregebb autóra is érdemes biztosítást kötni.
Banki elemzők az ipari termelés dinamikus bővülésére számítanak az év további részében, a termelés növekedését az európai konjunktúra, valamint a belső kereslet élénkülése is támogatja.
Megannyi vitás kérdés osztja meg továbbra is Görögországot és nemzetközi hitelezőit az Athén által előterjesztett reformjavaslatokról folyó tárgyalásokon, köztük a munkajog rugalmasabbá tétele, a...
A hitelkereslet bővítheti, a bankok kockázatvállalási hajlandóságát viszont nem változtatja meg jelentősen az NHP+ - prognosztizálja Szabados Richárd, akit a kkv-hitelezés aktualitásairól kérdeztünk....
A CIB Banknál mintegy tízezer végtörlesztő, a jogosultak 62 százaléka nyújtott be elszámolási kérelmet a jogszabályban meghatározott március 31-i határidőig – közölte a pénzintézet az MTI érdeklődésére szerdán. A CIB emlékeztet arra, hogy a pénzügyi intézményeknek – az ügyfél kérésére – azokkal is el kell számolniuk, akik részt vettek a kedvezményes végtörlesztésben. Ők – tízezer ...
Száz év telt el a nagy hagyományokkal rendelkező amerikai abroncsmárka, a General Tire megalapítása óta. A centenáriumát ünneplő céget az Ohio állambeli Akronban alapították, ahol William F. O'Neill...
Mintegy 230 milliárd forint uniós támogatás jut turisztikai fejlesztési programokra a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban, ugyanakkor a turisztikai vállalkozások külön is pályázhatnak például energetikai fejlesztésekre, kedvezményes hitelre és oktatási programokra – mondta el Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikáért felelős helyettes államtitkára szerdán a Tuizmus és Profit…
A Lombard Kézizálog Zrt. tulajdonosa önfeljelentést tett a rendőrségen, a nyomozás csalás gyanújával indult. Az eddigi információk alapján a kár meghaladja a 4 milliárd forintot – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Csiszér-Kovács Viktória rendőr alezredes elmondta, hogy előző nap a Lombard Kézizálog Zrt. tulajdonosa jogi képviselőjével…
Kitörően jó hangulat uralkodott szerdán az ázsiai tőzsdéken. A tegnapi optimizmus után az európai részvényindexek visszavettek lendületükből, a magyar részvénytőzsde azonban jelentősen erősödni tud....
A tőzsdézés minimum 80%-ban pszichológia, ám a legtöbb tőzsdei képzés csak a maradék 20%-ra fókuszál, mely a stratégiával foglalkozik. Mi nemcsak a grafikonok mesterévé tesszük, hanem felkészítjük a...
A Lombard Kézizálog Zrt. tulajdonosa önfeljelentést tett a rendőrségen, a nyomozás csalás gyanújával indult. Az eddigi információk alapján a kár meghaladja a 4 milliárd forintot - közölte az Országos...
Egy friss felmérés szerint a magyar cégvezetőknek a gazdaság fejlődésébe vetett bizalma minimálisan erősödött, de az optimistább hangulatot az adja legfőképpen, hogy újra hinni kezdtek a saját vállalkozásuk növekedésében.
Az államháztartás központi alrendszerének első negyedéves hiánya 536,7 milliárd forint volt, ami kedvezőbb a tavalyi 701,2 milliárd forintos deficitnél - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán.
Elemzők szerint elsősorban az európai konjunktúra gyorsulása segíthette az exportot, amelynek euróban számolt értéke a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közölt előzetes adati szerint februárban 7,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Több mint 15 havi csúcsra erősödött szerdán a forint a bankközi devizakereskedelemben. Az eurót délután negyed ötkor 296,62 forinton jegyezték a kora reggeli 298,58 forint után. Nap közben 296,16 és 298,73 forint között alakult az árfolyam. Az eurót legutóbb 2013 decemberében jegyezték 296 forint közelében. A forint az év eleji 316-os eurójegyzéshez képest több mint ...
A 2014-es adatok alapján továbbra is az Európai Unió és tagállamai a világ első számú segélyezői: a támogatások és segélyek több mint a felét ők adták a hivatalos fejlesztési segítségnyújtás (ODA)...