Idén a legnagyobb beruházási projekt, ami elindul az országban az Apollo Tyres gumigyár gyöngyöshalászi fejlesztése lesz. Az indiai vállalat 146 milliárd forintot fektet be Magyarországon, az új üzemmel közel ezer új munkahely is létrejön. A gyár alapkövét ma tették le, az első abroncs pedig várhatóan 2017-re készül el.
Gyors és kielégítő megoldást nyújtana a Fidesz kártalanítási javaslata a Quaestor-ügy károsultjainak - mondta Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, ahol ismertette előterjesztésüket, amelyet várhatóan este nyújtanak be a parlamentnek.
Az idén első körben 23 intézmény 6,3 milliárd forintnyi támogatást kap a Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alapból - jelentette be Palkovics László felsőoktatási államtitkár pénteken Budapesten.
1,84% ma a 3 havi Bubor, ami nagyon fontos a devizahitelesek számára, hiszen a forintosítás után referenciaként ehhez kötik hitelük kamatszintjét. Mivel a Bubor szorosan követi az alapkamatot, az MNB...
A kedvező olajárváltozások miatt a magyar gazdaság az előzetesen vártnál jobban is növekedhet az idén, vagyis 2,5 százalék helyett akár a 3 százalék körüli növekedést is elérheti elemzők szerint -...
A kormány a központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak idei bérkompenzációjának finanszírozására 22 milliárd 294 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el.
Az Apollo Tyres olyan országba fektet be, ahol a gazdasági növekedés Európában a legjobbak között van, ahol célkitűzés a munkanélküliség 3 százalékos szintre való visszaszorítása - mondta Orbán Viktor az indiai vállalat Gyöngyöshalászon, mintegy 146 milliárd forintos befektetéssel épülő gumigyárának alapkőletételén pénteken.
Újabb lépést tesz a General Electric a portfoliótisztítás nevében, aminek eredményeként hamarosan egy tisztán ipari vállalattá válik a cég. A társaság közölte, hogy teljes mértékben kiszáll a...
Pont került egy nyolc éve tartó hosszas egyeztetési folyamat végére, és februárban megszületett a társadalombiztosítási rendszerek összehangolásáról szóló amerikai-magyar kétoldalú egyezmény. A megállapodás főszabályként rögzíti, hogy a foglalkoztatott személyekre a munkavégzés helye szerinti jogszabályok vonatkoznak, emellett azonban számos speciális rendelkezést is tartalmaz – közölte a Mazars.
Ünnepélyes alapkőletétellel indult el az Apollo Tyres Hungary gyöngyöshalászi gyárának építése. A nemzetközi abroncsgyártó első európai zöldmezős létesítményében 2017 elején indul el a termelés, a gyárban Apollo és Vredestein márkájú abroncsok készülnek majd az európai piac számára.
Egyre több repülőgép, bővülő utasforgalom, emelkedő bevételek és profit, ezzel számol a Nomura a Wizz Airnél. Az elemzőház szerint venni kell a légitársaság részvényeit Nagy növekedés előtt a Wizz...
A Befektetés-védelmi Alap (Beva) a mai igazgatósági ülésén többségi szavazással úgy döntött, hogy kártalanítja azokat, akik fiktív kötvényeket vettek a Quaestortól. Az Index értesülése szerint a Beva...
Jogerősen is pert nyert a K-Monitor és a TASZ a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ellen, így az MNV a Fővárosi Ítélőtábla döntésének megfelelően köteles kiadni a Volánbusz 2005-ös buszbeszerzését vizsgáló 2010-es jelentést. Ezzel végre kiderülhet, milyen körülmények között került sor a nemzetközi botrányokkal övezett busztenderre.
Több mint 15 milliárd forintból, teljes egészében uniós támogatással, 89 tengelysúlymérő állomás telepítéséről döntött a kormány - az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Az MNB álláspontja győzött a Beva igazgatóságának délelőtti szavazásán: ennek értelmében a fiktív kötvények tulajdonosait kártalanítja az alap a törvényben szereplő 20 ezer eurós értékhatárig. A...
Pénteken úgy döntött a Befektetés-védelmi Alap, hogy kártalanítja azokat, akik fiktív kötvényeket vettek a Quaestortól. Az ügyfeleknek egyelőre nincs teendőjük, rengeteg kérdés maradt nyitva, még az sem biztos, hogy békében beletörődnek a tisztességes befizetők abba, hogy fizethetnek a csalók helyett.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke egyeztetést kezdett a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztését érintő módosításokról, valamint a Quaestor vállalatcsoport károsultjaihoz kapcsolódó parlamenti javaslatról - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.
A kormány a központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak idei bérkompenzációjának finanszírozására 22 milliárd 294 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el, az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke egyeztetést kezdett a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztését érintő módosításokról, valamint a Quaestor vállalatcsoport károsultjaihoz kapcsolódó parlamenti javaslatról - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét a CIB Banknak, valamint a Merkantil Váltó és Vagyonkezelő Bank Zrt.-nek, és a Merkantil Car Gépjármű Lízingnek a magyar állam ellen indított, forintalapú szerződésekkel kapcsolatos pereiben.
Az Európai Bizottság elfogadta az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 2014 decemberében benyújtott négy egészségügyi nagyprojektet, így négy megyében egyenként 15 milliárd forintot meghaladó...
Senkinek sem kell adót fizetnie olyan jövedelem után, amelyet ténylegesen nem szerzett meg, így nem érheti hátrány a brókerbotrány befektetőit az adózásban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
2015. április 1-től Bercsi Gábor személyében tapasztalt, nemzetközileg is elismert szakember csatlakozik a Cothec energiaszolgáltató vállalat ügyvezetői közé.
A kedvező olajárváltozások miatt a magyar gazdaság az előzetesen vártnál jobban is növekedhet az idén, vagyis 2,5 százalék helyett akár a 3 százalék körüli növekedést is elérheti elemzők szerint -...
Kifejezetten jó a hangulat a világ tőzsdéin, a kínai részvényindexek értéke pénteken erősödött, de Európában is jól indult a kereskedés, a DAX index értéke új történelmi csúcsra emelkedett. A magyar...
A gazdasági tárca arra kéri a NAV-ot, hogy méltányosan járjon el a brókerbotrányban érintett emberek adóügyében. Senkinek sem kell adót fizetnie olyan jövedelem után, amelyet ténylegesen nem szerzett meg.
Megvannak az első eredmények a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laboratóriumában vizsgált, a Greenpeace vizsgálatában kifogásolt paprika tétel termelőjénél vett hatósági mintáknak - közölte a hatóság.
Kártalanítja a Quaestor Értékpapír Zrt. fiktív kötvénnyel rendelkező befektetőit a Befektető-védelmi Alap, a Beva igazgatósága a jegybank kezdeményezésére pénteki ülésén döntött erről - közölte a Beva az MTI-vel.
A nagy aktivitású radioaktív hulladék elhelyezésének várható költsége 745 milliárd forint, ami a létesítésen és az üzemeltetésen túl a jövőbeni lezárás és felügyelet összegét is magában foglalja 70 évre - közölte a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. (RHK Kft.) az MTI-vel pénteken.
150 milliárd forint értékű fiktív Quaestor-kötvény lehet a csaló brókercég ügyfeleinél - ők most fellélegezhetnek, megszavazták a kártalanításukat. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű.
A csődtörvény 40 napos határidőt ír elő a felszámolási eljárásban a hitelezői igények benyújtására, ez a határidő a Buda-Cash Brókerház estében április 14-én jár le - erősítette meg Kászpári Anita, a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit (PSFN) Kft. ügyvezetője pénteken az MTI-nek.
Dőlnek a rekordok a nyugati részvénypiacokon, miközben az euró tovább süllyed a dollárral szemben, mindez pedig oda vezetett délutánra, hogy a forint visszakapaszodott a szerdán már tesztelt közel...
A friss adatok szerint nem csökken az EU gazdag országaiba vándorlás, továbbra is évente egy kisvárosnyi embert érint. Eközben a sokat emlegetett déli országokból alig megy valaki. Mik az okok, és minek kellene itthon változni ahhoz, hogy a folyamat lelassuljon? Mekkora bérszínvonallal elégednénk meg?
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma nem engedélyezett hatóanyagot talált a Greenpeace által kifogásolt étkezési paprikában, a vizsgálati eredmények alapján az érintett tételek forgalomba hozatalát megtiltotta, és megindította a hatósági eljárást.
Az amerikai kincstár a tegnapi napon publikálta félévente megjelenő devizapiaci beszámolóját. A beszámoló sürgette Európát, hogy tegyen komolyabb pénzügyi lépéseket, illetve név szerint megnevezte Németországot is, ahol a beszámoló szerint élénkíteni kellene a belső keresletet - olvasható John J. Hardy, a Saxo Bank devizapiaci stratégiai igazgatójának kommentárjában.
Más európai országokhoz hasonlóan általános dohányzási tilalom lép életbe az osztrák vendéglátóipari egységekben is 2018 májusától egy törvénytervezet szerint, amelyet pénteken ismertetett az osztrák egészségügyi és a gazdasági miniszter.
A 2007-2013 programozási időszak forrásainak felhasználása, a projektek és a programok zárásának elősegítése érdekében módosult az EU-források felhasználása szempontjából kulcsfontosságú...