A Magyar Nemzeti Bank 84 millió forint bírsággal sújtotta az idén február 20-án felszámolás alá került Hun Mining Érc- és Ásványfeldolgozó Befektetési Nyrt.-t tájékoztatási kötelezettségeinek megsértéséért, felügyeleti határozatok végrehajtásának elmulasztásáért, illetve a piacbefolyásolást tiltó rendelkezések megsértése miatt, egyben bűncselekmények gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményezett az…
Napok óta zuhan a görög bankok árfolyama, mostanra kevesebbet érnek, mint az OTP. Több az eladó... 5 hét zárva tartás után hétfőn újra kinyitott a görög tőzsde, az első nap 16, tegnap pedig már...
Csökkent az euróövezetben és az Európai Unióban is a kiskereskedelmi forgalom volumene júniusban. Az EU statisztikai hivatala (Eurostat) szerdán azt közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint a 19 tagú eurózónában 0,6 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene júniusban az előző hónaphoz viszonyítva, míg éves összehasonlításban 1,2 százalékos volt a növekedés. A 28 tagú…
Leáldozóban a hitelkiváltás: bár az ügyfelek döntő része csak a korábbi hitelének felmondásánál tart, több bank már visszavonta a más bankok ügyfeleinek átcsábítására életbe léptetett akcióit. A hitelek kamatai ugyanakkor még mindig lefelé tartanak - hála a jegybank múlt havi kamatcsökkentésének.
Négyszáz-ötszáz főt foglalkoztató lökhárítógyárat épít az indiai Samvardhana Motherson Group autóipari beszállító Kecskeméten – közölte Takács Péter projektvezető szerdán a megyeszékhely rendkívüli közgyűlésén. A beruházás kezdeti szakaszára 30 milliárd forintot fordít a cég, amennyiben a szükséges engedélyek rendelkezésre állnak.
Eladják a Fornettit, a pékárugyártó céget egy svájci versenytárs, az Aryzta veszi meg, az ügyvezető igazgató szerint ugyanis a magyar cég elérte növekedésének határát. - írja az MTI. A svájci...
A Cemex Hungária Építőanyagok Kft.-re 20 millió forint eljárási bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa, mivel a cég nem szolgáltatott pontos adatokat a GVH által, a jogsértés miatt alkalmazni kívánt versenyfelügyeleti bírság meghatározásához – közölte a versenyhatóság szerdán az MTI-vel. A GVH még a múlt év júniusában közel 2,8 milliárd forint bírságot szabott ...
Az európai tőzsdék emelkedéssel nyitottak, a befektetők elsősorban a vállalati hírekre figyelnek. A görög tőzsde zuhanása a kezdeti emelkedés ellenére tovább folytatódik. Érdemes követni a magyar...
Eladták a Fornettit, a pékárugyártó céget egy svájci versenytárs, az Aryzta veszi meg, az ügyvezető igazgató szerint ugyanis a magyar cég elérte növekedésének határát. A svájci Aryzta megveszi a...
Négyórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a görög légiforgalmi irányítók szerdán 13 órától 17 óráig, emiatt számos belföldi és nemzetközi járatot is töröltek. A Budapest Airport járatinformációs rendszere szerint budapesti járatot nem érint a munkabeszüntetés. Az athéni Eleftherios Venizelos Nemzetközi Repülőtéren 22 járatot töröltek és 173-at átütemeztek. Az irányítók azért sztrájkolnak, mert azt…
Vitaindítónak szánom ezt a cikket, sok egyetértő és vitatkozó visszajelzésre számítok. Nem foglalkozom toborzással, így az alábbiak inkább a piac általános ismeretéből fakadó ötletek, mint kinyilatkoztatások. A sorrend sem reprezentatív, bár mindegyiket hallottam már itt-ott. Én örülnék a legjobban, ha ezek a tévhitek nem lennének igazak a mai magyar piaci viszonyokra.
Nőtt éves szinten a Mol szlovákiai leányvállalatának, a Slovnaftnak a nyeresége az idei év első felében - derült ki a cég jelentéséből, amelyet szerdán juttattak el az MTI-nek.
Jövő tavasszal indul a korszerűtlen családi házak felújítását célzó pályázat, a 150 milliárd forintos támogatásból 2020-ig akár 3 millió ilyen ház is megújulhat - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Nem született új megállapodás a nehézfegyvereknek a kelet-ukrajnai frontvonal menti zónából való kivonásáról az összekötő csoport biztonsági alcsoportjának legutóbbi minszki ülésén – jelentették szerdán orosz és ukrán hírforrások. Utóbbiak arról is hírt adtak, hogy Donyeck környékén egyre hevesebb harcok folynak. A kelet-ukrajnai válság tárgyalásos rendezésére létrehozott, Kijev, Moszkva és az…
A bank által összeállított elemzői konszenzusban szereplő 453 millió eurónál magasabb, 522 millió eurós nettó eredményt ért el a második negyedévben az UniCredit. A gyorsjelentés fontosabb pontjai: a...
Negyedévről-negyedévre egyre alacsonyabbak az elemzői várakozások, az eddig tapasztalt 4 % körüli felülteljesítés (S&P 500) az elmúlt negyedévekhez képest átlagosnak mondható. Az árfolyam reakciók a jó jelentések miatt pozitívak, egyedül az olaj- és gázszektor lóg ki a sorból. Forrás: GazdaságTV.hu
A Skanska eladta poznan-i iroda projektjét a Malta House-t. A komplexumot a Bluehouse Capital Advisor és a REINO Partners vásárolta meg. A Skanska értékesítette a Lengyelországban, Poznanban...
A fagyasztott pékárut gyártó és forgalmazó Fornetti Kft.-t értékesítették a svájci Aryzta AG-nak – jelentette be Szabó József, a Fornetti Kft. korábbi ügyvezetője, Sebastian Goodinggal, a Fornetti új ügyvezető igazgatójával közösen tartott sajtótájékoztatón, Kecskeméten.
A kormány az idei nyári szünetben is biztosítja a rászoruló diákok mindennapi ingyenes étkezését, szeptembertől pedig az eddigiekhez képest háromszor annyi gyermek étkezhet majd térítésmentesen a bölcsődékben és az óvodákban - közölte a Fidesz-frakció szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Az amerikai versenyszektorban 185 ezer fővel emelkedett a foglalkoztatottság júliusban az ADP legfrissebb jelentése szerint, ami április óta a legalacsonyabb havi bővülést jelenti. Júliusban 185...
Cinkotai János az irányadó kamat 1,5%-on való tartása mellett szavazott a monetáris tanács azon ülésén, melyen végül 15 bázispontos vágásról, és a kamatcsökkentés ciklus nyilvános befejezéséről...
A magyar gazdaság folyamatosan növekszik, és ma már a kereslet-kínálat fundamentális alapjai is megvannak ahhoz, hogy a budapesti irodapiac tovább növekedjen, és a bérleti díj is emelkedésnek...
Folytatódik a gyorsjelentési szezon, ma a számítógépes játékairól ismert Blizzard, a nemrég tőzsdére vonult Etsy, de a Wendy's gyorsétterem lánc is közzétette negyedéves eredményét. Activision...
A Privátbankár.hu-n is sokat foglalkozunk a kínai tőzsdei lufi kidurranásával, a részvénypiaci zuhanással. A Barclays elemzői egy friss összeállításukban most arra figyelmeztetnek: lehet, hogy nem attól félünk, amitől igazából kéne.
A bank által összeállított elemzői konszenzusban szereplő 453 millió eurónál magasabb, 522 millió eurós nettó eredményt ért el a második negyedévben az UniCredit. A gyorsjelentés fontosabb pontjai: ...
Az európai tőzsdék egész nap emelkedni tudnak, a befektetők elsősorban a vállalati hírekre figyelnek. A görög tőzsde zuhanása a kezdeti emelkedés ellenére tovább folytatódik, ma is leginkább a...
11 dollár centre esett a cukor árfolyama, így 7 éves mélypontot ütött a kurzus, köszönhetően a brazil fizetőeszköz gyengülésének és a kereslet jelentős visszaesésének, az élelmiszeripari trendek átalakulásának. Az utolsó termés adatok ennek ellenére igen jók voltak.
A legendás, magyar származású befektetési szakértő, Birinyi László szerint a részvénypiacok az előttünk álló 2 évben is folytathatják az emelkedést, portfóliójának legnagyobb komponense, az Apple...
A keddi 1%-os forintgyengülés után ma délutánig csak enyhe visszaerősödésre volt képes a forint az euróval szemben, miközben egyébként egészen jó a hangulat a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, és a...
A keddi 1%-os forintgyengülés után ma délutánig csak enyhe visszaerősödésre volt képes a forint az euróval szemben, miközben egyébként egészen jó a hangulat a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, és a...
Kisebb, érezhető földrengés volt a Heves megyei Pétervására közelében szerda délután – tájékoztatta az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézet Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-t. Közölték: a földrengés a Richter-skála szerinti 2,5-ös erősségű volt. A közleményben azt írták, a rengést az epicentrum közelében érzékelte a lakosság. Július 19-én a Békés…