Ma piaczárást követően tette közzé második negyedéves számait a Magyar Telekom. A várakozásokat minden fontosabb eredménysoron verte a vállalat.Minden soron jobb a vártnál 2015.08.05 18:13Minden...
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint stagnált júniusban az elmúlt év azonos időszakához képest a globális légiáru-forgalom: 1,2 százalékos bővülést mértek, amely egyben csökkenő ütemű növekedést is jelent.
Miközben a KSH első negyedéves számai még kifejezetten biztató képet mutatnak a hazai ingatlanpiacról, addig valójában éppen most értünk el a fordulóponthoz.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai egy, a tartásra vonatkozó szavazat kivételével egyetértettek az alapkamat 15 bázispontos csökkentésével és egyúttal a kamatcsökkentési ciklus lezárásáról döntöttek a testület legutóbbi kamatdöntő ülésén. Ennek eredményeként újabb történelmi mélypontra, 1,35 százalékra csökkent alapkamat – derül ki az ülés szerdán közzétett rövidített…
Torlódásokra kell számítani szerdától novemberig az M1-es M7-es autópálya bevezető szakaszán a 18-as és 12-es kilométer között. Beton terelőfalat és acél szalagkorlátot építenek, illetve korszerűsítik a fényvédelmet - mondta el az InfoRádiónak Marczin Bence, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője.
A Demokratikus Koalíciónak (DK) elege van abból, hogy a Quaestor-ügyben a Fidesz és a kormány csak hitegeti az embereket, és arra szólítja fel a kabinetet, számoljon be arról, milyen szerepet játszott a brókerbotrányban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta a DK alelnöke szerdán az MTI-nek.
A mobiltávközlési iparág cégei várhatóan 2020-ra jelennek meg a mindennapi életet forradalmasító szupertelefonjaikkal a piacon, a Huawei kínai távközlésiberendezés-gyártó vállalat szintén dolgozik már szuperkészüléke kifejlesztésén - jelentette be a Huawei regionális fogyasztói üzletágának elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Gerzsei Attila, a Samsung Electronics Magyar Zrt. Smart& Premium Megoldások üzletágának vezetője látja el a CECED Magyarország Elektronikaikészülék-gyártó Érdekérvényesítő és –képviselő Egyesülés igazgatói tisztségét 2015. augusztus 1-től.
Már gyűjtik a férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazáshoz szükséges aláírásokat, miközben repkednek a pro-kontra érvek a nyugdíjkorhatár csökkentéséről. Míg a keményen dolgozókat valóban megilletné a kedvezményes korhatár, addig az elöregedő európai társadalmak, a szűkös költségvetés azt sejteti, hogy fatális hiba lenne az általános módosítás. Dr. Farkas András…
Emelkedéssel kezdték a napot az irányadó amerikai indexek annak ellenére, hogy egy csalódást keltő amerikai makroadat érkezett. A Dow index azonban a kezdeti emelkedés után mínuszba fordult, amiben a...
Egyre több hazai és külföldi játékos látogatja a hazai kaszinókat, amelyeknek az összesített játékbevétele és játékadója évről évre dinamikusan nő - derül ki Tállai András államtitkár Ikotity István LMP-s országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszából.
Az elmúlt hetek során jó pár alkalommal tapasztalhattunk extrém időjárási viszonyokat Magyarországon: tomboló hőséget hirtelen megszakító záporokat, derült eget felváltó koromsötét fellegeket, jégesőket, viharokat. Vajon ezek az időjárási extremitások hogyan tükröződtek az időjárási oldalak látogatási trendjeiben? Az alábbiakban a DKT-Gemius aktuális elemzése olvasható arról, hogy miképp hatottak…
A tegnapi szárnyalást követően tovább emelkedett ma a Netflix árfolyama, amivel új történelmi csúcsot döntöttek a részvények. A befektetők annak örülnek, hogy az online filmes cég belép az ázsiai...
A Fidesz szerint teljesen hiteltelen “a baloldal színlelt aggodalma” a Quaestor-károsultakért, hiszen a szocialisták soha nem a károsultak, hanem a csaló brókerek pártján álltak. A Fidesz-frakció sajtóosztálya ezt szerdán azzal kapcsolatban közölte, hogy az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) kérdéseket tett fel a Quaestor-ügyben. Az MSZP azt firtatta, miért engedik ki a végelszámolással fizetési…
Jó ütemben halad az árvízvédelmi művek védképességének helyreállítása, a 14 milliárd forintos projekt megvalósításával 5 megyében 150 település árvízi biztonsága növekszik, ami egymillió embert érint - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) projektvezetője szerdán Tiszacsegén sajtótájékoztatón.
Már hivatalos, hogy megtalálták a több mint egy évvel ezelőtt eltűnt maláj gép roncsait - jelentette be ma Malajzia miniszterelnöke, Najib Razak. A Reunion szigeténél megtalált alkatrészek valóban az...
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal elutasította az almásfüzitői vörösiszap-tározón hulladékhasznosítást végző cég működési engedélyének meghosszabbítására vonatkozó kérelmét, a Tatai Környezetvédelmi Zrt. fellebbez a döntés ellen - tájékoztatta a cég az MTI-t szerdán.
Szünetel az e-matrica értékesítés augusztus 10-én hétfőn hajnali 1 és 5 óra között, a rendszer tervezett karbantartása miatt - tájékoztatta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) szerdán az MTI-t.
Emelkedéssel kezdték a napot az irányadó amerikai indexek annak ellenére, hogy egy csalódást keltő amerikai makroadat érkezett. A Dow index azonban a kezdeti emelkedés után mínuszba fordult, amiben a...
Erősödött a forint árfolyama szerda délutánra a főbb devizákkal szemben a bankközi kereskedelemben reggelhez képest. Délután öt órakor az eurót 309,62 forinton jegyezték a kora reggeli 310,05 forint után. Nap közben az árfolyam 308,90 és 310,13 forint között alakult. A dollárral szemben 285,25 forintról 284,82 forintra, a svájci frankkal 291,70 forintról 290,20 forintra, a japán ...
Szünetel az e-matrica értékesítés augusztus 10-én hétfőn hajnali 1 és 5 óra között, a rendszer tervezett karbantartása miatt - tudatta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ).
Március óta nem látott mélypontra esett ma az olaj árfolyama: 1,3%-os mínuszban, 45,15 dolláron fejezte be a napot. Új, többhavi mélypontra esett a mai kereskedésben az olaj árfolyama, a napot 45,15...
A hangsebesség több mint négyszeresét is elérné, és alig 1 óra alatt repülne Londonból New Yorkba a Concorde 2.0. Az Airbus szabadalmát most fogadta el az illetékes amerikai hivatal.
A Főgáz Zrt. lesz a teljes lakosság földgázszolgáltatója Magyarországon 2016 végére - közölte a Főgázt szakmailag irányító ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. Felkai György marketing- és kommunikációs igazgató az InfoRádiónak jelezte, hogy nincs szükség a mérőműszerek cseréjére.
Az Uber utazásmegosztó szolgáltatással foglalkozó cég folytatja működését Budapesten az új taxirendelet csütörtöki életbe lépése után is - derült ki a cég szerdai közleményéből.
A Román Televízió (TVR) igazgatótanácsa szerdán felülvizsgálta egy héttel korábbi döntését, miszerint augusztustól 20 százalékkal csökkentik a közszolgálati televízió alkalmazottainak bérét - közölte szerdán az intézmény vezetősége.
Emelkedéssel kezdték a napot az irányadó amerikai indexek annak ellenére, hogy egy csalódást keltő amerikai makroadat érkezett. A Dow index azonban a kezdeti erősödés után mínuszba fordult, amiben a...
Az elmúlt években több mint négyezer vonathiba történt a 3-as metró vonalán, ebből 36 füstöléssel járt. A metró állapota kritikus, reális veszéllyé vált, hogy bármelyik pillanatban le kell állítani....
A diszkont légitársaságokkal is versenyképes lesz a struktúraváltás után a Malaysia Airlines a jóval rugalmasabb árképzés miatt - mondta Christoph Müller, a Kuala Lumpur-i légitársaság vezérigazgatója az Aviation Week légiközlekedési szaklap szerdai cikke szerint.
A legutóbbi gazdasági mutatók, a kiskereskedelmi forgalom, a munkanélküliség és a foglalkoztatottság adatai is megerősítik, hogy a magyar reformok működnek, amiről néhány hete tájékoztató kampányt is indított a kormány - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 20 millió forint eljárási bírságot szabott ki a Cemex Hungária Építőanyagok Kft.-re (Cemex), mert a vállalkozás nem szolgáltatott pontos adatokat a GVH által a jogsértés miatt alkalmazni kívánt versenyfelügyeleti bírság meghatározásához.
Németországban a csökkenő nyugdíjjárulék és a kedvezőtlen demográfiai helyzet ellenére jelentősen emelkedik a nyugdíjbiztosítási rendszer bevétele, ami a bevándorlásnak, és mindenekelőtt a kelet-közép-európai uniós társállamokból érkező munkavállalók befizetéseinek tulajdonítható - írta a Handelsblatt című üzleti lap szerdán, a szövetségi nyugdíjbiztosító intézet (DRV Bund) adataira hivatkozva.