A Volkswagennel kapcsolatban korábban azt írtuk, hogy a felszín alatt megbúvó problémái miatt bottal sem szabad piszkálni. Ezek egy része nyilvánvalóvá vált és beárazódott a papírba, így az árfolyama...
Hat és fél havi mélypontra gyengült a rubel az euróhoz és a dollárhoz képest a moszkvai devizakereskedésben csütörtök délelőtt, követve a kőolaj árcsökkenését.
Ha lakásfelújításról van szó, a magyarok szakemberre bízzák a kivitelezést és a pénzügyeket – ez derült ki a Cetelem felméréséből. A magyarok nagy része banki segítséget vesz igénybe a felújításhoz, döntő többségük 2-3 vagy ennél is több bank ajánlata közül választ.
A közelgő amerikai kamatemeléstől és a kínai lassulástól tartanak a befektetők, ezért esnek most már napok óta a világ fontosabb részvényindexei, de a befektetők hangulatán az sem javított, hogy újra...
Miközben idehaza az államalapítást ünnepeljük és a hazai bankközi piac zárva tart, a forint piacán zajlik a kereskedés. A hazai fizetőeszköz gyengült, nem is kicsit.Némileg magához tért a forint 2015...
Szakértői szinten a román parlamenti pártok csütörtökön öt százalékpont helyett négy százalékpontos áfacsökkentésben állapodtak meg, amit január 1-jétől alkalmaznak.
A versenyszférában az eddigi trendnek megfelelően nőttek a rendszeres bérek az ING vezető elemzője szerint; a Takarékbank elemzője kiemelte, hogy a reálbérek növekedési üteme az infláció élénkülése miatt lassulhat.
Németország nem pénze, hanem fegyelmező ereje miatt szeretné viszontlátni a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) az új görög segélycsomag finanszírozói körében - értesült a Reuters hírügynökség német...
Miután a görög kormányfő délután pártbeli tanácsadóival egyeztetett, eldöntötte: szeptember 20-án tartják az előrehozott választásokat. Ez azt is jelenti, hogy Alekszisz Ciprasz 7 hónap után mondott...
A szélenergiát kutató tudósok szerint a közeljövőben elképzelhető az, hogy a szélerőművek hatékonyságát többszörösére megnöveljék. És mindezt hogyan? A választ a felhők között kell keresni.
Közös parancsnokságot állítanak fel a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő Csatorna-alagút francia oldalán, Calais-nál a brit és a francia hatóságok az embercsempészek elleni hatékonyabb fellépés érdekében.
A közelgő amerikai kamatemeléstől és a kínai lassulástól tartanak a befektetők, ezért esnek most már napok óta a világ fontosabb részvényindexei, de a befektetők hangulatán az sem javított, hogy újra...
A tartósan alacsony olajárak és a korábbinál lassúbb kínai gazdasági növekedés miatt hiába várja az infláció erősödését az Európai Központi Bank (EKB) - jelentette ki csütörtökön Ewald Nowotny, az osztrák jegybank elnöke, az EKB Kormányzótanácsának a tagja egy bécsi konferencián.
Délután pártbeli tanácsadóival egyeztetett Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök, ezt követően már kiszivárgott délután, hogy bejelenti lemondását és az előrehozott választásokat. Esti televíziós...
Az utóbbi egy évben mintegy 23 százalékkal, 77 469-re emelkedett a törölt cégek száma Magyarországon, miközben csupán 28 024 új vállalkozást indítottak el, így tovább csökkent a működő vállalkozások száma - közölte a feketelista.hu gazdasági adatbázis kedden az MTI-vel.
A közelgő amerikai kamatemeléstől és a kínai lassulástól tartanak a befektetők, ezért esnek most már napok óta a világ fontosabb részvényindexei, de a befektetők hangulatán az sem javított, hogy újra...
A közelgő amerikai kamatemeléstől és a kínai lassulástól tartanak a befektetők, ezért esnek most már napok óta a világ fontosabb részvényindexei, de a befektetők hangulatán az sem javított, hogy újra...
A közelgő amerikai kamatemeléstől és a kínai lassulástól tartanak a befektetők, ezért esnek most már napok óta a világ fontosabb részvényindexei, de a befektetők hangulatán az sem javított, hogy újra...
Melanómát állapítottak meg Jimmy Carter volt amerikai elnöknél, a bőr pigmenttermelő sejtjeiből kiinduló rosszindulatú daganat megtámadta a máját és négy "nagyon kis foltban" átterjedt az agyára, ezért sugárkezelést fog kapni
Még Németország sem tudja hosszabb távon elviselni a menekülthullám terhét, ha minden évben 800 ezres nagyságrendben érkeznek menedékkérők - figyelmeztetett egy csütörtöki interjúban Thomas de Maiziere német belügyminiszter. A tárca szerdán 450 ezerről 800 ezerre módosította a menedékkérők számának alakulásáról szóló előrejelzését, amelyből egy új becslés szerint az következik, hogy a menekültügyi…
A macedón kormány kihirdette a rendkívüli állapotot az ország déli és északi határsávjában a balkáni államba érkező migránstömegek miatt - jelentették be Szkopjéban csütörtökön.
Miközben idehaza az államalapítást ünnepeljük és a hazai bankközi piac zárva tart, a forint piacán zajlik a kereskedés. A hazai fizetőeszköz gyengült, nem is kicsit.Stabilan tartotta magát 2015.08.21...
Még Németország sem tudja hosszabb távon elviselni a menekülthullám terhét, ha minden évben 800 ezres nagyságrendben érkeznek menedékkérők - figyelmeztetett egy csütörtöki interjúban Thomas de...
Az utóbbi hónapokban fölerősödött menekülthullám egy "újkori népvándorlás" megindulását jelzi, ezért az EU-nak sürgősen cselekednie kell - mondta a bajor konzervatív CSU főtitkára csütörtökön, egy nappal azután, hogy a berlini vezetés 450 ezerről 800 ezerre emelte az idén Németországba érkező menedékkérők számának alakulásáról szóló előrejelzését.
Az Európai Bizottság a cégek összeolvadásáról szóló uniós rendelettel összhangban jóváhagyta a Magyar Telekom és a MET Holding közös vállalkozását - közölte csütörtökön Brüsszelben az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény, amelynek egyik feladata, hogy őrködjék az EU-jog tiszteletben tartásán.
Olvasónk saját jogú nyugdíjas volt, most korhatár előtti ellátást kap, mellette dolgozik. Mennyit kereshet, hogyan számítják be ezt a munkáját járandóságába? Kérdéseire Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.
Utastájékoztató kijelzők műszaki fejlesztésére, valamint ezen termékek gyártási folyamatának megvalósítására szerelőüzem épült Miskolcon; a beruházás 98,54 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Gazdaságfejlesztési Operatív Program részeként – tájékoztatta a Corvus Telecom Kft. csütörtökön az MTI-t.
Svédország második legnagyobb városában, Göteborgban néhány héttel ezelőtt elindult a világ első buszjárata, mely kizárólag megújuló energiát használt. A hasonló kategóriájú dízelbuszoknál 80%-kal...
A világ legjobbjai között végzett két magyar fiatal a Sao Paulóban megrendezett szakmák olimpiáján, a WorldSkills versenyen. László Attila bútorasztalos aranyérmet, míg Csongrádi Dávid ezüstérmet szerzett az informatikai hálózati rendszergazda kategóriában.
Az idei július az elmúlt 135 év legmelegebb hónapja volt a Földön, és csaknem bizonyos, hogy a forróság szempontjából 2015 megdönti majd a tavaly felállított rekordot. A mostani volt a legmelegebb július Ausztráliában is, ahol 1767 óta mérik a hőmérsékletet.
Alexisz Ciprasz görög elnök bejelentette lemondását, szeptember 20-án újra választások lesznek. Nem mondott volna le, ha nem számítana újabb győzelemre, népszerűsége meglehetősen magas, de lehet, hogy csak addig, amíg az elutasított, majd mégis bevezetett megszorítások érzékelhetővé nem válnak. Így versenyt fut az idővel.
Több százmilliárd forint tűnik el az építőiparban a feketekereskedelem miatt - írja a Napi Gazdaság. A lap szerint a dolgozókat nem jelentik be, a magas áfakulcs miatt a számlázás is sokszor elmarad, valamint gyakoriak a trükközések is.
Nőtt a vendégéjszakák száma, nőtt a kihasználtság, kivéve a Balatonnál, de még mindig 50 százalék alatti. Drasztikusan visszaesett a bevétel Hévízen, az oroszok és ukránok kedvelt nyaralóhelyén.
Tovább nőtt a magyarországi szállodák forgalma az első fél évben annak ellenére, hogy Ukrajnából és Oroszországból sokkal kevesebb turista jött - derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége jelentéséből.
Tőzsdetanfolyamunkon megismeri a részvények és tőzsdeindexek izgalmas világát. Képzésünkön megtanulja, miként tudja a tőzsdei piacokat pénzügyi céljai elérése érdekében használni, a piaci trendek...
Alekszisz Ciprasz kormányfő lemondása nyomán a görög államfő a legfőbb ellenzéki párt, az Új Demokrácia elnökének adott kormányalakítási megbízást. Vangelisz Meimarakisz pártelnök és Prokopisz...
Megint gyengül a forint. Az ősz gyakran hoz kisebb-nagyobb tőzsdei összeomlásokat, de sokasodnak a jelek, hogy egy ilyen már meg is indult. Szinte szabadesésben a DAX index, az amerikai mutatók is lefelé törtek ki a sávjukból, a feltörekvő piaci devizák hatalmasat gyengültek. Az arany viszont nagyokat kacag.
Nagy-Britannia újra megnyitja teheráni nagykövetségét, amelyet 2011-ben zárt be, miután a hazájuk elleni újabb szankciók miatt felháborodott iráni diákok megtámadták és feldúlták az épületet.
Valóságos vérfürdő zajlik egyes feltörekvő országok devizáinak piacán, a kínai leértékelés dominóhatást váltott ki. Közben a befektetők - a kínai gazdaság lassulása miatt - felfigyeltek a rosszabb...
Júliusban már a harmadik egymást követő hónapban emelkedett és nyolc éve a legmagasabb szintet érte el a használtlakás-értékesítések száma az Egyesült Államokban - derül ki az ingatlanforgalmazók szakmai képviseleti szervezete, a National Association of Realtors (NAR) csütörtökön közzétett adataiból.
A közelgő amerikai kamatemeléstől és a kínai lassulástól tartanak a befektetők, ezért esnek most már napok óta a világ fontosabb részvényindexei, de a befektetők hangulatán az sem javított, hogy újra...
Macedónia rendkívüli állapotot hirdetett a menekültek miatt, és a hadsereget is beveti határain. Naponta 2000-nél több menekült érkezik, de csak 500-at tudnak fogadni, pénzügyi segítséget szeretnének hozzá kapni. Alighanem a magyar kerítés miatt kerültek ilyen helyzetbe, ami felgyorsította az eseményeket.