Ausztria tartja magát a dublini egyezményhez, és természetesen minden egyes esetben megindítja az eljárást azért, hogy Horvátországba vagy Szlovéniába visszaküldhesse a menekülteket - közölte az osztrák belügyminiszter szombaton.
A Nomura elemzője szerint ugyan valószínűleg nem változtat majd az 1,35 százalékos alapkamaton kedden az MNB monetáris tanácsa, ugyanakkor a korábbinál szélesebbre nyithatja az ajtót egy esetleges...
Az uniós belügyminiszterek keddi tanácskozása, illetve a szerdai brüsszeli rendkívüli EU-csúcstalálkozó előtt a V4-országok (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) külügyminiszterei hétfőn Prágában egyeztetnek - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM).
Tállai András nemzetgazdasági államtitkár közlése szerint az idei költségvetésnek várhatóan 60 milliárd forint kiadást jelent majd a bevándorlási hullám.
Annak ellenére, hogy a vezető részvények közül mindössze a Richter papírjai drágultak az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a tőzsde részvényindexe, a BUX 0,06 százalékos emelkedéssel, 21 119,26 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 39,3 milliárd forint volt, jóval meghaladta az előző heti 22,3 milliárd forintot. A hét nyertese a Richter, részvényeinek árfolyama 7,13 százalékkal…
A munkáltatók részéről egyre általánosabb elvárás a szabadidőben végzett munka. Amit az is mutat, hogy egyre több munkavállaló tapasztal problémát a munka-magánélet egyensúlyának fenntartásában, ami főként a karrierjük közepén lévő, gyermekes férfiakat érinti hátrányosan.
A türelmetlen fogyasztók sokszor a szívükre hallgatnak az eszük helyett. Pedig a türelem fontos lehet a családi életben, párkapcsolatban, karrierépítésben, elkerülhetjük vele a felesleges konfliktusokat.
A munkavállaló munkahelyi balesetet szenvedett próbaidő alatt, beleszámít-e a próbaidőbe a táppénzen töltött idő – kérdezte olvasónk. dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász szakértőnk válaszolt.
A biztosítási piacon belül az életbiztosítások arányának növekedését és a nyugdíjbiztosítások gyarapodását tartja a magyar biztosítási szektor szükséges fő fejlődési irányának Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) elnöke, aki szerint Magyarország még mindig erősen alulbiztosított a fejlett európai országokhoz viszonyítva.
Az Európai Uniónak nem nagyon van más választása, mint az, hogy gondoskodik külső határai védelméről, és ehhez minden szükséges lépést megkövetel a tagállamaitól - mondta a kormányszóvivő szombat...
Az Európai Uniónak nem nagyon van más választása, mint az, hogy gondoskodik külső határai védelméről, és ehhez minden szükséges lépést megkövetel a tagállamaitól - mondta a kormányszóvivő szombat...
Rekordáron kelhet el a Sotheby's november 11-i genfi ékszerárverésén a Blue Moon nevű kék gyémánt, az aukciósház becslése szerint a drágakő 35-55 millió dollár (9,63-15,14 milliárd forint) közötti áron találhat gazdára.
Egy borfesztiválon osztogatták azt a kisokost, amelyben az egyik pincészet azt a vitát próbálta lezárni, amely az utóbbi időben egyre jobban megosztja a borivókat. Dugós vagy csavarzáras bort vegyünk? Jó minőségű lehet e az a bor, amit nem dugóval zártak le? Ki szorítja e a csavarzár a piacról a dugókat? Az egyik hazai pincészet előrejelzése szerint, a kérdés már rég eldőlt.
Magyar idő szerint este hat órakor bezárták kapuikat a szavazóhelyiségek Görögországban, így hamarosan kiderülhet, ki nyeri az előrehozott parlamenti választásokat. 145 széknél jár a Sziriza 2015.09...
Az Európai Uniónak nem nagyon van más választása, mint az, hogy gondoskodik külső határai védelméről, és ehhez minden szükséges lépést megkövetel a tagállamaitól - mondta a kormányszóvivő szombat...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bírálta román kollégája arról szóló szombat esti szavait, hogy a határok lezárása "autista és elfogadhatatlan cselekedet", amely sérti az Európai Unió szellemiségét.
Nem leszünk az Európai Unió menekült-gyűjtőközpontja, akik pedig Horvátországot azzal vádolják, hogy nem tartja be a nemzetközi előírásokat, kérdezzék meg maguktól, ők mit tettek - mondta Ranko Ostojic belügyminiszter újságíróknak vasárnap, az opatovaci ideiglenes befogadóállomáson, a nyugat-szerémségi Ilok (Újlak) mellett.
Horvátország és Szlovénia irányából jelentős számú bevándorló érkezését várják az északkelet-olaszországi határtérség tartományaiban is, ahol megkezdődött felkészülés az esetleges emberáradat fogadására.
Több mint 2 millió forint értékű ismeretlen helyen gyártott, hamisított Durex márkajelzésű gumióvszert és egyéb termékeket találtak a pénzügyőrök Budapesten egy bevásárlóközpont raktárában.
Magyar idő szerint vasárnap este hat órakor bezárták kapuikat a szavazóhelyiségek Görögországban. A szavazatok számlását nem sokkal ez után megkezdték, amiből hamar ki is derült, hogy a szorosnak...
Magyar idő szerint vasárnap este hat órakor bezárták kapuikat a szavazóhelyiségek Görögországban. A szavazatok számlását nem sokkal ez után megkezdték, amiből hamar ki is derült, hogy a szorosnak...
Németországban több menekültellenes incidens történt az utóbbi napokban. Vasárnapra virradó éjjel egy menedékkérők elhelyezésére előkészített épületben keletkezett kár, a hatóságok szerint gyújtogatás miatt.