Visszafogott kereskedés látható ma a fontosabb európai tőzsdéken. A pozitív hírek hatására felfelé kapaszkodik az olaj ára. A hazai tőzsde felülteljesít az egész nap folyamán.Bezárt a BÉT 2016.10.19...
Tarlós István főpolgármester politikai felhatalmazást adott a BKV vezérigazgatójának arra, hogy végső esetben leállítsa a 3-as metrót - értesült az Index. Az Index információi szerint kemény...
Reggel még óvatos erősödéssel nyitott a forint az euróval szemben, majd nap közben alig mozdult az árfolyam. Késő délutánra aztán egyértelműen a gyengülés felé mozdult el a magyar deviza, miközben az...
A júniusi népszavazás óta folyik a vita arról, hogy a brit parlamentnek meg kell-e szavaznia az Európai Unióból való kilépést, vagy legalább azt a szerződést, amit az ország az Unióval kötne. Pert is indítottak az ügyben, és mivel írott alkotmány hiányában nincs iránymutatás az ügyre, bíróságnak kell dönteni.
Az Automotive Hungary szakkiállítás szerdai kerekasztal beszélgetésén a cégek egyetértettek abban, hogy a járműiparban a legnagyobb kihívást a munkaerőhiány jelenti, ami regionális probléma, de járulékcsökkentéssel lehetne segíteni a helyzeten, ahogy az oktatásra-képzésre is nagy hangsúlyt kell fektetni.
A felügyeletek szerepét a hatóságok vizsgálják, mert úgy látják, 2006 körül fel lehetett volna tárni az ügyet, de ez valamiért nem történt meg - mondta a parlamentben képviselői kérdésre válaszolva...
A Raiffeisen Bank elemzői szerint idén 2,3, jövőre 2,7 százalékos gazdasági növekedés várható Magyarországon - mondta Török Zoltán, a pénzintézet vezető elemzője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón....
Több mint 27 ezer látogatót fogadott október 13. és 16. között az idei Art Market Budapest, amely a magyar és a nemzetközi érdeklődést, valamint a kiállítók számát tekintve is felülmúlta a korábbi évek sikereit - közölték a szervezők az MTI-vel szerdán.
Mérsékelt erősödéssel kezdtek szerdán a Wall Street vezető részvényindexei. Főleg a pénzügyi szektor teljesít jól azt követően, hogy a Morgan Stanley is kifejezetten jó eredményt tett közzé, de az...
Reggel még óvatos erősödéssel nyitott a forint az euróval szemben, majd nap közben alig mozdult az árfolyam. Késő délutánra aztán egyértelműen a gyengülés felé mozdult el a magyar deviza, miközben az...
Hazai és európai jogorvoslati fórumokhoz fordul, s kártérítést is kér Budaörs önkormányzata az úgynevezett szolidaritási hozzájárulás miatt, melynek alapján a harmincezres Pest megyei várostól...
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által meghirdetett tendert, amelyben a metrópótlás idején szükséges kapacitást rendelték volna meg. Tarlós István főpolgármester a Világgazdaságnak azt nyilatkozta, ha a BKK-nál, illetve a BKV-nál találnak a célra 60-70 buszt, akkor egy szakaszon megindulhatna a metróvonal felújítása, és nem foglalkoznak a…
Óvatosan optimisták voltak a tőzsdék szerdán, az EKB mai ülése előtt, a vegyes amerikai makroadatok után, a gőzerővel emelkedő olajár miatt és újabb kínai makroadatok következtében. A BUX nagyon közel van ahhoz, hogy történelmi rekordot döntsön, az OTP azonban kissé esett.
Az utóbbi hónapok egyik legfontosabb trendje a font zuhanása volt a fejlett devizák piacán, a brit fizetőeszköz idén eddig 16,7 százalékot veszített értékéből a dollárral szemben, A svájci UBS...
Egy nő gyermekek nélkül Japánban nem is számít igazi nőnek, mégis alig születnek gyerekek. Pedig sokan mindent megtesznek érte. Mi lehet ennek az oka? Találunk ebben néhány hasonlóságot Magyarországgal is.
A Raiffeisen Bank elemzői szerint idén 2,3, jövőre 2,7 százalékos gazdasági növekedés várható Magyarországon - mondta Török Zoltán, a pénzintézet vezető elemzője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Mérsékelt erősödéssel kezdtek szerdán a Wall Street vezető részvényindexei. Főleg a pénzügyi szektor teljesít jól azt követően, hogy a Morgan Stanley is kifejezetten jó eredményt tett közzé, de az...
Hivatali vesztegetéssel gyanúsítják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pécsi régiós igazgatóságának két dolgozóját – írta szerda délután a Pécsi Újság.hu.
Áttörést hozhatnak az elektromos autók terjedésében a legújabb akkumulátor technológiák. A mostani akkuk ugyanis túl nehezek, és ez szoros összefüggésben áll azzal, hogy a kocsikat túl gyakran kell feltölteni. Ez azonban hamarosan megváltozhat – mutatta ki a stuttgarti központú IFUA Horváth & Partners nemzetközi vezetési tanácsadó cég tanulmánya.
Jól csengő név, menő termékek és az újság is velük van tele? Ezek még nem tesznek egy részvényt jó befektetéssé, és főleg minket gazdaggá. Fellegi Tamás a mai Mit tegyekben felvázolja, hogyan érdemes nekiindulni, ha magunk akarjuk megismerni és kielemezni a kiszemelt cégben lévő potenciált.
Az Egyesült Államok legtöbb körzetében stagnáltak vagy enyhén emelkedtek a bérek az utóbbi időszakban - olvasható a Fed szerdán megjelent friss Bézs könyvében, mely a gazdaság állapotát elemzi....
A piacvezető hitelbiztosító tanulmánya szerint a fogyasztás fokozatosan a kínai gazdaság motorjává válik a befektetések helyett, és ez a változó környezet még inkább felértékeli a kínai kultúra és üzleti szokások ismeretét. Az Atradius ezért készítette el a „A sikeres kínai export alapjai” c. elemzését, amelynek az egyik legfontosabb megállapítása, hogy az itthon bevált üzleti módszerek nagy…
Bár a magyar keresetek jelentősen nőttek, régiós szinten még lemaradásban vannak. Bár van még tér a béremelkedésre, figyelni kell a termelékenységre is.
Több órán át tartó vita után bizalmat szavazott szerdán késő este az Andrej Plenkovic vezette új, jobboldali horvát kormánykoalíciónak a zágrábi parlament. A Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) és...
Zár alá helyezték Victor Ponta volt román miniszterelnök egyik házát abban a korrupciós ügyben, amelyben a volt kormányfőt politikai befolyásával való visszaéléssel és pénzmosásban való bűnsegédlettel gyanúsítják.
Sikeresen zárta a Taxify a szeptemberi tesztüzemet, így a jövőben tovább kívánja növelni részesedését a hazai személyszállítási piacon. A start up cég két hónapja jelent meg szolgáltatásaival Budapesten és éppen a napokban kérelmezte a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál, hogy megduplázhassa autói számát. A Taxify sehol a világon nem lépett még olyan gyorsan piacra, mint a magyar fővárosban. „Már akkor…
A magyar lakosok majdnem kétharmada szívesen lakna okosotthonban, jelenleg azonban kevesebb, mint 10 százalékuk mondhatja ezt el magáról - derült ki a Siemens Zrt. és az NRC Marketingkutató közös kutatásából. Sokan az „okosítással” járó költségektől tartanak, miközben szakemberek szerint az épület automatizálási rendszerek kiépítése az egyik leggyorsabban megtérülő befektetés.
Mérsékelt erősödéssel kezdtek szerdán a Wall Street vezető részvényindexei, aztán ez a hangulat a zárásig is kitartott. Elsősorban a pénzügyi szektor képviselői javították a hangulatot, az Intel...
Mind a munkáltatók, mind a munkavállalók tisztában vannak általában azzal, hogy amennyiben a munkavállaló a Munka Törvénykönyvében meghatározott egyes speciális időtartamokban, illetve időszakokban végez munkát, akkor részére bérpótlék jár, amelyet főszabály szerint tételesen a munkavállaló alapbérét alapul véve kell elszámolni. Ugyanakkor sokan nem ismerik az Mt. azon szabályait, amelyek a…
2014 óta több országban is javult a nyugdíjrendszer fenntarthatósága – állapítja meg az Allianz 2016. évi nyugdíj-fenntarthatósági indexe, amely 54 ország adatait dolgozta fel. Bár a korábbi elképzelésekkel ellentétben a társadalom gyorsabb ütemben öregszik, a reformoknak köszönhetően a nyugdíjak fenntarthatóbbá váltak.
Magyarország megerősítheti térségbeli turisztikai piacvezető szerepét jövőre, amikor Közép-Kelet-Európa lesz a Global Tourism Economy Forum díszvendége - mondta Bienerth Gusztáv turizmusért felelős kománybiztos Makaón, az október 15-16-án tartott idei fórumon, ahol az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) főtitkárával, Makaó turisztikai hivatalának vezetőjével és főkormányzó-helyettesével is…
A legnagyobb összevont jövedelem 2015-ben 3,777 milliárd forint volt az adóbevallások szerint, 2,7 milliárddal több az előző évinél - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett adatokból.
A 2015-ös adóévről 4,625 millió magánszemély adott be személyijövedelemadó-bevallást, 50 ezerrel több, mint az előző évről. Az összevont jövedelmek összege 6,7 százalékkal, 10 064,6 milliárd forintra, a munkaviszonyból származó bérjövedelmek 6,8 százalékkal, 9250,3 milliárd forintra emelkedtek - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) személyijövedelemadó-bevallásokról szerdán, az adóhatóság…
Csehországban az idén több mint 1,3 millió személygépkocsit gyártanak, ami új rekord lesz - jelentette ki Bohdan Wojnar, a cseh autóipari szövetség (SAP) alelnöke szerdán Brünnben egy szakmai konferencián a járműipar háromnegyedévi eredményeire hivatkozva.
Internetbiztonsági oktatást indít a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) mintegy 6500 iskolásnak - jelentették be a szolgálat által szervezett, Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra című konferencián szerdán Budapesten.
A téli fűtési időszak kezdetén 3,7 milliárd köbméter földgáz van a hazai tárolókban, 13 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, és a folyamatos földgázimporttal együtt fedezi a teljes lakosság téli igényét - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerdán.
Gyorsulhat a bérnövekedés üteme a közszférában folyó bérrendezések, illetve a versenyszférában folyamatosan emelkedő munkaerő-kereslet miatt - kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett adatait.
Továbbra is sikeresek a panellakások az ingatlanpiacon: Budapesten az átlagos négyzetméterár idén októberben 329 ezer forint volt, ami éves szinten 21, a két évvel ezelőtti árakhoz képest pedig 65 százalékos drágulásnak felel meg - derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből. A friss adatok szerint a panelpiaci drágulás a kereslet és a kínálat együttes bővülése mellett valósult meg.