Több szempontból is vizsgálja az Európai Központi Bank, hogy a Pallas Athéné alapítványok megszegik-e a monetáris finanszírozás tilalmát. Mario Draghi elnök új levelében a kötelezettségszegési...
Új történelmi csúcsra emelkedett tegnap, a zárás utáni kereskedésben a Microsoft árfolyama azt követően, hogy a társaság közzétette harmadik negyedéves számait. Mind a bevétel, mind az egy részvényre...
Az angol font is javult egy kicsit, miután egyrészt tolódhat a brit EU-kilépés, másrészt talán mégsem lesz olyan drámai a folyamat. A tőzsdék álmosak, kivéve a BÉT-et, amely napról napra emelkedik, és immár közelíti mindenkori csúcsát. Az élen a Richter, minden tekintetben.
A tegnapi Draghi-sajtótájékoztató sem fordított a dollár irányán: továbbra is erősödik az amerikai deviza, és ma délelőtt már az 1,09-es szinten is átjutott lefelé az euróval szemben. Közben a forint...
Magyarország álláspontja szerint a migráció nem jó válasz sem Európa munkaerő-piaci problémáira, sem a demográfiai kihívásaira - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1-nek.
Megvásárolta a Milton Hitelezési Zrt. részvényeit az Appeninn Nyrt., így a vállalat a jövőben már ingatlanfinanszírozási tevékenységet is végezhet leányvállalatán keresztül. A tranzakció jól illeszkedik az Appeninn stratégiájába, mivel az ingatlanbefektetéseket kezelő társaság mostantól akár ilyen befektetést tartalmazó követeléseket is vásárolhat, és még hatékonyabban tudja optimalizálni…
Az MNB azonnali hatállyal megtiltotta az NVT Cooperation Zrt.-nek, hogy a korábban zárt körben forgalomba hozott részvényeit nyilvánosan értékesítse, továbbá, hogy jogosulatlanul bármely, a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. Az MNB piacfelügyeleti eljárást folytat a társasággal szemben.
Az utóbbi hónapokban érezhetően csökkent a magyar állampapírok másodpiaci forgalma, amiért elsősorban az MNB önfinanszírozási programja lehet felelős. Az adatok szerint 2013 óta nem pangott ennyire a...
Tegnap kisebb csökkenéssel zárták a kereskedést az amerikai tőzsdék, Európában vegyes a kép a részvénypiacokon, nagy mozgások ugyan sehol nincsenek. 8,5 éves csúcson az OTP, a BUX pedig 9 éves...
A szén-monoxid-mérgezés az egyik leggyakrabban előforduló háztartási baleset Magyarországon, tucatnyi ember halálát okozza minden évben. Honnan tudhatjuk, hogy baj van?
Értékelhető béremelési ajánlatot várnak a szakszervezetek a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt.-től (FKF Zrt.). A 10 százalékos emelést ráadásul januárig visszamenőleg szeretnék kiharcolni. Ha nem sikerül egyezségre jutni az önkormányzati vállalt vezetésével, akkor akár sztrájk is következhet, tudta meg a Népszava.
A Netrisk.hu adatai szerint 2016 harmadik negyedévében a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves átlagdíja 32 000 forint körül volt, ami 21 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában mért 26 400 forintos összeget. A piacvezető online biztosításközvetítő cég statisztikái szerint ugyanakkor a fenti kategóriában az év elejéhez képest már csupán néhány százalékkal emelkedett a…
Járul plusz munka a HR-osztályra, ha megváltozott munkaképességű munkavállaló csatlakozik a céghez? Vajon a HR feladatok miképp alakulnak át, ha egy meglévő alkalmazottnak változik meg a munkaképessége? Kemény Péter az ELTE doktori hallgatója és az E.ON Hungária Zrt. HR-munkatársa kereste a válaszokat tanulmányában, melyet a proAbility projekt keretében készített.
Ma a budapesti modern irodaházak negyede rendelkezik a fenntarthatóságot értékelő minősítéssel, és a korábban épült ingatlanok között is egyre több alkalmaz új technológiákat. Az újonnan piacra lépők...
A smart energy management szolgáltatások terén piacvezető ALTEO Group új részvényeiből közel 1,4 milliárd forint értékben, mintegy 300.000 darabot jegyeztek a magán és intézményi befektetők. A zárt, intézményi befektetők számára meghirdetett, értékesítés során kialakult végleges részvényár 4.630 forint lett. A vállalat amellett, hogy az elmúlt hetekben jelentős ismertségre tett szert a befektetők,…
A tavalyinál magasabb díjszak mellett, csendes kampányra számítanak a szakértők az év végi kgfb-kampányban. 2016 harmadik negyedévében az autókra kötött kgfb-szerződések éves átlagdíja 32 ezer forint körül volt, ami 21 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában mért 26 400 forintos összeget.
Animált térképeken mutatja be a Business Insider az egyes országok és kontinensek egymáshoz viszonyított méretét. Így perspektívába helyezve meglepő lehet, hogy például Afrika milyen nagy, vagy...
Megfontolásra visszaküldte ma a parlamentnek Áder János köztársasági elnök a villamos energiáról szóló törvény azon október 11-i módosítását, amely szigorított a szélerőművek létesítésének szabályain...
Az újonnan bevezetett HR-alaprendszerek több mint 50 százalékát a vállalatok már a felhőből, SaaS (softvare-as-a-service) szolgáltatásként használják a Sierra-Cedar felmérése szerint, ami fordulópontot jelent a humánerőforrás-kezelés történetében.
Nem érte el célját az orosz embargó, nem sikerült Oroszországot a Krím-félszigeten gazdasági kényszer alkalmazásával meghátrálásra kényszeríteni. Sőt, a szankcióháború által elindított gazdasági folyamatok elsősorban az uniós tagállamok Oroszországgal gazdasági kapcsolatban álló cégeit érintik súlyosan negatívan, miközben Oroszország nemcsak az önellátásra rendezkedett be, de több mezőgazdasági…
Kiküszöbölheti a munkáltató a hullámzó hatékonyságú foglalkoztatást, ha okosan átgondolva – és persze a munkavállalók érdekeit is figyelembe véve – akkor veszi igénybe a dolgozót, amikor szükség van a munkájára. Erre ad lehetőséget a munkaidőkeret, amely ugyan rugalmas foglalkoztatási forma, ámde szigorú szabályokhoz is kötött.
10 év alatt 1 millió munkahely megteremtését ígérte meg Orbán Viktor, még a 2010-es választások előtt. Bár a jelenlegi állás szerint körülbelül 660-670 ezer állással több van, mint hat évvel ezelőtt, a Portfolio azt elemzi miért nem lesz meg mégsem az 1 milliós kitűzött cél.
Közzétette a szokásos éves államadósság és költségvetési tagállami adatokat az Eurostat a 2015-ös évről. Magyarország szempontjából azonban távolról sem szokványos a jelentés. Az Eurostat ugyanis...
Reagáltak az EKB kritikájára közleményükben a Pallas Athéné Alapítványok, az MNB által létrehozott szervezetek kiemelik, hogy jelentősen csökkentették állampapír-kitettségüket, és szerintük minden...
Megadóztatja a luxusmotorcsónakok tulajdonosait Budapest III. kerületének önkormányzata január 1-jétől, az intézkedéstől ötmillió forintos bevételt várnak.
A munkaerőpiacon nagyon gyors változások várhatók az elkövetkező években. Ehhez alkalmazkodni kellene, ugyanakkor eleve erőteljes az elmaradás a nyugati bérszínvonalhoz, termelékenységhez képest is. Az oktatás pedig szintén nehezen idomul a változó igényekhez, írja összefoglalójában a Napi.hu HR-vezetők országos konferenciája 2016-ról a lap.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Földelni Jó Kft. megalapozatlanul reklámozta gyógyító, egészségre vonatkozó és egyéb hatásokkal a Geo-Connect Pad és a Geo-Connect Bed termékeket. A GVH megállapította, hogy a Földelni Jó Kft. és az Echo Hungária TV Zrt. burkolt reklámot tett közzé az „ELEKTRO/SOKKK” műsorral az Echo TV televíziós csatornán. A jogsértésekért a Földelni Jó Kft.-re…
Október az információbiztonság hónapja Európában, ami nem csak a cybertámadásokra, illetve azok kivédésére hívja fel a figyelmet, hanem arra is, hogy az IT eszközök használatának rohamos terjedésével maga a szektor is ígéretes befektetési célpont - javasolják a K&H Alapkezelő szakemberei.