Kis- és középvállalkozások számára, valamint otthoni felhasználásra fejleszt több mint háromszázmillió forintból tápfolyadékos növénytermesztésre és haltenyésztésre alkalmas akvapóniás rendszert, és hoz létre tudásközpontot a Monet 2000 Kft. és a Marostech Kft. konzorciuma - közölte az MTI-vel a cégek képviselője.
Az év első felében a migrációs válság, azt követően pedig az Egyesült Királyság kilépésének (Brexit) kérdése uralta az európai uniós politika napirendjét Brüsszelben és a tagállamok fővárosaiban egyaránt.
A kormány egymilliárd forintos állami támogatásban részesítette Harkányt, az összeget a dél-baranyai város gyógyfürdőjének fejlesztésére fordítják - jelentette be Tiffán Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője pénteken sajtótájékoztatón, a városban.
Volt telitalálat az idei utolsó hatoslottó-sorsoláson. A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint egy hat találatos szelvény volt. A nyertes, aki eltalálta a 14, 24, 28, 32, 40 és 42 számokat, több mint 845 millió forinttal gazdagodott. Az ötöslottó, a hatoslottó, a skandináv lottó, a joker és a puttó játékainak részvételi szabályai november elején változtak meg. A ...
A videobíró-technológia alkalmazásával kiküszöbölhetők a nagy hibák a labdarúgásban - mondta Kassai Viktor játékvezető a Kossuth Rádió péntek esti, Sportvilág című műsorában.
A 2017-es magyarországi vizes világbajnokság honlapjának tudósítása szerint az esemény legfontosabb helyszínén, a budapesti Dagály Úszóarénában továbbra is remek ütemben haladnak a munkálatok.
Az emberi élettartam végső határa 115 év lehet egy új amerikai tanulmány szerint, mely évtizedek adatait elemezte - írta a BBC hírportálja a Nature tudományos lap alapján.
Az idei volt az az év, amikor nagy valószínűséggel mélypontra érkeztek a kockázatmentes befektetések hozamai, és ezzel együtt a banki kamatok is Magyarországon. Nem egyszerűen a magas kamatok kora...
Több munkáltató által létesített munkaviszony esetén a munkáltatók döntése szerinti munkáltató fizeti meg a munkavállaló bérét. Hogyan rendezik ezt a munkáltatók egymás között? Hogyan téríti meg a másik munkáltató az általa végeztetett munkára eső bérrészét? – kérdezte olvasónk. Dr. Kéri Ádám, munkajogász szakértőnk válaszolt.
Még nem kezdődött el igazán a tél, az első komoly ónos eső is csak pár napja esett le, ezért is jól jönnek az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tanácsai a balesetek elkerüléséhez. Nagyon reméljük, hogy már minden olvasónk autóján téli gumi van, de ha ez esetleg még nem jött volna össze, akkor nem szabad sokáig halogatni.
Újabb leépítések várhatók az olasz Alitalia légitársaságnál a cég átszervezésének részeként, mértékéről már tárgyalnak a szakszervezetekkel. Az Alitalia a honlapján közölte, hogy az igazgatóság jóváhagyta az átszervezések második fázisát, amelynek keretében létszám- és költségcsökkentést, hatékonyságnövelést és a hosszútávú járathálózat bővítését végzik el. A lépések között szerepel még az európai…
Töretlenül népszerűek az ingatlannal kapcsolatos hosszú távú megtakarítási célok, legyen szó felújításról, korszerűsítésről vagy vásárlásról, derül ki az OTP Öngondoskodási Index adataiból. Közel minden harmadik ember spórol erre a célra, és az idei ingatlanpiaci fellendülésnek köszönhetően ez a szám várhatóan még tovább emelkedik. A finanszírozás tekintetében vannak akadályozó tényezők, az…
A legnagyobb hazai pénztárgép-forgalmazó azt szorgalmazza, hogy ne legyenek kivételezett szakmák az online pénztárgépek területén. Novák Zoltán, a piacvezető Micra-Metripond ügyvezetője szerint üzenetértékű, hogy a plasztikai sebészeknek is kötelező lesz az online pénztárgépek használata január elsejétől, de szerinte az ügyvédekre, orvosokra és akár fodrászokra is ki kellene terjeszteni a…
Egyelőre nem járják robotok az utcákat és nem önvezető autókban utazunk és nem is virtuális valóság szemüvegben veszünk részt meetingeken a távoli kollégákkal. De a technológiai fejlődés irányát...
A december mozgalmas időszak a Nordic Light életében, mivel ebben a hónapban került sor a Váci úti irodafolyosó legújabb komplexumának hivatalos átadására, valamint a Skanska által fejlesztett projekt új tulajdonosra is talált. A számos nemzetközi bérlőnek otthont adó, kimagasló műszaki tartalommal rendelkező épület az Erste Alapkezelő ingatlan alapjainak tulajdonába került tegnap.
Emelte bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott. Az emeléssel a benzin átlagára 367 forint lesz. A gázolajé 379 forint marad. Legutóbb múlt szerdán emelkedett az üzemanyagok ára, akkor a 95-ös benzin és a gázolaj ára is bruttó 4 forinttal emelkedett. A benzinár 2012. április ...
A karácsonyi ebéd vagy vacsora mindig központi szerepet játszik a család életében. Az ünnep harmadik napjára már mindenhol több étkezés is elkészült, és egyre több maradék is a hűtőkbe kerül. A Nébih ezért is adott tanácsokat a karácsonyi élelmiszerek biztonságos tárolásához, valamint ahhoz, hogy hogyan kerüljük el az ételmérgezést.
Január 1-jén több, a pénzügyi békéltetést érintő jogszabálymódosítás is hatályba lép, az egyik fontos változás, hogy a pénzügyi intézményeknek 1 millió forintos ügyértékig kötelezően alá kell vetniük magukat a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) határozatának, vagyis elfogadni az abban szereplő kötelezést, ha a fogyasztói igény jogos, és nem tudnak az ügyféllel megegyezni. Jogvita esetén az érintett…
Franciaországban konszenzus van arról, hogy az ország továbbra is a terroristák egyik legfőbb célpontja, ezért a 2015. novemberi párizsi iszlamista merényletek után bevezetett rendkívüli állapotot 2016-ban ötször hosszabbította meg a parlament. A biztonsági intézkedések, amelyeket sokan szükségesnek, de nem elégségesnek vélnek, mások szerint meg sértik az alapvető szabadságjogokat, nem…
Míg a 2007-2013-as ciklusban a budapesti négyes metró építése emelkedett ki toronymagasan az EU-pénzből megvalósult legnagyobb beruházások rangsorában 180 milliárd forintnyi támogatással, addig a...
Hídvégi Edit táplálkozási tanácsadó szerint a karácsonyi ételek bőséges fogyasztása után érdemes citromlevet vagy mustárt fogyasztani, mivel emésztésjavító hatásuk van.
Amerikai egyetemisták ötletéből indult az a startup, ami ma már több ezer ecuadori megélhetését biztosítja, és számos híres színész és üdítőipari szakember figyelmét is felkeltette. A Runa energiaitala állítólag sokkal természetesebb, mint a most ismert versenytársaké, és még a hatása is jobb lehet - ezt persze egyelőre csak azoktól tudjuk, akik nagyot keresnek rajta. A piac mindesetre sokat ígér.
Januárban két népszerű uniós pályázat indul újra kisebb vállalkozásoknak - az egyiken 5-25 millió, a másikon 25-250 millió forintot lehet szerezni. Segítenek a pályázásnál.
Kétségkívül a márciusi brüsszeli robbantások jelentették a legfontosabb – és egyben legszörnyűségesebb – eseményt idén Belgium életében, az év fennmaradó részét pedig a több mint harminc halálos áldozatot követelő merényletek utáni terrorellenes intézkedések határozták meg. Március 22-én, négy hónappal a 2015. novemberi párizsi merényleteket követően a belga fővárosban is öngyilkos robbantásokat…
Az idei volt az az év, amikor nagy valószínűséggel mélypontra érkeztek a kockázatmentes befektetések hozamai, és ezzel együtt a banki kamatok is Magyarországon. Nem egyszerűen a magas kamatok kora...
Amikor Matolcsy Györgyöt 2013-ban jegybankelnöknek nevezték ki, nagyon kevesen gondolták volna, hogy az általa létrehozott Pallas Athéné alapítványok révén alig néhány hónap alatt a magyar...
Nem csak a magány, a karácsony körüli stressz miatt is hívják az emberek a telefonos lelki segélyszolgálatokat - mondta a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége elnöke hétfőn, az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
Szokatlan árakkal találhatják magukat szembe a hazai benzinkutakon az autósok. A Portfolio adatgyűjtése szerint ugyanis 1,5 éves csúcsra drágultak az üzemanyagok az elmúlt napokban. És van még ennél...
Sok magyar kis- és középvállalkozás (kkv) egyelőre csak “szigetszerűen” digitalizálódik, munkafolyamatainak csak egy része lett elektronikus alapú, pedig a digitalizált vállalkozások döntéshozatali folyamatai gyakran gyorsabbak és megalapozottabbak, dokumentum kezelésük átláthatóbb, hatékonyabban működnek, mint a IKT eszközök irányába kevésbé nyitott versenytársaik – számolt be tapasztalatairól…