Benzingőz, esetekben hosszú sorok, várakozás fizetéskor - sok olyan érv van, amelyek alapján az autótulajdonosok a tankolást macerásnak érzik. Egyes amerikai startup-cégek épp ezeket a dolgokat próbálják kihasználni és immáron mobil, kényelmes tankolást ajánlanak ügyfeleik számára.
Eséssel kezdték a napot a főbb amerikai indexek, ami részben a mai gyenge munkaerő-piaci adatnak köszönhető. Az olaj árfolyama délután 4 után meredek esésbe kezdett, ez azonban a nap végére...
Miután szinte teljesen megszűnt az éhezés Európa és Közép-Ázsia országaiban, a hangsúly egyre inkább a minőségi étkezés és a fenntarthatósági szempontokat is figyelembe vevő élelmiszer-ellátási rendszerekre tolódik.
Budapestet sakkban tartja néhány tucat taxis, akik be akarják tiltatni a piaci versenytársakat. Rövid távon sikeresnek tűnhet az akciójuk, hiszen a döntéshozók olyan törvénymódosítást terjesztettek a Parlament elé, amely megakasztaná a modernizációt, megakadályozná az Uber alkalmazás használatát. Az Ubert 150 ezren használják Magyarországon azért, mert minőségi és megbízható szolgáltatást hozott…
A budapesti ingatlanárak drágulásának köszönhetően 2016 első negyedévében jelentősen megnőtt a kereslet az agglomerációban található ingatlanok iránt a CSOK-ot igénylők körében. A City Cartel ingatlanközvetítő hálózat adatai alapján, számottevően az építési telkek iránt nőtt meg az igény. A vásárlók igyekeznek maximálisan kihasználni a jelenleg elérhető állami támogatási lehetőségeket és…
Az 500 eurós bankjegy forgalomból kivonása mellett döntött az EKB Kormányzótanácsa az Európai Központi Bank (EKB) honlapján szerdán megjelent közlemény szerint.
Ezért kár volt fennmaradni, igazából semmi izgalmasat nem tartogatott a Tesla első negyedéves beszámolója, néhány információmorzsát leszámítva. Akkor az árfolyam mégis mire ugrott meg, kérdezhetik...
Az új - még el nem fogadott szabályokat tartalmazó - adócsomag érinti a bérelt lakások akár 100 milliárd forintos nagyságrendű piacát: a lakóhelyüktől távol dolgozó alkalmazottaknak adott lakhatási támogatás adómentes lehet, emellett a munkáltató adókedvezményt is kaphat.
A hitel ma már természetes része az életnek, legalábbis így vélekedik a személyi kölcsönnel rendelkező emberek több mint fele – derül ki az OTP Bank kutatásából. Személyi kölcsönt jellemzően az átmeneti pénzhiány enyhítésére, valamint javítási-, építési munkákra szánják a felvevők. A megkérdezettek többsége szívesebben vesz fel kölcsönt a banktól, mint ismerősétől.
A magyar kormány kiemelt támogatásának köszönhetően a hazai járműipar dinamikusan fejlődött az elmúlt években, ezzel párhuzamosan pedig az iparágban foglalkoztatottak száma is rohamléptekben...
A török gazdaságot sok éven át a hitelek és a belső fogyasztás növekedése vitte előre, de ennek most megvan az ára: nő a rossz hitelek és a csődök száma, ami megviseli a bankokat és az egész gazdaságot. Az Erdogan vezette kormánypárt a gyorsan növekvő jólét idejében szerezte népszerűségét, így most nincs könnyű helyzetben.
Ma hajnalban tette közzé az idei első negyedéves eredmény beszámolóját a Richter, mely összességében pozitív meglepetést okozott, a fontosabb profitsorokon a társaságnak sikerült felülteljesítenie az...
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, mint az egyik legnagyobb hazai munkaadói szövetség szerint a vasárnapi munkavégzés díjazását a Munka Törvénykönyve jelenleg megfelelően szabályozza. Az MGYOSZ határozott álláspontja, hogy a törvény által előírt, hosszú múltra visszatekintő 50 százalékos mértékű vasárnapi pótlék megfelelő ellentételezést jelent.
Bár tüdőszűrésen nem, de üzemorvosnál volt az a közmunkát végző nő, aki tbc-ben halt meg múlt vasárnap. A nőt takarítóként, gyerekfelügyelőkét és a konyhán is foglalkoztatták a szatymazi iskolában, írja a hvg.hu.
A dolgozó egészségére mindig is hatással volt, hogy milyen munkahelyen, milyen munkát végez. Manapság az egyik legkomolyabb probléma képernyő előtt, kevés mozgással töltött hosszú órák, írja a HáziPatika.
Mivel szinte már mindenkinek van mobiltelefonja, a telefonfülkék kimentek a "divatból". A brit piros fülkék azonban funkciójukon túl szimbolikus jelentőségűek is, így igyekeznek őket újrahasznosítani, például munkaállomásként, írja a PCWorld.
A Commerzbank 163 millió eurós nettó eredménye hajszálnyival jobb, mint az elemzői várakozás, de a tavalyi eredmény alig felét sikerült elérnie a társaságnak.
Bejelentette a republikánus John Kasich ohiói kormányzó helyi idő szerint szerda délután, hogy felfüggeszti kampányát, és végleg kiszáll az amerikai elnökjelöltségért folytatott küzdelemből. Ezzel a...
Fidesz-közeli erők tartják napirenden a Matolcsy-botrányt? címmel jelent meg cikk a Heti Válasz csütörtöki számában, melyben a lapnak Török Gábor és Mráz Ágoston Sámuel fejti ki véleményét a...
Nem elfeledkezve arról a jelentős mérföldkőről, hogy milyen alacsony szintre csökkent az éhezés mértéke Európában, figyelmünket most az új kihívásokra kell fordítani: az étkezés ne csupán a túlélést szolgálja, hanem az egészséges élet alapköve legyen. Egy globális szervezet élén, mely az éhezés felszámolását tekinti központi feladatának, mi jelenthetne nagyobb elégedettséget, mint látni a világ…
A magyar válogatott 44 év után bizonyíthat újra a futball-Európa-bajnokságon, aminek köszönhetően idén várhatóan 15-20 ezer hazai szurkoló utazik ki Franciaországba, hogy a csapatnak szurkoljon. Mire figyeljünk, hogy elkerüljük a kellemetlenségeket az utazás során? A Generali Csoporthoz tartozó Európai Utazási Biztosító (EUB) összegyűjtötte a legfontosabbakat.
Irodabuszokat vásárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a tizenöt új speciális jármű a közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) működését segítheti - írta a Magyar Idők csütörtöki számában. ...
A német dolgozók egyik legnagyobb félelme, hogy idős korukra elszegényednek, mert az állami nyugdíj nem lesz elegendő. Már a következő választásokra is gondolva a munkaügyi miniszter újfajta, a vállalatok által fizetendő, kötelező jellegű nyugdíjjárulékot vezetne be. Az alacsony kamatok problémája miatt azonban még sok a nyitott kérdés.
Fidesz-közeli erők tartják napirenden a Matolcsy-botrányt? címmel jelent meg cikk a Heti Válasz csütörtöki számában, melyben a lapnak Török Gábor és Mráz Ágoston Sámuel fejti ki véleményét a...
Szabó Tímea LMP-s képviselő kérdésére Trócsányi László igazságügyi miniszter kifejtette: a kormány gondolkozik azon, kell-e törvényt módosítani a Quaestor-károsultak miatt. A kormány is felfigyelt...
Mérsékelt javulással kezdte a napot csütörtökön a forint az euróval szemben, így próbál eltávolodni a 313-as szinttől a jegyzés. Közben a többi feltörekvő piaci deviza esetében is inkább optimista...
Az első negyedévből feltétlenül célszerű arra következtetni, hogy az év egésze hasonlóan alakul majd - kezdte szokásosan konzervatív hangvétellel a Richter negyedéves eredményeit értékelő...
A Magyar Nemzet szúrta ki a 2017-es adócsomagban, hogy a kormány új adókedvezmény bevezetésére készül a műemlékek felújítói és üzemeltetői számára. Százmillió euró, azaz több mint 31 milliárd...
Csütörtökön szerény elmozdulásokat láthatunk a nyugat-európai és a magyar tőzsdén egyaránt. A piaci szereplők érezhetően kivárnak az újabb pozíciók felvételével érdemi hírek hiányában. A Richter...
A Fitch kiszámolta: évente 24 milliárd dollártól esnek el a befektetők a 10 ezer milliárd dollárnyi negatív kamatozású államkötvények miatt. A hitelminősítő szerint ez jelentős fejtörést okoz a...
A britek hamarosan szavaznak az EU-s kilépésről, a bankok pedig fedezékbe vonulnak a vihar elől - írja a The Wall Street Journal. A bankok helyzetéről is szó lesz a Portfolio Hitelezés 2016...
Aki most akar kész új lakást venni, nincs könnyű helyzetben. Nagyon kevés új lakás épült az idei év első negyedévében, csak 2013-ban adtak ki ennél kevesebb használatba vételi engedély - derül ki a...