Márciusban szokatlanul gyér keresletet mutattak az állampapírok iránt a magyarok, a korábbi hónapok 100 milliárdot meghaladó befektetési után a márciust csak 25 milliárdos tranzakcióval zárták a...
A Nemzeti Eszközkezelő és a magáncsőd mellett nem tűnik célszerűnek új programba belevágni, ezeket kellene továbbfejleszteni - mondják az EOS vezetői. A követelésvásárlással és -kezeléssel foglalkozó...
A gazdálkodók érdekeit figyelembe véve módosította a Miniszterelnökség az állattartó telepek korszerűsítését támogató öt felhívást - derül ki a kormány hivatalos oldalán megjelent tegnapi...
Az MNB megszünteti önfinanszírozási programjának egyik fő elemét, a kamatcsere-eszközt (IRS). Nincs már rá szükség, teljesült a cél, hogy csökkenjen az állam devizaadóssága, és hogy lecsökkenjenek a hosszú lejáratú állampapír hozamok. Ugyanakkor tovább mérséklődnek a kamatcsökkentési várakozások, nem sok van már hátra.
A 2018-2020-as évekre vonatkozó költségvetési kitekintést megalapozó makrogazdasági prognózisában 3 százalékot meghaladó gazdasági növekedésre és a jövő évi 0,9 százalékos, illetve a 2018-as 2,4 százalékos infláció után következő két évben a fogyasztói árak 3,0 százalékos emelkedésével számol a kormányzat a költségvetési törvényjavaslat kiegészítéseként a parlament honlapjára felkerült dokumentum…
A Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetségének tagjai körében végzett felmérés alapján a biztosítótársaságok közül idén is első helyezést ért el a Generali Biztosító. Ilics Lászlót, a vállalat biztosítási üzletmenetért felelős vezérigazgató-helyettesét Muzsay Géza szakmai nívódíjjal tűntették ki.
A jen gyengülése éveken keresztül az utolsó mankója volt a gyenge lábakon álló japán gazdaságnak, ám most úgy tűnik, ezt is elveszítheti. A negatív betéti kamat és a jegybank elképesztő pénzpumpája...
Nem teljesítő jelzáloghitelek eladását tervezi az Erste és az UniCredit Magyarországon egyenként 250-300 millió eurós összegben - írja a Reuters, megjegyezve: a kilakoltatási moratórium megszüntetése...
Az ismert milliárdos befektető, Carl Icahn, aki legutóbb azzal szerepelt a hírekben, hogy kiszállt az Apple-ből, most megint nagyot dobott, a 90 százalékos tulajdonában lévő Icahn Enterprises (IEP)...
A 2018-2020-as évekre vonatkozó költségvetési kitekintést megalapozó makrogazdasági prognózisában 3 százalékot meghaladó gazdasági növekedésre és a jövő évi 0,9 százalékos, illetve a 2018-as 2,4 százalékos infláció után következő két évben a fogyasztói árak 3,0 százalékos emelkedésével számol a kormányzat a költségvetési törvényjavaslat kiegészítéseként a parlament honlapjára felkerült dokumentum…
Az ismert milliárdos befektető, Carl Icahn, aki legutóbb azzal szerepelt a hírekben, hogy kiszállt az Apple-ből, most megint nagyot dobott, a 90 százalékos tulajdonában lévő Icahn Enterprises (IEP)...
A csökkenő hozamkörnyezet a kötvényalapok hozamára is hatással van, jó hír lehet viszont, hogy a legnagyobb hazai kötvényalapok továbbra is az indexek fölött teljesítenek. A sok százmilliárd...
Egyre több ország csatlakozik az adóelkerülés megakadályozását célzó nemzetközi akciótervekhez, ami könnyen az átláthatatlan adóoptimalizálási ügyletekről elhíresült offshore-világ végét jelentheti. A transzparencia felerősítése miatt azonban felvirágozhatnak az alternatív, úgynevezett „onshore” megoldások, míg Magyarország, 20 évvel ezelőtt elfogadott befektetés ösztönzői csomagja miatt vonzóbb…
Idén már hatodik alkalommal lehet pályázni "A Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása" című pályázatra, melyre összesen 40 milliós forintos keretösszeg áll rendelkezésre....
Főleg a multinacionális cégekre jellemző, hogy egy idegen nyelv magas szintű ismeretét és mindennapos használatát kötik ki a munkavégzés feltételeként. Ez azonban több gyakorlati kérdést vet fel: Köteles-e a munkáltató a fontosabb jognyilatkozatokat magyar nyelven is közölni? A munkavállaló kérésére kell-e biztosítania magyar fordítást a munkaügyi iratokról? A szabályokról dr. Rátkai Ildikó…
Hiába az optimista jóslatok a napenergia jövőjéről, nehéz év van a szektor szereplői mögött és egyelőre nem is látszik, hogy rövid távon javulás jöhet. A SunEdison csődbe ment, a Yingli Green Energy...
Werner Faymann osztrák kancellár tegnap óriási meglepetésre lemondott pozíciójáról, amelyet a társadalmi támogatottság hiányával indokolt. A bizalomvesztés egyértelműen látszik az osztrák elnökválasztás állásán is: a nép a szélsőjobbos FPÖ jelöltjét tartja a legjobb választásnak. Káncz Csabával boncolgattuk, hogy mi vezetett a politikai földindulásig és mi lehet a május 22-i második forduló…
Bár Magyarország nagyobb hasznot húz az Európai Unióból, mint a többi tagállam zöme, a lakói ezt az egyik legkevésbé értékelik, ami így az egyik legnagyobb ellentmondás az egész unióban - állítja a...
Minden elköltött reklámforint a hatszorosát teszi hozzá a magyar gazdasághoz; 2013-ban még 4,7-szeres volt ez az arány - közölte Hivatal Péter, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) elnökségi tagja a PwC tanácsadó céggel együttműködésben készített tanulmányuk keddi bemutatóján, a siófoki Media Hungary konferencián.
A budapesti közlekedést bénító demonstrációk az eddigi tapasztalatok szerint csak a lakosságnak okoznak komoly gondokat, ezért valójában nem a taxistársadalom, hanem inkább az Uber érdekeit támogatják. A Főtaxi ezért továbbra sem kíván részt venni a közlekedők életét nehezítő tüntetéseken, és erre kéri a taxisokat is.
Hiába az optimista jóslatok a napenergia jövőjéről, nehéz év van a szektor szereplői mögött és egyelőre nem is látszik, hogy rövid távon javulás jöhet. A SunEdison csődbe ment, a Yingli Green Energy...
Nagy bajban van a Gap, az egykor népszerű divatcéget mostanra szépen lassan bedarálja a verseny. Gondokkal küzd az egykor népszerű divatcég, a Gap. Valaha nagy kedvenc volt az alacsony áraival és a...
Rendkívüli módon felpörgött a légkondicionáló berendezések magyarországi piaca, sok szerelő naptára már júniusig tele van, így nagyjából most van az utolsó pillanat arra, hogy aki a legmelegebbnek ígérkező nyári napok előtt klímát akar felszereltetni, megvegye a készüléket.
Ismét optimisták voltak és emelkedtek a tőzsdék, a BUX index is hozta formáját, kissé felülteljesítő volt. Emelkedett az olaj ára, a hétfőn vadul gyengülő forint is megszelídült kissé. A magyar hitelminősítés fog végre javulni, vagy esetleg a lengyel fog hozzá leromlani?
Hiába az optimista jóslatok a napenergia jövőjéről, nehéz év van a szektor szereplői mögött és egyelőre nem is látszik, hogy rövid távon javulás jöhet. A SunEdison csődbe ment, a Yingli Green Energy...
Emelkedésekkel indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken és egyelőre kitart az erő, a Dow 200 pontos pluszba ugrott. Az olajár emelkedésének köszönhetően az energiaszektor húzza ma felfelé az...
Bizonyos termékek, szolgáltatások vásárlásánál az emberek elvárják a szakértő segítséget. Különösen így van ez pénzügyi és biztosítási termékek esetében. De gyakran hiába hirdetnek betöltendő pozíciókat pénzügyi és biztosítói tanácsadók számára, sokan ugyanis nem tudják elképzelni magukat ebben a szerepben, leginkább azért, mert úgy gondolják, nem értenek a pénzügyekhez. Hiánypótló kutatás készült…
A hétfői esést követően a mai napot is gyengüléssel kezdte a forint: a jegyzések rövid ideig 316 fölé kapaszkodtak, innen azonban gyorsan lefelé korrigált az euróval szemben. Több órás oldalazást...
Németországban a lakosság csaknem kétharmada nem szeretné, ha a következő törvényhozási ciklusban is Angela Merkel lenne a kancellár - mutatta ki egy kedden ismertetett felmérés. Az Insa...
Új történelmi csúcsra emelkedett ma napközben a McDonald's árfolyama, úgy tűnik, hogy a gyorsétteremláncnál lassan bejönnek az újítások. A Barclays elemzője szerint jó húzás volt egész napossá tenni...
A Magyar Reklámszövetség és a PwC Magyarország a Média Hungary-n ismertette „A magyar reklámipar gazdasági hatásának elemzését”. Az elemzés legfontosabb számait Urbán Zsolt, az MRSZ elnöke, Hivatal Péter, az MRSZ Ügyvezetőségének tagja és Sere Péter, a PwC Magyarország igazgatója mutatta be.
Tíz uniós tagállam, köztük Magyarország törvényhozása „sárga lap” felmutatásával próbálja visszavonatni az Európai Bizottság kiküldött munkavállalókról szóló irányelv módosítására vonatkozó javaslatát. A tíz elégedetlen tagország közül kilenc közép- és kelet-európai, amely versenyelőnyének elvesztését félti a „szociális dömping” visszaszorítását célzó jogszabály-tervezettől.
Mostanában elég nehéz a magyar mindennapok során elhinni, hogy tényleg lehetséges ebből a kis kelet-európai országból világszinten értelmezhető sikert elérni, ráadásul fiatalon. Pedig már kiderült, van itt csoda bőven, elég csak nyitott szemmel járni.
Az elmúlt évben jelentős növekedést realizált a Wallis Motor Pest Kft. BMW és MINI márkakereskedése. A Wallis Motor Pest és a szintén a Wallis csoporthoz tartozó Wallis Motor Duna márkakereskedés értékesítési számai az elmúlt évben a teljes BMW piac értékesítési volumenének több mint egyharmadát fedték le és a cégcsoport, idei közel 3 milliárd Ft-os új márkakereskedés beruházásával ez a mutató még…
3 százalék körüli emelkedést mutatott a keddi kereskedésben az olaj árfolyama, ledolgozva a tegnapi esések nagy részét. A kanadai tüzek miatt termeléskiesés van, viszont Amerikában még mindig...
Emelkedésekkel indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken és a nap végéig kitartott az erő, a Dow 222 pontos pluszban zárt. Az olajár emelkedésének köszönhetően az energiaszektor húzta felfelé az...
A Huawei fogyasztói üzletága bejelentette, hogy 2016 első negyedévében összesen több, mint 28,3 millió készüléket szállított ki, amely 64 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest. Ebből a vállalat okostelefon kiszállításai 44 százalékkal, okostelefon eladásai pedig 61 százalékkal növekedtek. A Strategy Analytics és az International Data Corporation piackutató cégek…
Több esemény is történt a hétvégén és a hét elején az olaj piacán, amelyeket érdemes figyelembe venniük az elemzőknek, és összességében némi áremelkedés figyelhető meg. Az emelkedő trend tartósnak is nevezhető, de a piac egészében véve leragadt egy szűk sávban.
Vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói egy tizenhat céget működtető, vagyonőri tevékenységgel foglalkozó baranyai bűnszervezet ügyében. A megalapozott gyanú szerint az elkövetők munkaerő-kölcsönzés címén manipuláltak a munkavállalóikkal, akik után járulékot sem fizettek. Ügyeskedéseikkel mintegy 800 millió forintot csaltak el.