Bűnvádi eljárást kezdeményezett a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Titus Corlatean volt román külügyminiszter ellen, akit hivatali visszaéléssel és a választójog gyakorlásának akadályozásával gyanúsítanak.
Hosszú távú gazdaságpolitikai döntéseket is érintő veszélyes precedenst teremtene, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról június 23-ra kiírt népszavazás eredményeként távozna az Európai Unióból - áll a...
Október óta nem látott magasságba emelkedett a hétfői kereskedésben az olaj árfolyama, a brent már 49 dollár felett jár. Megugrott a hétfői kereskedésben az olaj árfolyama, részben annak...
Pünkösd miatt a budapesti tőzsdén nincs kereskedés, és Európában is visszafogottabb az aktivitás, miután a német piac is zárva tart ma. A többi fontosabb nyugat-európai index esik ma, Amerikában...
Mindössze 144 ezer uniós agrártámogatási kérelem érkezett be szombatig, a tavalyi 180 ezer után, igaz az idén a kérelem beadási határideje egy héttel május 23-ra tolódott - mondta Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökségi szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Bevásárolt Buffett cége Apple-részvényekből, a hírre emelkedik is az amerikai technológiai óriás árfolyama. Warren Buffett cége, a Berkshire Hathaway közzétette legutóbbi negyedéves...
Hosszú távú gazdaságpolitikai döntéseket is érintő veszélyes precedenst teremtene, ha Nagy-Britannia távozna az Európai Unióból - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban ismertetett tanulmányában. Közben azonban brit üzleti vezetők érvelnek a Brexit mellett. Szerintük a brit gazdaság versenyképességét rontják az EU-szabályozások, ezért Nagy-Britannia akkor járna jól, ha az EU-tagságról június 23-ra…
Már az idén kézzelfogható eredménye lesz a bértárgyalásoknak, 2016 júliusától, az állami fenntartású intézmények munkavállalóinak kamarai tagdíját az állam átvállalja, és megindul az egészségügyben foglalkoztatottak bérfelzárkózása is - mondta a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Pünkösd miatt a budapesti tőzsdén nem volt hétfőn kereskedés, és Európában is visszafogottabb az aktivitás, miután a német piac is zárva tartott. A többi fontosabb nyugat-európai index vegyesen zárt,...
A napokban jelent meg a Forbes magazin legfrissebb listája a legbefolyásosabb pénzügyi befektetőkből, a rangsor élén a Blackstone Group vezére áll, Warren Buffet viszont még a dobogóra sem fért fel....
Nem voltak komoly mozgások hétfőn a forint piacán, valamivel több mint 1 forintos sávban mozgott az árfolyam az euróval szemben. Mérsékelt mozgásokat mutatott a forint árfolyama hétfőn, a nap nagy...
A kormány által kezdeményezett népszavazást a jogszabályokban rögzített eljárási határidők alapján várhatóan augusztus közepe és október eleje között lehet megtartani - mondta Bodnár Eszter választási szakértő az MTI érdeklődésére.
A brit gazdaság versenyképességét rontják az EU-szabályozások, ezért Nagy-Britannia akkor járna jól, ha az EU-tagságról június 23-ra kiírt népszavazás eredményeként kilépne az Európai Unióból - áll abban a közös felhívásban, amelyet több száz brit üzletember tett közzé hétfőn.
Mely járműtípusok után vehető igénybe az úthasználatidíj-kedvezmény az iparűzési adóból, és hogyan kell eszközérték-arányosan megosztani? – kérdezték olvasóink. Szipszer Tamás szakértőnk válaszolt.
Városaink élhetőségét több dolog is befolyásolja, melyek mind hatással vannak mindennapi életünk alakulására. A politikai, gazdasági, társadalmi környezet vagy az egészségügy, oktatás és a...
Kutyánkkal és cicánkkal is előfordul, hogy lázas és levert lesz, köhög, megváltozik az étvágya, hasmenés vagy hányás gyötri, bőrelváltozás vagy esetleg egyéb tünetek utalnak betegségre. Az állatorvoshoz rohanva sokszor abban reménykedünk, hogy majd egy gyors injekció csodát tesz, de a helyzet a valóságban nem ilyen egyszerű. Jó tisztában lenni azzal, hogy mikor, mire van szüksége a háziállatoknak,…
A cseh állam által kiadott értékpapírok mintegy 25 százaléka jelenleg külföldi befektetők kezében van írta az E15 című prágai gazdasági napilap a cseh pénzügyminisztérium kimutatására hivatkozva.
A bruttó hazai termék (GDP) változása Magyarországon, 2003-2016. I. negyedév, éves gazdasági növekedés; volumenindex, előző év azonos időszaka = 100; szezonálisan és naptári hatással korrigált adatok:
Warren Buffett cége is beszállt a Yahoo internetes üzletágának felvásárlásába - írja a Reuters. A hírügynökség értesülései szerint finanszírozóként venne részt, egy konzorcium oldalán. Warren...
Pünkösd miatt a budapesti tőzsdén nem volt hétfőn kereskedés, és Európában is visszafogottabb az aktivitás, miután a német piac is zárva tartott. A többi fontosabb nyugat-európai index vegyesen zárt,...
Közel 5 milliárd dolláros felvásárlást jelentett be a Pfizer. A felvásárlási célpont részvényesei örülhetnek, több mint 50 százalékot ugrott a papírok árfolyama. Jelentősebb felvásárlást jelentett...
A jelölés miatt a cukorbetegeknek ajánlott élelmiszerekről sokan azt gondolták, bármennyit ehetnek belőle, pedig gyakran ugyanolyan energiatartalommal bírnak ezek a termékek - mondta Antal Emese dietetikus hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Pünkösd miatt a budapesti tőzsdén nem volt hétfőn kereskedés, és Európában is visszafogottabb volt az aktivitás, miután a német piac is zárva tartott. A többi fontosabb nyugat-európai index vegyesen...
Vizsgálatot indít a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ illetékes tankerülete a Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskolában, mivel péntek délután szülők jelezték, hogy tanítók vécétakarítására köteleztek 3. évfolyamos tanulókat - közölte a Klik sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.
Vissza fogunk kapaszkodni a nemzetközi futballban, nemcsak a válogatott, hanem a klubok is sikeresek lesznek - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Felcsúton, a Puskás Suzuki Kupa döntője után.
A nagy hadronütköztető (LHC=Large Hadron Collider) a svájci-francia határon, 100 méterrel a felszín alatt helyezkedik el. Az ütköztető alagút két különálló gyorsítócsövet tartalmaz, mindkettőben a hadron egy típusa, egy-egy protonnyaláb kering (csaknem fénysebességgel) egymással ellentétes irányban, hogy az alagút négy pontján óriási energiával összeütközzön. Minden ütközéskor részecskék sokasága…
Az AAA AUTO az idei év első négy hónapjában csoportszinten 22.354 használtautót értékesített, ami 13,2 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakában eladott 19.747 használt gépkocsihoz képest, és ezzel minden idők legmagasabb időarányos forgalmát érte el a társaság. A növekedésben fontos szerepet játszott a magyarországi eladások gyors növekedése: a 2015. január-április időszakban…
Itthon egyértelműen a Fitch pénteki hitelminősítés-felülvizsgálata kerül a fókuszba a rövid héten, míg a nemzetközi színtéren a Fed és az Európai Központi Bank jegyzőkönyveire és a japán GDP-adatra...
Az elmúlt években néhány százról több ezerre növekedett az Airbnb rendszerében hirdetett lakások száma Magyarországon. A lakáspiac éledezésével párhuzamosan a befektetési céllal ingatlant vásárlók...
Donald Trump rengeteg ijesztő és ellenséges kijelentetést tett, amióta csak beszállt az elnökválasztási küzdelembe. Most azonban, hogy egyedüli republikánus jelölt lett, sokkal komolyabban kell venni őt. Demokratikus politikusok is bírálják, amit nem tud elviselni, inkább országok közti jó kapcsolatokat is szétzúzna.
Lendületet vettek a mai kereskedésben az ázsiai tőzsdék, a jó hangulatot elsősorban az emelkedő olajár táplálta. Az sem volt mellékes persze, hogy tegnap Amerika 1 százalék körüli erősödést mutatott...
Változó fogalmak, új tételek az eredménytartalékban, a támogatások elszámolásának új szabályai – egyebek között ezek szerepelnek a számviteli törvény tervezett módosításaiban.
Szokatlanul egységes álláspontot képviselnek a részvények kilátásait illetően a nagy amerikai befektetési bankok, a Bank of America Merrill Lynch, a Goldman és a JP Morgan egyaránt azt mondja,...
Jól kezdte az évet a Nyomda, nőtt a forgalom, pörgött az export-érétkesítés, így megugrott az árbevétel. Ráadásul az üzemi és a nettó eredménysoron is kétszámjegyű növekedést ért el a társaság még...
Alekszisz Ciprasz egy hivatalos ceremónia keretében ma ünnepélyesen jelenti be Thesszalonikiben a Adria-gázvezeték (TAP) megépítésének indulását - írja a CNBC. A vezeték azeri gázt szállít majd a...