Migránskérdésben a jó megoldás a kiinduló térségek fejlesztése lenne, ezt azonban számos tényező gátolja - mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az M1 aktuális csatornán szombaton.
Minden autós tudja, hogy még mielőtt a hőmérséklet fagypont alá süllyedne, alaposan fel kell készítenie járművét a téli szezonra. Azt már jóval kevesebben tudják, hogy a nyári vezetés is hasonló előkészületeket igényel. A sofőrök azonban nincsenek annyira tudatában a veszélyeknek, pedig nem szabadna alábecsülniük a nyári szezonra való felkészülés fontosságát sem.
Többen kérdezték, kell-e tb-járulékokat fizetni a végelszámoló után, ha feladatát a társaság tagjaként, munkaviszonyban, vagy megbízásban látja el. Dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő válaszolt.
Ha Donald Trump és Hillary Clinton lesz a republikánusok illetve a demokraták elnökjelöltje, akkor a novemberi elnökválasztáson két olyan politikus mérkőzik meg egymással, akinek elutasítottsága évtizedek óta nem tapasztalt mértékű - derül ki a The Washington Post című napilap és az ABC televízió hétfőn nyilvánosságra hozott legújabb felméréséből.
A tisztújításra készülő Magyar Szocialista Párt elnökjelöltjei közül három, Tóbiás József, a politikai szervezet jelenlegi vezetője, Harangozó Tamás, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese és Szanyi Tibor, európai parlamenti képviselő mutatkozott be a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei küldöttértekezleten Nyíregyházán szombaton.
Rossz hír, hogy még mindig nem fordítunk kellő figyelmet a biztonságra új applikációk telepítésekor. A felhasználók kétharmada nem olvassa el figyelmesen a licencszerződést új app telepítése előtt, egyötödük pedig egyszerűen átugorja az ilyenkor felugró üzeneteket és rögtön a letöltésre kattint.
Az előmenetelhez kapcsolódóan és sávosan emelkedik a jövőben az állami tisztviselők illetménye. Jogállásukat és előmenetelük szabályait is megváltoztatta a törvényhozás kedden.
Másról sem szólnak az ingatlanpiaci hírek, mint annak felélénküléséről és a lakások drágulásról, köszönhetően a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) hatásának. Az új támogatás miatt nagymértékben megugrott a lakásvásárlás iránt érdeklődők száma, ám fontos, hogy a már elkészült, új vagy használt ingatlanok esetében is végiggondoljunk néhány dolgot, mielőtt megvennénk az ingatlant.
A Jobbik támogatóinak 47 százaléka, azaz majdnem fele szerint Novák Előd is alkalmas lenne a párt vezetésére - derült ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából, amelynek eredményeit szombaton juttatták el az MTI-hez.
Higannyal szennyezett vietnámi eredetű kardhalsteaket vonnak ki a forgalomból - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-vel.
"Szólásszabadságból elégtelen" diplomával "tüntette ki" az ActiveWatch bukaresti civil szervezet a Maros megyei csendőrséget azért, mert "hazafias bírságot" rótt ki a Marosvásárhelyen március 10-én tartott székely szabadság napja mintegy száz felvonulójára.
A régió biztonsága elleni fenyegetésként értelmezhető az, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök válaszlépéseket helyezett kilátásba az amerikai rakétapajzs elemeinek Romániába telepítésére - hangsúlyozta szombati közleményében a bukaresti külügyminisztérium, ismételten hangsúlyozva ez utóbbi lépésnek a védelmi jellegét.
Már Ön is várja a nyugodtnak gondolt nyugdíjas éveket? Számolja az éveket, hónapokat? Nyugdíjkorhatár Magyarországon: kalkulátorunk segítségével megtudhatja, hogy a hatályos jogszabályok szerint mikor mehet nyugdíjba.
Manuel Valls francia miniszterelnök szombaton hivatalában fogadta a munkajogi törvénytervezetet ellenző olajipari és közlekedési szektor képviselőit a javuló, de még mindig akadozó üzemanyag-ellátás helyzetének megvitatására. A kormányfő meggyőződése, hogy a szakszervezetek által több mint két hónapja meghirdetett tiltakozási hullám nem fog tovább szélesedni.
A világ 2000 legnagyobb cége között 463 európai kapott helyet, ezek együttes piaci kapitalizációja eléri a 10 ezer milliárd dollárt. Talán nem meglepő, hogy a legnagyobb 10 európai vállalatból 5 bank...
Cserélni kell-e a nyugta- és számlatömböket, ha megváltozik a vállalkozás adószáma amiatt, hogy megszűnik az alanyi adómentes státusza, és belép az áfakörbe? – kérdezte olvasónk. Sinka Júlia, okleveles adószakértőnk válaszolt.
Több milliárd forint értékű infrastrukturális és gazdaságfejlesztési beruházások, programok indulnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpa, illetve Kárpátalja térségében - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára a beregi településen szombaton.
Sok hír befolyásolta héten az olajárak mozgását és jövő héten is lehetnek izgalmak. Egyes elemzők árcsökkenést várnak, mert az oroszok nem mennek el az OPEC értekezletre és az amerikai tőzsdén nem lesz kereskedés holnap. Mások szerint a remény még fenntartja az áremelkedést. Közben a francia sztrájkhullám és aggodalomra ad okot. Mit éreznek majd ebből a héten a magyar autósok?
Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, az előző hetinél enyhén magasabb forgalomban; a BUX 577,24 pontos, az előző heti záráshoz képest 2,18 százalékos növekedéssel, 27 011,72 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 39,569 milliárd forint volt, míg az előző héten 37,308 milliárd forint.
A heves zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt tizenkét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat vasárnap.
Fiatal, növekedési fázisban lévő vállalkozások számára hirdet idén harmadik alkalommal 250 ezer euró összdíjazású pán-európai startup versenyt az EIT Digital - közölte az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) Digital budapesti regionális központja az MTI-vel.
Ma délután rendezik a 3. Rehab Critical Mass felvonulást, amely a fogyatékossággal élő emberek életminőségének javítására hívja fel a figyelmet. Útlezárásokra lehet számítani.
A makói Zöldségcentrum Kft. vezette konzorcium 1,1 millió euró (közel 350 millió forint) támogatást nyert Horizont 2020 forrásból kutatás-fejlesztési projektjére, a Vegaalgára. A vállalkozás a...
Úrnapját ünneplik ma a katolikusok Magyarországon és a világ számos országában. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a budapesti Szent István-bazilikában mutat be ünnepi szentmisét délelőtt 10 órakor, majd körmenetet tartanak - tájékoztatta Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense az MTI-t.
Forgalomlassító demonstrációt tartanak hétfőn a Nógrád megyei Karancsalján, hogy fellépjenek a gyorshajtókkal szemben. A szervező Karancsaljáért Alapítvány kuratóriumi tagja az MTI-nek elmondta: a megmozduláson a falu lakói, köztük szülők, pedagógusok, önkormányzati képviselők és gyerekek vesznek részt.
A jövő héten megjelenő mérsékelt piaci hatású hazai makrogazdasági adatok közül leginkább a beruházási, külkereskedelmi és kiskereskedelmi statisztika kaphat figyelmet a befektetők részéről.
A brit közgazdászszakma nagyon nagy többsége szerint hosszú távú - akár évtizedekig érezhető - súlyos károkat okozna a brit gazdaságnak, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról június 23-ára kiírt...
A jövő héten megjelenő mérsékelt piaci hatású hazai makrogazdasági adatok közül leginkább a beruházási, külkereskedelmi és kiskereskedelmi statisztika kaphat figyelmet a befektetők részéről.
A lengyelországi rakétavédelmi bázis nem veszélyezteti Oroszországot - így reagált a lengyel külügyminiszter arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök válaszlépéseket helyezett kilátásba az amerikai rakétapajzs miatt.