Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint ugyan a vendéglátásban munkaerőhiány van, de a szakácsok már keresnek annyit, amennyit Nyugat-Európában, a szakácsképzésen azonban javítani kell.
Egy felmérésből az derül ki, hogy egyes arab országokban az egy százalékot sem éri el az Iszlám Állammal nyíltan szimpatizálók aránya, de még egyes forrongó területeken is csak 6-7 százalékos. A szervezet céljai mellett az erőszakos módszereivel kapcsolatban is megkérdezték a lakosságot.
Nyáron ugrásszerűen megnő a lakásbetörések száma, tavaly több mint 47 ezer lakásbetörés történt, különösen veszélyeztetett térségnek számít a közép-magyarországi régió, ahol a múlt évben mintegy 10 ezer betörést regisztráltak, ebből 6200-at Budapesten – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) pénteken az MTI-vel. A biztosítók tapasztalatai szerint a nyári időszak és a hosszú hétvégék…
Céláremelés érkezett a Renault-ra 2016.07.29 13:05A tegnapi nagy esések után, a mai kereskedésben emelkedni látszik az autógyártók árfolyama, a sort a Renault vezeti, ami azért lehet, mert a...
A Google anyavállalata, az Alphabet negyedéves eredményei mind a bevételek, mind pedig az egy részvényre jutó eredmény tekintetében meghaladták az elemzői várakozásokat, ami elsősorban a hirdetési...
Alapvető kritériuma a munkáltató által a munkavállalóval közölt felmondásnak, hogy annak indoklása világos, valós és okszerű legyen, olyannyira, hogy ezt egy munkaügyi jogvita során bizonyítani is lehessen. Tekintettel arra, hogy a munkaviszonyt megszüntető jognyilatkozatokkal összefüggő perek döntő többsége ezen követelmények érvényesülésén áll vagy bukik, érdemes megvizsgálni, hogy pontosan mit…
Egymilliárd euró értékű beruházással a Mercedes-Benz új gyárat épít Kecskeméten. Az új telephelyen 2500 új munkahelyet teremt a német autógyártó, a hírről már a hivatalos megjelenés előtt beszámolt a...
Az ipari termelői árak 2016 júniusában átlagosan 2,6 százalékkal csökkentek, ezen belül a belföldi értékesítésnél 4 százalékkal, az exportban 1,9 százalékkal mérséklődtek árak az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
2008 vége óta nem vett fel annyi új lakáshitelt a magyar lakosság, mint idén júniusban. Rég érkezett annyi pénz az emberek folyószámlájára, mint a múlt hónapban, és a magyar bankok vállalati...
Az Est Media Vagyonkezelő Nyrt. mintegy 800 millió forint egyszeri nyereséggel járó saját kötvényértékesítési- és visszavásárlási ügyletet kezdeményez tőkehelyzetének rendezésére , ennek mehiúsulása esetén befektetőt keres, végső esetben pedig kezdeményezi jogutód nélküli megszűnését – tájékoztatott a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken. A közlemény szerint az Est Media…
Az Audi év eleji, illetve a Mercedes mai bejelentése egyértelművé teszi, hogy nincs vége Magyarországon az autógyártás felfutásának. A következő években akár 50%-kal is növekedhet a magyar...
Tavaly Magyarországon 523 ezer autót gyártottak a Mercedes, a Suzuki és az Audi üzemeiben, ezzel Európában a nyolcadik legnagyobb autógyártó ország volt Magyarország. Ha mindent változatlannak...
Az első fél évben 3420 új lakás épült, az egy évvel korábbinál 11 százalékkal több, a kiadott lakásépítési engedélyek száma, az új lakóépület építésére vonatkozó egyszerű bejelentésekkel együtt 13 236 volt, több mint kétszer annyi, mint egy éve - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Tavaly Magyarországon 523 ezer autót gyártottak a Mercedes, a Suzuki és az Audi üzemeiben, ezzel Európában a nyolcadik legnagyobb autógyártó ország volt Magyarország. Ha mindent változatlannak...
Kiegészítő Brexit-biztosítást kínál az AIG biztosító csoport az Egyesült Királyságban dolgozó európai, illetve az EU-ban dolgozó brit vállalatvezetőknek a tartózkodási engedélyekkel kapcsolatosan esetleg felmerülő jogi eljárások költségeire.
Horvátországban a mostani hétvége az egész turistaszezon legforgalmasabbjai közé tartozik, az erős forgalom miatt péntektől vasárnapig torlódásokra kell számítani – figyelmeztetett a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata pénteken közzétett tájékoztatásában. Azt írták, a Horvát Autóklub (HAK) és a horvát belügyminisztérium hivatalos tájékoztatása szerint a hétvégén nagy…
A Magyar Posta Zrt. együttműködve csekkbefizető automatákat állít üzembe 25 drogériában - közölte a posta és a Rossmann Magyarország Kft. az MTI-vel pénteken.
Nem hozta lázba a befektetőket az amerikai GDP adat 2016.07.29 15:42Eddig nem hozott jelentősebb elmozdulásokat a tőkepiacokon a ma délután közölt második negyedéves amerikai GDP adat. Az amerikai...
A várt 2,6% helyett csak 1,2%-kal nőtt a második negyedévben az Egyesült Államok GDP-je az első negyedévi 0,8%-os ütem után, azaz sokkal kisebb volt az élénkülés, mint ahogy azt a piac gondolta. Az...
Óriási az érdeklődés a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) iránt, az idei első fél évben 61 ezren érdeklődtek a bankoknál, hat hónap alatt 11 900 kérelmet nyújtottak be, ezek összértéke 31,9...
Fellegi Tamást a Brexit kapcsán kérdeztük arról, hogyan állnak az autonómiát követelő mozgalmak Európa-szerte, miután a skótok az EU-tagságért újra napirendre tűzték a függetlenedést Nagy-Britanniától. De mit szól egy ilyen lépéshez a spanyol kormány, amelynek a katalánok miatt egyáltalán nem érdeke ennek támogatása?
Augusztus 5-én jelent a Mol, az elemzői várakozások alapján a legtöbb eredménysoron romló teljesítményről számolhat be a vállalat. Ez persze nem meglepő, hiába emelkedett az olajár a korábbi...
Megindult a diákok rohama az olcsóbb lakásokért, a fővárosi kiadó lakások keresési száma 22 százalékkal nőtt az elmúlt néhány napban - közölte az Otthontérkép ingatlankeresési portál pénteken az MTI-vel.
Csalódást okozott hajnalban a japán jegybank a bejelentett monetáris lazítással a piacnak, így a jen erősödött, a befektetői hangulat pedig óvatos volt reggel. Aztán a délelőtti európai GDP-adatok a...
A vártnál jóval alacsonyabb ütemben nőtt a második negyedévben az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) – mutatják a kereskedelmi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Economic Analysis (BEA) pénteken közzétett adatai. Az amerikai GDP szezonálisan kiigazítva 1,2 százalékkal bővült a második negyedévben, messze elmaradt a 2,6 százalékos elemzői várakozásoktól. Az első negyedévhez…
Az amerikai autópiac évek óta tartó növekedésének vége van - mondta a Ford vezérigazgatója. Robert Shanks véleménye szerint nem beszélhetünk összeomlásról, de idén és jövőre már kevesebb új autót...
Az amerikai olajcég is az alacsony olajárat nyögi, a Shellhez hasonlóan itt is magasabb profitot vártak az elemzők a tényleges számok azonban a vártnál nagyobb visszaesést mutatnak. A gyorsjelentés...
Hétvégén vége lehet a novemberi hangulatot idéző esőzésnek, sokan vagyunk, akik útnak indulunk valamelyik uniós ország tengerpartjára vagy városaiba. Nem mindegy azonban, mennyiért váltunk eurót,...
Az alacsony olajártól és az erős dollártól szenved az amerikai gazdaság. Ráadásul a vállalkozásuk sem látják túl derűsnek a világgazdaság növekedési kilátásait.
A tavalyi tanévhez képest 10 százalékkal többen nyertek felvételt a Budapesti Gazdasági Egyetemre, így szeptemberben több mint 5500 elsőéves kezdheti meg tanulmányait az ország legnagyobb alkalmazott tudományok egyetemén. Ezzel a BGE az országos átlag kétszeresével növelte új hallgatóinak létszámát, és gazdasági területen a legtöbb hallgatót vette fel. A felvételizők többsége turizmus-vendéglátás,…
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) ma tette közzé a kutatói kezdeményezésű témapályázatok idei 219 nyertesét, valamint a posztdoktori kiválósági program 118 új...
A migránsválság kiadásainak biztosítására 11 millió eurós (mintegy 3,5 milliárd forint) sürgősségi forrást biztosít az Európai Bizottság a migrációs válságban legjobban érintett, elsődleges célországok, Görögország és Olaszország számára – közölte pénteken Mina Andeeva, az uniós bizottság egyik szóvivője. A bizottsági tájékoztatás szerint Görögország a menekültek fogadásának és nyilvántartásba…
Tavaly Magyarországon 523 ezer autót gyártottak a Mercedes, a Suzuki és az Audi üzemeiben, ezzel Európában a nyolcadik legnagyobb autógyártó ország volt Magyarország. Ha mindent változatlannak...
A japán jegybank pénteki kamatdöntő ülésén nem vágta tovább az irányadó eszköz kamatát, ami csalódást keltett a befektetők körében. A japán részvénypiac azonban a kezdeti visszaesés után láthatóan...